2010/01/06

A 2010-es év első munkanapja

Eseménytelennek semmiképpen nem nevezném a hétfői napot, és nem csak azért, mert az volt a hét első munkanapja.

A reggeli ébredés egy kicsit döcögősen ébredt, mert ugye a két hét szünet alatt egy picit sikerült elkényelmesednem. Elég volt leghamarabb fél8-kor ébredni, ha éppen valamelyik gyermek úgy döntött. Most viszont semmi sem ment meg attól, hogy a fél7-es ébresztőre nem keljek. Aztán mire indultam volna ki a buszhoz már mindent egész jó állapotban voltam.

Kapásból 2 buszt elengedtem magam előtt, mert túl zsúfoltnak találtam őket. Amilyen szerencsém volt a 3. is tömve volt. Mi van ma? Januártól mindenki átállt volna a tömegközlekedésre? Vagy csak a diákok túl lusták iskolába menni, és szerintük az év első napján el lehet késni az első óráról?

Aztán a munkahelyem környékén megcsináltam az idei első "hetireggelivásárlást" is. Szerencsére azt sem felejtettem el, hogy a teához való cukor tavaly elfogyott, és pótolni kell.

Miután megérkezett a főnök jött az első meglepetés is. Az egyik kolléganő a múlt év utolsó napjainak utolsó óráiban felmondott, így január közepéig fog velünk maradni. Mondhatni szívás, mert ez lesz talán az év legdurvább hónapja. A havi záráson túl az idei üzleti év várható végszámainak tervezése és a következő üzleti év tervezése. Ennek fényében otthon közöltem, hogy nem leszek majd túl gyakran velünk... A hétfő el is húzódott este fél8-ig, így csak 8 óra környékén értem haza. Még pont a fürdetés végére...

Aztán jött a következő meglepetés. Az egyik általam látogatott, fantasy témájú oldalon korábban jelentkeztem egy nyereményjátékra, aminek következtében engem sorsolt ki a fickó egy halom angol nyelvű könyv tulajdonosának. Hihetetlen! Most már csak azt kell kiszurkolni, hogy Kanadából ide vezető úton sehol sem vesszen el a postán vagy a futár keze nyomán. Már alig várom... És majd idő is kell, hogy végigolvassam őket.

Idővel amúgy sem állok túl jól, mert a két hetes szünetben nem sikerült azon tervem, hogy végigviszem a Mass Effect maradékát. Igazából még az elindításáig sem jutottam el, pedig pont a születésnapomon, január 29-én jön a 2. része. Nahh, mindegy... ha talán a késő éjszakai CoD2 warokat kihagytam volna, akkor ezzel is előrébb lehettem volna.

Nincsenek megjegyzések: