2010/06/09

Sportnap, árvíz és ELMŰ, egy kicsit máshogy

Történt úgy, hogy a múlt hétvégén volt a céges sportnapunk, mégpedig az ELMŰ sporttelepén... Mielőtt még bárki bármilyen rosszra gondolna, nem tettünk semmi rosszat a helyszínen. Nem is szándékoztunk, és amúgy sincsen mágnesünk...

Annyit kell elmondani a helyszínről, hogy tökéletes céges sportnapok házigazdájának. Van nagy méretű, füves focipályája, fedett tornaterme, valamint két medencéje (egyik vizilabdára is alkalmas, míg a másik gyermekmedence). Ezen felül van még kikötője, ahonnan a korábbi években sétahajózni is lehetett menni. Most az árvíz ezt is meghiúsította. A korábbi gyermekrendezvény helyszíneket is át kellett tenniük az áradó Duna miatt. Valójában a medencék is "veszélyben" voltak, de végül az egész nap folyamán lehetett használni őket. Elég furcsa érzés volt, hogy reggel még néhány ember ott pakolta a homokzsákot, hogy védve legyen a játszótér, délután pedig elég sokan pancsikoltak a medencékben. Köztük Annamária is, akit alig lehett kirobbantani. A végén már úgy jött, hogy "Elfáradtam". Ez nem is volt túl nagy baj.

Az idő elég meglepő volt, ugyanis hétfőtől-péntekig nem volt nap, amikor nem esett volna valamennyi eső. Szombat pedig verőfényes napsütés, sehol egy felhő, izzasztó hőség, és persze részleges leégés. Lehet, hogy ez is az egyik oka volt, hogy nem voltunk annyian, mint korábbian. Mármint nem a jó idő, hanem hogy előtte egész végig rossz volt az időjárás.

Az alacsonyabb létszám mellette még betudható a folyamatos leépítéseknek is. Nem is nagy csoda, hogy a korábbi évek 6-8 focicsapatához képest most hármat alig sikerült kiállítani, mellett már nem volt 3-személyes streetball sem.

A helyszínen persze folyt a MinDig TV és a MinDig TV Extra promózása, amiről később (már csak munkahelyi kötelességből is) majd írok néhány gondolatot. Még mindig birizgálja a gondolataimat, hogy kellene valami CA-modulos dekóder. Csak még egy kicsit húzós az ára...

A lényeg, hogy egy egész jó szombati sportnapon vettem részt, ahol a foci elfogadható eredménnyel zárult részemről, míg a medence nagyon jó volt arra, hogy teljesen elvegye még megmaradt energiatartalékaimat.

Nincsenek megjegyzések: