2013/09/26

Mátyás ma négy hónapos

Rengeteg mindenről kellene már írnom, de valahogy nem úgy alakul az időbeosztásom (nagyrészt a lustaság miatt), hogy aktívabban blogoljak.
 
A kiscsávó ma lett kereken négy hónapos. Rettenetesen szalad az idő. Tegnap még szinte apró kis maszatka volt, és mostanra már tömör, dögönyözni való gyermek, aki imád mosolyogni és nevetni. Mi pedig nagyon imádjuk ezért!
 
Kicsit aktívabb, mint hasonló idejében Márton volt, de Annamária gyors fejlődésétől - szerintem - egy picit még el van maradva. Ha nagyon akar, akkor tud már hasról hátra, illetve hátról hasra fordulni. Néha már felhúzza a csípőjét is és alakul a mászás irányába. Onnantól lesz nagy reszketés, mert mindent be fog támadni.
 
A kezeivel is egyre ügyesebb. A dolgokat már meg tudja fogni és el tudja engedni. Valamennyire már tapsoláshoz hasonló mozdulatokra is képes.
 
"Dumálni" nagyon imád. Hosszasan tud magyarázni valamit, amit nem igazán értünk. Ma itt is történt egy érdekes dolog. Miután tüsszent, mi mindig mondjuk neki, hogy egészségedre, ő pedig azt szokta mondani, hogy "egű". Azonban ma reggel szinte tisztán érthetően azt mondta, hogy "egészség". Hihetetlen. Néhány hónap és ki tudja még, hogy mi fog történni.
 
Hogy néhány dolgot írjak a többiekről is:
Márton szeptembertől már óvodába jár, a testvérével egy csoportba. Eddig még túl sok foglalkozásra nem mertük beíratni. Annamára már kész "kiscsaj". Balettozik és úszik, ráadásul egy napon. Ezen felül igyekszik magát okosítani... Látszik rajta, hogy most nagyon hajszolja a teljesítményt. Nem lesz majd egyszerű eset.
 
Végül beszúrnék két képet, amit az 1 éves unokatesójuk szülinapján készültTörpőről.
Tolja magába a kólát

Nem veti meg a jóféle husit sem
 

Nincsenek megjegyzések: