Egy februári játékestről...

Szinte már kezd valamennyire bosszantóvá válni, hogy igazából csak akkor tudunk hosszabban és több játékkal játszani, ha az aprónépet leadjuk valahová megfigyelésre. A hétköznapok egyszerűen túl sűrűek és fárasztóak ahhoz, hogy akár egy közepesen nehéz játék lekerüljön a polcról. A szüleimet látogattuk meg és az egyik barátom pont lemondta a szombati társaslehetőséget, ezért hirtelen felindulásból megkérdeztem Lacit,  az egyik közeli településen lakó, Négyszögletes kerekasztal blogot vivő bloggertársamat,  hogy esetleg játszanánk-e valamit. Játszottunk, és majdnem eltelt fél hónap, mire írni is tudok róla.

Witchcraft - Bemelegítésnek ez a kellemes Love Letter klón került elő. Én szeretem a sima Szerelmeslevelet is, főleg mert nagyon jó lehet játszani a gyerekekkel is, és azt sem nagyon éreztem eddig, hogy fejleszteni kellene plusz kártyákkal. A boszorkányos téma kellemes újdonságot visz a játékba. Nemcsak a számozás tart 0-tól 9-ig, hanem a megszokott tulajdonságok is egy kicsit megváltoztak, vagy csak más számsorrendben következnek. Jelen esetben is az a lényeg, hogy ki marad tovább játékban, illetve, hogy a legvégén mi legyünk azok, akinek a legmagasabb értékű lap van a kezében. Érdemes átnézni ezt a variánst, mert jóval többit nyújt az eredetinél, mint bármelyik hivatalosan kiadott verzió.

Deadline Saloon - Következőnek szintén egy nem túl nehéz darab került elő. A Deadline Saloon gyakorlatilag a Beasty Bar című játék átdolgozása. Változott a téma, módosult és bővült a játékmenet. Az eredetiül szolgáló játék készítői azonban ezt annyira nem nézik jól szemmel Lacinak, ezért most is van velük egy kis vitája.

A játékban mindenki kap egy saját, egyedi színnel bíró, ugyanazon különböző tulajdonságokkal bíró emberekkel teli paklit. Ezekből a lapokból kell minél többet bejuttatni a kocsmaajtón túlra. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert az ellenfeleink is ugyanezen mesterkednek, valamint azon, hogy minél jobban szivas... izé, meggátoljanak benne.

Az egyedi tulajdonságokkal rendelkező karakterek tudnak mozogni a sorban, le tudják vadászni a többi karaktert, vagy akár mindenkit kiirthatnak egyetlen laza mozdulattal. A 14 egyedi lapot elsőre biztosan nem tudjuk átlátni, ahogy a bennük rejlő lehetőségeket sem, ezért érdemes belőle többet is játszani. Ez egyébként egyáltalán nem gond, mert relatív rövid játékidővel bír. A Deadline Saloon ingyen elérhető, de lehet adománnyal támogatni a szerzőt. A karakterek tulajdonságáról bővebben magyarul a blogban olvashatsz.

Istanbul a Mocha & Bakshees kiegészítővel - Az alapjáték 2014-ben német év játéka díjat nyert a haladó kategóriában (Kennerspiel des Jahres), ami akár jót is jelenthetett, legalább annyit, hogy ki akarjam próbálni. Az már csak apró bónusz volt, hogy rögtön az első kiegészítővel együtt tehettem.

A játékelemek kihelyezését követően rögtön a török főváros színes, kavargó piacán éreztem magamat, ahol a különféle árukat úgy kellett beszereznünk, hogy a végén mi gyűjtsük be először a legtöbb rubint.

A kereskedőnkkel a tanítványainkat kísérjük és velük együtt hajthatunk végre akciókat a különböző helyszínlapkákon. Ezen helyek elég változatosak, vannak köztük piacok, raktárak, rendőrség, szökőkút és hasonlók. Ezeken mozogva, az árukat és pénzeket megfelelően kimatekozva forgatva kell megtalálni az optimális stratégiát. A végső győzelemhez szükséges rubinokat ugyanis több módon is megszerezhetjük, de lehetőleg ezt úgy tegyük, hogy a minél előbb teljesítsük a megszerzéséhez szükséges célt, mert ha már csak másodiknak érünk oda, akkor az újabb rubin megszerzése többe fog kerülni.

A kávé és baksis kiegészítő annyira beleépült az alapjátékba, hogy nem is nagyon éreztem annak kiegészítő voltát. Az új árufajta tovább bővíti a lehetőséget és színesíti a játékot, e nélkül az alapjáték valószínűleg kevesebb és talán nem is nagyon akarnám nélküle játszani. Talán csak akkor, ha rövidebb játékidőt szeretnék. Érzésre ugyanis a kiegészítő egy kicsit megtolja a játékidőt, ami úgy sem túl vészes. Az alapjáték teljesen nyelvfüggetlen, de a kiegészítő már hoz be nyelvfüggő elemeket, ami meglehetősen bosszantó.

Az Istanbul nyújtott számomra annyi újdonságot és érdekességet, hogy felkerüljön a kívánságlistámra. Persze ez nem jelenti azt, hogy onnan majd beszerzés nélkül kerüljön le, mert annyi jó játék van.

 

Liar's Dice - "Pihenő" játéknak egy kockajáték következett. A játéknak korábban csak a nevét hallottam és nem néztem utána, hogy miről is lehet szó. Az 1987-ben kitalált játék 1993-ban kapta meg a Spiel des Jahres díjat, ami elég meglepő. A játék nagyon egyszerű, és kevés játékelemet igényel. Játékosonként csak egy átlátszatlan pohár és 5 dobókocka szükséges. A játékosok egyszerre rázzák küblijüket, majd lefordítják maguk elé. Mindenki megnézi, hogy a saját pohara alatt milyen kockaeredményeket dobott. Ezt követően az egyik játékos mond egy tippet, hogy szerinte melyik kockából mennyi lehet az összes játékosnál. A következő játékosnak ezt túl kell licitálnia, vagy azt kell mondania, hogy ez hazugság. Ebben az esetben fel kell fedni a kockadobásokat, és valaki elveszít egy kockát. Ha a licitet mondó hazudott, akkor ő, ha pedig a hazugságot kiáltó tévedett, akkor ő. A játék addig tart, amíg csak egy játékos marad játékban. Nagyon jó kis filler-játék. Azt hiszem, hogy kellene beszereznem néhány bőrpoharat.

Colt Express - Levezetőnek a tavalyi Spiel des Jahres győztes következett. Igen, adtam neki egy újabb esélyt, hátha jobban bejön. Nos, ez nem következett be, még úgysem, hogy kipróbálhattam DeLorean-os kiegészítőt is. Továbbra is az a véleményem, hogy habár nem rossz játékról van szó, de mégsem érdemli meg azt a díjözönt, amit kapott.

Társasjátékos kalandok a Gémklubtól Debrecenig

Állítólag az év végi pihenőnapok arra jók, hogy a január jobban és kipihentebb induljon. Én annyira nem éreztem magamon ezt a frissességet, és ugyanolyan fásultsággal láttam hozzá a 2016-os év első hónapjának. Újra visszatért a mókuskerék, amely nagyjából a kövekezőkből áll reggeli gyerekmenedzselés, munka, délutáni-esti gyerekmenedzselés, majd ájultan az ágyba zuhanás. A hétvége pedig szintén nem csak játék és mese, hanem általában valami programot is rejt magában.

Január második hétvégéje elég lazának tűnt elsőre. Semmi program nem volt a környéken sem, egy reggel 9 órai kezdetű kosármeccset kivéve. A birodalom bajnoka társasjáték egyik atyja, Pali jelezte, hogy egy példányt átvehetek tőle személyesen, ha ellátogatok ezen hétvége szombatján a Gémklubba. Aztán még játszhatnánk is közösen valamit. Akár az általam régóta kipróbálásra váró Battlestar Galacticát is... Huhú! Rögtön elkezdtem a szervezést, hogy a kosármeccsem után legyen valaki gyerekfelügyelő, hogy Évivel tudjak menni, ami még jól is alakult. Következő héten azonban jött az első csapás, hogy Mártonnak aznapra lett egy focitornája, majd néhány nap múlva jött a következő csapás. Annamáriának szülinapra kellett mennie. Majdnem minden borult, de végül egyedül ellátogattam a Gémklubba.

Pali elég elfoglalt volt, hiába nézegetettük hosszasan a Warhammer Quest: The Adventure Card Game komponenseit, azokkal végül nem történt semmi. Egy gyors ebédet követően azonban előkészültünk egy 4 fő Gears of War játékra. Én anno játszottam a PC-s verzióval, ezért nagyjából tisztában voltam, hogy mire számíthatok. Erős testfelépítésű, sok vasat magukon hordó katonákra, akik szörnyek ellen küzdenek. Ez az alapfelállás hordozta magában, hogy egy történettel és kalanddal teli ameri lesz, nem túl sok agyégető gondolkodással, cserébe sok kockadobással. Sajnos a játékunk csak elméletben volt négyszemélyes, mert Pali éppen a játékát oktatta és promotálta, de így is jót játszottunk.

A 4 katonánk behatolt egy építmény komplexumba, ahol már hemzsegtek a randa ellenfelek. A következő félhomályos, enyhén vérben úszó teremben már nyakunkba is szakadtak, ahol hősi harccal sikerült őket visszavernünk őket... mégha csak egy szusszanásnyira is. Az adott küldetésben a célunk az volt, hogy az utolsó lyukat is betömjük egy robbanótöltettel. Erre azért volt szükség, mert ezeken keresztül rajzottak ki azok a rettenetes lények.

Jobb oldalt fekszik a hősi, önfeláldozó Tudjukki
fedőnevű játékos karaktere

A játékban egy kör három fázisból áll. Először gyógyulhattunk, ami szerint lapokat húzhattunk a kezünkbe. Ezek jelentik az akciólehetőségeinket, valamint az életerőnket is. Ha valaki kifogyott a lapokból, akkor az ideiglenesen kidőlt a játékból, de lehetőség szerint valaki más újra tudja éleszteni.

A második fázisban egy akciólapot játszhattunk ki a kezünkből. Ez határozta meg, hogy először támadjunk és csak aztán lépjünk, vagy fordítva. Esetleg egyéb dolgot hajtsunk végre. Ha harcra kerülne a sor, akkor azt kockadobásos módszerrel kell majd végrehajtani.

A harmadik fázisbanaz ellenfél mesterséges intelligenciája lép. Egy eseménylap felfordítása után történik valami, ami erős kihatással van a lényekre, azok helyzetére, és saját izgalmi állapotunkra. Nagyon izgalmas küzdelmet folytattunk, míg végül Zsolt utolsó körös beáldozásával végül sikerült megnyernünk a játékot.

A játék végig nagyon szórakoztató volt. Gyakorlatilag minden játékos lépése előtt átbeszéltük, hogy mit kellene tenni. Kinek kit lenne érdemes támadni, hová lenne érdemes mozogni. Szerintem, ezt nagyjából elég jól csináltuk és a kocka is sokszor mellettünk állt a harcokban. Ez határozottan egy olyan játék, amivel még kellene játszani. Sajnos már kapni nem lehet, maximum csak aranyárban.

Ezt követően még játszottunk párat a Codenamesszel, aztán szépen mindenki az útjára indult.

---

Elérkezett január vége, a születésnapommal együtt, amikor is úgy döntöttünk, hogy megint csapnánk egy lazább, pihenősebb hétvégét, plusz pár napot Debrecenben, csak Évivel kettesben. Sajnos ez a pihenés sem teljesen a tervek szerint alakult, mert hiába vittem egy egész nagy táska társasjátékot, de abból szinte semmi nem került elő a pár nap alatt. Évi ugyanis a nap egy részét munkával töltötte a kettesben töltött napok alatt is, sőt amikor nem a billentyűzetet püfölte, még akkor is a feladatai körül jártak gondolatai.

Szerencsére sikerült meghívást kapnunk az egyik napra Csibuhoz és feleségéhez, akikkel tudtunk társasjátékozni is. Bevezetésnek néhány kör Codenames partit játszottunk le, majd a továbbiakban valamivel komolyabb hangvételű játékokat vettünk elő.

Évi ellen egy kicsit merényletnek tűnt az Alien sorozat témára ráhúzott játékot kipróbálni, de a végén mégiscsak tetszett neki a Legendary Encounters: An Alien Deck Building Game. Sajnos annyira nem, hogy rögtön meg is akarja vetetni velem a saját készletünkbe... 

Nagyon érdekes ennek a kártyajátéknak a működése. Saját paklikat építünk (mint a Dominionban, Star Realmsben, stb.), ahol nem az a cél, hogy köztünk egyvalaki legyen a legjobb, hanem az, hogy csapatként tudjunk funkcionálni. Mert igen, itt egy kooperatív játékról van szó, ahol szintén a játékot kell legyőzni. Több külön paklit használunk, más-más célra. Van amiből a saját magunk erejét tudjuk menedzselni, van amiből vásárolni tudunk, van amiből ellenfelek kerülnek elő és van olyan is, amiből események következhetnek be. A pakliépítésben itt az az érdekes, hogy nem a társaink elől húzzuk el a lapokat, hanem velük megbeszélve választunk olyant, ami legjobban tudja szolgálni a közös érdeket. Itt pont arra törekszünk, hogy egy-egy játékos kezébe a legjobban kombózó kártyák kerüljenek.

Itt is nagyon érdekes volt állandóan haditerveket kovácsolni, miközben attól (is) rettegtünk, hogy mikor ugrik valaki fejére egy arctámadó. A lejátszott küldetést Csibu úgy készítette elő, hogy legyen esélyünk a győzelemre és hogy ne legyen közülünk senki sem áruló. Ez ugyan érdekes színt vitt volna a játékba, de nem lett volna jó, ha kezdésnek így próbáljuk ki Évivel. Érdekes módon a szörnypakli utolsó lapja lett főellenségünk, akit végül sikerült keresztülrángatnunk a légzsilipen.

Akit jobban érdekel a játék, vagy részletesebben szeretne róla olvasni, az itt megteheti.

Aznap még lehetőségünk nyílt a Steampunk Rally kipróbálására is. A Kickstarteren beszerezhető játékról előzetesen már több mindent is olvastam, habár a szabályában nem igazán mélyedtem el. A játékot érdekesnek találtam, ezért egyáltalán nem bántam, hogy kipróbálhattuk. Az összetevői elég szépek, az átlátszó kockákba belemarkolni szinte kéjes örömmel ért fel. A fémből készült fogaskerekek is adtak egy egyedi hangulatot az egészhez. Az összképen ugyan egy kicsit rontott a több részből összerakható tábla (és annak elrakási lehetősége is), de igazából ránézésre egy szép játék feküdt magam előtt.

A Steampunk Rallyban először 4 pakliból mindenki húz magának egy-egy lapot. Az így induló négy lapból mindenki kiválaszt egyet, majd a többit továbbadja az egyik szomszédjának. Megint lapnézés, kiválasztás és továbbadás, amíg minden lap kiosztásra nem kerül. Ezt követően a lappal lehet valamit csinálni, vagy valamilyen nyersanyag felhasználására, vagy pedig saját gőzmasinánkba való beépítésre.

Ugyanis a játék arról szól, hogy saját gőzizéket készítünk, amik versenyeznek egymással. Minden lappal valami beleépíthető, de ezek az alkatrészek egyáltalán nem mondhatónak tartósnak. Ugyanis a pályán sérüléseket szenvedünk el, majd a kör végén az elszenvedett sérülések mértéke alapján alkatrészeket is veszítünk. A dobókockák szerepe is igen fontos. Ezeket meghatározott módon kaphatjuk meg, majd a dobást követően a gépezetünk egyik ugyanolyan színű helyére helyezzük. A dobás értéke nagyon fontos, de ez az érték módosítható fogaskerék beadásával. A kockák letakarítása is egy külön folyamat, mert az egyszer felhasznált kocka a következő körben már nem él, hanem afféle kolonc.

Én meglehetősen egyedien építettem saját masinériámat, ezért nekem nem is nagyon maradtak kockáim egy-egy kör végére. Sőt, gőzgépem sem nagyon volt a rengeteg elszenvedett sérülés miatt. Nevetségesnek tűnt, hogy gyakorlatilag csak a fő alakatrész marad meg minden kör végére, de ennek ellenére mégis sikerül a járgányt a második helyre bevezetnem.

Ez a játék is elég jó volt, örültem, hogy kipróbálhattam és még játszanék is vele szívesen. Azonban csak úgy nem vonz. Ami annyiból jó, hogy nem akarom megszerezni és birtokolni. És tényleg annyi ennél - számomra - jobb játék van, ami miatt nem hiszem, hogy ez újra elém kerülne.

Szóval mondhatni a január elég eredményes volt, mégha túl sokat nem is tudtam társasjátékokkal játszani. Viszont a lányomnak most eléggé bejön a Splendor, amiben már képes minket is elverni, ezért úgy gondolom, hogy februárban talán több társasjáték alkalomban lesz részem.

Gyümi és Gyümi Géniusz

Imádom az egy pakliból álló, gyors, ötletes, szórakoztató és az egész családdal játszható játékokat. Főleg, ha ezek mellé még kellően szép grafika is társul. Ezért is került látóterembe a Gyümi és a Gyümi Géniusz, amiknél ez utóbbi kritériumom már a nyilvánosan megtekinthető képek megnézésekor teljesült. A továbbiakban pedig arról is szeretnék írni, hogy vajon beváltották-e a többi szemponthoz kötődő elvárásaimat.

Ezen kisdobozos játékok egy magyar tervező munkáját dicsérik, sőt a kiadásuk egy saját cégen belülről indult. Mindenképpen megsüvegelendő egy ilyen vállalkozásba kezdeni és azt végigvinni. A második játék kiadása jelzi, hogy itt valamennyire egy sikersztoriról van szó.

Ahogy jobban megismertem (magyar) társasjátékos világot, világossá vált számomra, hogy Kecskemét a haza társasjátékozás egyik fellegvárának tekinthető. Nem csak évente megismétlődő, nagyobb rendezvénnyel és saját társasjátékos szakbolttal bír, hanem egy olyan tervezővel is, mint Szöllősi Péter. Akit kicsit jobban érdekel az első játék, a Gyümi kiadásának körülményei, az olvassa el a Boardgamegeek-en található Holtidő blogban írt első és második krónikát, saabee remek tolmácsolásában.

Mivel a két játék szabálya nagy mértékben megegyezik, ezért eren bejegyzés keretein belül egyaránt szeretnék írni a Gyümiről és a Gyümi Géniuszról. Lássuk, hogy miről is van szó...

Az első pár benyomás alapján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ez egy versengő Hanabi, de nem teljesen. A Gyümiben lapot húzhatunk a dobópaklikban képpel felfelé lévő kupacok tetejéről, vagy a húzópakliból, majd a szerzett lapot vagy letesszük saját magunk elé, vagy az egyik dobópaklira. A dobópaklikra helyezéskor korlátozás nincsen, azonban a másik esetben figyelni kell pár dologra. A játék során ugyanis teljes számsorokat igyekszünk létrehozni a 6 gyümölcsfajtából. A nehézséget az jelenti, hogy mindig csak a legfelső lapon lévő számot látjuk, a többit pedig meg kell jegyezni. Az sem kritérium, hogy sorban kelljen lerakni a lapokat, a lényeg, hogy a játék végén meglegyen a gyümölcskupac összes lapja. Fontos szabály, hogy csak egyetlen sorozatot indíthatunk minden gyümölcsfajtából és hogy tényleg soha nem nézhetjük meg, hogy mit rejtenek a felső lapok alatt lévő saját kupacaink.

A jobb oldalt látható gesztenye nem a játék része! :)

Mindkét játékban ez a fő mechanika, de vannak eltérések. A Gyümi Géniuszról már látszik, hogy az a sima Gyümi egy fejlesztett, nehezebb verziója. Az első játéknál még 6 gyümölcsfajta van, minden lapból egyelően elosztva, míg a haladó verziónál már 7 és a számos lapok elosztásában is van egy kis trükk (amit bármikor megnézhetünk a mellékelt segédlapokról). Nem is beszélve arról, hogy az érvényes számsorokat tartalmazó gyümölcskupacoknál nem árt arra is figyelni, hogy a fehér számos lapokat is begyűjtsük és azokból is érvényes számsort hozzunk létre. Külön pozitívum, hogy a játékossegédlet lapokon nem csak a gyümölcsök eloszlása található meg, hanem a túloldalon a pontozás is.

A játék ugyan egyszerűnek tűnik, de mégis bizonyos fokú odafigyelést és koncentrációt igényel. Az első partink során legkisebb, két éves gyermekem folyamatos zavarása nagyban hozzájárult az alacsony pontszámainkhoz. Szerencsére ez nem szegte kedvünk és zavartalanabb játékokban már egész szép pontszámokat sikerült elérnünk.

A Gyümit sikerült kipróbálnom 2, 3, 4 és 5 játékossal is, és azt kell mondanom, hogy jól működik több játékosszámmal is. Jó, hogy nem nagyon tud fellépni az analízis-paralízis okozta holtidő, viszont minél többen játszuk, annál nagyobb asztalra van szükség. A feleségem szerint a 6 éves alsó korhatár egy picit túlzó, de szerintem ha kellő koncentrációval bíró gyermekünk van, úgy bátran nekivághatunk. A játék itthoni sikeréről mindent elmond, hogy a gyermekeim saját maguktól követeltek újabb partikat.

Van, akinek sikerült "kék" sort tökéletesre fejlesztenie. De nem ő nyert!

A Gyümi Géniusszal kevesebbet játszottunk, ami főleg annak tudható be, hogy valamivel nehezebb. Elsőre az tűnt fel, hogy a játékszabálya ugyan nem sokkal hosszabb, mégis elég sok újdonságot hoz. Érezhetően kiélezettebb lett a versengés, amit kék színű és a fehér számmal ellátott lapoknak köszönhetünk. A helyzetet tovább bonyolítja a lapok egyenlőtlen eloszlása és hogy ezek miatt jobban kell figyelnünk azt is, hogy mások miket gyűjtenek.

A két játék kapcsán sikerült találnom egy közös negatívumot is, nincsen egyik pakliban sem banán! Valamint, hogy a Gyümi esetében is jó lett volna pontozólap minden játékos számára.

Mindkét játékot bátran merem ajánlani bevezető vagy filler játéknak. A Gyümit főleg kisgyerekes családoknak, ahol már egy 6 éves forma gyermek egy kicsit jobban oda tud figyelni, míg a Gyümi Géniuszt a picit idősebb korosztálynak. Remélem, hogy hamarosan újabb játékok fognak megjelenni Szöllősi Péter tervező kezei közül!

Bónusz, a Gyümit többek között maga Tom Vasel, az egyik legnagyobb társasjáték értékelő/bemutató is elemezte:

Dinó tesó

Olyan ritkán járok moziba, szinte el is felejtettem, hogy legalább azokról a filmekről szoktam írni pár gondolatot. A Dinó tesót nem teljesen szabad elhatározásból néztem meg, hanem azért, mert a céges karácsonyunkkor ez volt az egyik lehetőség, amit megnézhettünk.

Előzetesen nagyon nem voltam képben a filmmel, azt sem tudtam, hogy létezik. Annyira sokadrangúnak gondoltam, hogy én szépen benyaltam a belső, céges plakáton lévő elírást, azaz, hogy a Dínó tesó 2-t fogjuk megnézni. Így sokáig abban a tudatban voltam, hogy ez egy általam egyáltalán nem ismert rajzfilm második része és nem a "2D" elírása. Talán a Lurdy házban lévő moziplakátok egyikéről esett le, hogy ez egy teljesen új rajzfilm, amit ráadásul a Pixar csinált.

Ez egy aranyos mese akart lenni, de végül valami egészen furcsa lett a végeredmény. A történet szerint egy dinócsaládhoz csöppenünk be, akik kukoricát termesztenek. Teszik ezt szabályos szántóföld létrehozással, öntözéssel és rendes betakarítással. Ráadásul állatokat is tartanak, amit azért is érhetetlen, mert a dinócsalád erősen növényevőnek tűnik.

Ebbe a furcsa idillbe belerondít egy rágcsáló, azaz egy emberkölyök, aki folyamatosan dézsmálja a kukoricakészletet. A legkisebb dinó és apukája üldözésére indul, ami végül halálos tragédiába torkollik. A családfő életét veszti.

A kicsi dínó igyekszik ezt jóvátenni, sokkal hasznosabbá válni a megfogyatkozott famíliánál. Azonban újra felbukkan az emberkölyök, aki miatt hősünk újabb kalandokba bonyolódik...

Nem mondanám, hogy tragikusan rossz volt. Egyszer megnézhető volt, de igazából erősen középszer. A gyerekek is élvezték (még a kétévesem is egészen sokáig bírta nyűglődés nélkül és végig is ülte az egészet a teremben), de az inkább a moziélménynek szólt, mint magának a filmnek. Azóta egy szó esett róla.

Az egyik kollégám arra panaszkodott, hogy grafikailag a Pixartól sokkal többet várt. Valóban, nekem sem tűnt kiemelkedőnek, sőt egyenesen olyannak, mintha egy kisebb stúdió alkotása lett volna az egész. Engem főleg az aranyosnak szánt baromságok idegesítettek. A földművelés, a zöld dínó találkozása a T-Rex családdal és hasonlók.

Még csak annyit sem írhatok, kár, hogy csak ennyi volt ebben a rajzfilmben. Szerintem sok értelme nem volt megcsinálni sem. Ez mindenképpen csalódás volt egy Pixar kaliberű stúdiótól.

Chuck Wendig - Aftermath

Emlékszem, hogy mennyire meglepődtem és milyen áhítattal vettem kézben az édesapám által hazahozott Star Wars könyvet, amire a VII. epizód volt nagy betűkkel rávésve. El sem tudtam fogadni, hogyan is létezhet az általam annyira szeretett filmsorozatból újabb rész, mégha egy könyv formájában is. Az azóta sok rajongó szívét megdobogtató Timothy Zahn-féle Thrawn-trilógia örök darabnak számít... Csak kár, hogy már nem az eredeti kánon része.

Miután a Disney felvásárolta a Lucas-műveket, végrehajtottak egy nagy törlést, azaz semmissé tették a nem Lucas által megalkotott könyves, kiterjesztett univerzumot. Ezzel nem csak a nálunk hamisítványként megjelent Star Wars könyvek estek ki a világ történelméből, hanem az addig elfogadottnak vélt, hivatalosan is megjelenhető alkotások is.

A kezdeti lendület meglehetősen hosszan kitartott. Emlékszem, hogy még az általános iskolás éveim végén olvastam nagy lendülettel Timothy Zahn Csillagok háborúja univerzumban álmodott folytatását, valamint Han Solo kalandjait, még az első Halálcsillag felrobbantását megelőzőleg. Még az akkori matektanáromtól is jött kölcsön ilyen könyv. Szüleimnél egy egész polc van tele - a Kaland-Játék-Kockázat  könyvek mellett - Star Wars jellegű könyvekkel. Aztán már annyi folytatás és leágazás következett, hogy egy kicsit követhetetlen lett az egész. Ezt részben be lehet tudni a nálunk megjelent hamisítványokkal is.

Bár még megvettem az I-III. epizód hivatalos könyveit, de ennyi. Jó sokáig egyetlen ilyen könyvet sem olvastam. Az ébredő erő előzeteseinek hatására és egy barátom rábeszélésére újra Star Wars témájú könyvet vettem a kezembe, az Aftermath-ot.

Szóval ott járunk, hogy az Endornál lévő második Halálcsillag a darabjaira hullott és a két ismert Sith is halálát lelte. Innen kellene annak következnie, hogy minden szép és jó, a terroristák... izé lázadók, Új Köztársaság néven egy újabb szuperhatalmat hoztak létre... Nos, ez nem teljesen így alakult.

A második Halálcsillag pusztulásával még nem sikerült az egész Birodalmat megdönteni. Számos világon folynak a harcok, van ahol nem is hiszik el a Császár és Vader pusztulását. Egy kicsit káosz uralkodik az univerzumban, ahol a jövő az ismeretlenség homályába vész.

A történet nagyrészt egy Akiva nevű bolygón játszódik. Ide érkezik az endori csata egyik nagy hőse, Wedge Antilles, aki a környék felderítése során Birodalmi erőkbe botlik. A találkozást nem ússza meg könnyedén, mert fogságba esik.

Eközben a bolygón újabb karakterekkel ismerkedünk meg. Egy fejvadásszal, egy korábbi birodalmi tiszttel, akik mindketten véletlenül már találkoztak az Endoron, a nagy csata idején, valamint Norra Wexley-vel (aki megjárta űrhajójával a második Halálcsillag belsejét), valamint a fiával.

A könyv lehetett volna jó is, de abszolút nem lett az. Most olvasom, hogy az írója 45 nap alatt dobta össze, ami látszik is. Lehet, hogy egy picit igazságtalan vagyok, mert a Star Wars könyvek színvonala soha nem volt túl jó. Volt néhány történeti elem, ami mellé a saját képzeletünk társítva emeltük magasabb szintre az alacsony és középszerű műveket. Már ha rajongói voltunk az SW könyveknek.

A történet faék egyszerűséggel csúszik előre, az író nem mer erősen belenyúlni a karakterek életébe. Ugyan megnehezíti a dolgukat, de ennél többre nem tesz próbát. Ugyan két karaktert is hoz, akik ott voltak a második Halálcsillag belsejében űrhajójukkal, de ezek véletlenszerű megjelenése egy mindentől messze lévő bolygón elég nevetséges. Ahogy a két endort megjárt szereplő egymásra akadása is. Arról nem is beszélve, hogy anyuka is pont jókor érkezett vissza a fiacskájához. Nagyjából már ezen a ponton kezdett elegem lenni a könyvből.

A helyzetet tovább súlyosbította a rettenetes nagy klisé halmaz. A történetben utalások vannak az összes film kulcsfontosságú helyszíneire. Szó esik még az előzmény trilógiákból megismert Naboo-ra és Mustafarra is. Ezen felül többször szakad meg a fő cselekményszál kisebb kitérőkkel, amik nem tartoznak szorosan a történethez. Ezek igazából kis, színesítő elemek, hogy éppen mi is történik a galaxisban. Egy rövid részlet erejéig újra találkozhatunk Han Solóval, valamint látogatást teszünk Jakku bolygóra is. De az egész rettenetesen van megírva. Nem tagadom, hogy egy párszor elvigyorodtam egy-egy utalást olvasva, de egy idő után ez is inkább bosszantóvá vált. Ackbar esetében pl. felhoztál a legendássá vált mondatát, az "It's a trap"-et és még sorolhatnám.

Az Aftermath egy olyan sorozat első kötete, ami átvezető kapocs akart lenni A jedi visszatér és Az ébredő erő között. A Disney a sok találgatás miatt letiltotta a következő könyveket, egészen a VII. rész bemutatójáig. Valamiért tartanak tőle, hogy valami poén ellövésre kerül.

Az alkalmankénti elmosolyodások ellenére nem állítom, hogy túlzottan élveztem volna a könyvet. Persze érdekes volt olvasni olyan szempontból, hogy milyen hangulatra számíthatok majd a filmes folytatást illetően, de sorozat többi kötetének letiltása miatt nem sok minden derült ki. A könyvet olvasásra abszolút nem ajánlom és a gyengén megírt története miatt viszont nem tudom, hogy mikor lesz az, amikor egy újabb Star Wars könyv olvasására szánom el magamat.

Társasjátékok Ünnepe 2015. 2. nap (vasárnap)

Egy ilyen eseményből egy nap nem elég. Az előző nap frissen beszívott impulzusait újra át kell élni és esetleg pár kinézett játékot kipróbálni. Már csak azért is, mert a szombati napon főleg gyerekjátékokat sikerült kipróbálni. Feleségem morgott is miatta, hogy ő csak a kölykökkel játszott és kipróbált volna valami komolyabbat is. Majd jövőre. Ugyanis a vasárnapi napra egyedül mentem. Igazából előzetesen csak egy konkrét játékot szerettem volna kipróbálni, (A birodalom bajnoka személyében) és még egyet a Raptort, amit nem akart senki sem Kis Norddal játszani.

Egy picivel most is 10 óra előtt érkeztem, és most is előbb beengedtek. Még volt szerencsém megfigyelni, ahogy a hivatalos nyitás előtt a Gémklubbos játékmesterek sem játszák másképpen a Codenames, mint ahogy mi otthon. Sokáig nem szórakozhattak, mert indult számukra a munka és ennek eredményeképpen megismerhettem a Shakespeare nevű játékot.

Ezt igazából annyira nem is akartam megismerni, de ha már éppen felajánlották, akkor nézzük meg, hátha kellemes meglepetés lesz. Nos, nem lett az. A színház világa korábban sem nagyon varázsolt el, és ez hiába akarta megteremteni a Shakespeare-korabeli atmoszférát, valahogy nem sikerült neki. Egy idő után már csak azt néztük, hogyan állunk tollakkal és hogy milyen jelzőket húzunk el. A téma itt is nagyon elveszett.

A játékban egy színházat kell igazgatnunk, ahová színészeket, mestereket bérlünk és egyéb személyektől kérünk segítséget, valamint igyekszünk kialakítani a látványt, mind ruhák, mind színpadkép világában. A játékban 6 napot hajtunk végre, ahol minden nap felbérelhetünk egy újabb karaktert a meglévőek mellé. A meglévő karaktereinknek adhatunk valamilyen munkát vagy feladatot. Azt pedig, hogy egy adott nap hány embert tudunk foglalkoztatni attól függ, hogy mennyi akcióra licitáltunk. Az kezdi ugyani az adott napszakot, aki a legkevesebb akciót szeretné elkölteni. A foglalkoztatott embereink fáradnak is, ezért van akik a következő napot át fogják pihenni. Ez a választás teljesen rajtunk áll. És persze nagyon figyeljünk arra is, hogy kiket fogadunk fel, mert a végén ki kell fizetnünk őket.

Ahogy a játék halad úgy veszünk egyre több ruhadarabot, amikkel a színészekből újabb bónuszok húzhatóak ki. Ugyanez igaz a színpadképre is, ahol törekedni kell annak egyensúlyára. Ha nem szépek a ruhák és a színpad, akkor nem lesz jó a jutalom se. A körök (napok) végén elemezni kellett a belső hangulatot és az alapján járt valami - hangulattól függően - jó vagy rossz dolog.

A játék igyekszik jónak és szépnek mutatni magát, de nálam nem jött a téma és valószínűleg ez befolyásolt. A játékelemek hangulatilag ugyan rendben vannak, de ez akkor is csak egy száraz euró marad. Érdekes volt, hogy hárman háromféle stratégián mentünk (az arcokon folyamatos volt a bizonytalanság, hogy most ezt jól csináljuk-e), de végül abszolút hármas holtverseny lett a pontozósávon és ebben ki is egyeztünk.

Következő játéknak a Raptor került elém. Még erősen az előző játék okozta hatás alatt voltam, amikor a játékszabály ismertetését hallgattuk, ezért a játékaim nem igazán úgy sikerültek, ahogy terveztem. Szerencsére Kis Nord megértő játékpartnernek bizonyult. Ugyanakkor, ha előző nap veti fel, hogy ő bizony ezzel a Bruno Cathala - Bruno Faidutti csodával akar játszani, akkor kimarad egy élmény. Kétszer is. Ugyanis egy 20-30 percbe két játék is belefért.

Az aszimmetrikus, kétszemélyes játékban az egyik fél a raptorvadász csapat, a másik pedig dinócsalád. A vadászok célja, hogy elaltassanak 3 raptorgyermeket vagy 5 altatólövedéket lőjenek a mamába, míg a hüllőkké, hogy az összes emberből vacsora legyen.

Vadász, vadász, te sz... jársz ide! #bajvan

Játékos segédlap

A raptorok a pályán kezdenek, míg az emberek a pálya szélén. A két fél lapokat kap, amikből kijátszhat egyet fejjel lefelé. A felfordítás után két dolog történhet. Az alacsonyabb értékű lappal rendelkező végrehajthatja a kártya akcióját, a magasabb lappal rendelkező pedig a különbséget használhatja fel saját akcióira. Tehát egy 2-es és egy 5-ös kártya került szembe, akkor a magasabb számmal rendelkező 3 saját akcióval rendelkezik. Kártyás akcióval a vadász dzsippezhet, tüzet gyújthat, altatógázt használhat, míg a raptormama vadászt ijeszthet, a kicsinyeit ébresztheti, és hasonlók.

Ugyancsak kettőt játszottunk ezzel, de nagyon mókásnak találtuk. Külön plusz pont, hogy gyorsan le tud pörögni egy játék, de mindezek ellenére szerintem otthon nem jönne be a családnak. Még úgy sem, hogy nagyon aranyosak a kis minifigurák.

A Raptor után jött a Kincsvadász. A Piatnik egy kisebb meglepetést okozott a magyar nyelvű borítóval és játékszabállyal... ugyanakkor a kártyalapok (hangulati) szövegei angol nyelven maradtak. Megmondom, hogy nekem ez a játék alatt fel sem tűnt. Az elején figyeltem Vili játékmagyarázatát, hogy akkor a piros, kék, vagy zöld mezőkre kell elég kincskereső hadat vinni, vagy éppen a kutyáinkkal kell majd a fránya goblinokat elkergetni, vagy szimplán közvetlen pontot hozó lapot tartsunk meg.

A játékban kincsvadászokat alakítunk 5 körön át. Lapokat kapunk, amikből egyet megtartunk és a többi - köriránynak megfelelően - jobbra vagy balra továbbadunk. És ez így megy, amíg az összes lapot ilyen módon szét nem osztottuk. Ezt követően megnézzük, hogy az egyes kincslelőhelyek piros, kék és zöld mezein hogyan állunk. Csak maximum és minimum (de nem nulla) lapokkal rendelkező játékos kapja meg az adott terület kincsét. Ez nem csak pozitív, hanem negatív irányú "kincs" is lehet. A kincsvadászatot követően pedig mindig összefutunk a koboldokkal. Ha nincsen nálunk elég kutya, akkor kincseket veszítünk, ha pedig többen is vannak kutyáink a koboldoknál, akkor mi kobozhatjuk el kicsiny vagyonukat.

Elég egyszerű, jól pörgő játékot ismertem meg a Kincsvadászban. Meglehetősen mókás volt figyelni, ahogy egymásnak próbáltuk a átpasszolni a rossz lapokat, de valahogy mindig én kaptam meg a negatívokat hozó bakancsokat is. Ennek ellenére mégis sikerült győznöm a - szerintem - nem legjobban kitalált pontozósávon. Elég bosszantó ugyanis, hogy kapunk egy viszonylag szórakoztató és minőségi anyagokból álló játékot. A mi még kap egy szép nagy, talán indokolatlanul is nagy dobozt. Erre a korábbi "pálya" túloldalán van a pontozósáv? Ennél elegánsabb lett volna a doboztetőbe is tenni, vagy egyáltalán meg sem jeleníteni, mert a megszerzett kincslapkák is átválthatóak pontra. Szóval ennek beszerzésén még vacilálok. Szerintem már a hatévesem is élvezné. Jó kis családi játék ez.

Ezután átültem a JEM-esek egyik asztalához (Apropó, tudtátok, hogy JEM magazin a magyar társasjátékos világ CD lemeze? :)), ahol a Lutèce névre hallgató játékot ismerhettem meg. Ennek leírásával egy kicsi bajom lesz, mert játékszabályt nem nagyon találtam, de a BGG oldalon való leírásából már látom, hogy mi pár dolgot rosszul játszottunk.

A játékban 4 nyersanyagból kell többségre törekednünk: bor, sör, kenyér és kard. Középre teszünk ki kártyákat, amikre lehet titokban licitálni. Nem csak az adott lapkához tartozó karakterrel (egy szám vagy egy betű), hanem hozzáadott pénzzel is. Aki a legtöbbet kínálja, vagy nincsen vetélytársa, az megveheti a kártyát a ráírt összegért. Döntetlen vagy kisebbség esetén nem jár semmi. Csak akkor, ha egy kártyát sem sikerül elvinnie a játékosnak, mert akkor 2 aranyat kap vigaszdíjul. Ezen felül az el nem vitt kártyákra is kell tenni egy érmét, amit a következő kör(ök)ben meg is lehet majd szerezni a lappal együtt.

A megszerzett lapokon nyersanyagok vagy kombinációk lehetnek. Ezekből kell kihozni a maximumot. Az én győzelmem valószínűleg azon múlt, hogy előzetesen megnéztem a pontozólapot, amin az látszott, hogy az nyer, aki lila színnel tudja a legtöbb pontot szerezni. És lám, ki is fizetődött a stratégiám.

A birodalom bajnokáról majd valamikor később írok. Főleg, hogy sikerült végigjátszani vele egy 2-3 órás játékot, de még ejtenék pár szót a rendezvény kapcsán.

A játékmesterek. Nagyon jó, hogy ilyen sok volt belőlük, mert nekik köszönhetően sokan sok játékot ismerhettek meg, de az öröm nem teljes. Ugyanis, nem mindig sikerült jól elmondani a szabályokat, érezhetően voltak lyukak a magyarázatban, amiket időnként ki is kellett tölteni a játékszabályból. Továbbá olyan is előfordult, hogy a játékmester elkóricált és magunkra hagyott minket. Persze, hogy ilyenkor jött elő valami előre nem látott probléma, ami miatt tanácstalanul vakartuk a fejünket. 

Nem várt módon pont a Piatnikos játékok ismertetése és játszása kapcsán voltak a legjobbak a tapasztalataim és nem éreztem, hogy bármi is hiányozna.

A helyszín. Korábban is írtam, hogy egész jó helyen volt és a méret is nagyjából jó volt. Bár még tudna ez nagyobbra is nőni. Azonban szombat estefelé már igencsak elfogyott a levegő. Egész felüdülés volt egy kicsit átlógni a hűvösebb versenyterembe.

Nyereményjátékok, akciók. Az extrém leértékelések már korábban több helyen is ki lettek vesézve. Ezekhez többet nem is tennék hozzá. A tombolahúzás nagyjából rendben volt, csak hiába sikerült sok tombolát összeszedni, azokkal nem sikerült semmit sem nyerni. 

Jövő? Persze, jövőre is ott a helyem!

Társasjátékok Ünnepe 2015. 1. nap (szombat)

Még mielőtt tavaly elhagytuk volt a Lurdy házban rendezett eseményt már megfogalmazódott bennem, hogy a Társasjátékok Ünnepét idén is meg kell látogatnom. Ugyan valószínűleg csak töredékét adja vissza a nagy esseni kiállításnak, de egy picit betekintést ad abba a hangulatba. Vagyis én így gondolom.

Hiába vártam nagyon az eseményt, már előre éreztem, hogy nem lesz könnyű mindent tökéletesen szervezni. Csak erre a hétvégére beesett egy csapatépítő tréning vége, 2 gyereknek úszóverseny, nekem egy kosármeccs, a lányomnak pedig egy balettbemutató kulisszáinak megtekintése. Jahh, és persze egy 2 éves gyermek elhelyezése. Volt amiről le kellett mondanom. Köszönöm mindenkinek a segítséget és a megértést.

Szombat reggel, valamivel 10 óra előtt érkeztem egyenesen Egerből. A hátizsákomban többek között egy magyar lapokat is tartalmazó Codenames játékkal. Egy gyors regisztrációt követően sikerült még a hivatalosan meghirdetett megnyitás előtt bejutni. Szétnéztem a termekkel, megnéztem a versenyek helyszínét, a játékokkal telit, a prototípusokat bemutatókat és persze a folyosón lévő árusok kínálatát is átnéztem. Vártam a család többi részét, de közben gondoltam, hogy még egy gyors játék belefér. A Gémklub színeiben Peti gyorsan rá is beszélt egy CVlizationsre. Merthogy az gyors.

A szabálymagyarázat után egy kicsit tanácstalanul néztünk egymásra, hogy ez bizony nem lesz gyors. Aztán mi is belenéztünk a szabályokba és kiderült, hogy mégis az.

A játék célja, hogy 3 nagyobb fordulóban boldogságpontokat gyűjtsünk. Ennek eléréséhez közvetlenül is gyűjthetünk ilyeneket, vagy nyersanyagokat, amikkel ötletkártyák vásárolhatóak, amik további bónuszokat adhatnak.

Játékosonként mindenki kap ugyanolyan 8 darab cselekvés kártyát. Ebből egyet képpel felfelé, egyetl pedig képpel lefelé kell kijátszani. Ennek jelentősége, hogy az adott körben mindenki az összes kijátszott lap után kap(hat) nyersanyagokat. A kártyák felső sarkában lévő sorszám alapján kell haladni. Ez azért fontos, mert lehet nyersanyagot lopni is és nem csak szerezni. Egy akcióválasztás általában akkor a legsikeresebb, ha ketten pályáznak ugyanarra a tevékenységre. Ha már hárman vannak rá, akkor esemény gyakran kudarcba fulladhat. Az akciófázis után, lehet ötletkártyákat vásárolni, amikkel javítható a jövőbeli tevékenységünk.

A körök végén eldobjuk a felhasznált lapokat. A fordulón belül még két kör van, ezt követően újra használjuk mind a 8 akciólapot. A harmadik forduló megkezdésekor II. korszak ötlet lapjai is belekerülnek az ötletbörze piacterére.

A játék szórakoztató. A titkos akcióválasztás vicces dolgokat eredményezhet, amiket már jól ismerhetünk a Citadellából, vagy a Broom Service-ből. A játékosok akcióinak eredményessége erősen a többieken múlik. Ez egy olyan darab, amivel máskor is szívesen újra játszanék.

Játék közben a család is megérkezett és ők is szétnéztek. Többek között A három kismalac nevű játékkal kezdtek el játszani. A kicsit bénácska kinézetű komponensekkel annyira nem élvezték a játék. A pörgettyű ugyan jó ötlet, de mindig fel kellett emelni, mert különben nem működött normálisan. A játékszabályokban nem nagyon sikerült elmélyednem, de a lényeg, hogy a mesére épülő módon házakat kell építeni. Aztán az nyer, akinek a legjobb házai vannak. A feleségem és a fiam arcát látva láttam, hogy ennél fogunk jobb játékot is találni.

Évi közben elszaladt Annamáriáért. Márton labirintusépítő és ügyességi játékokkal szórakozott, majd lassan eljutottunk a Crokinole-hoz. Erről már bővebben írtam korábban. Márton nagyon élvezte. Itt ismertük meg a magyar fejlesztésű Pitrusht.

A Pitrushban is korongpöckölés történik. Az első körben nem egymás után, hanem egyszerre lő mindenki. 2-6 játékos egyszerre röpködő korongjai egész mókásan nézhetnek ki. Miután az összes verem megtelt felváltva lehet vermeket elfoglalni mástól, vagy pozíciót megerősíteni.

Nem rossz, de szerintem elmarad a Crokinole-tól. A pontozást egy kicsit nehézkes megérteni. Javasoltam az ott lévőknek, hogy talán lehetne egy pontozó plexilap, amit a tábla felé helyezve meg lehetne könnyíteni, hogy ki mennyit pontot szerzett.

Megérkezett Annamária is egy FFG-s... izé DeltaVison-ös játékmesternek pedig sikerült rábeszélnie minket a Drakonra. Eddig csak távolról hallottam a játékról, annyira nem jártam utána, hogy mi lehet, de úgy gondoltam, hogy kipróbálhatjuk. Főleg, hogy magyarul van.

Elvileg még tetszhetett is volna, mert fantasy jellegű játék, van dungeon is, kalandozás és sárkány. A történet szerint egy csapat kalandozót bezárt a sárkány a saját kazamatájába, ahonnan csak az juthat ki élve, aki legelőször összegyűjt 10 aranyat. A többi pedig lakomája lesz...

Az alakuló kazamata

A játékosnál lapkák vannak. Ezekből vagy kijátszik valaki egyet a körében, vagy pedig mozgatja valamerre a figuráját. A lapkáknak van lehelyezési tulajdonsága és ugyanakkor valami speciális dolog is történet rajta, ha rálép egy kalandozó. Lehet aranyat szerezni, sárkányt mozgatni, teleportálni, mesterkulcsot szerezni, lapkát elpusztítani, stb. Van bőven lehetőség az akciókkal variálni, de nagyon sok számít azon, hogy milyen értékű érmét szerzünk a lefordított kupacból vagy társunk készletéből.

A hősöm

Végül csak nem lettem sárkánykaja

Négyen játszottunk a játékkal és igazából egyikünknek sem tetszett annyira. Ugyan magyar nyelvű, vannak aranyos minifigurák és sárkány is, de valahogy nem nagyon élvezték a játékot. Később talán bejöhet a gyerekeket, de Évit valahogy nem varázsolta el a dolog. Nem is került fel a kívánságlistámra. Túlzott késztetést én sem érzek egy újabb játékra.

Eztán kipróbáltam az OctoDice névre hallgató játékot. Az esseni felhozatalból ez eléggé érdekelt. Talán azért, mert az AquaSphere korábban nagyon bejött. Ez ugyanazon világban játszódik, hasonló akciókkal csak kockákkal. A játékot Főnix barátom ismertetésében próbálhattam ki.

A játékban kapunk egy pontozólapot, dobunk 6 kockával és az eredményeket serényen jegyzeteljük. Az nyer, aki a végén a legtöbb győzelmi ponttal rendelkezik. A körünkben dobunk 6 kockával, amiből kettőt megtartunk (bármelyik színűt), majd dobunk újra, kettőt megtartunk, majd dobunk a maradék kettővel. A végeredményt aztán tetszés szerint rendezzük, majd két akciót felhasználhatunk. A következő játékos a mi körünkből felhasználhat egy kockakombinációt. Összesen 6 kör van és aztán jön a végpontozás.

A játékban lehet fejlesztéseket szerezni, amikkel további bónuszok szerezhetőek. A fehér kockákról válaszhatók az akciók, a feketékről (amiken színek és számok szerepelnek) pedig az akció színe. Ezen felül még van Tunyacsáp(polip)-irtás opció is. A játék nekem csalódás volt. Ez igazából egy tematizált kockapóker és semmi több. El lehet vele játszogatni, de annyi jobb és szórakoztatóbb játék van.

Feleségem ugyan játszott valamennyit Mártonnal a Carcassonne: Star Wars-szal, de annyira nem nyűgözte le. 

Én aznap még három apróságot próbáltam ki Annamáriával. Az egyik a Speed Cups volt, ahol a lényeg, hogy minél gyorsabban rakjuk ki a poharakat a középre felcsapott kártya alapján. Ezeket rakhatjuk egymás mellé vagy egymásra. Aki gyorsabb az rácsaphat a csengőre és begyűjtheti jutalomként a lapot. Akinek a legtöbb lapja van az nyer. A játék nagyon hasonlít a Thumbs up!-ra. Kicsikkel egy darabig elég szórakoztató tud lenni, vagy átvezető játéknak is el lehet képzelni, ha kellően komolytalan tud lenni a társaság.

A másik a Lift it! volt, ami egy ügyességi játék, ahol kézben tartva, vagy fejre szerelve kell különböző elemek pakolgatni. Elég vicces tud lenni, de ugyanakkor elég bosszantó is. Közben egy óra is ketyeg, majd a végén csörög. A miénk már nem nagyon működött.

A harmadik a Bellz! nevű, szintén ügyességi játék volt. Ezt egy ajánlásra próbáltam ki. Itt színes harangokat kellett saját színben egy mágneses botocskával kiszedni. Az egyik végén erősebb mágnes van, a másikon gyengébb. Egyszerre több harangot is ki lehet szedni. Szerencsés esetben csak a saját színben, ha nem akkor buktuk próbálkozást. Az nyer, aki először begyűjti a saját harangjait. Sajnos szabály nem volt értelmes nyelven, ezért lehet, hogy valamit hibáztunk. A család többi tagja szabályszerűen idegbajt kapott.

Elég kellemesen és gyorsan el tudtuk tölteni az időt a helyszínen, bár a feleségem fájlalta, hogy ő csak gyerekjátékokkal "szórakozott", ami kevésbé tetszett neki. Talán majd jövőre ő is belekóstolhat a helyszínen komolyabb játékokba és arra is rádöbbenhet, hogy talán mégsem magyarázok olyan rosszul szabályt... néhány helyik játékmesterhez képest.

Pár gondolat a rendezvényről... Sikerült neki nagyon jó helyet találni és érzésre a helymennyiség pont telitalálat volt. Igaz ugyan, hogy a szombati napon már a versenyzők termébe is átlógtunk, de teljesen elviselhető volt. Szinte mindig lehetett asztalt találni. A szervezőknek lehet adni egy piros pontot, de attól még jövőre lehetne még nagyobb a rendezvény. Az extrém akciók valóban elég extrémek voltak. Főleg, hogy már a bejelentés előtt 1 órával elkezdtek sorba állni. Nem tudom, hogy mi lenne jó megoldás. Tavaly sikerült megcsípni extrém akciót, most semmit. Bár igaz, hogy a vasárnapi napon akciós áron tudtam Splendort szerezni.

Valamikor folyt. köv.

Tikal

Az előbbi bejegyzésben említett játéknapon, ez volt a másik klasszikus játék, amit kipróbálhattam. Elsőre le sem esett, hogy kedvenc bányász szerzőim (Michael Kiesling és Wolfgang Kramer) alkotása, csak miután Zsolt említette, hogy ezek ketten milyen jó kis játékokat csinálnak.

Megmondom őszintén, ezt egy kicsit kevésbé vártam és kevésbé érdekelt, mint a Stone Age. A tipikus Ravensburgeres dobozban, az amúgy egész jó műanyagból készült belsőben elég egyhangú, már-már unalmas benyomást keltő lapkák és fa jelölők bújtak meg. A játéktábla sem hozott túlságosan lázba, de azért még így kis kíváncsi voltam a játékra.

A Tikalban felfedező csapatokat vezetünk arra, hogy minél több győzelmi pontot szerezzünk Közép-Amerika őserdeiben, miközben rég elfeledettnek hitt templomok és kincsek után kutatunk. 

A játék során először lapkákat fedünk fel (a játékosok számával megegyező mennyiségűt), és azok elsőként felfedezésére licitálunk. Ez azért fontos, mert ezzel stratégiai előnybe kerülhetünk. A licit során a nyertes fél, a licitjének megfelelő győzelmi pontot lépre hátra, de cserébe ő választhat először lapkát és ő dönti el, hogy az hogy hová és hogyan forgatva kerüljön a játéktáblára. 

Ha a kiválasztott lapka egy vulkán, akkor egy pontozási fázis fog következni, az akciók végrehajtását követően, ha viszont nem vulkán, akkor az csak egy átlagos akciókör. Fontos, hogy vulkán lapka húzásakor mindenki végrehajt egy 10 akciópontos kört, majd értékel és csak aztán rakja le a megszerzett lapkát és csinálja meg a hozzá tartozó 10 akciópontos normál kört.

A játékosok mindannyian kapnak saját jelölőikhez egy segédlet lapkát. Ez elsőre még elég bonyolultnak tűnhet, de igazából nagyon jól elmagyarázza, hogy mi is történik egy körben és mit lehet tenni. Ennek megfelelően az egy körben elkölthető 10 akciópont a következőket csinálhatjuk.

1. Lerakjuk egy felfedezőnket a kiindulóhelyre vagy egy sátrunkhoz (1 akciópont, azaz ap)

2. Az ösvényeken, az ösvény nehézségétől függően 1 ap-ért haladunk egy másik lapkára egy felfedezőnkkel. (A hatszögletű lapkák szélein látható, hogy van-e ösvény, és ha van, akkor annak milyen a nehézsége.)

3. Feltárjuk egy templom egy szintjét (2 ap)

4. Feltárunk egy kincslelőhelyet (3 ap), amiért egy kincsjelző korongot kapunk

5. Elcserélünk egy kincset egy másik játékossal (3 ap)

6. Újabb tábort létesítünk (5 ap), ahonnan újabb felfedezőket indíthatunk

7. Lefoglalunk egy templomot (5 ap), hogy csak nekünk adjon a jövőben akciópontot

Az értékelési fázisban azt kell megvizsgálni, hogy kinek van több régésze/kutatója az adott templom helyszínen a saját kör vége után és a felső templomlapkán szereplő értéket lehet lelépni a győzelmi pontokat jelző sávon. Továbbá meg kell nézni az összegyűjtött kincseket, ahol azok száma alapján lehet győzelmi pontokat szerezni.

A szabály nem túl bonyolult, könnyen megtanulható és átlátható. Ezen írás közben néztem bele a játékszabályba, amiből kiderült, hogy mi a "profi" változatot játszottuk, ami abban tér el, hogy van licitálás. Az egyszerűbb, családi változatban a Carcassonne-hoz hasonlóan kell elhúzni vakon a lapkákat. Nagy hirtelen nem tudnám megmondani, hogy melyik a jobb, de a licitálás kimaradása nagyban lecsökkenti a játékidőt, míg a profi szabály miatt egy kicsit elnyúlhat a gondolkodási idő.

A játék egész kellemes meglepetés volt. Bár elhúzódott (nagyjából 2 óra lehetett, de nem néztem az időt), mégis egész élvezetes volt. Egy kicsit máshogyan kellett matekolni, mint a Stone Age esetében, és ez a számolgatás jelen esetben jobban be is jött. Bár lehet, hogy csak azért, mert hajnali 1 és 2 körül már egyik gyerek sem zavart és jobban oda tudtam figyelni.

A játék utolsó harmadában éreztem, hogy jó lenne, ha már vége lenne és mert a játékideje egy kicsit sok. Nem mondom, hogy nem élveztem volna a játékot, de egy kicsivel rövidebb játékidőnek jobban örültem volna. Ennek ellenére a zöld-zord külső elég megtévesztő volt, mert kifejezetten jó játék a Tikal. Teljesen megérdemelten kapta meg 1999-ben a német év játéka díjat, a Spiel des Jahrest. Azonban ennyi játékidő mellett talán nem ártott volna, ha hangulatban egy kicsit színesebb. Mindenképpen játszanék még vele.

A végeredmény

Stone Age

Múlt pénteken szerencsém volt kipróbálni két klasszikusnak mondható, eurogém kategóriába eső társasjátékot, ami egy ideig a kívánságlistámon is szerepelt. Ezen bejegyzésben először erről ejtenék pár szót.

A 2008-ban megjelent Stone Age gyönyörű grafikájával szinte rögtön belopta magát a munkáselhelyezős játékot kedvelők szívébe és még ma is egész előkelő helyen található meg a legnagyobb társasjáték oldal toplistájában. Ezen kombinációk tükrében nagyon szerettem volna kipróbálni ezt a játékot.

Mikor Zsolt kinyitotta a táblát akkor egészen közelről is megcsodálhattam a Michael Menzel rajzolta grafikát. Tetszettek a fa elemekkel jelölt nyersanyagok is, az épületlapkák és a civilizáció kártyák is. Külön pluszpont volt részemről, hogy a nyersanyag jelölők nem csak színben, hanem formában is igyekeztek egy a témához közeledni. Kicsit furcsa volt kaptunk dobókockákat és egy nagyon büdös kockavető poharat is. Ezt még egyszer leírom, "egy nagyon büdös kockavető poharat" is.

Ezen felül még volt pár kartonelem, amik az élelmet, a szerszámot, vagy éppen az aktuális körben kezdő játékost jelölték. 

Egy kicsit furcsának találtam, hogy a nyersanyagokat és az élelmet csak úgy rá kellett borítani a tábla egyes részeire. További problémának találtam, hogy a nyersanyagoknál nem volt jelölés arra, hogy mi számít sikeres kísérletnek egy-egy nyersanyag megszerzésére. Tudom, hogy a saját játékostáblánkon ez az információ megtalálható, de én szerettem volna a fő táblán is látni.

A játék célja, hogy a maximum 10 főből álló törzsünk a legkiemelkedőbb legyen mint közül, azaz mi szerezzük meg a legtöbb győzelmi pontot.

Mint korábban említettem a játék munkáselhelyezős kategóriában tartozik, tehát köreink első fázisában munkásokat (törzseket) kell lehelyezni a fő játéktáblán található helyekre. Ezek a következők lehetnek:

a, Szántóföld: Élelmet termel a törzseknek. Ide csak egyik játékos 1 bábuja kerülhet, amiért az adott játékos 1 mezőt előre léphet a szántóföldet jelző sávon. Ez az érték a következő körökben is ennyi lesz, hacsak újabb törzset nem pakolunk egy következő körben a szántóföldre, mert akkor ez az érték egy újabb egységgel nő.

b, Szerszámkészítő: Ide is csak egy bábu kerülhet. Ez gyakorlatilag a folyamatosan fejlődő technológia fejlettséget méri. Itt is csak növekedhet az állapot. A megszerzett szerszámaink a későbbiekben sokat segíthetnek a nyersanyagszerzésben.

c, Kunyhó: Ide 2 bábut kell lehelyezni, akik némi 18 éven felüli tartalmat végrehajtva a következő körtől kezdve 1 bábuval szaporítják felhasználható munkásaink számát.

d, Vadászat: Ide bármennyi bábu tehető. A bábuk számának megfelelő számú kockával dobunk és minden 2 pöttyért egy élelmet kapunk cserébe. Szerszámmal a siker javítható.

e, Nyersanyag lelőhelyek: Itt lehet fát, téglát, követ vagy aranyat szerezni. A körök mutatják, hogy maximum hány munkás kerülhet ide, és a lerakott bábuk számának megfelelő kockával kell dobni a nyersanyagok megszerzéséért. Szerszámokkal a siker itt is javítható.

f, Épületek: Ide csak egy bábu helyezhető. A lapka csak úgy szerezhető meg, ha be tudjuk érte adni a szükséges nyersanyagokat. Itt azonnali győzelmi pont szerezhető.

g, Civilizáció kártyák: Ezekre a lapokra is csak 1 bábu kerülhet. A sorban elfoglalt helyüktől függ, hogy hány tetszőleges nyersanyagért szerezhetőek meg. Ezen lapokkal további bónuszok szerezhetőek, ami lehet nyersanyag, élelem és hasonlók. Azonban a zöld civilizáció kártyákat érdemes gyűjteni, mert szettjei után sok pont szerezhető.

A kör második fázisában a lehelyezett embereink az akcióikat hajtják végre. Tehát valami megszerzésére kísérletet tesznek. Mint korábban említettem a sikerességhez vagy kockadobásra, vagy valamilyen nyersanyagokra van szükség.

A harmadik és befejező fázisban pedig táplálni kell törzseinket. A bábuk számának megfelelő élelmet kell visszatenni a közös készletbe.

Van még pár fontos dolog.

Az első fázisban felváltva jönnek a játékosok. Ha valaki BÁRMENNYI (de a korlátozásokkal behatárolt mennyiségű) munkását lehelyezte EGY adott helyre, akkor a következő játékos jön. Azonban csak egy helyre lehet pakolni. 

A második fázisban egy adott játékos végrehajtja, TETSZŐLEGES sorrendben az összes akcióját. Ennek azért van jelentősége, mert rámehetünk olyan nyersanyag-szükségletű kártyára, aminek nyersanyagait az adott fázison keresztül próbáljuk megszerezni. Fontos az is, hogy tudjuk táplálni törzseinket, mert különben fontos nyersanyagokat vagy súlyos győzelmi pontokat veszíthetünk, 

A játék akkor ér véget, ha a megszerezhető civilizáció kártyákat már nem tudjuk 4-re kiegészíteni, vagy ha az egyik épületpakli elfogyott.

Ketten játszottunk, ezért volt még pár korlátozás, ami kiélezettebbé tette a küzdelmet. Azonban mivel gyermekeim kellően lefárasztottak a parti elején és elvonták a figyelmemet, ezért elég durva pofonba szaladtam bele.

Annyit elmondanék, hogy a játék jó, de hazudik. A szép megvalósítás mögött komoly matekozás zajlik a háttérben. Elsőre biztosan nem láttam meg a legjobb stratégiát, hogy mire kell menni és mit kell nagyon figyelni. Még az sem nagyon segített, hogy a kockadobásaim legalább átlagosak voltak és nem szörnyen rosszak.

Nem nagyon figyeltem a zöld színű civilizáció kártyákra, hogy azokból mennyi pont szerezhető és valamiért az épületekre mentem rá. Egy kicsit sikerült túltáplálnom a törzseimet is és egy későn eszméltem, hogy inkább a törzs gyarapításán kellene munkálkodnom. Mivel nem nagyon találtam az első körökben, hogy mit kellene csinálnom, hogy jó legyen a stratégia, ezért a későbbiekben sem sikerült nagyon felzárkóznom. Mentségemre szolgáljon, hogy Zsolt már elég tapasztalt ebben a játékban.

Elsőre ugyan egy kicsit (igazából csak egy nagyon kicsit) csalódtam, mert nem gondoltam, hogy fejben képletekkel teli Excel-táblákat kell futtatni, de ugyanakkor nem akkorát, hogy ne akarnék még vele játszani. Jó lenne úgyis megmérkőzni benne, hogy már előzetesen van valamilyen stratégiám és nem csak megismerni akarom.

(A kívánságlistámról már korábban lekerült, és azért, mert már van egy hasonló típusú játékom a Lords of Waterdeep személyében. A Stone Age-dzsel való első játék után azt mondanám, hogy az nekem jobban bejön, de ha ezt a kőkorszaki témájú játékot már a LoW előtt megismerem, akkor bizonyára ott lenne a polcomon és nagy kedvenc lenne.)