2010/10/23

Kabócák - vendégblogger

Már elég régen nem írtunk a csibefasirtok ügyeskedéseiről, úgyhogy megpróbálom kicsit betölteni a keletkezett űrt.

Kezdeném Annamáriával, mivel ő a rangidős. Az, hogy be nem áll a szája, az még enyhe kifejezés. Időnként a ragokkal még nincs képben, illetve egyes szavak helyett az ellentétjét mondja, de egyébként elég ügyes. Ja, a dinoszaurusz jelenleg diarusz.

Ha például mondjuk neki, hogy rosszaság, akkor erre nagyon felháborodva tudja mondani, hogy ő Gecse Annamária :))

A másik kedvenc elfoglaltsága, hogy úgy tesz, mintha telefonálna. Általában úgy kezdi a virtuális telefonálást, hogy "szia, Éva vagyok" :)

Ügyesen tud már szaladni, bringázni, bukfencezni, és egészen sajátos a tánctudománya. Nagyon szereti a zenét, azt hiszem, nála nagyobb Apacuka együttes rajongó nincs is. Nem nagyon túlzás, ha azt mondom, hogy éjjel-nappal azt hallgatja, illetve hallgatjuk.

Mártont előszeretettel abajgatja. Nagyon szereti neki megmondani, hogy mit tehet és mit nem (nem is tudom, hogy honnan hallhatott ilyet...), megmondja, hogy hova és mikor mehet, időnként a pulcsijánál fogva rángatja, pacinak használja, szóval Márton kezd edzésben lenni...

A kirakó változatlanul a kedvenc elfoglaltságok egyike, már 54 darab se okoz különösebb gondot, egyedül is ki tudja rakni (persze, nem elsőre). Sokszor úgy kirakóznak, hogy Márton adja a darabokat, Annamária meg megpróbálja betenni a helyére. Jó nézni, amikor tényleg együtt tudnak játszani.

Tudja, hogy Karácsonykor lesz 3 éves, már azt is tudja, hogy mit szeretne kapni. Természetesen egy jó csokitortán kívül, mert nála ez az egyetlen szóba jöhető torta egyelőre. A Mikulást is nagyon várja, és úgy néz ki, hogy ha ilyen jó leányzó marad békakirálylány, akkor lehet, hogy idén nem is kap virgácsot. Persze, ezt majd a Mikulás eldönti, ő úgyis mindent tud róla.

A festés is a napi teendők közé tartozik - majdnem jobban, mint a rajzolás. Már teljesen egyedül tudja a vízfestéket használni, nem kell, hogy mellette legyek segítségnek.

A főzésekben is igen aktívan szereti magát kivenni. Mindig megpróbál valahogy segíteni, vagy csak "megkóstolni" az összetevőket. Főleg sütiknél.

Az esti lefekvéssel kicsit hadilábon állunk jelenleg, de talán, ha egy kicsit jobban ki tudná venni a részét a bölcsiből, akkor talán hatékonyabb lenne az esti fekvés. Remélem, hétfőig nem történik semmi, ami esetleg keresztülhúzza ezt a jó kis tervet.

Márton is egyre ügyesebb. Már nem mászik négykézláb, ha elesik vagy leül, akkor is fölállva folytatja hadjáratát. Időnként próbál futni is a maga kis ügyetlenke módján, de nagyon élvezi. Annamária után szabadon próbál az ágyon ugrálni, sőt, zenére billegeti magát, vagy megfogja a kezemet, hogy táncoljunk körbe (úgy is szoktunk időnként táncizni).

Éppen jön a következő adag fogacska (eddig 6 foga van, és még kettőnek már átsejlik a hegye), úgyhogy kicsit nyűgös mostanában. Meg, persze, az se lendít túl sokat a hangulatán, hogy estére esik-kel szegényke. Amikor elesik, majdnem mindig a fejét üti be. Remélem, nem lesz túlzottan tökkel ütött mire megtanul rendesen járni.

A különböző formákat egyre ügyesebben pakolgatja a helyükre, már nem csak erőszakkal próbálja beletuszkolni, és néhány formát teljesen egyedül bele tud tenni. Természetesen minden érdekli. Ez akkor a legkellemetlenebb, amikor Annamária már majdnem kész van az 54 darabos kirakóval, és Márton egy mozdulattal szét tudja rombolni.

A nadrágját bármilyen körülmények között képes levenni. Természetesen ennek örülni kellene, de a játszótéren ősszel nem annyira vicces ez a figura.

Márton passzív szókincse is igen jó lehet, mert ugyan nem tud sok szót érthetően kimondani, de megérteni szerintem nagyon sokat megért. Egyik nap mondtam neki, hogy kapcsolja le a lámpát, és odafordult, és lekapcsolta, a szemetet kidobta a szemetesbe, stb. Próbál mindenféle gombokat nyomogatni (távirányítókón, mosogatógépen, TV-n), ha időnként úgy gondolja, hogy valamit nagyon ügyesen csinált, akkor megtapsolja és megtapsoltatja magát. Most van a legszebb "férfikorban".

Szóval a lényeg, hogy most is van majdnem minden napra újdonság, ügyeskedés, és nem lehet betelni a két kis kabóca-babócával :))

Nincsenek megjegyzések: