Rodney Castleden - Felfedezések, melyek megváltoztták a világot

Apósom talán karácsonyra kapta ezt a könyvet valakitől és miután elolvasta elég jó véleménnyel volt róla. Ezek után én is úgy gondoltam, hogy elolvasnám, ha kölcsönadja. Kölcsönadta. Amiért hálás is vagyok neki.

Rodney Castleden elég izgalmas vállalkozásba fogott, ugyanis kísérletett tett arra, hogy egy könyvbe gyűjti a világ legérdekesebb felfedezéseit, napjainkig. Az író a felfedezéseken nem csak a földrajzi területeket, hanem rengeteg tudományos témát is érint. Persze mindenről nem írhatott, mert még egy ennél sokkal vaskosabb könyvbe sem fért volna bele, de azért igyekezett mindent megtennni.

Az 508 oldalas könyv első ránézésre elég száraz olvasmánynak tűnhet, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem az. A felfedezéseket kronológikus sorrendben felsorakoztató írás, egy-egy témát külön fejezetbe tesz, aminek során találkozhatunk egy, de tizenoldalas feltárásokkal is. Az író a sok - igen jól ismert tény mellett - apróbb meglepetést is tartogat, olyan ismereteket oszt meg velünk melyekkel nem biztos, hogy találkozhattunk iskolai tanulmányaink alatt.

Meg kell mondanom, hogy egy bizonyos alapműveltség bizony szükségeltetik a mű teljes élvezetéhez, valamint az sem árt, ha bekészítünk magunk mellé egy atlaszt is, mert elsőre nem biztos, hogy tudjuk merre van pl. Újfundland. Sőt abban sem vagyok biztos, hogy a kémiából ismert alapelemeket mindenki tudja hová tenni.

Mint említettem, a könyv kronológikus sorrendben ismerteti a különböző felfedezéseket, mégpedig egészen az időszámításunk előtti 35000-től egészen napjainkig. Számomra főleg a könyv első része, a régmúlt idők voltak érdekesek, míg a 20. században megismerések kevésbé. Azonban meglehetősen megdöbbentő abba belegondolni, hogy a mai nap milyen tényeket veszünk alapvetőnek, amik például 50-100 évvel ezelőtt még gondolati szinten sem léteztek... vagy legalábbis nem voltak széles körben ismertek. Csodálatos látni, hogy mennyit képes változni a tudomány és ezzel változtatni az emberiség sorsának alakulásán.

Nem mondom, hogy a könyv minden oldalát egyformán élveztem. Az író igyekezett a lehető legolvasmányosabban közzétenni a szigorú tényeket, de bizony nem volt mindenhol elég gördülékeny. Bizonyos témákat talán túlságosan is kivesézett, de talán ezekkel csak azt akarta bizonyítani, hogy igazából mindegy, hogy miről van szó, ő mindenről akár több oldalas ismeretekkel is rendelkezik.

A könyv érdekes olvasmány lehet azok számára, akik érdeklődnek a földrajzi és tudományos felfedezések iránt és nem tartják elégségesnek korábbi ismereteiket, vagy éppen azokat frissíteni szándékoznak.

Álomháború (Sucker Punch)

Mivel még elég frissen él bennem a megtekintés élménye, ezért egy külön bejegyzést szentelnék a filmnek.

Már az előzeteseket követően lehetett látni, hogy itt bizony valami iszonyatos látványorgiát fogunk kapni és a történet kevésbé lesz érdekes. Nos ez így is lett, bár lehetett volna másképpen is.

Az eleje egészen jól indult, sőt meglehetősen szívbemarkolóan. A Watchmenhez hasonló érzés, a zenék (talán túlságos) hangsúlyozása, a temetés jelenet, a lassú képsorok elég erős reményeket adtak a folytatással kapcsolatban. Azonban, amikor az intézetbe kerültek valami megtört, onnantól elszabadult egyfajta megállíthatatlan áradat, amely nem feltétlen a legjobb mederbe sodorta a történéseket. Bár az is lehet, hogy a helyszín nyomasztott és az volt, ami végig zavart...

Azt mondom, hogy nem túl könnyű követni a történéseket, hogy akkor most mi történik meg tényleg és mi csak álomvilág. (Valószínűleg a különböző fórumokon ezek miatt is kapta a rengeteg kritikát, konkrétan a leszarozást.) Persze az akcióorgiás részek egyértelműen nem valóságok, de például az intézetben nem lehetünk teljesen biztosak ebben. Az egészben a legbosszantóbb az, hogy az akciós részek egész jól sikerültek, sőt el tudnánk képzelni pár ilyen különálló filmet is.

Külön gondolatot érdemelne a befejezés is. Nem tudom, hogy sokan erre számítottak-e. Azt hiszem, hogy nincsen olyan - főleg férfi - néző, aki ne sajnálná a veszteségeket. Különösen nagy fájdalom a történet szempontjából befejezés...

A rendezőre olyan szinten nem lehet panasz, hogy adott nekünk elég sok látványos jelenetet, izgató ruhába bújtatott csajokat, melyek szinte minden fétist kielégítenek, de ugyanakkor egy kicsit széttördelt is az egész. Valahogy nem érzem azt a profizmust, mint a Watchmennél és ezt határozottan nem akarom egy ideig újranézni. Mondjuk az tény, hogy a 300-nál lényegesen jobban sikerült filmről van szó.

Néhány szóban néhány filmről 2011 nyarán - 2. rész

Az első részét már a múlt héten elkezdtem írni, de akkor nem tudtam befejezni. Mivel egyben sok és ömlesztett lett volna a dolog, ezért lett kettészedve. Lehet, hogy egy kicsit korán jön a második rész, de nem számít. Most van időm...

A szállítmány

Újra egy Antal Nimród film, ami nem is sikerült olyan rosszul. Igaz, annyira jól sem. Nem hiszem, hogy a rendezéssel, hanem sokkal inkább a karakterekkel, a színészekkel és a történettel volt gondom, és miattuk nem nagyon ájultam el a rablási kísérlet megfilmesítéséről. Sajnos ez is elég kiszámítható befejezést kapott.

A tolvajok városa

Ben Géza Affleck ebben a filmben nem csak főszerepel, hanem rendez is. Sajnos egy kicsit túl hosszúra sikerült rendeznie A tolvajok városát. Jobb lett volna, ha sikerül egy kicsit rövidebbre csapnia az egészet. Sokszoros csavarnak tekinthető, hogy amíg próbálod követni mi is történik, igazából egy bűnösnek szurkolsz, a rend védelmezőjével szemben. Ez nem biztos, hogy jó üzenet.

A tökéletes katona 3.

Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren. Kell ennél többet mondani? Túl sok magvas gondolatot ne keressünk a filmben, még az utóbb említett szereplő nagyon filozófikus kedvében is van. A két akcióhősön sajnos bőven látszik a kor, de azért a retróérzés miatt szinte kötelező megnézni. Még akkor is, ha erősen zs-kategóriás valami lett ebből.

Száguldó bomba

A nyár - számomra - egyik kellemes meglepetése. Előzetesen csak annyit tudtam erről, hogy valami vonatos film, és valami olyasmire számítottam, mint pl. a Száguldó erőd, vagy valami túszdrámás baromságra. De miután többen mondták - a tartalom ismertetése nélkül -, hogy jó filmről van szó, ezért megnéztem. Tényleg jó film lett belőle. Nem lett túl hosszú, nem lett túl pátoszi, vagy cukormázas és szinte hihető, hogy hétköznapi emberekből lett hősöket látunk. Tény, hogy vannak benne azért baromságok is, de ezeket simán el lehet nézni. Még akkor is, ha megtörtént eseményeken alapul a történet.

A negyedik

Szinte az ismeretlenségből került elő ez a film és amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan fog a feledés homályába kerülni. A történetből elég hamar kiderül, hogy a bolygónkra érkező idegenek harcát láthatjuk, csak valahogy a film végéig nem sikerült rájönnöm, hogy a jó oldalnak beállított szereplők miért nem fognak össze a gonosszal szemben. Van még benne pár baromság, például kiaknázatlan jedi erők... Ha tehetitek, akkor inkább valami értelmesebb mozgóképes alkotást tekintetek meg, mint ezt.

Percy Jackson és az ölümposziak
Jaj. Amerikai tinédzser hősök, akikről kiderül, hogy a görög istenségek sarjai, tehát félistenek. Lehet egy ilyen alapfelállásból jól kikerülni? Lehetne, mégis esetünkben elég gagyin valósul meg minden. Nem mondom, hogy nem lehet rajta szórakozni és hogy nem repült el szinte észrevétlen a játékidő (ami szintén erős pozitívum), de valahogy kevés volt. Nem lehetett tudni, hogy mikor veszi magát túl komolyan a film és mikor nem.

Titánok harca
Ez pedig a másik görög mitológiás katyvasz. Igazán látványos, szórakoztató, és már-már a régi fantasy filmek hangulatát is idézi, ami miatt a következő része is feltétlelnül érdekel. Még akkor is, ha nem mondanám valami jó filmnek.

Néhány szóban néhány filmről 2011 nyarán - 1. rész

Az utóbbi pár hétben lehetőségem volt néhány film megnézésére. Sajnálatos módon nemcsak az általános időhiánnyal történő küszködés miatt írok csak pár sort a megnézett mozgóképes alkotásokról, hanem azért is, mert több említésre nem nagyon érdemesek.

Ha moziban néztem volna ezen filmeket, akkor talán néhányról más lenne a véleményem, de az is inkább csak az újdonság varázsának, az aktuális nagy felhajtásnak lett volna betudható. Nos, akkor lássuk a továbbiakban, hogy miket is néztem mostanság.

A király beszéde (The king's speech)

Oscar díjas alkotás, de azt fejből meg nem mondanám, hogy ki vagy mi kapott díjat. Sajnálatos módon elmondható erre is, mint a többi Oscart nyert alkotásra, hogy nem szórakoztatásra, hanem díjazásra lett készítve. Volt pár vicces jelenete, de ugyanakkor hosszabb volt a kelleténél, nem pörgött eléggé (műfajából adódóan nem is pöröghetett), valamint néhol idegesítő volt a történet. Az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy nem szerepelt benne Hugh Grant.

Szellemíró (Ghost writter)

Hamár brit politika, akkor inkább legyen a szellemíró. A film első fele elég érdekesen indul, aztán valahol a közepe felé van egy törés. Sajnos ott történik pár idegesítő momentum, ami az idióta befejezés csak tovább tetéz. Vagy talán van valaki, aki az utolsó pár percben nem sejti, hogy mi fog történni, amit plusz csattanónak szántak?

Ragadozók (Predators)

Ki ne ismerné a szériát? Lehet, hogy soha nem láttál korábban egy ragadozókat sem, vagy nem hallottál arról, hogy mit harcoltak ezek a lények a élienekkel, de akkor is sejted, sőt egyenesen tudod, hogy mire várhatsz. Én is csak a magyar rendező, Antal Nimród miatt néztem meg a Ragadozókat. Nagyjából azt kaptam, amit vártam, és nem volt semmilyen irányú csalódás. Sem rossz, sem jó. Felirható pozitívumként, hogy sikerült normális időtartamúra készíteni.

Machete

Végre, egy jó kis agyatlan film, ahol nem számít a gondolkodás és nem nagyon kell törődnünk azzal, hogy hol van logikai baki. A filmet amúgy is poénnak szánták a készítők, egy olyan főszereplővel, aki általában nettó 5 percnél többet nem szokott a képernyőn lenni. Itt most megpróbált élni a lehetőséggel, több-kevesebb sikerrel. Figyelem, a film számos helyen elég véres, brutális jelenetekben bővelkedik... Bár ezeket sem lehet teljesen komolyan venni. Külön poén, hogyha nem magyar hangon nézi valaki, akkor is lehet magyar hangot hallani az egyik részen. Vajon van ennek köze a filmben szereplő Antal Nimródhoz?

Zöld zóna

Az amerikaiak szeretnek propaganda filmeket csinálni a háborúról és az ott harcoló hős katonákról. A Zöld zóna sem teszi ezt másképpen, mégis egész nézhetőre sikerült. Bár számomra csak egyszer.

A Föld inváziója - Csata: Los Angeles

Az előzetesek alapján az idei legnagyobb durranásnak kellett volna lennie. De már akkor sejthető volt, hogy nem az lett, amit a készítők előzetesen kiadni akartak, amikor kiderült, hogy elég hamar meg fog jelenni dvd-n (főleg az 5-ös régióban). Ez is inkább a katonákról, a bajtársiasságról és az amerikaiak végtelen hősiességéről szól, mintsem a tényleges idegeninvázióról. Persze vannak idegenek is, harcok is, amikből nem mindig lehet eleget látni. Sajnos ez számomra az idei mozis év egyik nagy csalódása.

Ismeretlen férfi

Liam Neeson újra egy olyan filmet kapott, ahol Európában kell az igazáért küzdenie. Most már lehet, hogy örökre ráragadt az ez a fajta karakter. Külön pluszpont jár azért, hogy sikerült viszonylan normális hosszúra és elég pörgősre vágni.

Tron: az örökség

Megmondom őszintén, hogy az első Tronból már nem sok mindenre emlékeztem és számomra soha nem tartozott a kultikus státuszú filmek közé. Ezért nem is nagyon igyekeztem a második rész megtekintésével. A film ugyan elég látványos elemekkel büszkélkedhet, és - szerintem - elég jól sikerült az eleje, de utána az egész értelmetlenségbe és unalomba fulladt.

Csak a szexre kellesz

Voltam olyan buta, hogy esélyt adtam ennek az amerikai vígjátéknak. Egy ideje már nagyon ódzkodok az ilyen jellegű filmektől, de most mégis bepróbáltam. Talán csak Natalie Portman miatt. Mondhatni tipikus amerikai, bulizós-egyetemistás vígjáték, jó sok cukormázzal leöntve, és előre kiszámítható végjátékkal. Lehet, hogy ez valakinek bejön, de nekem nem.

Stephen King - A setét torony 7. rész - A setét torony

Az előző részt követően egy újult erővel ugrottam neki ezen rész olvasásának. Egyértelműen nyugtatóbban hatott, hogy ez bizony vaskosabb adag, mint az előző rész.

Nem meglepő módon a történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. A szétvált társak külön utakon igyekeznek megvívni saját harcukat, hogy a későbbiek folyamán újra csatlakozzanak. Legalábbis azok, akik még életben vannak... Magáról a könyvben lefolyó eseményekről nem is nagyon szeretnék többet írni. aki idáig eljutott az már úgyis a könyvből akar megtudni mindent. Vélhetően óvatosan lapozva, a mondatokat fejben megrágva, hogy minél tovább tartson az élvezet.

Stephen King bemutatja, hogy számtalan aspektusból is képes kegyetlen lenni. A véres szülés, Mordred és a Walter utolsó találkozása, néhány kedvelt karakter idő előtti eltávozása, Mordred összes összecsapása, Danillo jelenléte, valamint a befejezés.

Az olvasót szinte minden esetben az érdekli, hogy mit fog kapni a végén. Bár Stephen King felhívja a figyelmet, hogy nem az út vége a lényeg, hanem az odáig megtett út és hogy még van arra is lehetőség, hogy az adott pillanatban letegyük a könyvet. Nem tudom, hogy mennyien tettek volna így, ha már átrágták magukat korábbi hat köteten és lezáró darabból is már csak oldalak vannak hátra. Gyanítom, hogy senki.

Erősen az olvasótól fog függeni, hogy ezen töréspont után hová jutunk vagy mennyire vagyunk elégedettek, esetleg mennyire csapkodjuk a fejünket, hogy ennek a mocskos Kingnek bizony igaza volt, mert meg kellett volna állni . Mert bizony sikerült elég megosztó befejezést írni a könyvhöz, ami nekem meglehetősen tetszik. Gyakorlatilag más lezárási lehetőség nem is nagyon létezhetett, mint ez. Tökéletesebben nem nagyon lehetett volna elvarrni a szálakat, ugyanakkor a figyelmeztetés előtti oldalak nem kifejezetten az én tetszésem szerint alakultak.

Mint azt már korábban egy párszor hangoztattam, bár olvastam Stephen Kingtől könyveket, mégsem az írót a kedvencemnek. A setét torony sorozat elég sok mindent megváltoztatott ezen álláspontommal kapcsolatban. Nem hiszem, hogy a jövőben ugranék minden írására, de ha lesz még ezen sorozathoz kapcsolódóan könyv (igen, lesz, mégpedig 2012 tavaszán), akkor azt bizonyára a kezembe fogom venni. Valamint, ha lesz még olyan írása, amely kevésbé borzalmas, akkor az is kap egy esélyt nálam.

A setét torony sorozatban nálam Stephen King egy új oldaláról mutatkozott meg. Előjött a mesélő, aki nem csak a kegyetlen dolgok apró ábrázolására, érdekes jellemek megformálására képes, hanem arra is egy zseniálisan felépített történetfolyamot építsen fel. A setét torony sorozatba nagyon sokat tett magából az író, valamint többször húz párhuzamot saját életével, valamint írói munkásságával szemben. Ez, hogy mennyire jó, ki-ki maga döntse el. Én meglehetősen ezt is élveztem.

Összességében annyit tudok elmondani, hogy A setét torony könyvsorozat egy remekül megírt történet. Amelynek ugyan vannak hiányosságai, vannak benne hangulati hegyek és völgyek, de mégis zseniális egy alkotás. Bátran merem ajánlani olyanoknak is, akik nem szeretik Stephen King munkásságát, de azért mindenki készüljön fel valamennyi kegyetlenkedésre és borzalomra.

White Rabbit - Max Mümmelmann

A gyermekek azzal, hogy egyre idősebbek lesznek egyben okosabbá is válnak, korai egyszerű játékok mellett már igényük van egy kicsit komolyabbra is. Persze nem kell ki tudja, hogy milyen komolyságúra gondolni, néha megteszi egy egyszerűbb társasjáték is. Ebből a felindulásból vaterázott Évi néhány kisebb "társasjátékot".

Igazából csak egy játék nevezhető társasjátéknak, és az az egy is a szimpla kockadobáson alapuló, tehát semmi komoly. A dobozon szereplő Max Mümmelmann cím és a borítón szereplő fehér nyuszi egyértelműen elárulja, hogy ez kisebb gyermekek szórakozására van kitalálva.

A dobozban találunk egy 8 mezőt tartalmazó játéktáblát, 25 nyúlkártyát (amiből egy a fehér nyúl), egy hatoldalú dobókockát, egy fából készült nyúlalakot, valamint egy játékszabályt. Ez utóbbiból német jutott, úgyhogy Évi ilyen jellegű nyelvtudását kellett feleleveníteni.

Előkészítésképpen vegyük ki a kártyák közül a fehér nyulat, majd a maradék 24 lapot keverjük össze, majd lefordítva, véletlenszerűen rakjuk körbe, a játéktáblán lévő mezők mellé. Minden pötty/mező mellé így három darab lap jut. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a fehér nyulat kell a piros színnel jelölt pötty mellett lévő kártyákra tenni, valamint magára a pöttyre a fanyulat ráugrasztani és a indulhat is a játék.

Gurulhat a dobókocka, majd a játékos a dobott számmal megegyező lépést tehet meg a játéktáblán, az általa választott irányba. Amelyik mezőre lépett, az ott lévő, legfelső lapot magához veheti és átadhatja a dobókockát a következő játékosnak. Ha ugyanolyan számmal jelzett lap kerül a hozzá, amilyennel már rendelkezik, akkor a lapot az adott halom aljára kell vissztenni. A játék célja, hogy az 1-től 6-ig számozott lapokból mindegyik legyen a tulajdonunkban.

Említést kell még tenni a fehér nyúlról is. Amennyiben valaki ezt húzza fel, akkor elvehet egy lapot egy másik játékostól. Természetesen itt is él a szabály, hogy csak olyan lap kerülhet hozzá, amilyennel még nem rendelkezik. A kör végén a fehér nyulat egy általa szabadon választott mező melletti kártyákra teheti.

Ezekből is látható, hogy a játékszabályok nem túl bonyolultak és viszonylag kiskorú játékos számára is könnyen érthetőek. A játékidő sem túl hosszú, tehát még pont elégséges, hogy lekösse a gyermeket és hogy ne örölje túlságosan egy felnőtt idegeit. A három és féléves lányom már képes végigjátszani, akár két teljes játékot is, míg a 2 éves Márton jó, ha 2-3 kört végigjátszik.

(A képek a http://www.boardgamegeeks.com/ oldalról vannak.)

Stephen King - A setét torony 6. rész - Susannah dala

Sajnos azt kell mondanom, hogy az 5. könyvben elkezdett lejtmenet után elérünk a (könyv)sorozat mélypontjához. Nem tudom, hogy Stephen King mit szeretett volna ezzel a kötettel megvalósítani, de az érezhető volt, hogy ő maga sem nagyon kedvelte és gyorsan túl akart rajta lenni, ugyanis terjedelemre körülbelül a fele az előzőnek.

A Susannah dala az általam legkevésbé kedvelt karaktert teszi a középpontba és jelentősen ráfókuszál. A nő skizofrénsága több, mint idegesítő és ebben a kötetben elég sokat kapunk belőle. Szerencsére másik szálakon is megy tovább a történet, ugyanis a ka-tet gyakorlatilag háromfelé válik. Susannah ugye külön utakon jár meghasadt személyiségének szinte minden szereplőjével, míg Jake Csivel és Callahan atyával, valamint Roland Eddievel tart. Mondanom sem kell, hogy az utóbb említett két külön szálat sokkal jobb olvasni, mint azokat a történéseket, amik a nővel történnek.

Szerencsére azért halad előre a történet, csak megjelenik néhány olyan szereplő, akit én egyáltalán bele sem írtam volna a sorozatba. Azonban Stephen King mesélni szeretne, valamint megmutatni, hogy milyen jól is tud karaktereket megformázni. Ez utóbbi egész jól sikerül, ami pedig a mesélést illeti... végül az is megvalósul. Az agyában megjelenő torz jelenések és jelenetek valahogy mégis működnek, de ettől még nem fogom megszeretni ezt a könyvet.

Ha ez lett volna az első kötet, amit a sorozatból olvasok, akkor nem valószínű, hogy folytattam volna. Ahogy haladtam előre, egyre csak az motívált, hogy nemsokára vége és a befejező részben talán minden sokkal jobb lesz.

Külön kiemelném még az utolsó oldalakat, amiket szintén szükségtelennek éreztem. Nem tudom, hogy Kinget mi inspirálta és mi ezen oldalak valódi igazságtartalma, de igazából nem is érdekel. Annyit kell elmondani, hogy a Susannah dala A setét torony sorozat azon tagja, amit túl kell élni, amin valahogy túl kell esni.

Harcunk az ELMŰ-vel szemben, sokadik felvonás

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mi miként is állunk az ELMŰ-vel. Jelenleg az van, hogy a Magyar Energia Hivatal (későbbiekben MEH) perben áll az előbb említett áramszolgáltatóval, és mi csak tanúk vagyunk ebben az ügyben. A lényeg, hogy MEH hozott egy határozatot, mely szerint nem talált minket bűnösnek, törölné az ELMŰ kötbérigényét, valamint megbüntetné őket, kemény 5000 magyar forintra, amiért az nem válaszolt nekünk az írásban felvetett kérésre. Azért ez utóbbi egy kicsit nevetséges.

Míg az áramszolgáltató az egyoldalúan megírt szabályzata szerint súlyos százezreket szab ki büntetésnek, ami Boross Norbert szóvivő elvtárs részéről nem is büntetés (akkor fizesse be ő!), addig az őket szankcionáló szervezet csak aprópénz róhat fel. Nem tudom, hogy ezt az 5000Ft-ot mi, vagy a MEH fogja-e majd megkapni (mert mi azóta sem kaptuk), de ha mi, akkor igazából 60 olyan levelet kell írnunk az áramszolgáltatónak, amiből bejöhet a ránk kiszabott kötbér összege. Plusz még párat, hogy a levelezési költségek is megtérüljenek. Főleg, hogy hátha lesz olyan kérdésünk, amire írnak vissza választ.

Egy kicsit elkanyarodtam a fő csapásiránytól... Az első tárgyalás viszonylag rendben ment és nagy kár, hogy akkor nem született döntés, persze a mi javunkra. A második tárgyalásig az ELMŰ kiegészítésként beadott néhány "szakértői véleményt", ráadásul olyan szakértőktől, akiknek hozzáértése erősen megkérdőjelezhető. Nem is beszélve a szakmai pártatlanságtól. Mindenesetre erre sikerült egy egész jó válaszlépést tennünk.

A második tárgyaláson aztán jött egy sokk. Az áramszolgáltató ügyvédje olyan dumával jött, hogy született egy olyan bírósági határozat, mely szerint a Magyar Energia Hivatal (figyelem, ez az áramszolgáltatók felügyeleti szerve, amit mi finanszírozunk az adónkból) nem töröltethet kötbérigényt! Kérdezném én alásan, hogy akkor mi a jó büdös lófasznak vannak? Nem azért vannak, hogy felügyeljenek, szankcionáljanak és helyreigaztsanak, hogy esetlegesen valamivel kompenzálják azt, amit legenyhébb szavakkal is csak piaci erőfölénynek lehet nevezni?

Erre a MEH ügyvédje csak vonogatta a vállát, hogy ő erről semmit sem tud, a bírónő meg azt válaszolta, hogy hozhatna számunkra kedvező ítéletet, de az ELMŰ azt úgyis meg fogja támadni, ezért halasztotta az ügyet. Ezt annyira nem értem, mert ugye bármi lesz az ügy folytatása, azt valamelyik fél nagy valószínűséggel úgyis meg fogja támadni.

Az egész tárgyalásban még volt néhány bosszantó dolog:
1. A MEH-es kirendelt ügyvédet nem nagyon érdekelte az ügy, nem igazán volt túlságosan hozzáértő sem. Valamint a tájékozottságával is igen nagy problémák voltak. De hová is izguljon, amikor ígyis-úgyis megkapja a pénzét?
2. Az ELMŰ-s és MEH-es ügyvéd a tárgyalás alatt és után is úgy jópofiztak egymással, mintha barátok lennének. Lehet, hogy azok is.
3. Az ELMŰ ügyvédje valótlanságot állított, és mikor ezt a tényt közöltük a bírónővel, akkor csak legyintett az egészre. Szóval akkor hazudni is szabad a bíróságon?

Sajnos az a helyzet, hogy várnunk kell. Nem tudjuk, hogy a végén milyen ítélet születik, de erős a gyanú, hogy nekünk még lesz egy körünk a bíróságon az áramszolgáltatóval szemben. Az igazunkban bízunk és talán esélyünk is van a győzelemre, de azért bosszantó az a rengeteg idő, amit ez a hülyeség felemészt. Arról nem is beszélve, hogy a bíróságon nyiltan hazudozó ügyvédeket egyszerűen semmibe vesz az igazságszolgáltatás.

Valakinek még igazán kinyílhatna a csipája magasabb szinteken is, mert egyre másra lehet olvasni a miénkhez hasonló történeteket szerte a világháló magyar nyelvű részéről. Úgy tűnik, hogy ez erős egyedisége országunknak. Talán az ELMŰ intézhetne valamit, hogy mágnesézi teóriájuk a világörökség, vagy inkább világökörség része legyen.

Továbbra sem kívánnék kevesebbet ezeknek a mocskoknak, mint amit mi szenvedtük el miattuk. Remélem, hogy egyszer súlyosan meg fognak minden galádságukért fizetni.

Mitől is mehet tönkre egy villanyóra

Néhány hónapra ígértem, hogy írnék valami összefoglalót a villanyórákkal kapcsolatban, de a rengeteg elfoglaltságom miatt úgy tűnik, hogy más ezt megtette helyettem. Ráadásul szakmailag is sokkal jobban ért a témához, úgyhogy igazából nem is nagyon lehet mellé még mit hozzátenni.

Mellékelném is a linket az általam sűrűn látogatott Villanyóra blogról: http://villanyora.blog.hu/2011/05/17/a_villanyora_meghibasodasanak_valodi_oka

Néhány angol sorozatról röviden

Az elmúlt hónapokban sikerült megnéznem néhány angol sorozatot. Szerencsére a szigetországi népségnél rövidek az évadok, kevesebb a töltelék rész, ezért talán valamivel minőségibbek is a sorozatok. Persze az más kérdés, hogy erősen rá kell hangolódni a gondolkodásmódjukra.

Akárhogyan is nézzük az amerikai sorozatok túlságosan hozzászoktattak minket valamihez, amit talán a társasjátékos világból ismert ameritrash szóval lehetne illetni. Azaz, jó-jó egy-egy sorozat a maga sok részével, csillogásával, pörgésével, de végül úgyis minden szemetet le akarnak nyomni a torkunkon. Most persze lehet, hogy néhányan rögtön nekem akarnának ugrani, mert leszóltam a kedvenc sorozatukat, de vajon mégis volt már olyan sorozatnéző, akiben ne merült volna fel egy-egy rész kapcsán, hogy ennek semmi értelme nem volt, vagy akár nyugodtan ki is hagyhatták volna?

Az elmúlt években nagyobb visszhangot kapott angol sorozatoknál sokkal egyszerűbb a képlet. Ha tetszik egy rész, akkor tetszeni fog a többi is. Nem lesz lapos unalomba fulladó töltelék, hanem valamilyen irányba előre fog mutatni a cselekmény. Akkor most lássuk, hogy mit is néztem az elmúlt időszakban.

Sherlock

Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, akinek be kellene mutatnom a legendás nyomozót. Az eredetileg Edgar Allan Poe megalapozta stílust Sir Arthur Conan Doyle egy picit továbbcsiszolta, és létre is jött a minden nyomozók etalonja, Sherlock Holmes.

A nemrég futó feldolgozás mindent újszerű köntösbe tesz. Itt most ne olyan jeleneteket képzeljünk, amikben Holmes lassan végigbaktat egy személlyel a még frissen lehullott esőtől zöldelő mezőn, hogy egy nyugodt teázgatás közben rájöjjön a rejtély kulcsára. Nem... Itt teljesen a mai világunkat képzeljük el, ahol a különc nyomozó nem vet meg semmilyen technikát, valamint nem ijed meg, ha közelharcra kerül a sor.

A korábbi feldolgozásokkal ellentétben itt pörögnek az események (akárcsak a Robert Downey Jr. fémjelezte filmben), egymást követik a történések és nem árt figyelni az apróságokra. Persze nemcsak a nyomozásokkal kapcsolatosokra, hanem olyasmikre is, hogy néhány dolgot hogyan modernizáltak a részek alapjául szolgáló könyekből. Meg kell mondani remek írók vannak Angliában.

Vexed

Ha tovább haladunk a nyomozós sorozatok vonalán, akkor érdemes a Vexeddel folytatni. Az egyik szokásos alapfelállás van jelen esetben is, tehát új társak, akik történesen ellenkező nemből valóak. Ez már bőven elég a konfliktusra, főleg úgy, hogy a páros férfitagja elég fura egy alak. Ez ugyan a társára is bőven elmondható, és ezzel a következtetéssel csak az első néhány percet kell megvárni. Ugyanis a három részből álló évad első része valami zseniálisan nyit! A későbbiekre egy picit sajnos leül a sorozat, amely valahogy engem a Dempsey és Makepeace című régi sorozatra emlékeztetet. Lehet, hogy talán csak az autó és a női-férfi felállás, valamint az állandó civódás miatt.

A Sherlockhoz hasonlóan itt is az egy rész egy esett sémát követik az írók, miközben egy kicsit halad is előre a történet. Megmondom őszintén, hogy itt egy picit soknak tartottam az egy órás részeket, nyugodtan vághatták volna egy picit feszesebbre.

Strike Back

Az angolok megalkották saját Jack Bauerjüket. Igaz itt a hősünk nem egy nap alatt váltja meg a világot, de egy picit gyorsan lesz újra elitkatona a lecsúszott biztonsági őrből. Itt már sokkal ideálisabb volt az adott részének hosszának megállapítása, bár talán akkor sem lett volna baj, ha három másfél órás részt kapunk a hat darab negyvenöt perces helyett. Itt ugyanis két részből épül fel egy történet, amelyben néhol akkora ugrások vannak, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Hősünk igazi akcióhős, aki valami brilliáns aggyal is rendelkezik, mert minden helyzetből sikerült magát kivágnia. Még akkor is összejön neki, ha nem annyira karakteres, mint Jack Bauer.

The office / A hivatal

Nemrégiben sikerült bepótolni ezt az alapnak mondható sorozatot, melyet Ricky Gervais sikeresen átvitt az Egyesült Államokba. Az angol verzió egy kissé lassabban fut, idegtépőbb, de így valahogy nagyobbat robbanak a mókák. A sorozatot egyfajta feszültség veszi körül, amit talán a zenék hiányának is köszönhetünk. Néha már szinte ordítani van kedvünk, hogy történjen valami mozgalmasak. A recepciós és értékesítő beszélgetései néhol elég kínosra sikerültek, azonban ezt is merem ajánlani - legalább néhány rész erejéig - megnézésre. Még az is lehet, hogy bejön...

Az idei május 1. margójára

Igazából soha nem rajongtam a Majálisokért, vagy ezért a napért. Nemcsak azért, mert nemcsak én gondolom úgy, hogy a Munka ünnepének dedikált nap gyakorlatilag mindig is egy kommunista/szocialista ünnep van, volt és lesz, hanem mert valahogy nagyon műnek találom az egész dolgot. Az meg pedig szinte alapvetés, hogy május első napján - szinte - mindig esik valamennyi eső.

Ez a nap sem indult másképpen, mint a szokásos Majálisok. Esős nap, vagy inkább a hol esik, hol nem esett, jóval több hol esikkel, mint nemmel. Azonban mennünk kellett, ha már a gyermekeknek beígértük az Apacuka koncertet. A megelőző este Annamária már nagyon rákészült a dologra. Készenlétbe helyezte a koncertező harci csigáját, hajcsatot és az új cipőjét. Az már csak apróság, hogy a hajcsatot este elveszítette, az új cipőjét pedig nem akartuk tönkretenni.

A gyermekek gumicsizmában és esőkabátban indultak útnak, míg mi abban a reményben, hogy talán mégsem fogunk bőrig ázni és valahogy túlvészeljük a dolgot. Mit ne mondjak, elég érdekesen alakultak a dolgok.

A Városligethez kellett mennünk, ahol valami Napozóréten lévő nagyszínpadot kellett keresnünk. Mivel nem vagyok túl jártas a budapesti Majálisokban, ezért nem tudhattam, hogy ilyenkor sokan ezt a napot személyes harcnak veszik, és többen is úgy gondolják, hogy övék a nagyszínpad. Nos, mi először a MSZP Majálisára tévedtünk be... Már a gondolatra is beleborzongok, ahogy a sok vérvörös esőkabátba bújt emberek és veszélyesnek tűnő nyugdíjasok között gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen család. Egy bohóc rögtön a Népszava sátorhoz rángatott minket arcfestésre... Szerencsére a gyerekek nem voltak vevők rá, ahogy az MSZP-s lufira sem.

Az idő azonban nagyon 11 óra felé haladt, mi pedig kétségbeesetten indultunk, de merre. Kerestük volna a hangokat, de újra rossz helyre tévedtünk. Mint kiderült sikeresen megtaláltuk a Munkáspárt hasonszőrű buliját is. Ekkorra már nagyon idegesek és ázottak voltunk, kezünkben a gyermekekkel szaladgáltunk "nagyszínpadot" keresgélve. Aztán nem is tudom, hogy milyen isteni szerencsével rátaláltunk egy üres rétre, amit néhány sátor és egy nagyszínpad zárt körbe. A tisztás közepén nagyjából 5 egész ember lézenget. Nekik valamint egy rendező sátor alatt lévő 15 embernek beszélt éppen egy bemondónő, hogy itt bizony fel fog lépni az Apacuka együttes... negyed 12-kor. Hurrá, nem késtünk el! A színpadra nézve valóban szerelt össze a zenekar.

Az együttes vezérénekesnőjével, Krisztával, váltottunk pár szót, hogy lehetőleg legyen a csigás dal, mert Annamária kisassony nagyon rákészült. Innentől már nem nagyon törődtünk az esővel, ami eddigre csillapodott egy kicsit. Márton egy kicsit földbe gyökeredzve állt a nagy és nem nem valami jó hangzással rendelkező hangfalak előtt. Annamária is egy kicsit meg volt illetődve, de miután felment a színpadra, még énekelt is egy picit. Láthatóan nagyon élvezte az egész koncertet.

Ezt követően még néztük egy kicsit a sólymászok bemutatótját, akik igazából héját (nem citromhéját) és baglyokat röptettek. Majd továbbálltunk, a gyermekek sergőztek egyet, Annamária pónigolt és elindultunk haza...

Remélem, hogy a következő koncertezésünk során kevésbé fogunk majd elázni.

500

Szép, kerek, jubileumi blogbejegyzéshez értem. A félezer - szerintem - nagyon szép szám, és remélem, hogy még legalább ennyi bejegyzés lesz ezen a blogon.

Már egész pontosan nem tudom, hogy milyen indíttatásból indult 2005. október 25-én, és ráadásul rögtön 3 bejegyzéssel. Igen, mint látjátok, nem szeretem a post vagy poszt szavakat, már csak a "mindent magyarítunk, amit lehet" elv alapján is. Az első bejegyzések kapcsán még azt is elég fontosnak tartom kiemelni, hogy az akkoriban vásárolt divx-es lejátszó (vagy egy vicces fordításból eredően "játékos") még mindig működik (kopp-kopp). A világhálóról való egyik első rendelésem úgy tűnik, hogy bevált.

Teljesen "énblognak" indult az egész vállalkozás, ezért az elején nagyon sokat írtam a lakásvásárlásról, aminek sikere után a 2007-es évben már felújítással kapcsolatos bejegyzések követtek. Igen, a 2006-os év valahogy kimaradt. Nem tudom, hogy mi volt, amiért nem volt kedvem blogolni, de most már ezen felesleges is merengeni.

Pedig lettek volna jó témák. Ugye abban az évben házasodtunk össze Évivel, akkor jártunk Svájcban, elég sokat alakítottunk a lakásunkon és volt egy cégen belüli munkahelyváltásom is, amit - beolvadás miatt - gyorsan követett egy másik.

Ezen kívül elég sokat írtam egyéb élményekről, legyenek azok könyvek, játékok, társasjátékok, zenék, filmek vagy sorozatok. Ezek közül manapság már csak a könyvekkel vagyok naprakész, a többi valahogy elmaradozgatott. A blogom nagy előnye, hogy afféle saját online recepttárként is funkciónál főleg édességekkel, sütikkel foglalkozó receptek kapcsán. Nos és persze van még minden más, amiknek cimkéit a jobb oldalt találjátok.

És persze ott van családdal kapcsolatos minden bejegyzés, amik foglalkoznak Évivel, a gyemekekkel (Annamáriával és Mártonnal). Sajnos kevesebb a kép, mint azt elvárnák olvasóim, de ez van...

Aztán voltak kellemetlenek témák is, amikor például valamiért rosszabb kedvrohamok támadtak meg, vagy amikor a rettegett ELMŰ nevű, meg nem nevezett tevékenységet is folytató szervezettel kapcsolatos eseményekről írtam.

Persze próbálkoztam még máshol is blogolással. A Magyarítások Portálon, valamint a http://miniblogair.blogspot.com/ oldalon indítot minibloggal, amit mostanra már teljesen kiváltott a twitterem. Néha persze indokolt lenne a miniblogomba írni inkább, de a lustaság már nem nagyon visz arra az oldalra.

A blogom főoldalán is túltesz a MyAudio MA X14 FM transzmitter kapcsolatos írásom, amiket nagy lemaradással követnek az ELMŰ-s írások. A legvégén pedig olyan írások vannak, amik soha nem készültek el. :) Többször elhatároztam, hogy írnék más filmekről is, amiket láttam, de aztán ezen elhatározásomat nem követték tettek. Ezen kívül még a Tenerifés bejegyzések befejező része(i?) is elmaradtak. De még mindig van kis remény, hogy mégis csak beütök néhány ide vonatkozó karaktert. Majd meglátjuk, hogyan lesz rá időm.

Mivel ennek a bejegyzésnek eddig nem volt értelme, és nem is tudok hozzá látványos grafikonokat tenni a látogatottságról, állandó és alkalmi olvasóim számáról, ezért inkább nem is erőlködök tovább a karakterek beverésével...

Canon Powershot SX100 IS

Talán emlékeztek rá, amikor említettem, hogy a régi Canon Powershot A530-as típusú fényképezőgépünk bemondta az unalmast. Ezt olyan hosszú, fényképezés-mentes hónapok követték, hogy még én is hiányoltam a kattogtatást.

Mostanra sikerült olyan pénzügyi helyzetbe kerülni, hogy nekiláttunk fényképezőgépek keresésének. Elsőre az ebayt kezdtük el nézegetni, mivel onnan sok cuccot jóval olcsóbban be lehet szerezni, mint hazánkból. Nos, a fényképezőgép nem ilyen termék volt. Ezt követően Évi a vaterát vette célba, ahol sok használt gépet árultak meglehetősen kedvező áron. Sajnos a kinézett típusnál az eladó elég bunkón viselkedett az alkuként megajánlott ár után, ezért úgy döntöttünk, hogy máshol is körülnézünk. Évi végül egy Expressz hirdetés nyomán talált rá az optimális készülékre.

El kell mondanom, hogy nem vagyunk nagy fotósok, és nem vagyunk a fényképezés mániásai sem. Nem akartunk valamilyen hiperszuper gépet venni, de azért felállíttunk néhány alapelvet. Az ismeretségi körünkből több fényképezőgépet is volt lehetőségünk néhány kép erejéig kipróbálni és használni, aminek következtében úgy gondoltuk, hogy kitartunk a Canon Powershot márkanév mellett. Az ilyen típusú fényképezőgépekkel egész jó, éles képeket lehet csinálni, ritka a homályos kép, valamint nem túl drága. Valamint a Canon név szerintem még mindig egy jó garanciát jelent a minőségre.

Miután a géptípus nagyjából be volt lőve nem maradt más, minthogy más követelményeknek is megfeleljen. Fontos volt, hogy ne egyedi akkuja legyen, hanem AA típusú elemet lehessen bele tenni, vagy ilyen formátumú újratölthető aksit. Ezen túl még arra is figyeltünk, hogy ne legyen túl alacsony a megapixel és az optikai zoom jellemzők melletti szám. Így került a választásunk, az eredeti elképzelt ár harmadáért, egy megkímélt állapotú Canon Powershot SX100 IS modelre.

Kinézetre és fogásra egy kicsit bumszlibb, mint a korábbi fényképezőnk, valamint a menüje egy picit eltér. Eddig még csak néhány képet sikerült csinálnom vele, és ezért is tekintsetek el a részletes tesztről. Amúgy is tele van velük az internet. Akit pedig a műszaki jellemzők érdekelnek, az kattintson csak a linkre.

Eddig még csak néhány képet csináltam a készülékkel, hiszen tegnap kaptuk kézhez. Ha minden igaz, akkor ma lesz majd a nagyobb éles tesztje, hiszen ma a napot a gyermekkel fogom tölteni, és lehetőségem lesz majd sokat kattintgatni. Csak elemmel bírjam majd... ;)

Stephen King - A setét torony 5. rész - Callai farkasok

Az szinte szavakban leírhatatlan, hogy milyen jól sikerült a sorozat előző kötete. Vajh, igen, a Varázsló és üveg igencsak magasra tette a lécet. Innentől pedig erős kérdés, hogy a sorozat többi könyvének sikerül-e ezt megugrania.

Azt kell mondanom, hogy a Callai Farkasoknak majnem, ami jó, bár lehetne jobb is. Az üveg/kristály torony/palota elhagyása után hőseink tovább vándorolnak az úton, míg útjukba egy segítségre szoruló falu gazdáiba nem botlanak. Természetesen ez sem véletlen, a ka akarata és persze Calla Bryn Sturgis lakóié, akiknek elege van abból, hogy a "farkasok" begyűjtsék gyermekeik felét, majd idiótaként, megrontottként hozzák őket vissza.

Egyszerűen kíséreteties a párhuzam A hét mesterlövész című filmmel (ami A hét szamuráj amerikai feldolgozása), de ezt Stephen King a könyv végén be is vallja. Az, hogy sikerül-e Roland ka-tetjének a feladat a könyv végén kiderül és erről többet nem is írnék... ebben a blogbejegyzésben.

Viszont arról igen, hogy milyen új szálak kerülnek a képbe. Egyrészt a kis csapathoz új tag csatlakozik, egy másik Stephen King könyvből, sőt magának az írónak a neve is megemlítődik a könyvben, ami elég érdekes. Ezen kívül "belebotlanak" egy újabb üvegbe, a fekete 13-as gömbbe, ami további bonyodalmak forrása lesz.

Amit ebből a könyvből hiányoltam az a korábbi rész dinamizmusa és összefogottsága volt. Azt nem is említve, hogy rengeteg idegesítő tényező volt, amik miatt nem tudtam teljesen élvezni a könyvet. Ott voltak a megrontottak, Susannah ténykedése és legnagyobb problémája.

Mindenesetre ezek sem szegték kedvemet, hogy befejezzem a könyvsorozatot, ami hamarosan újabb kötettel fog bővülni, mégpedig a 4. és 5. könyv közötti időszakot leírván. Kíváncsian várom!

Panna cotta

Egyik munkatársam hozott valamelyik nap ilyen édességet, majd a receptje megosztása után itthon is megcsináltuk. Amilyen egyszerű elkészíteni olyan jó.

A receptje szerint 1 liter tejszínhez 100dkg cukorot keverünk, és addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Ezt követően vagy vaniliarúdból kikapart magokat adunk hozzá, vagy aromát, esetleg vaniliás cukrot. Az utóbbi esetben kevesebb kristálycukor kell a keverékbe.

Közben egy csomag zselatinporhoz öntünk 90ml vizet, és egy kicsit (5-10 percre) állni hagyjuk. Hozzákeverjük a még meleg tejszínes-vaniliás-cukros elegyet, és addig kavarjuk, amíg a zselatin fel nem olvad benne.

Ezt követően kis poharakba öntjük őket, majd nagyjából 4 óra hűtőben való állás után fogyaszthatjuk. Ehetjük magában, rakhatunk rá gyümölcsöket, lekvárt, szörpöt vagy akár egyéb öntetet is.

Árpádház

Amióta gyermekeink vannak nem nagyon vagyunk elkényeztetve az esti programok tekintetében. Nem csak arról van szó, hogy nem sok szabadidőt adnak az elnyújtott lefektetések miatt hanem arról, hogy az elmúlt időben nagyon kevésszer jutottunk el valami közös programra kettesben.

Nemrégiben apósom adott nekünk két színházjegy kupont a Budapesti Kamaraszínházba és mellé esti gyermekfelügyeleti igérvényt, amit most pénteken ki is használtunk. Évi kinézett egy számára szimpatikusnak tűnő előadást, az Árpádházat.

A két gyermeket lepasszoltuk apóséknak, majd egy kicsit továbbmentünk autóval, hogy a színházhoz közelebbi parkolóhelyet találjunk. Itt volt egy kis bosszankodás ugyanis a parkolóórákon nem nagyon van feltűntetve, hogy melyik időszakokban kell fizetni és ráadásul az arra járó közfelügyelet fenntartók sem voltak biztosak a kérdés megválaszolását illetően.

Mindenesetre gyorsan sikerült eljutnunk a színházig, beváltani az előre lefoglalt jegyeket (és sikerült üdülési csekkel fizetni!), majd várni az előadásra. Mialatt szétnéztünk megállapítottuk, hogy a környezet egy kicsit "érdekes". Érezhető volt a valamikori elegancia, vagy arra való törekvés, de inkább csak "kopottság" és lepusztultság maradt mára. A külsőségek és a kényelmetlen székek sem szegték kedvünket az előadás megtekintésétől.

A kicsi teremnek és a kicsi színpadnak megvolt a maga varázsa, mert a szereplőket szinte testközelben érezhettük és így nem annyira érződött a színházak amúgy nagyon "mű"-sége. A szereplők jelmezei sem próbálták majmolni a korabeliséget, inkább csak jelzésértékkel operált, ami - szerintem - nagyon jól sikerült.

A kezdés meglehetősen érdekes, de ugyanakkor nagyon ötletes volt, ahogy a két nő beszélt a padon, ahogy az egész művet magába záró keretes szerkezet is. A színészekkel sem volt probléma, sőt volt köztük néhány egészen kiemelkedő alakítás is. Az öszképen igazából csak a dialógusok rontottak. Nem mindenhol sikerült teljesen jóra, néhol túlzóan műnek hatottak, ahogy egy-két helyen a színészi játékban is volt néhány apróbb túljátszás. Rosszat már csak azért sem mondhatok, mert az egyes előadásokból befolyó bevételekből - vélhetően - nem keresik magukat halálra a szereplők.

Ami meglepő volt, az a néha előforduló agresszió, ami miatt 18 éven felülieknek volt ajánlva a darab. Volt néhány véres jelenet, ahogy a szexualitás elég intenzíven megjelent... méghozzá nemcsak meglepő mondatokkal és szóbeli kifejezésekkel, hanem testiséggel való, néhol zavarba ejtő ábrázolással is.

A két részre bontott történetre elmondható, hogy jó és elgondolkodtató, még akkor is, ha párbeszédek nem minden esetben tökéletesek. A ritkán előforduló humoros pillanatok igazából arra jók, hogy a feszült figyelmet egy kicsit oldják, és mi is tudjunk egy picit mocorogni a nem igazán kényelmes székeken.

Összefoglalva egész jó péntek esti szórakozásnak bizonyult az Árpádház című színpadi darab megtekintése. A közreműködőknek sikerült megfelelően tompítani az amúgy a színházi művekkel kapcsolatos, "mű"-séggel kapcsolatos viszolygásomon. Mindenképpen ajánlani tudom azok számára, akik a korhatár felett vannak.

Frissítés:

Azért sikerült úgy megírnom a fent olvasható bejegyzést, hogy még egy rövid ismertetőt sem adtam a darabról. Magyarországon játszódik, és Könyves Kálmán uralkodásával kezdődik. A befejezés nyitottsága miatt akár az is elmondható, hogy még napjainkban sem ért véget. Sőt a karakterek "jelmeze" ezt több, mint sugallja. A darabban a korabeli borzalmakon túl ráismerhetünk napjaink gonoszságára és züllöttségére is... Könyves Kálmán alakítása pedig valami szenzációs!

Villanyóra-ellenőrzés(ek)

A múlt héten jártak itt az ELMŰ megbízásából leolvasni a villanyóránkat. Persze nem volt itthon senki, ezért a szomszédasszony intézte a dolgot. Azért kedves ezektől a jó munkásemberektől, hogy előre nem értesítenek mikor jönnek.

Nem mintha lenne félnivalónk attól, hogy valami szabálytalant találnának. Eddig sem volt, eztán sem lesz semmilyen csalás. A félelem inkább abból ered, hogy jelentősen megcsappant irányukban a bizalom. Nem kell a villanyóra-blogig menni, mivel engem is ért már néhány megkeresés a villanyórás kálváriánk kapcsán, amikből sikerült leszűrni, hogy elég nagy disznóság lehet a háttérben.

Sajnos a félelmeink nem teljesen alaptalanok, amikor a "szakik" megközelítik villanyóránkat. Elvileg tudják, hogy mivel lehet tönkretenni úgy, hogy csalónak tűnjünk kenyeret adó cégük szemében. Elég csak leszedni a plombákat, majd "véletlenül" nem feltenni, esetleg rossz plombaszámot lejegyezni. Rengeteg apró trükkel tudnak kicseszni azzal, akivel csak akarnak. Talán még az is elég, hogy a kezüket végighúzzák a villanyóraburkolatán és közben karcolást ejtenek rajta. Lényeg, ami lényeg, hogy nagyon figyeljünk, esetlegesen fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsünk minden mozdulatot.

Nos, a múlt heti éves ellenőrzést követően sikerült megállapítani, amit mi már hónapok óta tudtudnk. Alacsonyabb lesz a számlánk, mint az átalány. Nincsen ebben semmi trükk, csupán annyi, hogy sikerült lecserélni az izzóink nagy részét ledes technológiára. Ez ugyan egyszeri beruházásra költségesnek tűnik, azonban időállósága miatt jó befektetés, és bőven behozza az árát.

Gondolom, hogy ott a központban nem tudták megemészteni az alacsonyabb fogyasztást és áramkommandósok helyett egy kevésbé radikális csapatot küldtek ki újabb ellenőrzésre. Mivel a múlt hétvégén nem voltunk itthon, ezért a fogyasztás az eltelt hét alatt még alacsonyabb volt, mint az új átalány szerinti.

A szakik beküldték Évit, hogy kapcsoljon ki mindent, mert ők ellenőrzik a megszakítót és a villanyórát. Ez bár szabálytalán eljárás (mivel elvileg nem lehet magukra hagyni a szerelőket a mérőeszközzel), de mégis így történt. A plombák és a burkolat levétele után a fickó csavarhúzóval belenyúlt az órába és valamit meghúzott. Jegyezzük meg, a dátum 2011. április 5. Ha valami történt a villanyórával, akkor erre a dátumra visszavezethető.

Lehet, hogy legközelebbi ELMŰ-s-áramos írásomban majd csinálok egy összefoglalót, amiben a tényeket és a tévhiteket fogom röviden összefoglalni. Az eltelt idő és a témában való mélyebb elmélyedést követően azért körvonalózódott pár dolog, amiket talán érdemes lenne megosztani... esetleg majd a villanyóra-bloggal is, ha már eddig olyan sok mindenben a segítségünkre volt.

Stephen King: Varázsló és üveg

Roland és ka-tetje éppen Blaine-ben az egysínű gyorsvonatban robog végcélja, Topeka városa felé. Hőseink pedig kétségbeesetten próbálnak neki olyan találós kérdést feltenni, amire a mindentudó intelligenciával bíró számítógép nem tudja a választ...

Mondanom sem kell, hogy emiatt igencsak idegesítő volt az előző könyv befejezése. Nem szeretem, ha a végén "lógva hagynak" és nem érzem, hogy nincs befejezve. Főleg, ha mint jelen esetben is, valóban nincs befejezve. Szóval a meglehetősen bosszantó előzmények után kíváncsian láttam neki a Varázsló és az üveg című könyvnek.

Nem meglepő módon sikerült túljárni a számítógép intelligenciáján és sikerült megállniuk a féktelennek tűnő rohanás végén. Topeka szellemvárosa gyakorlatilag Stephen King Végítélet című írásának és megfilmesítésének hangulatát tárta az olvasó, azaz elém. A város teljesen nem illett bele Roland világba, hiszen nem onnan származott, hanem a többiekéből. Ráadásul Susannah itt kapott egy új kerekesszéket, amely sokkal modernebb és jobban kezelhetőbb, mint a korábbi.

Útjukat tovább folytatják egy üvegtorony felé, mikor is Roland elérkezettnek látja az időt, hogy egy kicsit bővebben beszéljen a múltjáról a csapatának. Gyakorlatilag erről szól az egész könyv. És ez nagyon jó. Mivel egy remek hangulatú világban játszódó, igazán pompás történetről van szó. A vadnyugati világban igazi pisztolyhőst játszik a tizenéves éveinek közepén járó Roland, két társával Alainnel és Cuthberttel együtt. Az idősebb férfiakat megszégyenítő bölcsességüket erősen megzavarja Susan, akiből a harcos első és talán egyetlen szerelme.

Nem ez az egyetlen bonyodalom, ugyanis ennek a ka-tetnek meg kell küzdenie egy boszorkánnyal és a Nagy Koporsóvadászoknak nevezett csapattal is, hogy végső céljukat elérjék. Hogy ez miként és milyen veszteségek árán sikerül? A könyvből kiderül.

Sajnos szavaimmal nem tudom leírni, hogy a Varázsló és az üveg milyen jól sikerült, az azonban kétségtelen, hogy a Setét torony sorozat egyik legjobb darabja. Ebben a könyvben egyszer sem éreztem, hogy nyűgösebb vagy döcögősebb lenne az olvasás, valamint az időhúzást sem. Pedig ez egy tipikus időhúzás, ami nem viszi előre Roland aktuális ka-tetjének sorsának fonalát. Erre mondanák sokan, hogy ez bizony egy kitöltő rész. Azonban ez nagyon jó lett, és talán annak is érdemes lenne elolvasnia a kötetet, aki nincsen tisztában a sorozat korábbi részeivel.

A lényeg, hogy ennek a résznek az elolvasását feltétlenül ajánlom. (Mellesleg, aki olvassa a sorozatot nem hiszem, hogy akár egyetlen kötetet is kihagyna.)

Sós perec

Igazából ezt eddig még csak Évi csinálta, de jobb, ha felveszem ezt is a saját "recepttáramba". Most megjelölném az eredeti forrást is, lásd a linket. Ezek után pedig jöjjön a recept.

Hozzávalók:

1 kg liszt
5dl tej
5dkg élesztő

2 evőkanál cukor (Évi 4-et is bele szokott tenni)
1 evőkanál só
1,5dl étolaj

Megkenéshez:

1 tojás
3 evőkanál liszt
1 evőkanál só
Annyi víz, hogy a liszt és só keverékből folyós massza legyen

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatom, a liszttel, 3 evőkanál cukorral, 1 evőkanál sóval és az étolajjal összegyúrom. Letakarva kicsit pihentetem, majd 32 darabra vágom. Egyenként perecet formálok belőle, és olajjal megkent tepsibe teszem. Tetejét egész tojással megkenem, és nagyon forró (villany sütőben 230 fok) teszem. Addig a 3 evőkanál lisztet és az 1 evőkanál sót annyi vízzel elkeverem, hogy folyós massza legyen. Ha a perec színesedni kezd, a tetejére csorgatom, és még pár percig viszateszem a sütőbe. Vigyázz, ne száradjon ki!

Kac kac kukac (Pickomino)

A Kac kac kukac egy zseniális partijáték. Talán nem is a zseniális rá a jó szó, mert csupán a maga egyszerűségével tarol, mint a jól kigondolt szabályrendszerével. Ez a társasjáték igazából bemelegítésnek vagy levezetésnek ideális, valamint esetlegesen hangulatjavítónak. Lássuk miről is van szó...

A http://www.boardgamegeek.com/ oldalon nincsen valami előkelő helyen, de ez nem is baj. Ha úgy gondoljuk, hogy megvesszük a játékot 3000Ft körüli áron, akkor talán csalódással nézünk - az amúgy is kicsi - dobozba, hogy csak 16 dominó és 8 dobókocka van benne a játékszabályon kívül. Ez egyszerűen vérlázítóan nagy szemtelenség... Valamelyik blogban olvastam is, hogy ezen játék megálmodója, a híres Reiner Kniza (ki sok-sok nagyszerű társasjáték kitalálója) igazából már minden apró ötlete után dobozos megrendelést kap a kiadóktól. Szemtelen egy lehúzás a dolog, ezért úgy döntöttünk, hogy Évivel csinálunk egy "print & play" verziót... Ahol igazából nem is volt nyomtatás, hanem Évi egyszerűen kivágta dekorgumiból a dominókat, majd megrajzolta rá a szükséges számokat és kukacokat, én pedig vettem néhány dobókockát. Így pár száz forintból lett egy remek kis tárasjátékunk, amiről csak egyetlen képet tudok beszúrni, de azt hiszem, hogy ez is bőven elég.

Most pedig néhány szó a szabályokról. A játékot 2-7 játékos játszhatja, aki már nagyjából 40-ig el tud számolni. Ugyanakkor 36-ig is bőven elégséges... :) Miután szám szerint növekedő sorrendben leraktuk a dominókat és kitaláltuk, hogy ki kezdi a dobásokat már el is lehet kezdeni a játékot.

Az első kockadobás után válasszunk a 8 dobókockából azokat az egyforma számokat tartalmazóakat, amelyek nekünk szimpatikusak (mondjuk három darab 5-öst, vagy négy darab négyes), majd dobjuk addig, amíg annyi nem lesz, hogy számunkra egy szimpatikus kukacdominót ki nem választhatunk középről. Két fontos lényeg van:

1. 5 pontot érő kukacot (vagy a mi esetünkben hatos dobást) valamelyik dobássorozatban ki kell dobnunk, vagy nem ér semmit a kidobott pontmennyiség, és nem vehetünk el egyetlen dominót sem.

2. Ugyanolyan számú kockákat már nem vehetünk ki a dobottak közül. Tehát, ha elvettük a 4-eseket és 2-eseket, akkor már csak 1, 3, 5, kukac (6) értékű kockákat vehetünk el.

Nem fogok senki sem untatni a részletes játékszabállyal, ezért akit érdekel a dolog az a http://www.gemklub.hu/jatek/470/kac_kac_kukac oldalon szerezheti be, vagy pedig az http://tarsasoznijo.blog.hu/2009/01/22/kac_kac_kukac oldalon olvashat róla bővebben.

Összefoglalva a Kac kac kukac egy remek "minijáték", amit minden korosztálynak bátran ajánlok. És nem csak azért, mert könnyen megtanulható, hanem azért is, mert van lehetőség benne, hogy a játékostársakkal genyózzunk...