Lement a második nap is a Társasjátékok Ünnepén, én pedig újra itt ülök a billentyűzet és a monitor előtt, hogy pár gondolatot megosszak az olvasóimmal és az érdeklődőkkel. A mai napot Laci (Főnix) barátommal játszottuk végig. Valamivel korábban érkezett, ezért gyorsan tudott foglalni helyet az egyik általam legjobban kipróbálni vágyott játékra.
Pakliépítés. Brandon Sanderson. A Ködszerzet világa. Mindenképpen olyan játék, amit ki szerettem volna próbálni. Bár a nemzetközi kritikák nem voltak túl hangosak és erősek, valamint a megjelenés is - nekem - egy picit fű alatt érkezett, mert már nem emlékeztem, hogy mikor jelenthették be. De mikor szóba került, hogy a TÜ-n már kapható lesz, akkor hirtelen nagyon szerettem volna játszani vele.
A kétfős variánst próbáltuk ki, de állítólag lehet 1-4 játékosszám mellett is játszani, és akár kooperatív módon is. Elsőre azt gondoltam, hogy ez is egy olyan gyorsan pörgő, akár 20-30 perc alatt lejátszható társasjáték lesz, mint a Star Realms, de hamar kiderült, hogy tévedtem. Már a szabálymagyarázat során látszódott, hogy legalább 1 óra lesz a játékidő. Több, mint másfél lett.
Indulunk egy "szokásos" kezdőpaklival, ahol a lapok több, mint fele 1-es értékű pénz, amiből lehet vásárolni. Ezen felül még van 4 kártya, amelyik mindegyike 2-2 színhez (azaz fémhez van rendelve). A színes, fémes lapokat, csak valamilyen fém "égetésével" lehet használni. Kezdeteben csak egyet lehet, majd ahogy fejlődünk lehetőség lesz többre is. Ezekhez a játék elején korongokat használunk, de később más, fémes lappal, vagy atiummal (dzsókerrel) is lehet aktiválni őket. Sőt, később olyan lapjaink is lehetnek, amihez több ugyanolyan fém is kell!
A pakliépítős játékokhoz hasonlóan itt is először az egyik játékos kijátsza a lapjait, amiből vásárolhat, támadhat, vagy valamilyen fémes akciót használhat. Ezekkel lehetőség van nagyobb értékben támadni, gyógyulni, a feladatokon és fejlődéssávokon haladni és egyéb jóságokat csinálni. A központi piactérről beszerzett lapokat rögtön a dobópakliba tesszük a kijátszott lapokkal együtt, majd húzunk egy "új kezet". Ez utóbbi azért is fontos, hogy nálunk legyen, mert az ellenfelünk támadását, akár ki is védhetjük vele.
A sima, képesség lapok mellett vannak még szövetséges lapok, amelyek iránya fektetett és a kijátszásukat követően nem kell dobópakliba tenni, hanem folyamatosan jelen vannak.
A játék végét az váltja ki, ha valaki teljesíti mindhárom feladatkártyát, nullára veri az ellenfelét, vagy sikerül kijátszania egy bizonyos kártyát. Én ez utóbbi áldozata lettem...
A Ködszerzet szórakoztató volt, de nekem egy picit túl hosszú. Nem tudom, hogy mennyire lehetne lecsökkenteni a játékidőt a későbbiekben. Nem gondolom, hogy nagyon egy óra alá lehet vele menni, ami nekem egy pakliépítő játéknál sok. Nincs meg az az érzés, hogy én akkor most gyorsan vissza akarok vágni. A téma valamelyest érződött, néhány játékig még meglehet allomanta bőrébe bújás érzése, de egy idő után már lehet, hogy csak a színeket fogjuk látni és kevébé a világot.
A Ködszerzet egy jó játék. A Brandon Sanderson teremtette univerzum kedvelőinek ajánlott, hogy próbálják ki, de azoknak is érdekes lehet, akik a picit lassabb, elmélyülősebb pakliépítést kedvelik.
Mintha már korábban láttam volna hasonló formákat és színvilágot. Talán simán el is megyek a játék mellett, ha Laci nem hívja fel rá a figyelmemet.
A Korallzátony kicsit Azul-szerű vonalba tartozó családi játék. Sok újat és meglepőt nem hoz, viszont kellemes szórakozást tud nyújtani akár családok számára is. Az élőhely lapkákon lévő feltételek nálunk okoztak egy kis kavart, de idővel azok is könnyen megjegyezhetőek.
A következő játék a Csodálatos teremtmények lett. Egy picit nehezen akadtunk játékmesterre, már az előkészületeket is elkezdtük, az amúgy rövidített játékhoz. De szerencsére kaptunk segítséget (ráadásul egész jót, ami az egész rendezvény játékmesterei is elmondható), és belevethettük magunkat a fura állatokkal való foglalatosságba.
Mondhatnám, hogy nem sok olyan dolog van, amit már ne láttunk volna máshol, de nagyon igazságtalan lennék a játékkal szemben, mert ez a játék kifejezetten jól sikerült. Mindenképpen hangulatos, főleg a zseniális állatnév fordításokkal és kártyákon lévő illusztrációkkal. Nem bonyolult megtanulni és elég sok minden adja is magát. Talán nem annyira ragadhatunk be a gondolkodásban, sőt talán nem is nagyon érdemes arra előre gondolkodni, hogy a kártyasorról milyen kártyákat szeretnénk elvenni, mert mire sorra kerülünk, akkora már lehet, hogy nem lesz ott.
Van benne egy kis cukiságfaktor, ami az Everdellre emlékeztet, de ez egy teljesen más játék. A kombókkal, az azonnali hatást kiváltó, vagy egyéb esetben aktiválódó kártyák időzítése fontos, és a szerencse sem elhanyagolható, hogy esetlegesen milyen kezdőkezünk lesz, illetve, hogy amikor sorra kerülünk, akkor milyen kártyákat szerezhetünk meg.
Mi egy rövidített játékot játszottunk. Sajnos akkor kezdett volna beindulni a pontgyártás, amikor be kellett fejeznünk így nem tudok teljes véleményt mondani. Egyszer jó lenne majd vele egy tényleg befejezett partit is végigvinni. Azt hiszem, hogy ez volt nap egyik legkellemesebb játékélménye.
Már azt hittük, hogy vége a napnak, mert nagyjából egy másfél óránk maradt még és csak 3 játékot sikerült kipróbálni. A kétfős játékoknál találtunk egy üres asztalt, ahol a Boreal volt előkészítve.
A lap elvevését követőn a kis jelzőnk a lap értékének megfelelőt mozog balra, majd a lehelyezést követően annyit mehet még jobbra, mint amennyi csillag van a piramisunk (mivel a lapokat 4-3-2-1-es piramisba rakhatjuk le) szabad, felső lapjain. Jön az ellenfelünk, majd megint mi, egészen addig míg valaki a piramis tetejét le nem rakta. Ezt követően összeszámoljuk a kártyák bal alsó sarkában pontokat és a pontfeltételeket.
Gyors, pörgős játék (akár 15 perc alatt is lejátszható), el lehet vele szórakozni, de nekem semmi extrát nem adott.
A nap végére még jutott egy játék, amit maga a szerző, Hegedűs Csaba mutatott be nekünk. Én magam nem vagyok annyira az ázsiai témavilág játékainak nagy rajongója, de kíváncsi voltam, hogy mi fog belőle kisülni. Azért pedig külön bocsánat, hogy a japán kifejezések nem maradtak meg, csak a shuriken...
Ez egy kockákkal dobok, majd rajzolok/írok típusú játék, ahol 2-2 fekete, fehér és rózsaszín hatoldalúkkal dobunk. Kiválasztjuk, hogy a fehér vagy fekete színű kockák eredményét szeretnék végrehajtani (fatörzset, ágat, ág-elágazást, rügyet, virágot rajzolunk), majd ezt meg is tesszük. Közben a passzív játékosok kiválasztanak a két kockából egyet, hogy mit szeretnének a saját lapjukra megrajzolni. Fontos, hogy a kocka színe határozza meg, hogy a fánk melyik oldalán tevékenykedhetünk (és ugyanezen rajzolhatnak a passzív játékosok is).
A rózsaszín kockákból egyet választhatunk és azok akcióját csak az éppen aktuális aktív játékos teheti meg. Ez általában a rajzoló/pontozó lapon a jobb alsó sarokban valami hatás, vagy pont lehet, jobbról balra haladva.
A rajzolásban nem tudnék dicsekedni a kézügyességemmel, de ugye itt a funkcionális rajz a lényeg. Fontos figyelni arra, hogy merre kanyarodnak (és milyen magasra az ágak), hogy ezek végén legyen rügy és lehetőleg virág is. Valamint arra sem árt figyelni, hogy méhecskék alá is kerüljön virág, mert mindezekért nagyon értékes pontokat kaphatunk.
A nap végére már nem voltam a toppon, ezért nagyon ki is kaptam... De ez mellékes. A saját lapunk jobb alsó sarkában lévő részen rengeteg kombólehetőség van, amiket érdemes lehet jól észben tartani. Van sok apró szabály, ami még mélyebbé teszi a játékot. Én magam ugyan hiányolom belőle a szóló módot, de ez legyen az én bajom.
A műfaj rajongóinak és családoknak is jó szórakozás lehet a Sakura dice, és talán, ha újra lehetőségem nyílik rá, akkor nyugodtabb körülmények között, kevésbé fáradtan újra tennék vele egy próbát.
Tovább konklúziók és benyomások a Társasjátékok Ünnepéről
Nem bántam meg, hogy idén is ellátogattam mindkét napra a rendezvényre. Egész sok játékot kipróbálhattam, de azért még bőven lett volna olyan, ami biztosan jó élményt nyújtott volna.
Egy ilyen rendezvényen nagy plusz, hogy az ember összefuthat a barátaival, a társasjáték körökből ismert emberekkel. Már csak ezért is megérte az idei esemény, és ad egy újabb kedvet, hogy jövőre is akarjak menni, legyen bárhol. A közös beszélgetések, eszmecserék esetleg játékok az igazán fontosak, minden más sokadlagos... (Jahh... és még fontosak a jó akciók is!)
A helyszín volt, akinek bejött, volt akinek nem. Mindenkit nem lehet úgysem teljesen boldoggá tenni. A nagy térnek megvolt az a hátránya, hogy elvesztek a dolgok. Az "itt vagyok a Gémklubnál" üzenettel nehéz volt mit kezdeni, mert rengeteg kék és sárga asztal volt. Voltak ugyan táblák/molinók, de ezek valahogy elvesztek a nagy térben. Egyedül a Gémklub nagy lobogója és Pierrot nagy kivetítői tudtak nagyobb támpontot adni. (Ez utóbbi - szerintem - egész elképesztően kiemelkedő színvonalú volt volt.)
Ma találkoztam olyan olvasómmal, aki jelezte, hogy a kajáról is írhatnék pár dolgot. Igazából tegnap mentem csak ki a kajáskocsikhoz, főleg a kíváncsiság miatt. Szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért ettem valami krumplis izét. Bár nem kaptam indiai jellegűt, mert elfogyott, de ugyanakkor elég gyorsan ment a sor és nem is kellett rá sokat várni. Az íze is finom volt, bár többet is meg tudtam volna belőle enni ennyi pénzért. De még az árra is azt mondom, hogy "fesztivál-kategóriában" volt. Szerencsére nem vagyok fázós és a novemberhez képest egész meleg idő volt, ezért én annyira nem fáztam és kézben is meg tudtam enni a kajámat.
A játékmesterekből lehet jó lett volna, ha több van, mert bizonyára eléggé elfáradhattak a nap végére. De itt is szeretnék köszönet az áldozatos és jó munkájukért, mert sokat tehettek azért, hogy jó kedvvel jöhessek haza mindkét nap végén. A mostani hétvégén ők voltak az igazi hősök.
