2011/10/23

Gondolatok az igazságszolgáltatásról

Több helyről több félét lehet hallani vagy olvasni az igazságszolgáltatásról és annak hibás, esetenként korrupt működéséről. Persze nem minden esetben kell igazat mindennek, de ha jobban belegondolunk, akkor talán lehet egy kis igazságtartalom a sok felháborodottságban.

Az esetünkben nem tudom, hogy mi fog dönteni az ELMŰ kontra Magyar Energia Hivatal perben, ahol mi ugye "csak" beavatkozók vagyunk, ugyanakkor mégis a mi bőrünkről van szó. Nem lehet tudni, hogy a bírónőt mi sodorta a láthatóan tehetetlenségi helyzetébe, mivel nem tudott dönteni ügyünkben és a döntést csütörtökre napolta el. Csak remélni tudom, hogy az ügyünk irányában táplált közöny (ez is csak egy munka, amit el kell végezni) helyett végre normálisan beleássa magát a témába. Ahogy azt is, hogy az áramszolgátató esetleges pénzbeni felajánlkozását nem fogja elfogadni, és végleg tényleg a munkájától elvárt szakmai profizmussal lát neki feladatának.

Csütörtökön valamit dönteni fog. Mi nem vagyunk bűnösök. De most nagyon úgy tűnik, hogy szerinte igen. Mert most még szerinte ELMŰ és a mögötte álló "szakértők" tévedhetetlen és egyértelműen az igazságot fedik fel előtte. Az nem számít, hogy a tárgyaláson hazudnak, mert az ellentétes állítások valamiért, valami véletlen folytán nem kerültek be a jegyzőkönyvbe. Ahogy sok más lényegi momentum sem. Az ELMŰ ügyvédje rutinos, ráadásul baráti hangot üt meg a MEH kirendelt ügyvédjével is. Mintha barátok lennének. Ez kérem egy kurva nagy színjáték, ahol mi csak nézők vagyunk és ezért tőlünk várják, hogy fizessünk. Olyasvalami miatt, ami egy vicc. Nagyon rosssz vicc.

Bizonyára nehéz észrevenni, de egyre másra történnek a miénkhez hasonló ügyek. Meghibásodik a villanyóra, "vélhetően" a fogyasztó mágnesezni próbálta, hogy lassítsa, tehát csalni akart. Az fel sem merült, hogy esetleg egyéb okok miatt is tönkremehetett. Ja, hogy felmerült! Sőt, már az áramszolgáltatók által pénzben támogatott egyetemek erről tanulmányokat is végeztek és arra az érdekes megállapításra jutottak, hogy csakis egy módon produkálhat a villanyóra ilyen tüneteket. Ugye még csak említenem sem kell hogyan... Az pedig teljesen mellékes, hogy igazán független, külföldi tanulmánok más véleményen vannak. Mert itt ugye a magyar viszonyokat kell vizsgálni...

Nem hiszem, hogy ez a bírónőt különösebben meghatná, vagy érdekelné. Az ügyünk számára csak egy napi munka. Őt aztán lehet, hogy nem is érdekli, hogy mi történik. Egykedvűen nyomja a pecsétet és biggyeszti az aláírását a dokumentumra, mert ez az irányadó. A kollégák is így döntenek. Majdnem mindig így döntenek.

Egyre több lesz az ilyen ügy és egyre nagyobb rutinnal sütheti rá a fogyasztóra, hogy bűnös és fizessen. Nem hiszem, hogy különösebb lelkiismeret furdalása lenne. Ez csak akkor fog majd megváltozni, ha közvetlen környezében is megvádol valakit az egyik áramszolgáltató a divatosan "mágnesezésnek" nevezett baromságával. Ekkor vagy arra is rásüti a bélyeget és örökre elássa a szemében az illetőt, vagy talán végre felébred a lelkiismerete, hogy vajon hányszor ítélhetett rosszul az ilyen esetekben.

Sok a ha és a talán. De az baj, lehet, hogy a pénz is, mely könnyebben tudja elcsendesíteni az olykor-olykor feltámadt lelkiismeretet. Az nagy szolgáltatók idővel úgyis ki fogják annyira tömni az igazságszolgáltatásban működők zsebeit, hogy nem lesz kérdés kinek a javára fognak dönteni. A pénz nagy úr... Ítélethirdetés csütörtökön... Majd jelentkezem...

Nincsenek megjegyzések: