2013/12/30

Az elvarázsolt labirintus

2013 év vége is hozott pár társasjátékot, amikről lehet pár mondatot írni. Igaz, ezekből csak egy volt karácsonyi ajándékféle, a többi pedig egyéb alkalomból érkezett. Annamária kapta a 6. születésnapjára Az elvarázsolt labirintus nevű játékot, amit már egy ideje nézegettem. Végül a Gémklub licitálós játékának segítségével olyan áron megkaphattam, amit már nyugodtabb szívvel megvásárolhattam.
 
2009-ben megkapta a német Kinderspiel des Jahres, azaz az Év gyermekjátéka címet, ami elég szép elismerés. Még akkor is, ha mostanában én már nem annyira érzem erősnek a német játékdíjjal jutalmazott játékokat. De most inkább ebben nem mennék túlságosan bele.
 
 
Mi is lapul a dobozban...
A szokásos, nagy méretű doboz nem tartalmaz túl sok játékelemet, de jelen esetben nem csak 70% levegőt és 30% anyagot kapunk, hanem akad még egy nyomós ok is a doboz megtartására. Az Appenzell sajtvárához hasonlóan ez is szükséges a játékhoz. Az egyetlen, kartonból készült kinyomókeret alkotja a "rácsot", amibe a fából készült faldarabokat lehet beilleszteni. A keretből ugyan sok mindent kell kinyomkodni, a végén csak - az egészhez képest - nevetséges mennyiségű korongalakú jelzőre lesz szükség. Amik talán túl nagy méretű húzózsákba kerülnek majd. A játék fontos részét képezi még egy dobókocka (amitől ne nagyon ijedjünk meg) és négy bábu, a hozzájuk tartozó mágnesgolyóval.
 
Előkészítés
Az alsó rácson többféleképpen is kialakíthatjuk a labirintusunkat, de először talán érdemes a szabálykönyvben javasoltakat megvalósítani. Erre rakjuk rá a játéktáblát, a sarkokba a bábukat, majd végül azok aljára a mágneses golyókat.
 
Hogyan játszunk
Határozzuk meg a kezdőjátékost, húzzunk egy korongot a fekete zsákból, majd kezdődhet is a játék. Az első játékos dob a különleges kockával, majd annyit léphet, amennyit a pöttyök mutatnak. A lépés mindig csak előre-, hátra- és oldalirányban történhet, soha sem átlósan. (Ha valaki, valamilyen irányban megkezd egy lépést, akkor azt végre kell hajtania és nem szabad menet közben változtatni!) Ha a golyó alul falba ütközik, akkor az leesik és az egyik sarkon ki kell venni. Ilyen esetben az adott játékos köre véget ér és tőle balra ülő dobhat a kockával. Ha a lépések során sikerül olyan ábrás mezőre érkezni, ami a kihúzott korongon szerepelt, akkor azt a játékos megkapja. Ezt követően újat húzunk (ha egy játékos egy olyan jelen áll, amit éppen húztunk, akkor nagy szerencséje van, mert automatikusan megkapja a korongot). A játékot az nyeri, akinek előbb lesz meg az 5. korongja. Mint a jobb oldalt látható esetben, mikor Annamária nyerte a játékot.
 
 
Ez egy meglehetősen könnyed, 10-15 perces játék, amit már nyugodtan játszhatunk akár egy 4 évessel is. A játékot maximum 4 személy játszhatja, ezért nem túlsok a holtidő sem, sőt, jelen esetben nagyon érdemes figyelni, mert itt tényleg jól lehet tanulni más kárából is.
 
A játékot mindenféleképpen ajánlom, habár az 7000Ft feletti árazása szerintem egy kicsit túlzó. 



A képek saját készítésüek, leszámítva a játék dobozának tetejét ábrázolót, ami a www.boardgamegeek.com oldalról származik.



2 megjegyzés:

Alex J. Cavanaugh írta...

Looks like a cool game! You find some really unique ones over there.

RaveAir írta...

It's a (memory based) children game, but it's fun for adults too.