2011/09/16

Sir Arthur Conan Doyle - A berill fejék

Újra beindult a kosárlabda szezon, ezért a táskámban - a hatalmas cipő, ruhák és törölköző mellett - nem nagyon van hely egy vastagabb könyvnek. Jelenleg G. R. R. Martintól a Varjak lakomáját olvasom újra, de ez a maga 600+ oldalával semmiképpen nem nevezhető vékony irománynak, ezért az edzés napjain nem tudom magammal cipelni.

Sir Arthur Conan Doyle A berill fejék című Sherlock Holmes történeteket tartalmazó gyűjteménye ingyen is letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból. Én a telefonomra másoltam fel és onnan olvastam az otthon-munkahely útvonalon, buszon és buszmegállókban. Némiképpen kényelmes megoldás volt, még akkor is, ha egy apróbb kijelzőtt kellett bámulnom.


A könyvben hat történet található meg: A pöttyös szalag, A mérnök hüvelykujja, A King's Gyland-i rejtély, A berill fejék, A hampshire-i nyaraló és Az utolsó feladat.

Korábban is olvastam már Sherlock Holmes történeteket, rövidebbeket és hosszabbakat egyaránt, ezért nagyjából tudtam, hogy mire lehet számítani. A rövid történetek a maguk módján szórakoztatóak voltak, de egyáltalán nem varázsoltak el.

Nem tudom, hogy az egészben mi a bosszantóbb az elbeszélés vagy a karakterek. Ahogy Watson szemszögéből látjuk a dolgokat meglehetősen érdekes. A történetek alapvetően kapnak egy rövid felvezetést, hogy miért is lett az adott eset papírra rögzítve, majd kezdődik maga az eset leírása. Az elején van hosszabb, terjengősebb felvezetés, amiben megismerjük az alaphelyzetet és a kulcsszereplőket. Itt néha Holmes kérdez valamit, amiből vagy rögtön rájövünk, hogy mi lesz a rejtély megoldása, vagy nem. Sajnos néha tényleg elég könnyű ráérezni, hogy mi fog következni, ugyanakkor bizonyos esetekben a legkisebb fogalmunk sincs az elkövetkezendő eseményekről. Valahogy hiányzik a történetekből egyféle egyensúly.

A középső részben van a helyszín látogatása, amit követően Holmes mindig magányos akcióba kezd. Néha oszt ki kisebb feladatokat, melyeket pontosan kell elvégezni, de ezen kívül teljesen a sötétben hagy minket. A végkifejlet során hirtelen mindig megvan a megoldás, amit a későbbiekben bőven taglal.

Az utolsó történetet leszámítva, amit én meglehetősen összecsapottnak érzek, ilyesmi a történetek váza. Mint említettem korábban, hiányzik egyfajta egyensúly. Néhol elég terjengős az írás, a fontosabb események pedig néhány egyszerű mondattal lezárásra kerülnek. A Holmesból áradó nagy, fennkölt magabiztosság is egy picit zavaró számomra, de ez talán azt jelenti, hogy Sir ACD-nak sikerült egy erős karaktert építenie.

Felemás érzéseim ellenére biztos vagyok benne, hogy fogok még Sherlock Holmes történeteket olvasni, sőt az is lehet, hogy nagyon közeli jövőben.

Nincsenek megjegyzések: