2011-es strandkörkép

Meglehetősen csúnya és gonosz dolog augusztus utolsó napjaiban a strandokról írni, de én mégis most ezt fogom tenni. A nyár utolsó heteiben sikerült egy kicsit belehúznunk a strandolásba is, aminek kapcsán megosztanám a véleményemet olvasóimmal.

A strandokról olyan időrendi sorrendben írnék, ahogyan azokat meglátogattuk, de ezt megelőzően még néhány gondolat. Lehet, csak engem bosszant, hogy az egyes strandok/fürdők interneten megtalálható oldalain nincsenek képek. Legalább egy "térkép" lenne a minimum, hogy milyen lehetőségek vannak, valamint néhány kép az egyes medencékről. Sajnos ilyenekkel alig találkozni. Vajon talán attól tartanak, hogy a strandjaik nem elég jók és félnek képeket kirakni?

A létesítmények általában nem túl gyermekbarátok. Hiába építenek gyermekmedencéket, esetleg csúszdával, valamint játszótereket, de ezek nagy része mindig napon van. A játszóterek hintái, csúszdái és egyéb játékai, valamint a homok csúnyán átmelegszik és így játékra nincsen lehetőség. A tervezők valahogy soha nem nagyon gondolják át, hogy jó lenne árnyékos helyre tenni ezeket.

Dagály

Budapest pesti oldalán található, a Népfürdő utcában. Viszonylag könnyen megtalálható, bár kitáblázva nem nagyon van. Parkolásra van lehetőség, de a fizető parkoló nagyon hamar megtelik és ráadásul az is napon van. Érdemesebb a környéken keresni egy nem fizető parkolót, ami még árnyékot is nyújthat személygépjárművünknek.

Egyedül talán itt van megfelelően árnyékos játszótér, ahol a gyerekek viszonylagos biztonságban játszhatnak a gumirozott alapra rakott játékokon.

A medencék elég nagy változatosságot mutatnak és mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Talán az egyik legkedveltebb, aminek a közepén egy hatalmas gömb próbál hullámokat kelteni. A medence - tálszerűen - fokozatosan mélyül, ami miatt egészen apró gyerekek is igénybe vehetik. Családos fürdőzésre meglehetősen alkalmas.

Az árak elég magasak, 2200-2400 egy felnőtt jegy, míg egy család 6000Ft körül úszhat meg egy strandolós napot. További infó: http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/hu/dagaly/szolgaltatasok

Csepeli strand

Hozzánk ez van a legközelebb távolságilag és időt illetően. Nem nehéz kitalálni, hogy a Csepel-szigeten található, sajnos egy picit talán eldugva. A kitáblázással itt sem serénykedtek, viszont ismeretlenek számára jó támpont lehet, ha a Duna Pest felé néző partját keressük. Itt is van ugyan fizető parkoló, de általában elég hamar megtelik és az út mellett kell magunknak valamit keresni.

Medencékben nem túl erős, próbálja hozni a kötelezőt: egy termál-, egy úszó-, egy gyermek- és egy élménymedence, valamint három csúszda. A gyermekmedencéről el kell mondani, hogy naponta sajnos többször is előfordul, hogy ki kell tisztítani a vízét, mert a gyermekek belepiszkítanak, ráadásul elég kicsi is.

Az árak - a kevesebb szolgáltatás miatt - alacsonyabbak. Egy felnőttjegy 1800-2200 forint, és egy családi belépő akár 5000 forintból is megoldható. Strandváró, azaz szerdai napon, 1300Ft-ért lehet bejutni személyenként. http://budapestgyogyfurdoi.hu/hu/csepeli/szolgaltatasok/

Gyémánt Fürdő - Tatabánya

Kétgyermekes főnököm ajánlására látogattuk meg a tatabányai strandot. Elmondása szerint nagyon jó, és a gyermekek is nagyon élvezték. Ezt mi is csak megerősíteni tudjuk.

Ha a Budapest felől vezető úton nem rontjuk el az első pár kanyart, akkor viszonylag könnyű megtalálni. Érdemes a nyári parkolót keresni, mert ott talán könnyebb letenni az autót, arról nem is beszélve, hogy közelebb vannak a kinti medencék és csúszdák.

Sajnos a honlapja nem túl informatív és a galéria címszótól is sokkal többet várnánk. Nem tudom, hogy miért szerénykednek a térképpel, amikor egy nagyon jó, sok szolgáltatást nyújtó strandról van szó. A kinti és benti részen gyakorlatilag mindenki megtalálja a magának való medencét, vagy éppen csúszdát. A gyermekeink nagyon élvezték a velünk való tandemcsúszásokat a nagy csúszdákon, mert a leérkezést követően egyértelműen azt mondták, hogy "mégegyszer". Sajnos gumisból csak egy volt és az sem a legjobb, ahogy az illesztések is hagytak maguk után kívánni valót.

Megemlíteném, hogy itt ért egy kisebb baleset is, ami nagy valószínűséggel nem lesz jegyzőkönyvezve, főleg, hogy panaszt nem emeltem. A kilépésnél az a víz feszítését is szolgáló műanyagrács beszakadt alattam. Néhány helyen a lábam vérezni kezdett, de sikerült szerencsésen esnem, ezért komolyabb baj nem történt. Az elsősegélynyújtásnál azonban legközelebb talán nem Tesco-s ragtapaszt kellene használniuk, mert az semmire nem jó.

Olcsó helynek nem nagyon lehetne nevezni, hiszen egy felnőtt belépő 2400Ft, de egy családit meg lehet úszni 5000Ft-ból. Gyermekes családoknak feltétlenül ajánlom, mert mindenki nagyon jól érezte ott magát! http://www.gyemantfurdo.hu

Aquaréna

A végére hagytam, egyfajta kakuktojásként, a mogyoródi aquaparkot, ami inkább csúszdapark, mivel egy gyermek-, egy élmény- és egy jakuzi medencén túl csak csúszdák vannak (ha az ugrómedencét és a lassú folyót nem számolom.

Mogyoród falujában elég könnyű eltévedni, mivel érdekes módon az aquaparkhoz és a Formula 1-es pályához is elég szűk, hibás utak vezetnek. Elsőre nem is találtuk meg, hogy merre kell menni.

A csúszdák illesztései nagyon jó minőségűek, így igazán jó móka volt. Szerencsére a gyermekek nem voltak velünk, ezért szabadon kiélhettük magunkat. Sajnos gumis csúszdából itt sem volt túl sok, ráadásul az egyiknél egész nehéz volt lejutni. Valószínűleg volt benne szándékosság is a tervezők részéről, mivel a helyes útra történő evickélés plusz szórakozást nyújtott. Ugyanakkor kicsit zavaró volt, hogy a vízbeérkezést követően viszonylag hosszú utat kellett megtenni, mire kijutottunk és rohanhattunk fel a hegyre egy újabb csúszás miatt.

A jegyek elég drágák, 5500Ft egy felnőttnek, de szerencsére elővételben 3000Ft-ért is meg lehetett kapni. Egy családnak el sem tudnám képzelni, hogy mennyi lehet a belépő teljes áron. http://www.aquarena.hu

M70007T tablet PC

Éppen valami komolyabb tábla-PC-ről szóló leírás kommentjeit olvastam, amikor egy hozzászólás különösen megragadta a figyelmemet. "Ebay-en 14 ezer forintért kapható tableteket" említett benne valaki. Nosza, nézzünk szét az ebay-en, hogy ki kamuzott már megint, aztán kiderült, hogy erről szó sincsen.

Az ebay-en tényleg rengeteg helyről lehet 14, azaz tizennégy ezer forintért ilyen eszközt venni. Van egy pici játszadozás az árral és a szállítási költséggel, de minden esetben ilyen mértékű összeg jön, amiért a bolondnak is megéri. De hogy valóban így van-e, erről fog szólni az a bejegyzés.

Én magam végül nem vettem ilyen eszközt, de miután megmutattam a munkatársaimnak, ők rögtön kaptak az alkalmon. Ketten is vettek - ingyenes szállítással(!) - az M70007T nevű csodából, erről az oldalról: http://www.shopono.com/products/M70007T-Google-android-2.2-WM8650-Tablet-PC-7-inch.html Mivel néhány órát volt az én kezemben is, és a kibontási proceduránál is ott voltam, ezért sikerült kialakítani az eszközről a saját nézetemet.

Mi van a dobozban?

- a tábla PC,
- egy töltő (amihez a biztonság kedvéért vettünk US-EUR átalakítót, szintén az oldalról, 1 dollárért, de végül kiderült, hogy nem kellett volna),
- egy usb/lan átalakító,
- egy rövid, angol nyelvű leírás,
- egy PDA-khoz megszokott ceruza (stylus pen),
- valamint védőfólia a képernyőre.

Az eszköz kívülről

Vegyes izgalommal vettük kézbe a 7"-os készüléket, de azt elsőre láttuk, hogy egy iPad-hez képest bizony ég és föld a különbség... az almás termék javára. A hátsó merevítéssel igazából nincs is különösebb baj, de a kijelző erős műanyag érzetet ad. Olyasmit, mint amilyen a 6 éve kapott PDA-m nyújt. Itt bizony nem az az üveg-hatás van, mint az androidos készülékek esetében, hanem egész más. Nagyon érezhető, hogy külön réteget kapott a kijelző és az érzékelő, sőt erősebb nyomás szükséges, mint a korábban említett készülékek esetében. Itt "simogatással" nem sokra megyünk.

Térjünk át a csatlakozókra. A shopono-ról mentett képen is jól látható, hogy milyen ki- és bemenetei vannak. A tetején egy bekapcsoló gomb, bal oldalt semmi, jobb oldalt hangerőszabályzó, némítás gomb és mikrofon, az alján pedig két (elég gyenge teljesítményű) hangszóró, egy áramforráshoz való csatlakozó, egy fejhallgatóhoz való, 3,5 jack csatlakozó, microSD kártyahely, és a furcsa kialakítású usb csatlakozó. Ez utóbbihoz kell csatlakoztatni azt a furcsa átalakítót, amivel két USB eszközt és egy LAN-kábelt köthetünk az eszközhöz. Külön szót érdemel még, hogy a képernyő alatt csupán egyetlen gomb található, ami erősen az iPad-ekre hajaz. Az egyéb paramétereket a már korábban linkelt oldalon lehet megtekinteni.

Mi történik bekapcsolás után?

A bekapcsolást követően megszokott android-látvány fogad minket. A készüléken a 2.2-es verzió található, amit talán nem érdemes változtatni. Itt szembesülünk először azzal, hogy milyen az érintőképernyő érzékenysége. Bizony erősebben oda kell nyomnunk az ujjunkat, hogy az reagáljon, de cserébe a készülékkel lehet két ujjal nagyítani és kicsinyíteni. A képernyő felső részén találhatóak azok a szoftveres gombok, amelyek a képernyő alatti részről fizikailag hiányoznak. Sajnos ezek az alkalmazásokon belül nem láthatóak.

A menüben való lapozás sebessége sem túl gyors, ahogy az M70007T a különböző oldalakra való döntésekre is lassan reagál. Érezhető, hogy nem túl erős a processzor, és nekem úgy tűnt, hogy talán még a készülék adatlapján ígért 800Mhz közelében sem jár. Ha már a negatívumokat sorolom, akkor nem mehetek el a készülék gyenge aksija mellett sem, ami olyan 1,5-2 óra használatot bír. Érdemes a fényerőt lejjebb venni, amivel további percek nyerhetőek. Sajnos a wifi-s képességei sem túl erősek, ezért lehetőség szerint ne legyünk túl messze a routertől, mert nem biztos, hogy elégséges jelet kapunk. A beállítások menüben magyar nyelvet nem tudunk kiválasztani, de ennek ellenére az eszköz kezelése nem túl bonyolult (gyk. van egy gomb, amit nyomogathatunk).

Ezen negatívumok után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor mire lehet jó ez az eszköz?
- Lehet rajta zenét hallgatni, bár elég gyenge az aksi és a két hangszóró is. Utóbbi orvoslására érdemes lehet fejhallgatót használni.
- Lehet rajta filmet nézni. Meglepő módon az átalakítóba dugott pendrive-ról nagyon jól játszott egy felirattal rendelkezőt .avi-t.
- Lehet vele internetezni, android marketet használni, böngészni és közösségi médiás dolgokat használni (facebook, twitter).
- Lehet rajta könyvet olvasni.
- Lehet vele fényképezni, videót felvenni, de nem hiszem, hogy ezeket a funkciókat sokat használnánk ezzel a készülékkel.
- Lehet rajta játszani.

Játék

Külön bejegyzést szentelnék a játékoknak, hiszen gondolom, hogy sokakat ez érdekel. A gyorsabb, processzorigényes játékokat elfelejthetjük. Pl. az Angry Birds esetében is érdemes kikapcsolni a hátteret a gyorsabb futás érdekében. A gravitációs érzékelős játékok pedig kész katasztrófók, ugyanis valamiért pont ELLENTÉTESEN érzékeli a játékokban a gravitációt az eszköz. Apróbb, egyszerűbb játékok azonban játszhatóak rajta, ha egyszerű unaloműzésre vágyunk.

Összegzés

A sok felsorolt negatívum ellenére én mégis azt mondom, hogy egy egész jó eszközt kapunk a pénzünkért. Persze messze sem ér egy iPad, egy Galaxy Tab, egy iPhone vagy egy androidos okostelefon közelébe. A 7 colos kijelzőjének köszönhetően azért sokkal kényelmesebb ezen filmet nézni, vagy könyvet olvasni, vagy webet böngészni, mint a mobilokon. Annyit még kiemelnék, hogy a youtube-os videók egy kicsit csalókák lehetnek, de 73,80 dollárért mindenképpen jó vétel, ha nem vágyunk túl sokra. (Én most inkább 40.000Ft környékén egy WayteQ xPAD-70-est vennék.) Amennyiben még valakit más is érdekel a készükkel kapcsolatban, az nyugodtan kérdezzen hozzászólásban, vagy e-mailben.

Giles Kristian - Raven: Blood Eye

Elég lassan haladok a még régen nyert angol nyelvű könyvcsomaggal. Most azonban viszonylag gyorsan sikerült befejezni az egyik kötetet, Giles Kristiantól a Raven: Blood Eye címűt.

Talán már az elején gyanút kellett volna fognom, amikor az író olyan rengeteg dolgot leírt magáról a bevezetőben. Érezhető volt, hogy szeretne ő is "nagy" és híres lenni. Ennek megerősítésére még egy interjút is közölt, amiben még több megtudható róla. Az egyik lényeg, hogy norvég, vagy inkább viking ősökkel bír, valamint ő is magányos farkas szeret lenni, ha valami feladat elvégzéséről van szó. Nos, ezek mind visszaköszöntek a könyvből.

A Raven: Blood Eye egy sorozat első kötete, amit az író elképzelése szerint még legalább kettő követ. Ebből már biztosan tudjuk, hogy legalább még ennyi részben találkozhatunk a főhőssel, Ravennel, azaz a hollóval.

A könyv elején Giles Kristian belecsapott a lecsóba, mert csak kapkodtam a fejem, a nem szokványos angol szavak és kifejezések kapcsán, amiket a továbbiakban még tovább színezett ősi angol, valamint viking szavakkal. Ez nem vette el a kedvemet, mert a történet eléggé olvastatta magát. Azonban, ahogy egyre jobban haladtunk előre a történetben, az egész írásból valami nagyon tudománytalan "fantasztikus" valami lett.

A történet szerint Osric egy kis faluban él az ősi Angliában, amelyet azon időben még több király is ural egyszerre. Főhősünk csak a legutolsó két évére emlékszik és arra nem, hogy előtte mi történt. Már itt is vannak logikai csavarok, merthogy miért tud a falu nyelvén beszélni és miért feledkezett meg a korábbi nyelvéről és szokásairól. Bizonyára valami furcsa amnéziában szenved, amit majd a későbbiekben érkező tengeri harcosok, a farkasfalka, majd kigyógyít. Azzal még nem hiszem, hogy túl sokat árulnék el, hogy hősünk bizony közéjük tartozik. Megnyugtathatok mindenkit, hogy ennél a könyvben sokkal meglepőbb fordulatok is vannak.

Ami nagyon érdekes, az Raven (ezt a nevet kapta újdonsült barátaitól, ami nekem nagyon nem norvégos, vagy vikinges) könyvbéli fejlődése. Néhány hét alatt egy egyszerű ácstanoncból egészen más lesz. Elképesztő mértékben sajátítja majd el a tudást.

A Blood Eye-ben rengeteg apró, de ugyanakkor bosszantó dolog található az olvasmányos, viszont elég bugyuta, képtelen történet mellett. Hősünk, miért nem kap angol nevet? Hogyan lehet, hogy szinte mindent túlél hajóstársaival? Néhány hét alatt hogyan vállik azzá, aki a könyv végén lesz? Honnan ismeri meg és teszi magáévá az egyik pillanatról a másikra a vikingek vallását? Arról már nem is beszélve, hogy nagyon jól kiismeri magát az isteneket illetően.

Szóval, ha pontoznom kellene, akkor igencsak meg lennék lőve. A könyv egyszerre jó és egyszerre pocsék, de inkább ez utóbbi. Ugyanakkor bújkál bennem a kisördög, hogy folytatni kellene a következő kötettel, de ahhoz azt meg kellene venni. Az pedig valószínűleg nem fog bekövetkezni.

Akit azonban érdekel a vikingek találkozása az ősi Angliával, az tegyen próbát Giles Kristian írásával, ugyanis az író a végén azt is elmondja magáról, hogy ő bizony ebből diplomázott. Tehát a téma szakértőjének tartja magát. Sőt, mivel kis részben az ősei között vikingek is találhatóak, ezért még hitelesebb forrás. Minden szavát azonban ne vegyük készpénznek, mert hiába léteztek a könyvben szereplő történelmi alakok, attól a történések még nem igazán a leírtaknak megfelelően alakultak.

ZTE Blade - telefonismertető

Már lassan három hete, hogy kézhez kaptam a címben szereplő telefont, tehát itt volt az ideje, hogy megosszam másokkal az eddigi véleményemet.

Amit először tudni érdemes a telefonról, hogy semmi köze nincsen Zalaegerszeghez, vagy annak valamelyik sportcsapatához, a ZTE egy kínai (igen, jól olvastátok) márka. Mivel Magyarországra nem csak a telefonjaival, hanem más eszközeivel és szolgáltatásaival is igyekszik betörni, valamint mivel sok jót írtak korábban a Blade típusú telefonjairól, ezért úgy döntöttem, hogy ilyen okostelefont választok magamnak.

Persze, ha lenne annyi pénzem, hogy két kézzel szórjam a pénzt, akkor valószínűleg valami HTC-t kerestem volna, vagy Samsungot, de úgy gondoltam a ZTE is jó választás lehet.

Mi is van a dobozban?

A Nokiákhoz képest elég kis dobozt kapunk készhez, amiben nincs is túl sok dolog. Maga a készülék, egy aksi, egy aksitöltő, valamint headset és egy rövid kézikönyv. A dobozon feltüntették még a fontosabb paramétereket (android telefon, 3,5' WVGA TFT, EDGE/3G+, Wi-Fi, GPS, Bluetooth, 3,2 megapixels auto-focus camera, gyorsulásmérő, MP3/FM rádió, 2G memóriakártya).

A készülék kivülről

Maga a telefon elég pofás darab. Nem ormótlan, kellően lapos, nem nyújt gagyi benyomást, jó fogása van és - szerintem - pont megfelelő súllyal rendelkezik. A tetején található a bekapcsoló gomb és ha 3,5-es jack bemenet, ha headsethez, a jobb oldalán egy-egy gomb a hangerő növelésére, illetve csökkentésére, a bal oldalon egy micro-usb csatlakozó, valamint a készülék elején - balról jobbra haladva - egy home, egy menü és egy vissza gomb (érdemes megemlíteni, hogy más androidos készülékeknél nem feltétlen ez a sorrend, tehát akinek már volt ilyen telefonja vagy erről vált át másikra, azt először meglepetések érhetik). A ZTE Blade hátoldalán van a kamera, és - bármilyen meglepő - elől a 800x480-as kijelző és hangszóró.

Az operációs rendszer

Mivel a Telenortól, a munkahelyem flottáján keresztül, vásároltam a készüléket, ezért 2.1-es Android rendszerrel volt alapesetben ellátva. Mivel még nem vagyok túl jártas az operációs rendszert illetően, ezért nem nagyon mertem okoskodni és mindössze csak odáig merészkedtem, hogy a hivatalos oldalukon található 2.2-re történő frissítést telepítettem fel. Olvasatom szerint minden más frissítés, illetve a telefon root-olása (amivel gyakorlatilag rendszergazdává teszem magam) garanciavesztést vonhat maga után. Ezzel persze elég sok mindentől elesek, amit más ZTE Blade tulajok maguknak mondhatnak. Az egyik legfontosabb ilyen, hogy szabadon garázdálkodhatnak a telefon particóival. A telepítésre alkalmas szabad terület ugyanis mérhetetlenül hamar betelik és kevésnekb bizonyul, ezért nagyon játszani kell azzal, hogy milyen alkalmazásokat telepítünk fel.

Pozitív tapasztalatok:

- kiemelkedő ár/érték arány,
- 800x480-as és nagyon szép kijelző,
- Android operációs rendszer,
- rengeteg felhasználási lehetőség.

Negatív tapasztalatok:

- gyors merülés, alacsony akuidő,
- kicsit lassú processzor,
- a kijelzőt nem árt minden karcolási lehetőségtől védeni,
- alapesetben kevés telefonmemória az alkalmazások telepítéséhez.

Összegzés:

Összességében elmondható, hogy nagyon jó kis telefont kapunk ilyen árért cserébe. Fontos kiemelni, hogy a készülék szinte nem ér semmit, vagyis nem tudjuk az előnyeit kihasználni, ha nem vásárlunk mellé mobilnet előfizetést, vagy nem lógunk állandó szabad elérésű wi-fi hálózatok közelében. Ezért cserébe gyorsan merül. Érdemes mindig kikapcsolva tartani a wi-fit, az adatforgalmat, a bluetooth-t, a szinkronizációt, ha éppen ezekre nincsen szükség. A ZTE Blade igazából mindenkinek jó választás, aki Androidos okostelefont akar magának választani.

Bővebb technikai infó: http://www.telefonguru.hu/keszulekek/keszulek-guru_ZTE_Blade.asp

Néhány gondolat a T-Home kapcsán

Egy picit fel vagyok háborodva...

Péntek estefelé jártunk a Camponában és gondoltam, hogy beugrok a helyi T-Pontba, azaz T-Home ügyfélszolgálatra, hogy intézzek valamit az internetem ügyében. Már csak azért is, mert szinte senki sem volt, nem kellett sorban állni.

A fickónak elmagyaráztam, hogy jelenleg 5Mbites ADSL-em van, és a jelenlegi technikai feltételek mellett magasabb csomagra esélytelen váltanom. Azonban a nyár elején behúzták az optikát a társasházunkba, én pedig szeretnék erre váltani, ha lehetséges és rögtön 15Mbit-en. A fickó megnézte a címet, hümmögött egy sort, majd a következőt mondta: át tudok rá térni, de jöjjek be egy másik nap, amikor xy kollégája napközben, délután 4-ig elérhető lesz, mert címmódosítást kellene csinálni. (Megjegyzem, hogy a házszámmal mindig baj van, valamint maga a T-Home is kétféleképpen tartja számon a címemet, és többször kérésre sem tudták módosítani.)

Tegnap csak ezért kértem el magam hamarabb a munkahelyemről, valamint, mert a nap korábbi szakaszában Évi nem tudott intézkedni a hosszú sor miatt. Két gyerekkel némileg nyűgös lett volna kivárni, amire sorra kerül. Nekem túl sokat nem kellett tétlenül ácsorognom, de az események nem alakultak valami jól. Utólag még szerencse, hogy nem Évinek kellett az ügyet végül intéznie...

Az engem kiszolgáló ügyfélszolgálatos hölgy arcáról rögtön lerítt, hogy semmi kedve dolgozni. Rögtön mondta, hogy ő címet nem tud átírni és nem tudja, hogy dolgozik-e még az ezzel foglalkozó kolléga (délután fél4 volt). Aztán telefonált vagy 3 percet, majd közölte, hogy nem kell átírni a címet, csak augusztus 20-a után lesznek átadva az új vonalak (de úgy néz ki, hogy csúszás van, ezért talán később), valamint, hogy telefonon is intézhetem az ilyen ügyeket.

Na, de kéremszépem! Én magam ugrálok, mert szeretnék valamit és akkor is elküldenek a fenébe? Hogy van ez? Rengeteg helyen külön azzal foglalkoznak, hogy nehogy a drága ügyfél elmenjen valahová és kinyalják a seggét is... Most akkor váltsak át UPC-re? Hamarosan le fog járni a hűségidőm a műholdas tévéjük és az internet esetében is, tehát talán érdemes lesz átgondolni a dolgot.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk

Szóval július 20-án (szerdán), reggel 8 óra után pár perccel érkeztünk a Senjben lévő szállásunkra. A fickó német nyelvismerete szinte vetekedett az enyémmel, mert erősen a nullával volt egyenlő. Pont annyi szót ismert, amivel el tudta adni a lakást... a bemutatásához már elég volt körbemutogatni.

Gyorsan bepakoltuk a cuccokat, majd irány a város, vagyis inkább falu. Strandolható tengerpartot kerestünk, de pechünkre először balra fordultunk a főúton, ahol csak kikötőket találatunk. Szerencsére kör alakban visszafordult az út, így volt egy gyors városnézésünk. A második körben már jobbra indultunk el, ahol végre találtunk egy parkolót, valamint a hozzá tartozó "strandot" is. Mivel nem volt valami dögmeleg, ezért csak páran lézengtek a környéken. Ez nem nagyon gátolt meg abban, hogy kipróbáljuk a tengert, amiről kiderült, hogy remek a hőmérséklete.

Évi még az utazást megelőző nap vásárolt köves strandhoz való és tengeri sün ellen védő lábbeliket, amik nekem erősen holmi női szandálokra emlékeztettek, de még mindig jobban néztek ki, mint az ocsmány "kroki-papucsok". Az első napokban ezeket még használtuk is, aztán egyre jobban hozzászoktattuk mezítláb talpunkat a körülményekhez.

Az időre részemről nem nagyon volt panasz, hiszen a csütörtöki napot leszámítva nem volt folyamatos, perzselő napsütés. Ennek az egy napnak is csak annyi volt a hasznossága, hogy tele lett tőle a partszakasz és a víz, valamint kaptunk egy kis színt, de ugyanakkor nem égtünk le. A hőmérséklettel alapvetően nem volt túl nagy gond, hanem sokkal inkább az esővel. Az egyik nap sikerült rendesen megáznunk egy zápor miatt, de az utána következő napsütésben megszáradtak a cuccaink.

Utólag sikerült megtudni, hogy sokkal jobban jártunk, mintha a Balatont vagy egy magyarországi strandhelyet látogattunk volna meg, mert itthon végig esett az eső és viszonylag hűvös volt.

A pénteki napon nagyon úgy nézett ki, hogy nem megyünk a tengerbe, mert egy picit szemerkélt, valamint meglehetősen borult volt az égbolt. Ezért a délelőttöt a város(falu) feltárásával töltöttük. A településnek van egy vára, ami pár magyar vonatkozással is bír. A szövegek teljes megértéséhez egy kis idegen nyelvismeret is szükséges, mert a kapott magyar nyelvű tájékoztató nem teljeskörű. Maga a vár túl sok szót nem érdemel és jobb híjján egyszer érdemes megnézni, ha hosszabb időt töltünk a környéken.

A várlátogatás alatt elállt az eső és kiderült az ég is, ezért ebéd előtt elmentünk fagyizni is. Egy fagyizó alapján talán hibás lenne arra a következtésre jutnom, hogy ízvilágban nincs sok különbség a két kultúra között.

Arról még nem nagyon esett szó, hogy miként is telt egy napunk. Alapvetően reggel hét órakor elindult a szemben lévő gyár, heves kalapácsdobálással és különböző fémmegmunkáló munkagépek elég erős zajával. Ezt követően reggeliztünk, majd 9-10 óra körül elindultunk a strand felé.

11 és 12 óra között indultunk vissza a - gyerekek által Káposzta utcának nevezett - szállásunkra ebédelni, ahol Évi frissen kisütött valami húst, vagy olvasztott valamit a lefagyasztottak közül. Ezt követte egy pár órás csendespihenő, majd délután 4 és 5 óra felé újra irány a strand, ahol szinte minden este 8 és 9 óra körül, gyakorlatilag utolsónak hagytuk el a partszakaszt. Hazafelé olykor-olykor beugrottunk a helyi szupermarketba egy kis friss ételért.

A strandon mellesleg érdekes volt belegondolni, hogy vajon miért nincsen illemhelység, de úgy gondoltuk, hogy bizonyára a tengerbe eresztik a kisdolgukat. Az egyik este egy helyi egyén egyáltalán nem szégyelte magát, kiállt egy olyan sziklára, ahonnan mások ugrálni szoktak, majd belecsorgatta a sós vízbe a sárgás vizeletét.

Ha már sziklák és ugrás, akkor érdemes megemlítenem, hogy Annamária nagyon bátran ugrált a kövekről a vízbe, ahogy Márton is igyekezett utánozni, több-kevesebb sikerrel. A víz ugyan gyorsan mélyült és sziklás-kavicsos volt a part, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert a gyermekek nagyon jól el tudtak szórakozni a polifónszivaccsal, és nem nagyon kellett rájuk menet közben, "úszás" közben felügyelni.

Összességében elmondható, hogy nagyon jó pár napot töltöttünk a horvát tengerparton, ahová egyszer még egészen biztosan vissza fogunk térni.

Terry Pratchett: Unseen Academicals

Ennek a Terry Pratchett könyvnek kétszer ugrottam neki. Nem azért, mert olyan rossz lett volna, hanem azért, mert közben valami sokkal izgalmasabba is belekezdtem (A setét torony sorozat).

A 400 oldalas könyv egynegyedéig jutottam, amikor több hónapra félretettem. Az emlékek felfrissítése, valamint néhány poén újravétele miatt úgy döntöttem, hogy előlről kezdve látok neki újra a könyvnek, és nem ott ahol abbahagytam. Nem tudom, hogy a másodszori olvasásnak, vagy a menet közben felszedett további angol szókincsnek köszönhetően nagyon gyorsan eljutottam odáig, ahol korábban abbamaradt az olvasás. Ráadásul a folytatás is olyan szórakoztatóra sikerült, hogy szinte alig lehetett letenni a könyvet.

Végre találtam egy Terry Pratchett könyvet, ami igazán könnyeden szórakoztat és nem mindig akarja sajátos humorját ránkerőszakolni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne be humor mert vannak csak ezek valahogy sokkal jobban kijönnek, mint az író korábbi munkáiban. Pratchett teljes életművét ugyan még nem olvastam, csak néhány könyvet az első Korongvillág történetek közül, valamint néhányat a közelmúlt írásaiból.

Az Unseen Academicals központjában a remek pitéket készítő szakácsnő és a titokzatos Mr. Nutt áll... na és persze a futbal. A futbal? Igen, a futbal. Ankh-Morpork utcái ugyanis ettől a sporttól igazán hangosak.

A játék meglehetősen eltér az általunk is ismert labdarúgás szabályaitól, hiszen szinte nincs is szabálya és a közönség is meglehetősen részt vesz az események alakulásában. A kótyagos varázslók azonban igyekeznek ezen változtatni és megalapozni a labdarúgás régen elfelejtett alapköveire épített játékot. Ez elég sok színt visz az egész történetbe, ahogy az is, ahogyan egyre többet megtudunk Nuttról.

Nuttról mindenki azt tudja, hogy ő egy goblin, akit a Láthatatlan Egyetem kiszolgáló személyzetként alkalmaz. Egészen pontosan gyertyákat önt és a gyertyagyújtónak segít munkájában. Aztán az is lassan kiderült, hogy szinte mindent tud, vagyis majdnem mindent. A maradékot egy sajnálatos "baleset" után tud meg, ami igencsak megkavarja a történet további alakulását. Én igazából ezen a részen éreztem egy kis holtpontot a könyben. Ennek egy igazán felkavaró és nagyot ütő résznek kellett volna lennie, de valahogy elég középszerűen alakult. Főleg úgy, hogy már egy sokkal nagyobb esemény bekövetkezését vártam, ami valahogy szintén kevésbé volt elvárásaimnak megfelelő.

Mindezek ellenére az Unseen Academicalsról azt tudom mondani, hogy egy jó könyv, szerintem az egyik legjobb Korongvilág történet, amit eddig olvastam.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk (a körülmények)

Nem is tudom igazán, hogy merre kezdjem a történetet, de azért jobb, ha szinte azonnal belevágok, mert még frissek az emlékeim a múlt heti nyaralást illetően. A többi eseményről pedig majd később írnék...

Előre is szeretnék elnézést kérni a képtelenségért, de mostanság igazán lusta vagyok a picasaweben közzétett képek frissítésére, illetve azok publikálására, ezért fogalmam sincsen, hogy a nyaralásunkról mikor lát valaki bármit is.

Idén nagyon úgy tűnt, hogy megyünk valahová, aztán mégsem. Évi az egyik barátnőjével eltervezte, hogy idén együtt elmehetnénk családostul Horvátországba nyaralni, aztán ebből a projektből elég hamar kiderült, hogy nem lesz semmi. Aztán szintén felmerült, hogy az én baráti társaságomból is elmehetnénk - szintén Horvátországba - közösen, de ez az elképzelés is hamvába holt. Pedig itt már Évi több éjszakás kutatómunkát végzett a szállást és a helyszínt illetően. Nagyon benne volt, hogy megyünk valahová.

Ahogy közeledett a nyár, egyre kétségesebb lett, hogy mennék bárhová is. Talán 1-2 nap balatoni hétvége jöhetett volna számításba, illetve 1-1 nap strandolás valahol. (Idén már egyszer sikerült elmenni strandra, és talán még egyszer szerenék elmenni valami vízi- vagy csúzdaparkba.) Az eseményeket tovább bonyolította Évi álláskeresési problémája, valamint egy érdekes próbálkozása, amiről talán most nem is írnék többet.

Aztán elkeztünk 2011. július 16-ához, amikor is egy szombati napon (amiről a terveim szerint majd bővebben is írnék egy másik dolog kapcsán) Éviben felmerült, ha már úgyis kiveszek 3 egész szabadnapot a következő héten, akkor elmehetnénk Horvátországba. Én erre azt mondtam, hogy miért is ne. Addig a pillanatig a másik lehetőség az lett volna, hogy Tihanyba megyünk Évi rokonaihoz, de ott annyira bizonytalan, de ugyanakkor macskaszőrben bővelkedő lett volna a szálláslehetőség, hogy inkább kihagytuk. Horvátország mellett szólt még az is, hogy nem tűnt sokkal drágábbnak, mint a Balaton.

Mondjuk azért ott volt a benzinköltség (két tankolás), az autópálya díjak (Magyarországon és Horvátországban), valamint a szállásköltség, ami belföldön nem lett volna annyi, főleg, hogy Évi rokonaihoz mentünk volna.

Meg kell mondanom, hogy asszonypajtás mindent nagyon gyorsan és ügyesen lerendezett a pár nap alatt. Mint említettem július 16, szombat volt. A következő napon hazautaztunk szüleimtől, majd Évi szálláskeresésbe kezdett. Miután kiválasztottuk a helyszínt, a következő napokban izgulhattunk a foglalásért, amit szinte az utolsó pillanatban meg is tudtunk tenni. Én még hétfőn és kedden keményen dolgoztam, míg Évi a szokásos napi teendőkön, valamint egy hirtelen beeső állasinterjún túl összekészülődött kellő mennyiségű élelemmel és utazásra szánt csomaggal.

Július 19-én, kedd este 10 óra magasságában utazásra készen álltunk, majd hajnali háromkor elindultunk Horvátország irányába. Meglehetősen eseménymentesen és megállás nélkül zajlott le a nagyjából 5 órás út, amikoris reggel 8-ra megérkeztünk a Senjben található szálláshelyünkre, amit a következő napokban a gyerekek csak "Káposzta utca" néven említettek.

Magáról a nyaralás napjairól majd egy külön bejegyzésben emlékeznék meg, de azért még ideírnék pár mondatot a hazaúttal kapcsolatban.

Vasárnap délben még a tengerben voltunk, majd egy gyors eső előli menekülés után már indultunk is haza. Az első szakasz elég izgalmasan telt, ahogy lassan kúsztunk fel a szerpentinen az autópálya felé. A mindent sötétbe borító viharfelhők, valamint az utat vízátfolyásokkal tarkító eső sokat nehezített a haladáson. Az ottani autópályát elérve azonban jelentősen javult előrejutásunk... egészen Zágrábig, ahol a fizetős kapu előtt 1 kilométerrel állt a sor. Miután innen lassan átvergődtünk a horvát szakasz meglehetősen gyorsan megvolt. A határátlépést követően a magyar autópálya a Balatontól okozott meglepetéseket... bár ezekre azért lehetett számítani.

Hallottuk, hogy a múlt héten végig rossz, esős volt az idő Magyarországon. Az M7-es Budapest felé vezető részén, a 70-es kilométerkőnél valami baleset volt, ami egy kicsit megfogta a forgalmat, majd 30km-rel a cél előtt újabb problémába ütköztünk, a szakadó esőbe, ami gyakorlatilat 30-50km/órára csökkentette az autópályán való előrehaladásunk. Törökbálintnál elhagytuk az autópályát, hogy majd Diósdon megtapasztalhassunk egy sár- és szemétfolyót a főúton. Meglehetősen ítéletidő jellegge volt a dolognak, de végül szerencsésen hazaértünk.

Mint említettem a nyaralásunk kint töltött napjairól majd részletesebben egy másik bejegyzésben írok.

Rodney Castleden - Felfedezések, melyek megváltoztták a világot

Apósom talán karácsonyra kapta ezt a könyvet valakitől és miután elolvasta elég jó véleménnyel volt róla. Ezek után én is úgy gondoltam, hogy elolvasnám, ha kölcsönadja. Kölcsönadta. Amiért hálás is vagyok neki.

Rodney Castleden elég izgalmas vállalkozásba fogott, ugyanis kísérletett tett arra, hogy egy könyvbe gyűjti a világ legérdekesebb felfedezéseit, napjainkig. Az író a felfedezéseken nem csak a földrajzi területeket, hanem rengeteg tudományos témát is érint. Persze mindenről nem írhatott, mert még egy ennél sokkal vaskosabb könyvbe sem fért volna bele, de azért igyekezett mindent megtennni.

Az 508 oldalas könyv első ránézésre elég száraz olvasmánynak tűnhet, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem az. A felfedezéseket kronológikus sorrendben felsorakoztató írás, egy-egy témát külön fejezetbe tesz, aminek során találkozhatunk egy, de tizenoldalas feltárásokkal is. Az író a sok - igen jól ismert tény mellett - apróbb meglepetést is tartogat, olyan ismereteket oszt meg velünk melyekkel nem biztos, hogy találkozhattunk iskolai tanulmányaink alatt.

Meg kell mondanom, hogy egy bizonyos alapműveltség bizony szükségeltetik a mű teljes élvezetéhez, valamint az sem árt, ha bekészítünk magunk mellé egy atlaszt is, mert elsőre nem biztos, hogy tudjuk merre van pl. Újfundland. Sőt abban sem vagyok biztos, hogy a kémiából ismert alapelemeket mindenki tudja hová tenni.

Mint említettem, a könyv kronológikus sorrendben ismerteti a különböző felfedezéseket, mégpedig egészen az időszámításunk előtti 35000-től egészen napjainkig. Számomra főleg a könyv első része, a régmúlt idők voltak érdekesek, míg a 20. században megismerések kevésbé. Azonban meglehetősen megdöbbentő abba belegondolni, hogy a mai nap milyen tényeket veszünk alapvetőnek, amik például 50-100 évvel ezelőtt még gondolati szinten sem léteztek... vagy legalábbis nem voltak széles körben ismertek. Csodálatos látni, hogy mennyit képes változni a tudomány és ezzel változtatni az emberiség sorsának alakulásán.

Nem mondom, hogy a könyv minden oldalát egyformán élveztem. Az író igyekezett a lehető legolvasmányosabban közzétenni a szigorú tényeket, de bizony nem volt mindenhol elég gördülékeny. Bizonyos témákat talán túlságosan is kivesézett, de talán ezekkel csak azt akarta bizonyítani, hogy igazából mindegy, hogy miről van szó, ő mindenről akár több oldalas ismeretekkel is rendelkezik.

A könyv érdekes olvasmány lehet azok számára, akik érdeklődnek a földrajzi és tudományos felfedezések iránt és nem tartják elégségesnek korábbi ismereteiket, vagy éppen azokat frissíteni szándékoznak.

Álomháború (Sucker Punch)

Mivel még elég frissen él bennem a megtekintés élménye, ezért egy külön bejegyzést szentelnék a filmnek.

Már az előzeteseket követően lehetett látni, hogy itt bizony valami iszonyatos látványorgiát fogunk kapni és a történet kevésbé lesz érdekes. Nos ez így is lett, bár lehetett volna másképpen is.

Az eleje egészen jól indult, sőt meglehetősen szívbemarkolóan. A Watchmenhez hasonló érzés, a zenék (talán túlságos) hangsúlyozása, a temetés jelenet, a lassú képsorok elég erős reményeket adtak a folytatással kapcsolatban. Azonban, amikor az intézetbe kerültek valami megtört, onnantól elszabadult egyfajta megállíthatatlan áradat, amely nem feltétlen a legjobb mederbe sodorta a történéseket. Bár az is lehet, hogy a helyszín nyomasztott és az volt, ami végig zavart...

Azt mondom, hogy nem túl könnyű követni a történéseket, hogy akkor most mi történik meg tényleg és mi csak álomvilág. (Valószínűleg a különböző fórumokon ezek miatt is kapta a rengeteg kritikát, konkrétan a leszarozást.) Persze az akcióorgiás részek egyértelműen nem valóságok, de például az intézetben nem lehetünk teljesen biztosak ebben. Az egészben a legbosszantóbb az, hogy az akciós részek egész jól sikerültek, sőt el tudnánk képzelni pár ilyen különálló filmet is.

Külön gondolatot érdemelne a befejezés is. Nem tudom, hogy sokan erre számítottak-e. Azt hiszem, hogy nincsen olyan - főleg férfi - néző, aki ne sajnálná a veszteségeket. Különösen nagy fájdalom a történet szempontjából befejezés...

A rendezőre olyan szinten nem lehet panasz, hogy adott nekünk elég sok látványos jelenetet, izgató ruhába bújtatott csajokat, melyek szinte minden fétist kielégítenek, de ugyanakkor egy kicsit széttördelt is az egész. Valahogy nem érzem azt a profizmust, mint a Watchmennél és ezt határozottan nem akarom egy ideig újranézni. Mondjuk az tény, hogy a 300-nál lényegesen jobban sikerült filmről van szó.

Néhány szóban néhány filmről 2011 nyarán - 2. rész

Az első részét már a múlt héten elkezdtem írni, de akkor nem tudtam befejezni. Mivel egyben sok és ömlesztett lett volna a dolog, ezért lett kettészedve. Lehet, hogy egy kicsit korán jön a második rész, de nem számít. Most van időm...

A szállítmány

Újra egy Antal Nimród film, ami nem is sikerült olyan rosszul. Igaz, annyira jól sem. Nem hiszem, hogy a rendezéssel, hanem sokkal inkább a karakterekkel, a színészekkel és a történettel volt gondom, és miattuk nem nagyon ájultam el a rablási kísérlet megfilmesítéséről. Sajnos ez is elég kiszámítható befejezést kapott.

A tolvajok városa

Ben Géza Affleck ebben a filmben nem csak főszerepel, hanem rendez is. Sajnos egy kicsit túl hosszúra sikerült rendeznie A tolvajok városát. Jobb lett volna, ha sikerül egy kicsit rövidebbre csapnia az egészet. Sokszoros csavarnak tekinthető, hogy amíg próbálod követni mi is történik, igazából egy bűnösnek szurkolsz, a rend védelmezőjével szemben. Ez nem biztos, hogy jó üzenet.

A tökéletes katona 3.

Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren. Kell ennél többet mondani? Túl sok magvas gondolatot ne keressünk a filmben, még az utóbb említett szereplő nagyon filozófikus kedvében is van. A két akcióhősön sajnos bőven látszik a kor, de azért a retróérzés miatt szinte kötelező megnézni. Még akkor is, ha erősen zs-kategóriás valami lett ebből.

Száguldó bomba

A nyár - számomra - egyik kellemes meglepetése. Előzetesen csak annyit tudtam erről, hogy valami vonatos film, és valami olyasmire számítottam, mint pl. a Száguldó erőd, vagy valami túszdrámás baromságra. De miután többen mondták - a tartalom ismertetése nélkül -, hogy jó filmről van szó, ezért megnéztem. Tényleg jó film lett belőle. Nem lett túl hosszú, nem lett túl pátoszi, vagy cukormázas és szinte hihető, hogy hétköznapi emberekből lett hősöket látunk. Tény, hogy vannak benne azért baromságok is, de ezeket simán el lehet nézni. Még akkor is, ha megtörtént eseményeken alapul a történet.

A negyedik

Szinte az ismeretlenségből került elő ez a film és amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan fog a feledés homályába kerülni. A történetből elég hamar kiderül, hogy a bolygónkra érkező idegenek harcát láthatjuk, csak valahogy a film végéig nem sikerült rájönnöm, hogy a jó oldalnak beállított szereplők miért nem fognak össze a gonosszal szemben. Van még benne pár baromság, például kiaknázatlan jedi erők... Ha tehetitek, akkor inkább valami értelmesebb mozgóképes alkotást tekintetek meg, mint ezt.

Percy Jackson és az ölümposziak
Jaj. Amerikai tinédzser hősök, akikről kiderül, hogy a görög istenségek sarjai, tehát félistenek. Lehet egy ilyen alapfelállásból jól kikerülni? Lehetne, mégis esetünkben elég gagyin valósul meg minden. Nem mondom, hogy nem lehet rajta szórakozni és hogy nem repült el szinte észrevétlen a játékidő (ami szintén erős pozitívum), de valahogy kevés volt. Nem lehetett tudni, hogy mikor veszi magát túl komolyan a film és mikor nem.

Titánok harca
Ez pedig a másik görög mitológiás katyvasz. Igazán látványos, szórakoztató, és már-már a régi fantasy filmek hangulatát is idézi, ami miatt a következő része is feltétlelnül érdekel. Még akkor is, ha nem mondanám valami jó filmnek.

Néhány szóban néhány filmről 2011 nyarán - 1. rész

Az utóbbi pár hétben lehetőségem volt néhány film megnézésére. Sajnálatos módon nemcsak az általános időhiánnyal történő küszködés miatt írok csak pár sort a megnézett mozgóképes alkotásokról, hanem azért is, mert több említésre nem nagyon érdemesek.

Ha moziban néztem volna ezen filmeket, akkor talán néhányról más lenne a véleményem, de az is inkább csak az újdonság varázsának, az aktuális nagy felhajtásnak lett volna betudható. Nos, akkor lássuk a továbbiakban, hogy miket is néztem mostanság.

A király beszéde (The king's speech)

Oscar díjas alkotás, de azt fejből meg nem mondanám, hogy ki vagy mi kapott díjat. Sajnálatos módon elmondható erre is, mint a többi Oscart nyert alkotásra, hogy nem szórakoztatásra, hanem díjazásra lett készítve. Volt pár vicces jelenete, de ugyanakkor hosszabb volt a kelleténél, nem pörgött eléggé (műfajából adódóan nem is pöröghetett), valamint néhol idegesítő volt a történet. Az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy nem szerepelt benne Hugh Grant.

Szellemíró (Ghost writter)

Hamár brit politika, akkor inkább legyen a szellemíró. A film első fele elég érdekesen indul, aztán valahol a közepe felé van egy törés. Sajnos ott történik pár idegesítő momentum, ami az idióta befejezés csak tovább tetéz. Vagy talán van valaki, aki az utolsó pár percben nem sejti, hogy mi fog történni, amit plusz csattanónak szántak?

Ragadozók (Predators)

Ki ne ismerné a szériát? Lehet, hogy soha nem láttál korábban egy ragadozókat sem, vagy nem hallottál arról, hogy mit harcoltak ezek a lények a élienekkel, de akkor is sejted, sőt egyenesen tudod, hogy mire várhatsz. Én is csak a magyar rendező, Antal Nimród miatt néztem meg a Ragadozókat. Nagyjából azt kaptam, amit vártam, és nem volt semmilyen irányú csalódás. Sem rossz, sem jó. Felirható pozitívumként, hogy sikerült normális időtartamúra készíteni.

Machete

Végre, egy jó kis agyatlan film, ahol nem számít a gondolkodás és nem nagyon kell törődnünk azzal, hogy hol van logikai baki. A filmet amúgy is poénnak szánták a készítők, egy olyan főszereplővel, aki általában nettó 5 percnél többet nem szokott a képernyőn lenni. Itt most megpróbált élni a lehetőséggel, több-kevesebb sikerrel. Figyelem, a film számos helyen elég véres, brutális jelenetekben bővelkedik... Bár ezeket sem lehet teljesen komolyan venni. Külön poén, hogyha nem magyar hangon nézi valaki, akkor is lehet magyar hangot hallani az egyik részen. Vajon van ennek köze a filmben szereplő Antal Nimródhoz?

Zöld zóna

Az amerikaiak szeretnek propaganda filmeket csinálni a háborúról és az ott harcoló hős katonákról. A Zöld zóna sem teszi ezt másképpen, mégis egész nézhetőre sikerült. Bár számomra csak egyszer.

A Föld inváziója - Csata: Los Angeles

Az előzetesek alapján az idei legnagyobb durranásnak kellett volna lennie. De már akkor sejthető volt, hogy nem az lett, amit a készítők előzetesen kiadni akartak, amikor kiderült, hogy elég hamar meg fog jelenni dvd-n (főleg az 5-ös régióban). Ez is inkább a katonákról, a bajtársiasságról és az amerikaiak végtelen hősiességéről szól, mintsem a tényleges idegeninvázióról. Persze vannak idegenek is, harcok is, amikből nem mindig lehet eleget látni. Sajnos ez számomra az idei mozis év egyik nagy csalódása.

Ismeretlen férfi

Liam Neeson újra egy olyan filmet kapott, ahol Európában kell az igazáért küzdenie. Most már lehet, hogy örökre ráragadt az ez a fajta karakter. Külön pluszpont jár azért, hogy sikerült viszonylan normális hosszúra és elég pörgősre vágni.

Tron: az örökség

Megmondom őszintén, hogy az első Tronból már nem sok mindenre emlékeztem és számomra soha nem tartozott a kultikus státuszú filmek közé. Ezért nem is nagyon igyekeztem a második rész megtekintésével. A film ugyan elég látványos elemekkel büszkélkedhet, és - szerintem - elég jól sikerült az eleje, de utána az egész értelmetlenségbe és unalomba fulladt.

Csak a szexre kellesz

Voltam olyan buta, hogy esélyt adtam ennek az amerikai vígjátéknak. Egy ideje már nagyon ódzkodok az ilyen jellegű filmektől, de most mégis bepróbáltam. Talán csak Natalie Portman miatt. Mondhatni tipikus amerikai, bulizós-egyetemistás vígjáték, jó sok cukormázzal leöntve, és előre kiszámítható végjátékkal. Lehet, hogy ez valakinek bejön, de nekem nem.

Stephen King - A setét torony 7. rész - A setét torony

Az előző részt követően egy újult erővel ugrottam neki ezen rész olvasásának. Egyértelműen nyugtatóbban hatott, hogy ez bizony vaskosabb adag, mint az előző rész.

Nem meglepő módon a történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. A szétvált társak külön utakon igyekeznek megvívni saját harcukat, hogy a későbbiek folyamán újra csatlakozzanak. Legalábbis azok, akik még életben vannak... Magáról a könyvben lefolyó eseményekről nem is nagyon szeretnék többet írni. aki idáig eljutott az már úgyis a könyvből akar megtudni mindent. Vélhetően óvatosan lapozva, a mondatokat fejben megrágva, hogy minél tovább tartson az élvezet.

Stephen King bemutatja, hogy számtalan aspektusból is képes kegyetlen lenni. A véres szülés, Mordred és a Walter utolsó találkozása, néhány kedvelt karakter idő előtti eltávozása, Mordred összes összecsapása, Danillo jelenléte, valamint a befejezés.

Az olvasót szinte minden esetben az érdekli, hogy mit fog kapni a végén. Bár Stephen King felhívja a figyelmet, hogy nem az út vége a lényeg, hanem az odáig megtett út és hogy még van arra is lehetőség, hogy az adott pillanatban letegyük a könyvet. Nem tudom, hogy mennyien tettek volna így, ha már átrágták magukat korábbi hat köteten és lezáró darabból is már csak oldalak vannak hátra. Gyanítom, hogy senki.

Erősen az olvasótól fog függeni, hogy ezen töréspont után hová jutunk vagy mennyire vagyunk elégedettek, esetleg mennyire csapkodjuk a fejünket, hogy ennek a mocskos Kingnek bizony igaza volt, mert meg kellett volna állni . Mert bizony sikerült elég megosztó befejezést írni a könyvhöz, ami nekem meglehetősen tetszik. Gyakorlatilag más lezárási lehetőség nem is nagyon létezhetett, mint ez. Tökéletesebben nem nagyon lehetett volna elvarrni a szálakat, ugyanakkor a figyelmeztetés előtti oldalak nem kifejezetten az én tetszésem szerint alakultak.

Mint azt már korábban egy párszor hangoztattam, bár olvastam Stephen Kingtől könyveket, mégsem az írót a kedvencemnek. A setét torony sorozat elég sok mindent megváltoztatott ezen álláspontommal kapcsolatban. Nem hiszem, hogy a jövőben ugranék minden írására, de ha lesz még ezen sorozathoz kapcsolódóan könyv (igen, lesz, mégpedig 2012 tavaszán), akkor azt bizonyára a kezembe fogom venni. Valamint, ha lesz még olyan írása, amely kevésbé borzalmas, akkor az is kap egy esélyt nálam.

A setét torony sorozatban nálam Stephen King egy új oldaláról mutatkozott meg. Előjött a mesélő, aki nem csak a kegyetlen dolgok apró ábrázolására, érdekes jellemek megformálására képes, hanem arra is egy zseniálisan felépített történetfolyamot építsen fel. A setét torony sorozatba nagyon sokat tett magából az író, valamint többször húz párhuzamot saját életével, valamint írói munkásságával szemben. Ez, hogy mennyire jó, ki-ki maga döntse el. Én meglehetősen ezt is élveztem.

Összességében annyit tudok elmondani, hogy A setét torony könyvsorozat egy remekül megírt történet. Amelynek ugyan vannak hiányosságai, vannak benne hangulati hegyek és völgyek, de mégis zseniális egy alkotás. Bátran merem ajánlani olyanoknak is, akik nem szeretik Stephen King munkásságát, de azért mindenki készüljön fel valamennyi kegyetlenkedésre és borzalomra.

White Rabbit - Max Mümmelmann

A gyermekek azzal, hogy egyre idősebbek lesznek egyben okosabbá is válnak, korai egyszerű játékok mellett már igényük van egy kicsit komolyabbra is. Persze nem kell ki tudja, hogy milyen komolyságúra gondolni, néha megteszi egy egyszerűbb társasjáték is. Ebből a felindulásból vaterázott Évi néhány kisebb "társasjátékot".

Igazából csak egy játék nevezhető társasjátéknak, és az az egy is a szimpla kockadobáson alapuló, tehát semmi komoly. A dobozon szereplő Max Mümmelmann cím és a borítón szereplő fehér nyuszi egyértelműen elárulja, hogy ez kisebb gyermekek szórakozására van kitalálva.

A dobozban találunk egy 8 mezőt tartalmazó játéktáblát, 25 nyúlkártyát (amiből egy a fehér nyúl), egy hatoldalú dobókockát, egy fából készült nyúlalakot, valamint egy játékszabályt. Ez utóbbiból német jutott, úgyhogy Évi ilyen jellegű nyelvtudását kellett feleleveníteni.

Előkészítésképpen vegyük ki a kártyák közül a fehér nyulat, majd a maradék 24 lapot keverjük össze, majd lefordítva, véletlenszerűen rakjuk körbe, a játéktáblán lévő mezők mellé. Minden pötty/mező mellé így három darab lap jut. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a fehér nyulat kell a piros színnel jelölt pötty mellett lévő kártyákra tenni, valamint magára a pöttyre a fanyulat ráugrasztani és a indulhat is a játék.

Gurulhat a dobókocka, majd a játékos a dobott számmal megegyező lépést tehet meg a játéktáblán, az általa választott irányba. Amelyik mezőre lépett, az ott lévő, legfelső lapot magához veheti és átadhatja a dobókockát a következő játékosnak. Ha ugyanolyan számmal jelzett lap kerül a hozzá, amilyennel már rendelkezik, akkor a lapot az adott halom aljára kell vissztenni. A játék célja, hogy az 1-től 6-ig számozott lapokból mindegyik legyen a tulajdonunkban.

Említést kell még tenni a fehér nyúlról is. Amennyiben valaki ezt húzza fel, akkor elvehet egy lapot egy másik játékostól. Természetesen itt is él a szabály, hogy csak olyan lap kerülhet hozzá, amilyennel még nem rendelkezik. A kör végén a fehér nyulat egy általa szabadon választott mező melletti kártyákra teheti.

Ezekből is látható, hogy a játékszabályok nem túl bonyolultak és viszonylag kiskorú játékos számára is könnyen érthetőek. A játékidő sem túl hosszú, tehát még pont elégséges, hogy lekösse a gyermeket és hogy ne örölje túlságosan egy felnőtt idegeit. A három és féléves lányom már képes végigjátszani, akár két teljes játékot is, míg a 2 éves Márton jó, ha 2-3 kört végigjátszik.

(A képek a http://www.boardgamegeeks.com/ oldalról vannak.)

Stephen King - A setét torony 6. rész - Susannah dala

Sajnos azt kell mondanom, hogy az 5. könyvben elkezdett lejtmenet után elérünk a (könyv)sorozat mélypontjához. Nem tudom, hogy Stephen King mit szeretett volna ezzel a kötettel megvalósítani, de az érezhető volt, hogy ő maga sem nagyon kedvelte és gyorsan túl akart rajta lenni, ugyanis terjedelemre körülbelül a fele az előzőnek.

A Susannah dala az általam legkevésbé kedvelt karaktert teszi a középpontba és jelentősen ráfókuszál. A nő skizofrénsága több, mint idegesítő és ebben a kötetben elég sokat kapunk belőle. Szerencsére másik szálakon is megy tovább a történet, ugyanis a ka-tet gyakorlatilag háromfelé válik. Susannah ugye külön utakon jár meghasadt személyiségének szinte minden szereplőjével, míg Jake Csivel és Callahan atyával, valamint Roland Eddievel tart. Mondanom sem kell, hogy az utóbb említett két külön szálat sokkal jobb olvasni, mint azokat a történéseket, amik a nővel történnek.

Szerencsére azért halad előre a történet, csak megjelenik néhány olyan szereplő, akit én egyáltalán bele sem írtam volna a sorozatba. Azonban Stephen King mesélni szeretne, valamint megmutatni, hogy milyen jól is tud karaktereket megformázni. Ez utóbbi egész jól sikerül, ami pedig a mesélést illeti... végül az is megvalósul. Az agyában megjelenő torz jelenések és jelenetek valahogy mégis működnek, de ettől még nem fogom megszeretni ezt a könyvet.

Ha ez lett volna az első kötet, amit a sorozatból olvasok, akkor nem valószínű, hogy folytattam volna. Ahogy haladtam előre, egyre csak az motívált, hogy nemsokára vége és a befejező részben talán minden sokkal jobb lesz.

Külön kiemelném még az utolsó oldalakat, amiket szintén szükségtelennek éreztem. Nem tudom, hogy Kinget mi inspirálta és mi ezen oldalak valódi igazságtartalma, de igazából nem is érdekel. Annyit kell elmondani, hogy a Susannah dala A setét torony sorozat azon tagja, amit túl kell élni, amin valahogy túl kell esni.

Harcunk az ELMŰ-vel szemben, sokadik felvonás

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mi miként is állunk az ELMŰ-vel. Jelenleg az van, hogy a Magyar Energia Hivatal (későbbiekben MEH) perben áll az előbb említett áramszolgáltatóval, és mi csak tanúk vagyunk ebben az ügyben. A lényeg, hogy MEH hozott egy határozatot, mely szerint nem talált minket bűnösnek, törölné az ELMŰ kötbérigényét, valamint megbüntetné őket, kemény 5000 magyar forintra, amiért az nem válaszolt nekünk az írásban felvetett kérésre. Azért ez utóbbi egy kicsit nevetséges.

Míg az áramszolgáltató az egyoldalúan megírt szabályzata szerint súlyos százezreket szab ki büntetésnek, ami Boross Norbert szóvivő elvtárs részéről nem is büntetés (akkor fizesse be ő!), addig az őket szankcionáló szervezet csak aprópénz róhat fel. Nem tudom, hogy ezt az 5000Ft-ot mi, vagy a MEH fogja-e majd megkapni (mert mi azóta sem kaptuk), de ha mi, akkor igazából 60 olyan levelet kell írnunk az áramszolgáltatónak, amiből bejöhet a ránk kiszabott kötbér összege. Plusz még párat, hogy a levelezési költségek is megtérüljenek. Főleg, hogy hátha lesz olyan kérdésünk, amire írnak vissza választ.

Egy kicsit elkanyarodtam a fő csapásiránytól... Az első tárgyalás viszonylag rendben ment és nagy kár, hogy akkor nem született döntés, persze a mi javunkra. A második tárgyalásig az ELMŰ kiegészítésként beadott néhány "szakértői véleményt", ráadásul olyan szakértőktől, akiknek hozzáértése erősen megkérdőjelezhető. Nem is beszélve a szakmai pártatlanságtól. Mindenesetre erre sikerült egy egész jó válaszlépést tennünk.

A második tárgyaláson aztán jött egy sokk. Az áramszolgáltató ügyvédje olyan dumával jött, hogy született egy olyan bírósági határozat, mely szerint a Magyar Energia Hivatal (figyelem, ez az áramszolgáltatók felügyeleti szerve, amit mi finanszírozunk az adónkból) nem töröltethet kötbérigényt! Kérdezném én alásan, hogy akkor mi a jó büdös lófasznak vannak? Nem azért vannak, hogy felügyeljenek, szankcionáljanak és helyreigaztsanak, hogy esetlegesen valamivel kompenzálják azt, amit legenyhébb szavakkal is csak piaci erőfölénynek lehet nevezni?

Erre a MEH ügyvédje csak vonogatta a vállát, hogy ő erről semmit sem tud, a bírónő meg azt válaszolta, hogy hozhatna számunkra kedvező ítéletet, de az ELMŰ azt úgyis meg fogja támadni, ezért halasztotta az ügyet. Ezt annyira nem értem, mert ugye bármi lesz az ügy folytatása, azt valamelyik fél nagy valószínűséggel úgyis meg fogja támadni.

Az egész tárgyalásban még volt néhány bosszantó dolog:
1. A MEH-es kirendelt ügyvédet nem nagyon érdekelte az ügy, nem igazán volt túlságosan hozzáértő sem. Valamint a tájékozottságával is igen nagy problémák voltak. De hová is izguljon, amikor ígyis-úgyis megkapja a pénzét?
2. Az ELMŰ-s és MEH-es ügyvéd a tárgyalás alatt és után is úgy jópofiztak egymással, mintha barátok lennének. Lehet, hogy azok is.
3. Az ELMŰ ügyvédje valótlanságot állított, és mikor ezt a tényt közöltük a bírónővel, akkor csak legyintett az egészre. Szóval akkor hazudni is szabad a bíróságon?

Sajnos az a helyzet, hogy várnunk kell. Nem tudjuk, hogy a végén milyen ítélet születik, de erős a gyanú, hogy nekünk még lesz egy körünk a bíróságon az áramszolgáltatóval szemben. Az igazunkban bízunk és talán esélyünk is van a győzelemre, de azért bosszantó az a rengeteg idő, amit ez a hülyeség felemészt. Arról nem is beszélve, hogy a bíróságon nyiltan hazudozó ügyvédeket egyszerűen semmibe vesz az igazságszolgáltatás.

Valakinek még igazán kinyílhatna a csipája magasabb szinteken is, mert egyre másra lehet olvasni a miénkhez hasonló történeteket szerte a világháló magyar nyelvű részéről. Úgy tűnik, hogy ez erős egyedisége országunknak. Talán az ELMŰ intézhetne valamit, hogy mágnesézi teóriájuk a világörökség, vagy inkább világökörség része legyen.

Továbbra sem kívánnék kevesebbet ezeknek a mocskoknak, mint amit mi szenvedtük el miattuk. Remélem, hogy egyszer súlyosan meg fognak minden galádságukért fizetni.

Mitől is mehet tönkre egy villanyóra

Néhány hónapra ígértem, hogy írnék valami összefoglalót a villanyórákkal kapcsolatban, de a rengeteg elfoglaltságom miatt úgy tűnik, hogy más ezt megtette helyettem. Ráadásul szakmailag is sokkal jobban ért a témához, úgyhogy igazából nem is nagyon lehet mellé még mit hozzátenni.

Mellékelném is a linket az általam sűrűn látogatott Villanyóra blogról: http://villanyora.blog.hu/2011/05/17/a_villanyora_meghibasodasanak_valodi_oka

Néhány angol sorozatról röviden

Az elmúlt hónapokban sikerült megnéznem néhány angol sorozatot. Szerencsére a szigetországi népségnél rövidek az évadok, kevesebb a töltelék rész, ezért talán valamivel minőségibbek is a sorozatok. Persze az más kérdés, hogy erősen rá kell hangolódni a gondolkodásmódjukra.

Akárhogyan is nézzük az amerikai sorozatok túlságosan hozzászoktattak minket valamihez, amit talán a társasjátékos világból ismert ameritrash szóval lehetne illetni. Azaz, jó-jó egy-egy sorozat a maga sok részével, csillogásával, pörgésével, de végül úgyis minden szemetet le akarnak nyomni a torkunkon. Most persze lehet, hogy néhányan rögtön nekem akarnának ugrani, mert leszóltam a kedvenc sorozatukat, de vajon mégis volt már olyan sorozatnéző, akiben ne merült volna fel egy-egy rész kapcsán, hogy ennek semmi értelme nem volt, vagy akár nyugodtan ki is hagyhatták volna?

Az elmúlt években nagyobb visszhangot kapott angol sorozatoknál sokkal egyszerűbb a képlet. Ha tetszik egy rész, akkor tetszeni fog a többi is. Nem lesz lapos unalomba fulladó töltelék, hanem valamilyen irányba előre fog mutatni a cselekmény. Akkor most lássuk, hogy mit is néztem az elmúlt időszakban.

Sherlock

Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, akinek be kellene mutatnom a legendás nyomozót. Az eredetileg Edgar Allan Poe megalapozta stílust Sir Arthur Conan Doyle egy picit továbbcsiszolta, és létre is jött a minden nyomozók etalonja, Sherlock Holmes.

A nemrég futó feldolgozás mindent újszerű köntösbe tesz. Itt most ne olyan jeleneteket képzeljünk, amikben Holmes lassan végigbaktat egy személlyel a még frissen lehullott esőtől zöldelő mezőn, hogy egy nyugodt teázgatás közben rájöjjön a rejtély kulcsára. Nem... Itt teljesen a mai világunkat képzeljük el, ahol a különc nyomozó nem vet meg semmilyen technikát, valamint nem ijed meg, ha közelharcra kerül a sor.

A korábbi feldolgozásokkal ellentétben itt pörögnek az események (akárcsak a Robert Downey Jr. fémjelezte filmben), egymást követik a történések és nem árt figyelni az apróságokra. Persze nemcsak a nyomozásokkal kapcsolatosokra, hanem olyasmikre is, hogy néhány dolgot hogyan modernizáltak a részek alapjául szolgáló könyekből. Meg kell mondani remek írók vannak Angliában.

Vexed

Ha tovább haladunk a nyomozós sorozatok vonalán, akkor érdemes a Vexeddel folytatni. Az egyik szokásos alapfelállás van jelen esetben is, tehát új társak, akik történesen ellenkező nemből valóak. Ez már bőven elég a konfliktusra, főleg úgy, hogy a páros férfitagja elég fura egy alak. Ez ugyan a társára is bőven elmondható, és ezzel a következtetéssel csak az első néhány percet kell megvárni. Ugyanis a három részből álló évad első része valami zseniálisan nyit! A későbbiekre egy picit sajnos leül a sorozat, amely valahogy engem a Dempsey és Makepeace című régi sorozatra emlékeztetet. Lehet, hogy talán csak az autó és a női-férfi felállás, valamint az állandó civódás miatt.

A Sherlockhoz hasonlóan itt is az egy rész egy esett sémát követik az írók, miközben egy kicsit halad is előre a történet. Megmondom őszintén, hogy itt egy picit soknak tartottam az egy órás részeket, nyugodtan vághatták volna egy picit feszesebbre.

Strike Back

Az angolok megalkották saját Jack Bauerjüket. Igaz itt a hősünk nem egy nap alatt váltja meg a világot, de egy picit gyorsan lesz újra elitkatona a lecsúszott biztonsági őrből. Itt már sokkal ideálisabb volt az adott részének hosszának megállapítása, bár talán akkor sem lett volna baj, ha három másfél órás részt kapunk a hat darab negyvenöt perces helyett. Itt ugyanis két részből épül fel egy történet, amelyben néhol akkora ugrások vannak, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Hősünk igazi akcióhős, aki valami brilliáns aggyal is rendelkezik, mert minden helyzetből sikerült magát kivágnia. Még akkor is összejön neki, ha nem annyira karakteres, mint Jack Bauer.

The office / A hivatal

Nemrégiben sikerült bepótolni ezt az alapnak mondható sorozatot, melyet Ricky Gervais sikeresen átvitt az Egyesült Államokba. Az angol verzió egy kissé lassabban fut, idegtépőbb, de így valahogy nagyobbat robbanak a mókák. A sorozatot egyfajta feszültség veszi körül, amit talán a zenék hiányának is köszönhetünk. Néha már szinte ordítani van kedvünk, hogy történjen valami mozgalmasak. A recepciós és értékesítő beszélgetései néhol elég kínosra sikerültek, azonban ezt is merem ajánlani - legalább néhány rész erejéig - megnézésre. Még az is lehet, hogy bejön...

Az idei május 1. margójára

Igazából soha nem rajongtam a Majálisokért, vagy ezért a napért. Nemcsak azért, mert nemcsak én gondolom úgy, hogy a Munka ünnepének dedikált nap gyakorlatilag mindig is egy kommunista/szocialista ünnep van, volt és lesz, hanem mert valahogy nagyon műnek találom az egész dolgot. Az meg pedig szinte alapvetés, hogy május első napján - szinte - mindig esik valamennyi eső.

Ez a nap sem indult másképpen, mint a szokásos Majálisok. Esős nap, vagy inkább a hol esik, hol nem esett, jóval több hol esikkel, mint nemmel. Azonban mennünk kellett, ha már a gyermekeknek beígértük az Apacuka koncertet. A megelőző este Annamária már nagyon rákészült a dologra. Készenlétbe helyezte a koncertező harci csigáját, hajcsatot és az új cipőjét. Az már csak apróság, hogy a hajcsatot este elveszítette, az új cipőjét pedig nem akartuk tönkretenni.

A gyermekek gumicsizmában és esőkabátban indultak útnak, míg mi abban a reményben, hogy talán mégsem fogunk bőrig ázni és valahogy túlvészeljük a dolgot. Mit ne mondjak, elég érdekesen alakultak a dolgok.

A Városligethez kellett mennünk, ahol valami Napozóréten lévő nagyszínpadot kellett keresnünk. Mivel nem vagyok túl jártas a budapesti Majálisokban, ezért nem tudhattam, hogy ilyenkor sokan ezt a napot személyes harcnak veszik, és többen is úgy gondolják, hogy övék a nagyszínpad. Nos, mi először a MSZP Majálisára tévedtünk be... Már a gondolatra is beleborzongok, ahogy a sok vérvörös esőkabátba bújt emberek és veszélyesnek tűnő nyugdíjasok között gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen család. Egy bohóc rögtön a Népszava sátorhoz rángatott minket arcfestésre... Szerencsére a gyerekek nem voltak vevők rá, ahogy az MSZP-s lufira sem.

Az idő azonban nagyon 11 óra felé haladt, mi pedig kétségbeesetten indultunk, de merre. Kerestük volna a hangokat, de újra rossz helyre tévedtünk. Mint kiderült sikeresen megtaláltuk a Munkáspárt hasonszőrű buliját is. Ekkorra már nagyon idegesek és ázottak voltunk, kezünkben a gyermekekkel szaladgáltunk "nagyszínpadot" keresgélve. Aztán nem is tudom, hogy milyen isteni szerencsével rátaláltunk egy üres rétre, amit néhány sátor és egy nagyszínpad zárt körbe. A tisztás közepén nagyjából 5 egész ember lézenget. Nekik valamint egy rendező sátor alatt lévő 15 embernek beszélt éppen egy bemondónő, hogy itt bizony fel fog lépni az Apacuka együttes... negyed 12-kor. Hurrá, nem késtünk el! A színpadra nézve valóban szerelt össze a zenekar.

Az együttes vezérénekesnőjével, Krisztával, váltottunk pár szót, hogy lehetőleg legyen a csigás dal, mert Annamária kisassony nagyon rákészült. Innentől már nem nagyon törődtünk az esővel, ami eddigre csillapodott egy kicsit. Márton egy kicsit földbe gyökeredzve állt a nagy és nem nem valami jó hangzással rendelkező hangfalak előtt. Annamária is egy kicsit meg volt illetődve, de miután felment a színpadra, még énekelt is egy picit. Láthatóan nagyon élvezte az egész koncertet.

Ezt követően még néztük egy kicsit a sólymászok bemutatótját, akik igazából héját (nem citromhéját) és baglyokat röptettek. Majd továbbálltunk, a gyermekek sergőztek egyet, Annamária pónigolt és elindultunk haza...

Remélem, hogy a következő koncertezésünk során kevésbé fogunk majd elázni.

500

Szép, kerek, jubileumi blogbejegyzéshez értem. A félezer - szerintem - nagyon szép szám, és remélem, hogy még legalább ennyi bejegyzés lesz ezen a blogon.

Már egész pontosan nem tudom, hogy milyen indíttatásból indult 2005. október 25-én, és ráadásul rögtön 3 bejegyzéssel. Igen, mint látjátok, nem szeretem a post vagy poszt szavakat, már csak a "mindent magyarítunk, amit lehet" elv alapján is. Az első bejegyzések kapcsán még azt is elég fontosnak tartom kiemelni, hogy az akkoriban vásárolt divx-es lejátszó (vagy egy vicces fordításból eredően "játékos") még mindig működik (kopp-kopp). A világhálóról való egyik első rendelésem úgy tűnik, hogy bevált.

Teljesen "énblognak" indult az egész vállalkozás, ezért az elején nagyon sokat írtam a lakásvásárlásról, aminek sikere után a 2007-es évben már felújítással kapcsolatos bejegyzések követtek. Igen, a 2006-os év valahogy kimaradt. Nem tudom, hogy mi volt, amiért nem volt kedvem blogolni, de most már ezen felesleges is merengeni.

Pedig lettek volna jó témák. Ugye abban az évben házasodtunk össze Évivel, akkor jártunk Svájcban, elég sokat alakítottunk a lakásunkon és volt egy cégen belüli munkahelyváltásom is, amit - beolvadás miatt - gyorsan követett egy másik.

Ezen kívül elég sokat írtam egyéb élményekről, legyenek azok könyvek, játékok, társasjátékok, zenék, filmek vagy sorozatok. Ezek közül manapság már csak a könyvekkel vagyok naprakész, a többi valahogy elmaradozgatott. A blogom nagy előnye, hogy afféle saját online recepttárként is funkciónál főleg édességekkel, sütikkel foglalkozó receptek kapcsán. Nos és persze van még minden más, amiknek cimkéit a jobb oldalt találjátok.

És persze ott van családdal kapcsolatos minden bejegyzés, amik foglalkoznak Évivel, a gyemekekkel (Annamáriával és Mártonnal). Sajnos kevesebb a kép, mint azt elvárnák olvasóim, de ez van...

Aztán voltak kellemetlenek témák is, amikor például valamiért rosszabb kedvrohamok támadtak meg, vagy amikor a rettegett ELMŰ nevű, meg nem nevezett tevékenységet is folytató szervezettel kapcsolatos eseményekről írtam.

Persze próbálkoztam még máshol is blogolással. A Magyarítások Portálon, valamint a http://miniblogair.blogspot.com/ oldalon indítot minibloggal, amit mostanra már teljesen kiváltott a twitterem. Néha persze indokolt lenne a miniblogomba írni inkább, de a lustaság már nem nagyon visz arra az oldalra.

A blogom főoldalán is túltesz a MyAudio MA X14 FM transzmitter kapcsolatos írásom, amiket nagy lemaradással követnek az ELMŰ-s írások. A legvégén pedig olyan írások vannak, amik soha nem készültek el. :) Többször elhatároztam, hogy írnék más filmekről is, amiket láttam, de aztán ezen elhatározásomat nem követték tettek. Ezen kívül még a Tenerifés bejegyzések befejező része(i?) is elmaradtak. De még mindig van kis remény, hogy mégis csak beütök néhány ide vonatkozó karaktert. Majd meglátjuk, hogyan lesz rá időm.

Mivel ennek a bejegyzésnek eddig nem volt értelme, és nem is tudok hozzá látványos grafikonokat tenni a látogatottságról, állandó és alkalmi olvasóim számáról, ezért inkább nem is erőlködök tovább a karakterek beverésével...

Canon Powershot SX100 IS

Talán emlékeztek rá, amikor említettem, hogy a régi Canon Powershot A530-as típusú fényképezőgépünk bemondta az unalmast. Ezt olyan hosszú, fényképezés-mentes hónapok követték, hogy még én is hiányoltam a kattogtatást.

Mostanra sikerült olyan pénzügyi helyzetbe kerülni, hogy nekiláttunk fényképezőgépek keresésének. Elsőre az ebayt kezdtük el nézegetni, mivel onnan sok cuccot jóval olcsóbban be lehet szerezni, mint hazánkból. Nos, a fényképezőgép nem ilyen termék volt. Ezt követően Évi a vaterát vette célba, ahol sok használt gépet árultak meglehetősen kedvező áron. Sajnos a kinézett típusnál az eladó elég bunkón viselkedett az alkuként megajánlott ár után, ezért úgy döntöttünk, hogy máshol is körülnézünk. Évi végül egy Expressz hirdetés nyomán talált rá az optimális készülékre.

El kell mondanom, hogy nem vagyunk nagy fotósok, és nem vagyunk a fényképezés mániásai sem. Nem akartunk valamilyen hiperszuper gépet venni, de azért felállíttunk néhány alapelvet. Az ismeretségi körünkből több fényképezőgépet is volt lehetőségünk néhány kép erejéig kipróbálni és használni, aminek következtében úgy gondoltuk, hogy kitartunk a Canon Powershot márkanév mellett. Az ilyen típusú fényképezőgépekkel egész jó, éles képeket lehet csinálni, ritka a homályos kép, valamint nem túl drága. Valamint a Canon név szerintem még mindig egy jó garanciát jelent a minőségre.

Miután a géptípus nagyjából be volt lőve nem maradt más, minthogy más követelményeknek is megfeleljen. Fontos volt, hogy ne egyedi akkuja legyen, hanem AA típusú elemet lehessen bele tenni, vagy ilyen formátumú újratölthető aksit. Ezen túl még arra is figyeltünk, hogy ne legyen túl alacsony a megapixel és az optikai zoom jellemzők melletti szám. Így került a választásunk, az eredeti elképzelt ár harmadáért, egy megkímélt állapotú Canon Powershot SX100 IS modelre.

Kinézetre és fogásra egy kicsit bumszlibb, mint a korábbi fényképezőnk, valamint a menüje egy picit eltér. Eddig még csak néhány képet sikerült csinálnom vele, és ezért is tekintsetek el a részletes tesztről. Amúgy is tele van velük az internet. Akit pedig a műszaki jellemzők érdekelnek, az kattintson csak a linkre.

Eddig még csak néhány képet csináltam a készülékkel, hiszen tegnap kaptuk kézhez. Ha minden igaz, akkor ma lesz majd a nagyobb éles tesztje, hiszen ma a napot a gyermekkel fogom tölteni, és lehetőségem lesz majd sokat kattintgatni. Csak elemmel bírjam majd... ;)

Stephen King - A setét torony 5. rész - Callai farkasok

Az szinte szavakban leírhatatlan, hogy milyen jól sikerült a sorozat előző kötete. Vajh, igen, a Varázsló és üveg igencsak magasra tette a lécet. Innentől pedig erős kérdés, hogy a sorozat többi könyvének sikerül-e ezt megugrania.

Azt kell mondanom, hogy a Callai Farkasoknak majnem, ami jó, bár lehetne jobb is. Az üveg/kristály torony/palota elhagyása után hőseink tovább vándorolnak az úton, míg útjukba egy segítségre szoruló falu gazdáiba nem botlanak. Természetesen ez sem véletlen, a ka akarata és persze Calla Bryn Sturgis lakóié, akiknek elege van abból, hogy a "farkasok" begyűjtsék gyermekeik felét, majd idiótaként, megrontottként hozzák őket vissza.

Egyszerűen kíséreteties a párhuzam A hét mesterlövész című filmmel (ami A hét szamuráj amerikai feldolgozása), de ezt Stephen King a könyv végén be is vallja. Az, hogy sikerül-e Roland ka-tetjének a feladat a könyv végén kiderül és erről többet nem is írnék... ebben a blogbejegyzésben.

Viszont arról igen, hogy milyen új szálak kerülnek a képbe. Egyrészt a kis csapathoz új tag csatlakozik, egy másik Stephen King könyvből, sőt magának az írónak a neve is megemlítődik a könyvben, ami elég érdekes. Ezen kívül "belebotlanak" egy újabb üvegbe, a fekete 13-as gömbbe, ami további bonyodalmak forrása lesz.

Amit ebből a könyvből hiányoltam az a korábbi rész dinamizmusa és összefogottsága volt. Azt nem is említve, hogy rengeteg idegesítő tényező volt, amik miatt nem tudtam teljesen élvezni a könyvet. Ott voltak a megrontottak, Susannah ténykedése és legnagyobb problémája.

Mindenesetre ezek sem szegték kedvemet, hogy befejezzem a könyvsorozatot, ami hamarosan újabb kötettel fog bővülni, mégpedig a 4. és 5. könyv közötti időszakot leírván. Kíváncsian várom!

Panna cotta

Egyik munkatársam hozott valamelyik nap ilyen édességet, majd a receptje megosztása után itthon is megcsináltuk. Amilyen egyszerű elkészíteni olyan jó.

A receptje szerint 1 liter tejszínhez 100dkg cukorot keverünk, és addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Ezt követően vagy vaniliarúdból kikapart magokat adunk hozzá, vagy aromát, esetleg vaniliás cukrot. Az utóbbi esetben kevesebb kristálycukor kell a keverékbe.

Közben egy csomag zselatinporhoz öntünk 90ml vizet, és egy kicsit (5-10 percre) állni hagyjuk. Hozzákeverjük a még meleg tejszínes-vaniliás-cukros elegyet, és addig kavarjuk, amíg a zselatin fel nem olvad benne.

Ezt követően kis poharakba öntjük őket, majd nagyjából 4 óra hűtőben való állás után fogyaszthatjuk. Ehetjük magában, rakhatunk rá gyümölcsöket, lekvárt, szörpöt vagy akár egyéb öntetet is.

Árpádház

Amióta gyermekeink vannak nem nagyon vagyunk elkényeztetve az esti programok tekintetében. Nem csak arról van szó, hogy nem sok szabadidőt adnak az elnyújtott lefektetések miatt hanem arról, hogy az elmúlt időben nagyon kevésszer jutottunk el valami közös programra kettesben.

Nemrégiben apósom adott nekünk két színházjegy kupont a Budapesti Kamaraszínházba és mellé esti gyermekfelügyeleti igérvényt, amit most pénteken ki is használtunk. Évi kinézett egy számára szimpatikusnak tűnő előadást, az Árpádházat.

A két gyermeket lepasszoltuk apóséknak, majd egy kicsit továbbmentünk autóval, hogy a színházhoz közelebbi parkolóhelyet találjunk. Itt volt egy kis bosszankodás ugyanis a parkolóórákon nem nagyon van feltűntetve, hogy melyik időszakokban kell fizetni és ráadásul az arra járó közfelügyelet fenntartók sem voltak biztosak a kérdés megválaszolását illetően.

Mindenesetre gyorsan sikerült eljutnunk a színházig, beváltani az előre lefoglalt jegyeket (és sikerült üdülési csekkel fizetni!), majd várni az előadásra. Mialatt szétnéztünk megállapítottuk, hogy a környezet egy kicsit "érdekes". Érezhető volt a valamikori elegancia, vagy arra való törekvés, de inkább csak "kopottság" és lepusztultság maradt mára. A külsőségek és a kényelmetlen székek sem szegték kedvünket az előadás megtekintésétől.

A kicsi teremnek és a kicsi színpadnak megvolt a maga varázsa, mert a szereplőket szinte testközelben érezhettük és így nem annyira érződött a színházak amúgy nagyon "mű"-sége. A szereplők jelmezei sem próbálták majmolni a korabeliséget, inkább csak jelzésértékkel operált, ami - szerintem - nagyon jól sikerült.

A kezdés meglehetősen érdekes, de ugyanakkor nagyon ötletes volt, ahogy a két nő beszélt a padon, ahogy az egész művet magába záró keretes szerkezet is. A színészekkel sem volt probléma, sőt volt köztük néhány egészen kiemelkedő alakítás is. Az öszképen igazából csak a dialógusok rontottak. Nem mindenhol sikerült teljesen jóra, néhol túlzóan műnek hatottak, ahogy egy-két helyen a színészi játékban is volt néhány apróbb túljátszás. Rosszat már csak azért sem mondhatok, mert az egyes előadásokból befolyó bevételekből - vélhetően - nem keresik magukat halálra a szereplők.

Ami meglepő volt, az a néha előforduló agresszió, ami miatt 18 éven felülieknek volt ajánlva a darab. Volt néhány véres jelenet, ahogy a szexualitás elég intenzíven megjelent... méghozzá nemcsak meglepő mondatokkal és szóbeli kifejezésekkel, hanem testiséggel való, néhol zavarba ejtő ábrázolással is.

A két részre bontott történetre elmondható, hogy jó és elgondolkodtató, még akkor is, ha párbeszédek nem minden esetben tökéletesek. A ritkán előforduló humoros pillanatok igazából arra jók, hogy a feszült figyelmet egy kicsit oldják, és mi is tudjunk egy picit mocorogni a nem igazán kényelmes székeken.

Összefoglalva egész jó péntek esti szórakozásnak bizonyult az Árpádház című színpadi darab megtekintése. A közreműködőknek sikerült megfelelően tompítani az amúgy a színházi művekkel kapcsolatos, "mű"-séggel kapcsolatos viszolygásomon. Mindenképpen ajánlani tudom azok számára, akik a korhatár felett vannak.

Frissítés:

Azért sikerült úgy megírnom a fent olvasható bejegyzést, hogy még egy rövid ismertetőt sem adtam a darabról. Magyarországon játszódik, és Könyves Kálmán uralkodásával kezdődik. A befejezés nyitottsága miatt akár az is elmondható, hogy még napjainkban sem ért véget. Sőt a karakterek "jelmeze" ezt több, mint sugallja. A darabban a korabeli borzalmakon túl ráismerhetünk napjaink gonoszságára és züllöttségére is... Könyves Kálmán alakítása pedig valami szenzációs!

Villanyóra-ellenőrzés(ek)

A múlt héten jártak itt az ELMŰ megbízásából leolvasni a villanyóránkat. Persze nem volt itthon senki, ezért a szomszédasszony intézte a dolgot. Azért kedves ezektől a jó munkásemberektől, hogy előre nem értesítenek mikor jönnek.

Nem mintha lenne félnivalónk attól, hogy valami szabálytalant találnának. Eddig sem volt, eztán sem lesz semmilyen csalás. A félelem inkább abból ered, hogy jelentősen megcsappant irányukban a bizalom. Nem kell a villanyóra-blogig menni, mivel engem is ért már néhány megkeresés a villanyórás kálváriánk kapcsán, amikből sikerült leszűrni, hogy elég nagy disznóság lehet a háttérben.

Sajnos a félelmeink nem teljesen alaptalanok, amikor a "szakik" megközelítik villanyóránkat. Elvileg tudják, hogy mivel lehet tönkretenni úgy, hogy csalónak tűnjünk kenyeret adó cégük szemében. Elég csak leszedni a plombákat, majd "véletlenül" nem feltenni, esetleg rossz plombaszámot lejegyezni. Rengeteg apró trükkel tudnak kicseszni azzal, akivel csak akarnak. Talán még az is elég, hogy a kezüket végighúzzák a villanyóraburkolatán és közben karcolást ejtenek rajta. Lényeg, ami lényeg, hogy nagyon figyeljünk, esetlegesen fényképezőgéppel vagy kamerával rögzítsünk minden mozdulatot.

Nos, a múlt heti éves ellenőrzést követően sikerült megállapítani, amit mi már hónapok óta tudtudnk. Alacsonyabb lesz a számlánk, mint az átalány. Nincsen ebben semmi trükk, csupán annyi, hogy sikerült lecserélni az izzóink nagy részét ledes technológiára. Ez ugyan egyszeri beruházásra költségesnek tűnik, azonban időállósága miatt jó befektetés, és bőven behozza az árát.

Gondolom, hogy ott a központban nem tudták megemészteni az alacsonyabb fogyasztást és áramkommandósok helyett egy kevésbé radikális csapatot küldtek ki újabb ellenőrzésre. Mivel a múlt hétvégén nem voltunk itthon, ezért a fogyasztás az eltelt hét alatt még alacsonyabb volt, mint az új átalány szerinti.

A szakik beküldték Évit, hogy kapcsoljon ki mindent, mert ők ellenőrzik a megszakítót és a villanyórát. Ez bár szabálytalán eljárás (mivel elvileg nem lehet magukra hagyni a szerelőket a mérőeszközzel), de mégis így történt. A plombák és a burkolat levétele után a fickó csavarhúzóval belenyúlt az órába és valamit meghúzott. Jegyezzük meg, a dátum 2011. április 5. Ha valami történt a villanyórával, akkor erre a dátumra visszavezethető.

Lehet, hogy legközelebbi ELMŰ-s-áramos írásomban majd csinálok egy összefoglalót, amiben a tényeket és a tévhiteket fogom röviden összefoglalni. Az eltelt idő és a témában való mélyebb elmélyedést követően azért körvonalózódott pár dolog, amiket talán érdemes lenne megosztani... esetleg majd a villanyóra-bloggal is, ha már eddig olyan sok mindenben a segítségünkre volt.