2014/06/12

Alex J. Cavanaugh: CassaStorm

Nem mondanám, hogy annyi könyvet olvasok, mint szeretnék, de azért néha vannak olyan időszakok, amikor egy héten belül sikerül elolvasnom egyetlen könyvet. A rövid nyaralásnak köszönhetően, így volt ez Alex J. Cavanaugh bloggerbarátom CassaStormjával is.
 
Az előzményekről, a CassaStarról és a CassaFire-ről már korábban írtam, ezért nem maradhat ki az erről a könyvről alkotott véleményem sem.
 
Az időben újabb 20 évet ugrunk előre, amikor is Byron már boldog párkapcsolatban él a második részben megismert Athee-val, ráadásul románcukból egy fiú is született, aki a Bassan névre hallgat. Békés hétköznapjaikat igencsak felborítja a kiújult háború a vindicarn fajjal és annak szövetségeseivel. Ráadásul Bassan az idegen faj űrhajójának látogatásakor a sorsát döntően befolyásoló kalandba keveredik. És ha mindez nem lenne elég, akkor még a fosztogatókkal is meggyűlik a bajuk.
 
A regényt elég dinamikusra írta a szerző, ezért egy idő után elég nehézemre esett félretenni a könyvet. Érdekesen vegyülnek a légiharcok, űrcsaták, politikai játszmák, valamint a Byron családjával kapcsolatos események, érzelmi történések. Alex írási stílusa sokat fejlődött az első könyvet követően.
 
A karakterek jók, bár egy picit egysíkúak, valamint valamelyest érzelmileg túlvezéreltek, de talán ez indokolt is a kialkult helyzetet tekintve. Egy fiú esetleges feláldozása a könyv univerzumának ismert fajai megmentéséért nem kis áldozat.
 
A politikai csatározások közepette folyamatosan jelenlennek meg misztikus titkok, majd oldódnak meg. A csatákból nem kapunk túl sokat, de azok elég élveztesen vannak megírva. Cserébe kapunk egy nagy adag Bassant, akin érezhető a gyereki naivitás, ugyanakkor az apjánál több esetben bölcsebbnek tűnik.
 
Szerencsére a könyv pörgő dinamikája átlendít a problémás részeken és a cukormázas történeten, de utólag azért pár gondolat megfogalmazódik bennem. Ennyi lenne az ismeretlen idegen faj titka? Nem oldódott meg túl egyszerűen a fő konfliktus? Nem került túl nagy hangsúly az érzelmekre?
 
Mindenezen apróbb hibák ellenére a CassaStorm hangulatos írásra sikerült. Aki olvasta az előző könyveket és tetszettek is neki, azok ebben sem fognak csalódni. Főleg, hogy sokkal jobb, mint a CassaFire.

3 megjegyzés:

Alex J. Cavanaugh írta...

How did I miss this? I hope this means you enjoyed it!

RaveAir írta...

I don't know. Maybe it was the time around Feedly was a mess. I love your book very much, and I'm waiting for you next book. ;)

Alex J. Cavanaugh írta...

Thanks, Zoltan! Maybe it was when Feedly had issues. My next manuscript just went to my test readers, so I'm working hard on it!