2010/12/09

Falfestés

Az utóbbi hetekben Évi a falat festette. Na nem azért, mert felújítani akart vagy mert nagyon ideges lett volna (bár ez utóbbi levezetésére talán még jó lehetett, egy most meg nem nevezett, de itt gyakran emlegetett ügy kapcsán).

A gyerekszobát szerette volna még gyerekbarátabbá varázsolni, és ehhez kitalálta, hogy aranyos, színes figurákkal dobja fel a falat. Mivel nincsen túl sok hely ott, ahol a gyerekek alszanak, ezért csak egy falfelület (+ a plafon) állt rendelkezésére.

Most pedig nézzük, hogy az egész hogyanis sikerült:


Nincsenek megjegyzések: