Társasjátékok Ünnepe 2024, 2. nap.

A szombatom bőven átnyúlt a vasárnapba, ezért nagyjából 4 óra alvással ugrottam neki a Társasjátékok Ünnepe 2. napjának. Nem sokkal 10 óra előtt értem oda, majd beálltam a kígyózó sor végére. Gond nélkül, pillanatok alatt sikerült beérni.

Ezüsthegy építészei (bgg link)

Elég gyorsan találtunk egy asztalt, ahol a grafikából jól láthatóan a Roll Player/Kartográfusok világán játszódó társasjáték volt előkészítve.

Először kártyákat draftolunk. Ezen kártyák kerülnek majd be a saját kazamatánkban/dandzsönünkbe, valamint a rajtuk szereplő pénzösszeg fogja majd megmondani, hogy mennyi bevételünk lesz az adott fázisban. Az éppen eldraftolt kártyát azonnal be kell építenünk a kis útvesztőnkbe. 

Még a játék kezdetén kapunk egy tervrajz kártyát, hogy miképpen is kell majd kinéznie a 4x4 nagyságú labirintusunknak. A végső pontozásnál sokat fog majd számítani, hogy sikerült-e mindent is megépíteni a megfelelő helyre, és hogy a bejárat össze van-e kötve a kijárattal.

A draftolás során szerzett kártyákon lévő bevételek fogják először megállapítani a játékossorrendet is. Mindig a legtöbb pénzzel rendelkező személy vásárolhat valamit a piacról, vagy passzolhat ki. Ha még mindig neki van a legtöbb pénze, akkor újra ő jön. Ha úgy dönt kipasszol, akkor többet már jöhet az adott fázisban, és ennek megfelelően kerülhet előre a játékossorendbe.

A legelőször kipasszoló játékos vehet majd új küldetéskártyát, ami alapján további pontokat szerezhet. Majd sorban jönnek a többiek is.

A játék akkor ér véget, ha mindenki szépen felépítette a labirintusát. Ezt követően pedig jön a kiértékelés és végső pontozás. 

Összességeben azt tudom mondani, hogy egy egész szórakoztató darabról van szó jelen esetben, aminek talán még a beszerzésén is el fogok gondolkodni.

Foxy (bgg link)

Egy egyszerű memória játékot is sikerült kipróbálnunk. Sorban felfordítunk 20 lapot és minden egyes lapfordításkor meg kell mondanunk, azaz lapra felírnunk, hogy a korábbiakkal együtt összesen hány olyan állatot láttunk, mint ami az éppen felfordított kártyán van.

Nem egy bonyolult, vicces, gyors családi játék, amit akár kicsikkel is jól lehet játszani.

Homokcsapda (bgg link)

Ezt követően egy újabb egyszerű szabállyal rendelkező, könnyed, családi, ügyességi/gyorsasági játék elé ültem le. A homokcsapdában homokórákat kell a célba léptetni bizonyos színeket és formákat tartalmazó mezőkről/korongokról. Ha megfelelő színű, vagy szimbólumot tartalmazó kártyát játszunk ki a kezünkből, akkor az összes létező homokórával lépünk és azokat forgatjuk a másik felére. Ha nem tudunk lépni, akkor csak forgatunk. A játék még nehezíthető újabb homokórákkal, hosszabb pályával vagy egyéb szabályokkal is. 

Kicsit hasonlít a Sárkányokra, de valamilyen szinten az Escape-ben található feszültséget is hozta.

Evergreen (bgg link)

Ez volt a vasárnapi napon talán a „legkomolyabb” játék, amit játszottam. Sajnos a szabályokat nem teljesen jól kaptuk meg, ami okozott némi értetlenséget. Nem tudtuk eldönteni, hogy vajon tesztelési hiányosságokból fakad-e a problémánk, vagy valami más van.

A játékban a saját „bolygónkra” fákat kell ültetni. Ezeket a különféle éghajlati területekre kell pakolni, és minél jobban be kell zöldíteni a saját bolygónkat. Lehetőleg úgy, hogy a legtöbb pontunk is legyen a játék végére.

Az éghajlatoknak megfelelő színű kártyát választunk és húzunk fel, majd arra a területre teszünk valamilyen fát, vagy növelünk, lombosítunk és hasonlók. A húzott kártyák még egyéb plusz akciót is adnak, amiket azonnal felhasználhatunk. Gyakorlatilag 4 évszakot játszunk végig, míg minden évszakban majd máshonnan süt a nap és máshogy kapunk pontot az árnyékolások kapcsán.

Minden egyes évszak egyre rövidebb, azaz egyre kevesebb kártyát kapunk az akcióink végrehajtására, de végülis a játékterünk is folyamatosan „csökken”/változik. Közben folyamatosan figyelnünk kell arra, hogy minél nagyobb összefüggő zöld területünk legyen, és a fák se nagyon árnyékolják egymást.

Ez valahogy kevésbé jött be nekem. Ennek oka lehet a természet téma, a nem teljesen jól átvett szabályok, és a játék kinézete is. De biztos vagyok benne, hogy ennek is meglesz a maga közönsége és játékosbázisa.

A játék egész kellemesen néz ki grafikailag, a fa elemek is ügyesen vannak kifaragva (bár volt, aminek túl széles volt a „talpa”) és a saját játéktáblák is süllyesztettek. Igazából ezekre nem lehet panasz.

Scout (bgg link)

A cirkuszos játék, ahol igazából nem látod a témát, hanem csak a számokban fogsz gondolkodni. Okos, szórakoztató és gyors játék, nagyon pici dobozban és – szerintem – erősen túlárazva. A dobozban van 45 kártya, néhány kartonjelző és játékszabályok több nyelven.

A játék elején mindenki egyenlő számú kártyát kap. Ezeket megnézhetjük, de a sorrendjüket nem változtathatjuk meg. Viszont most lehetőség van arra, hogy fejjel lefelé átfordíthassuk őket. A számozás 1-10-ig megy, és minden kártyán 2 szám látható.

A játék elején valaki kijátszik egy kártyát, amit a soron következő játékosnak ütnie kell. Ezt megteheti egy magasabb értékű kártyával (ha egy lap van lent), több azonos értékű kártyával, vagy kártyasorral. Ha valaki mondjuk egy 5-6-7 értékű kártyasort tesz le, akkor azt a következő játékos ütheti egy 6-7-8 értékű sorral, vagy egy olyannal, amiben már eggyel több lap van, tehát akár egy 1-2-3-4 lapokból állóval is, vagy pedig három azonos értékű lappal (mondjuk akár 3 db 1-essel is).

Szóval az egyik lehetőség, hogy ütjük a lent lévő lapokat, míg a másik hogy a letett lapokból egyet felveszünk és bármilyen irányban bárhová tehetjük a kezünkben lévő lapok közé.

Illetve egyszer van arra is lehetőség, hogy ezt a kettőt kombináljuk. Amikor lapot veszünk el, akkor mindig adunk a lap tulajdonosának egy győzelmipont jelzőt.

Egy kör addig tart, amíg valakinek a kezéből el nem fogynak a lapok. Ezt követően összeszámoljuk az elütött lapok számát és ebből levonjuk a kézben maradt lapokét. A játékban összesen annyi kör lesz, ahány játékos van. A végén a legtöbb ponttal rendelkező nyer.

Ez egy nagyon jó kis játék. Tényleg jó, hogy kis helyen is elfér, de talán védőzve nem fog a dobozba férni. Viszont nagy hátránya, hogy a méretéhez képest elég drága. Bár minden viszonyítás kérdése.

Lapzárta (bgg link)

A végén gyorsan egy gyors játékot játszottunk. Sajnos – miattam – egy kicsit kapkodva is. A játékban egy újságot kell megszerkesztenünk, de úgy hogy a középre kiszórt cikk és hirdetés lapkákból kell kivenni a többi játékos elől a nekünk tetszőket egy kis asztalra. Majd ezt követően bejelentjük, hogy szerkesztünk és mi már többet nem húzunk. A nálunk lévő lapkákat próbáljuk bepakolni bizonyos szabályok szerint az újságunkba.

Az egyik csavar ott van, hogy mindezt időre tesszük. 3-4 percünk van megegyezés szerint. Ennyi idő alatt kell a cikkeknek az újságunkba kerülnie.

További nehezítés, hogy vannak egyéni célok, valamint nem mindegy, hogy mi kerül mi mellé. A következő fontos dolog, hogy az újságban kell lennie pozitív és negatív híreknek is, valamint hirdetéseknek is.

Az egész valahogy egy áttematizált Galaxis Roncsderbi élményét adta vissza, valamivel komolyabb témával. Csak itt jobban kellett figyelni, hogy milyen elemek kerüljenek egymás mellé, mert úgy több pontot lehetett összeszedni.

Családi játéknak mindenképpen ajánlott, főleg mivel gyorsan le lehet vele pörgetni néhány partit.

És egy újabb előadás...

A Lapzártát egy kicsit kapkodva játszottuk le, mert szerettem volna még elmenni a nap végén az Arany Málna díjatadóra és beszélgetésre, ahol bizonyos szempontok alapján próbáltak az ítészek "lehúzni" jó játékokat. Azzal lehet vitatkoznék, hogy mi számít jó játéknak és mi nem, de minden megítélés kérdése.

A színpadon lévők csak a nevezetteket mutatták be és a végső döntést ránk, nézőkre bízták. Mi voltunk azok, megkaptuk a szavazás lehetőségét és így nekünk kellett bevinni a végső döfést.

Egy picit csalódott vagyok, mert bár több helyen is szellemes volt a felvezetés és érdekesek voltak a szempontok, mégis valahogy nagyobb bátorságot és erősebb "troll-tartalmat" vártam az egésztől.

Nekem ez a műsor lett a napzárta, mert ezt követően elindultam haza. Előtte még azért elmentem az egyik bolt standjához és megnyugodva vettem észre, hogy azt a játékot, aminek a megvételén filóztam végül valaki más megvette helyettem...

Összegzés

Úgy érzem, hogy nagyon jó volt az idei Társasjátékok Ünnepe. Nem igazán lehetett panaszom semmire, és a főbb dolgokat már úgyis felsoroltam a korábbi bejegyzésemben.

Sok emberrel sikerült találkozni és lepacsizni. Mert – szerintem – egy kicsit erről szólnak ezek a rendezvények, hogy találkozhatunk azokkal, akiket a csak kijelzőnk túloldaláról ismerünk.

Ezen felül vásárolni is sikerült. Nem volt túl sok kivételes akció, de azért akadt. (Ugyanakkor bennem van a gyanú, hogy karácsony előtti leárazások során talán sikerül belefutni pár jó ajánlatba.) Nyilván kiadó oldalról elsősorban arról szólna ez az „ünnep”, hogy minél több terméket ismertessen meg a lehetséges vevőkkel és azokat adja is el nekik. Mi pedig csak játszani, impulzusokat gyűjteni mentünk… és azért, hogy mit vegyünk meg otthonra.

Arra a kérdésre, hogy jövőre szeretnék-e újra menni a Társasjátékok Ünnepére elég lesz csak feldobni azt az érmét, amit a Laserox standjánál kaptam.

Társasjátékok Ünnepe 2024, 1. nap.

Az utóbbi évek Társasjátékok Ünnepét (a továbbiakban szigorúan csak TÜ) különböző okokból kihagytam, és az idei látogatás kapcsán is elég sokat vacilláltam, hogy akarok-e menni. Nagyjából addig vártam, amíg nem jött velem szembe, hogy a „vasárnapi jegyek 80%-a már elfogyott”. Ekkor találtam ki, hogy két napra szeretnék menni… Majd a honlapra fellátogatva szembesültem vele, hogy a korábbi üzenet gyakorlatilag azt jelenti, hogy CSAK vasárnapra van már elővételes jegy. Valamint lehet azzal majd az adott napon próbálkozni, hogy talán beengednek… vagy nem.

Szerencsémre azonban sikerült másodkézből jegyet vennem a szombati napra is, így már nem volt akadálya, hogy két napon át élvezhessem a Millenáris vendégszeretetét.

A szombati úgy alakult, hogy autóval mentem, és a szerencsém annyiból kitartott, hogy a helyszíntől pár percre találtam szabadtéri, ingyenes parkolási lehetőséget. Fél 10 körül érkeztem és jobb dolgom nem volt, ezért beálltam az egyetlen sorba. Csak a karszalagosoknak volt sor, mivel nagyjából ezt mindenki előre átvette, vagy pedig közvetlen megkapta a bejáratnál. (Állítólag, aki így tett azt rögtön be is engedték, hogy ne kint fagyoskodjon.) De igazából elég lett volna tényleg 10 körül érkezni, és akkor egy 5-10 percen belül simán be lehetett volna jutni.

Mindenesetre panaszra nem lehet okom, mert 10-kor már két kisdobozos kiegészítővel boldogabb voltam és nekiláthattam egy gyors felfedezésnek.

Mielőtt még a játékokra térnék, jöjjön pár gondolat.

- A karszalagok és tombola előbbi átvétele szerintem jó ötlet volt. Tényleg gyorsan be lehetett jutni, aki korábban ment kvázi feleslegesen várakozott.

- A tombola egy picit vicc, de itt se legyünk igazságtalanok. Volt aki nyert és kapott valamit. Mi többiek pedig az élményt nyertük, hogy ott lehettünk a rendezvényen.

- A napi 4000 eFt-os belépőjegyár viszonylag korrekt volt a lehetőségért. Itt is hallottam több féle véleményt, hogy játszani otthon is tudott volna ingyen, vagy klubban olcsóbban. Valamint nem biztos, hogy az akciók fedezik a belépődíjat. Én nem ezért mentem…

- Akciók: Lehet, hogy voltak kiemelkedő akciók is, de szerintem ez a rendezvény nem erről szól. Vagy ha úgy vesszük, akkor egy elő „Black Friday”, ami egy hónapig fog tartani. Szerintem ez is viszonylag korrekt volt, bár a nap végén már jelentek meg olyan mémek, hogy a 10%-os akcióban lévő játékok a Tesco-ban töredékáron megvehetőek.

- Elrendezés. Alapvetően ez is rendben volt, kaptunk néhány „térképet” is, de így is rengeteg dolog mellett elmentem elsőre, és másodikra is. Volt, amit nem is nagyon találtam meg. Nem tudom, hogy ezen mit és hogyan lehetne javítani.

- A hőmérséklet végig jó volt. Pólóban is. A rövidnadrág talán túlzás lett volna.

- Az étkezés. Támogatva lett az evési lehetőség, mert kint voltak kaját osztogató járművek. Ezeket nem a TÜ szervezte (legalábbis az áraikat), szóval ezekről inkább nem mondanék többet. Ami kicsit rossz volt, hogy ezeket kint kellett megenni és nem igazán volt asztal ahová le lehetett volna ülni.

- Játékmesterek. Egy rossz szavam nem lehet, vagy jókor jó embereket fogtam ki. Talán lehettek volna többen, de ilyen alapon én is jelentkezhettem volna játékmesternek. Talán jövőre.
- Külön köszönet minden játékostársnak, akivel játszhattam, és mindenkinek, akivel pacsizhattam a két nap alatt.

Hajdanvölgy mítosza (bgg link)

Igazából ez volt az egyetlen játék, amit előzetesen szerettem volna kipróbálni. A Reflexshop előre kiküldött egy hírlevelet, amiben lehetett foglalni a játék kipróbálására, így 10:30-tól délután 1-ig meg is volt az elfoglaltságom.

A Hajdanvölgy mítoszában különféle színű és minimálisan eltérő képességű frakciónkat fogjuk irányítani, ahol a figuráinkat az előre előkészített hexákra helyezzük le, majd azokon végrehajtunk valami akciót. Vannak munkásaink, harcosunk, mágusunk, sőt még sárkányunk is! A játékban keveredik a munkáselhelyezés, az építés, a területfelfedezés, valamint az elemek és területek birtoklásáért folyó harc is.

Amikor sorra kerülünk, akkor két fő dolog közül kell az egyiket csinálnunk. Vagy lehelyezzük egy fafiguránkat az egyik hexára és végrehajtjuk azt, amit ott lehet, vagy pedig visszahívjuk az összes bábunkat és saját kártyáinkon hajtjuk végre a visszahívási akciókat. Kezdetben még egy alap kártyánk van, amiket a későbbiek során bővíthetünk újabbakkal.

Ahogy haladunk előre úgy bővül Hajdanvölgy területe, szerezhetünk újabb kártyákat, jöhetnek újabb szörnyek és kaphatunk újabb feladatokat. Egy idő után elkerülhetetlenné válik a konfrontáció, mert bizony a területért is harcolunk. És igazából én itt szaladtam bele egy kisebb problémába, még úgyis, hogy én voltam a szerencsés. A kis munkásomat megtámadta a szomszéd, viszonylag nagyobb erőkkel. Én úgy döntöttem, hogy nem használok plusz segítséget ezért egyetlen hatoldalú dobókockával vártam az ellenfelem 5 db hatoldalúját. Én nyertem. Még poénkodtam is, hogy dobok egy hatost és nyerek, de csak ötös lett. És mivel az ellenfelem nem dobott jobbat, ezért veszített. Ez egy kicsit igazságtalan szerintem. Persze ment a poénkodás más játékostársaktól, hogy olyan jó kitérő manővert dobtam, hogy az ellenfeleim egymás kardjába dőltek… És sajnos erre nem volt semmi kompenzáció is. Mindannyian mentek a holtak birodalmába.

A játék maga nem rossz, de szerintem nem kiemelkedő. Kaptunk nagyjából egy fél óra játékmagyarázatot, és utána a maradék két órában nem tudtuk végigjátszani. Talán tud pörgősebben is menni, ha már mindent ismerünk.

Fontos leszögezni, hogy a játék szép, gyönyörű! De 10-ből 9 hozzáértő társasjátékos az overproduce szót, vagy ennek szinonimáit fogja felemlegetni. A játékelemek, tartozékok és egyszerűen minden kiemelt figyelmet kapott, ezért is lett végül maga a játék picit csalódás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lenne, csak annyit, hogy enni pénzért inkább más foglalja az amúgy nem kis helyet az egyik polcomon.

Marvel United: Spider-Geddon és Polgárháború (bgg link)

Egy asztallal ültem tovább, nem mentem messzire. Ez a minifigurás játék már egész régóta érdekelt, és még csak nincs is túl borzasztó áron. Igazából az érdekelt, hogy mennyire tud jól működni.

Két doboz tartalma volt vegyítve, mert a Spider-geddon egy alapjáték, míg a Polgárháború „csak” egy kiegészítő. Viszont ez utóbbiban több a közkedvelt hős. Én saját karakternek az „alapdoboz” Noir pókemberét választottam, már csak a kalapja miatt.

A játék során saját paklinkból lapokat kapunk a kezünkbe, azokat kijátszuk, majd az előttünk lévő játékos lapjaival akár össze is kombózhatjuk ezeket. Aztán bizonyos játékos után jön a főgonosz, aki próbál nekünk keresztbe tenni. A kijátszott lapoknál túl sok akció nincsen. Igazából mozoghatunk, harcolhatunk, vagy valamit megmenthetünk (helyszínt vagy civilt). Nem túl bonyolult a működés, szórakoztató a küzdelem és aranyosak a figurák. Valamint még nem is egy durva a játék ára. (Vettem is egy Multiverzimos verziót.)

Ugyanakkor itt se legyünk teljesen egyoldalúak. Őszintén nem tudom, hogy mennyi játék lehet majd benne, mikor lehet megunni. De manapság már, ha 5-10 alkalommal játszunk egy közepes vagy nagy dobozos játékkal, akkor szinte már az is ünnep. A figurák aranyosak, a lehetséges akciók kártyái és a főellenség lépései viszont elég random érkeznek. Ezen felül itt is könnyen elő tud ugrani az alfajátékos, aki megmondja a többieknek, hogy mit kellene csinálni. Abban nem vagyok biztos, hogy tényleg mindent jól csináltunk-e de sajnos egy paraszthajszálnyival elbuktuk a harcot Spot ellen.

Intermezzo

Ezt követően beültem egy előadásra, ahol a Dice and Decks csatorna arcai beszélgettek a társasjátékozásban idegesítő dolgokról. Sajnos szinte csak Balázs beszélt, mert Pisti hangja valahogy nem volt a helyén. De talán a nézőközönség egy kicsit interaktívabbá tette a beszélgetést.

5 torony (bgg link)

A kis pihenő után újra a játékok felé mentem, és bár az egyik játékostársam nagyon a Harmóniával akart játszani, de addig még be kellett iktatnunk bár megállót. Az első ilyen az 5 torony volt.

A nem túl bonyolult kártyajátékban középre kikerül 5 kártya. A kezdőjátékos megmondja, hogy mennyit lenne belőle hajlandó elvinni, majd a következő felüllicitálhatja. Az összes lapot el kell venni és bele kell tenni a magunk előtt épülő toronyba (van néhány kivétel lap). Nehézség, hogy csak csökkenő sorrendben lehet építeni a tornyokat. 5 szín van, tehát 5 tornyunk lehet (lásd játék címe). A kártyák 14-től vannak 0-ig számozva, és ha valahová nullát leraktunk, akkor az a torony nem épülhet tovább.

A játékban egy kicsit érdekes ez a licit, hogy hány kártyát vihetünk el, de igazából ez is egy olyan játék, amit mintha már láttunk volna valahol. Igazából egy kellemes filler, semmi extra. Ha nincsen otthon Lost Cities vagy Keltis kártyajátékunk, akkor be lehet szerezni.

Navoria felfedezői (bgg link)

Megmondom őszintén, hogy nem igazán vártam semmit ettől a játéktól. Arra bizonyíték volt, hogy tud úgyis szép, szemet vonzó egy játék, hogy nincsen túltolva. De igazából már ez lenne az elvárás minden játékkal szemben. A színekbe és a rajzokba bele lehetne kötni, de igazából – szerintem – ezek is rendben vannak.

A játékban nyersanyagokat gyűjtünk, utakat fedezünk fel, amikre állomásokat helyezhetünk fel, és persze győzelmi pontokért hajtunk. Néhány perc múlva itt is leesett a téma a mechanikáról, de ezzel lehet csak én voltam így. Ennek ellenére elég szórakoztató darab volt.

Érdekessége, hogy játékossorendben egy zsákból húzunk 2 korongot, ami alapján olyan színű kártyát vehetünk el. A következő játékos választhatja az előző játékos otthagyott korongját, vagy húz kettőt és azokból választ. Ezt mindenkit megcsinálja még kétszer, tehát addig, amíg 3 kártya nem lesz előtte. Ezek a lapok adhatnak nyersanyagokat, lépéseket, győzelmi pontokat a játék végén, vagy menet közben valamit.

A kártyabegyűjtés után jön egy kisebb csavar, ugyanis ezt követően a megfordított játékossorendben helyezhetjük le a kártyapaklikra tett korongokat, és azokból hajthatunk végre valami akciót. Nagyjából ugyanazokat, mint korábban is írtam.

Ezt követően jön bevételfázis (bizonyos kártyák itt fejtik ki hatásukat), majd a hazatérés.

Ezt követően még kétszer megcsináljuk ugyanezeket a fázisokat, majd a végső pontozás után megállapítjuk, hogy ki nyert.

Igazából egy kellemes családi darab, de semmi kiemelkedő. Nem tudok és nem is akarok jobban belekötni. Ez egy olyan játék, amit bátran mernék ajánlani a nem túl gémer beállítottságú családoknak a vasárnapi vagy ünnepi ebéd után.

Harmónia (bgg link)

Végül Laci barátom vágya is teljesült és kipróbálhattuk ezt az absztrakt, Azul-érzést is adó, családi játékot. Akkor nem jutott az eszembe, hogy mire is hasonlít annyira, de végül másnap rájöttem, hogy ez olyan, mint egy kicsit továbbfejlesztett Reef (ami valahogy eltűnt az ismeretlenség homályába, pedig az sem egy rossz játék).

De ne szaladjunk előre. A játékban van középen egy „tárcsa”, amit valamiért forgatunk, hogy a nyíl mindig afelé a játékos felé mutasson, aki éppen következik. A lényeg, hogy valahonnan el kell venni 3 korongot, valamint el lehet venni egy játékcél kártyát is. A három elvett korongot azonnal el kell venni és le kell tenni valahová a saját játékterünkön. Az adott célkártyákon többször is teljesíthető a cél, és eszerint megy a pontozás. Egyszerre 4 célkártya lehet aktívan előttünk, és nem jár érte büntetés, ha a játék végén nem sikerül teljesíteni.

A korongok valami természeti dolgot hivatottak jelenteni, a kék a víz (amit talán nem lehet egymásra tenni), a szürke a kő/hegy, a barna a fa (ami lehet a fa alapja, amire a zöld lombkorona megy, vagy egy faház alsó része), a piros a tégla/vagy tető, a zöld a fű vagy fa lombkorona, a sárga pedig talán virág. De lehet ezeket máshogy nevezik, mert ugyan a szabályt nem olvastam, de a tematikából ezek jól következnek. Kivételesen meg is dicsérem, hogy absztraktsága ellenére milyen jól érezhető benne a tematika.

Ez is elég kellemes családi darab, amit egy óra alatt le lehet játszani. Én mondjuk egy picit belekötöttem a szabályba, mert nem értettem, hogy a folyóm miért nem kanyaroghat szabadon, de a többiek próbálták azzal magyarázni, hogy akkor tó lenne.

Macskalak (bgg link)

A nap végén még kipróbáltunk egy roll&write darabot (amikor dobni kell dobókockákkal, majd az eredményt valahová beírni, és csúnya kombóláncokat lehet építeni velük.

Nos, nap végi levezetésnek elment, de szerintem nem volt olyan jó játék. Bár lehet ez a macskás/cicás dolog része is taszított egy picit.

Itt olyan érzésem volt, mintha a Ganz Schön Clever játékot szerették volna egy picit tematizálni, és így sikerült. Macskával, egérrel és sajttal. Amit pluszként azért el lehet mondani, hogy a különféle bónuszok mindig a játék elején sorsolódnak, ami ad egy kis plusz újrajátszhatóságot.

Idővel majd jön a második nap beszámolója is. Köszönet annak az 5 embernek, aki elovasta. :)

(A nap margójára még hozzákívánkozik, hogy az esemény után elmentem talán az életem egyik legjobb happy hardcore bulijába. Ezután túl sokat nem aludtam (alkoholt az eseményen nem fogyasztottam) és így mentem ki a második napra.)

Az örömről és boldogságról

Közhelyes, de rohanó világunkban mindig és mindent azonnal szeretnénk. Így van ez az örömmel és boldogsággal is, de miközben ezeket hajhásszuk lemaradunk arról, amire igazából szükségünk lenne. Jöhet a logikus kérdés, hogy mire is van igazából szükségünk… Arra, hogy jól érezzük magunkat, nem? Mert másnak nem igazán van értelme.

Mindig csak megyünk előre, projekteket és célokat üldözünk. Elvárásokat fogalmazunk meg, néha teljesen feleslegesen. Egyik tárgyat, szórakozást vesszük meg a másik után, folyamatosan próbálunk – nem csak létező - igényeket kielégíteni. Közben pedig nem hagyunk elég teret az érzéseinknek és nem hagyjuk ülepedni a dolgokat. Mindig csak a rohanás...

Sajnos eközben nem tudjuk megfogalmazni, hogy mit keresünk valójában és teljesen elmennek mellettünk az élet apró örömei. Nehezen éljük meg a pillanatot, mert nem a mában élünk, hanem a múlt felett kesergünk, vagy már messzire előre járunk a jövőben. Tervekre, álmokra szükségünk van, ahogy arra is, hogy korábbi tapasztalatainkból épüljünk, de ugyanakkor mégiscsak a jelent kell megélnünk. Észre kellene vennünk azon parányi dolgokat, amelyek mosolyt csalnak az arcunkra, amik töltenek és jobbá teszik a napunkat. Hogy mik ezek? Mindenkinél más és más.

Fel kell fedeznünk, hogy mennyi erő rejlik egy apró gesztusban, akár egy átfutó mosolyban, egy őszinte ölelésben, néhány kedves szóban. Még a legnagyobb fájdalmak közepette is meg lehet találni ezeket az apró mankókat, ha nyitott szemmel járunk. Lehet ott van a szemünk előtt egy virágban, egy színes falevélben, egy kósza illatban, egy rövid érintésben, egy csókban, egy elejtett szóban, egy viccben, egy dallamban, vagy dübörgő zenében. Ne fojtsuk el érzékeinket és érzéseinket! A nap végén pedig nyugodtan gondoljuk át, hogy aznap milyen pozitív dolgokat értünk meg, tűnjenek is azok bármilyen jelentéktelennek.

Engedjük meg magunknak, hogy boldogok lehessünk!

Gyász

Az élet kemény és tele van meglepetésekkel. Legyenek azok jók vagy rosszak. És még számos hasonló bölcsességeket, nyilvánvaló közhelyet puffogtathatnék… Így sem kizárt, hogy az itt leírtak mások számára csak unalmas klisé-halmok. Igazából nem érdekel, mert elsősorban saját magamnak írtam.

Nagyon könnyű belekényelmesedni a jóba, szinte gondtalanul átérezni az örömöket, de ezt követően elég fájdalmas dolog koppanni a padlón, majd érezni a fojtogató ürességet. Persze ilyenkor még rögtön nem a kínálkozó lehetőségeket látjuk, hanem a korábban tervezettek elvesztése okozta hatalmas, végtelennek tűnő űrt. A boldog pillanatok még fájdalmasan vágnak bele a húsba, és még egész apró dolgok -, hangok, képek vagy érzések - is könnypatakot nyithatnak.

Persze a büszkeség nem engedi, hogy gyengének, törékenynek látszunk. Mások szemében a megingathatatlanság bástyájaként kell mindenek fölé emelkednünk, nem pedig összetört roncsként a földön heverni. A gyászom csak az enyém, sírok én magamnak. Ebben másra nincsen szükségem.

Szinte hihetetlen, hogy a korábban még a boldogságot erősítő dalok már a gyásznak szólnak. Velünk vannak a tagadás pillanataiban… Nem! Ez nem történhet meg! Biztos csak rossz álom, amit vissza lehet csinálni… Szép lassan utat enged magának a tehetetlen düh, esetleg a vádaskodás, hibáztatás. Ki lehet mindezekért felelős? Más, mások, vagy egyedül sikerült okozni ezt a kétségbeejtő állapotot? Biztos, hogy nem. Ez mindig rengeteg tényező összessége, felesleges csak saját magunkat hibáztatni. De nem szabad másokra sem átrakni a felelőséget. Csak nehéz ezt is elfogadni. (Apró mosoly, hogy beugrik A Birodalom visszavág jelenete: „Nem haragszom önre, Needa kapitány.”)

Kétségtelen, hogy ilyenkor pörögnek a fejben a gondolatok. „Mi lett volna, ha…” Bármi. Nem lehet tudni, hogy más utat bejárva mi lett volna a végkimenetel, vagy mikor. Mondhatni felesleges ezen töpregni… De igazából bosszankodni felesleges, mert ugyan megváltoztatni már nem lehet, de mindenből is lehet tanulni. Új lehetőségek tűnhetnek fel jövőben. (Önkéntelenül is a számítógépes szerepjátékok jutnak az eszembe, amikor a folyamatos tapasztalatszerzés után megjelennek az új dialógus lehetőségek. De végülis ezek a játékok csak az életet másolják, nem?)

És közben továbbra is ott van az üresség. Szinte érzem, hogy sikítok egy fekete lyukba. Minden olyan távoli, a sötétségen kívül nincsen más, ami magához öleljen. Bőgök, most is, mint egy kisgyerek…

Pedig sokan vannak, akik körülvesznek, mégha nem is látok mindenkit. Természetes, hogy ilyenkor a fókusz máshol van. Azt is nehéz ilyenkor megérteni, hogy nem a szánalomra van szükség, vagy arra, hogy más is osztozzon a fájdalomban. Persze, jól esik a támogatás, jól esik egy erőt adó ölelés. Nem a szomorú, bánatos arcokra van szükségem, hanem az előre vivő energiára. Az előttünk álló végtelen lehetőségekből kell erőt meríteni, nem a fájdalomból…

Nem szeretném, ha bárki rosszul érezné magát. Tényleg nem hibáztatok senki. Nem haragszom senkire és mindenkinek megbocsátottam. Nem szeretnék senkiben sem rossz érzéseket kelteni, de erre most szükségem van…

Szánalom nélkül, magamban el kell siratnom a közös, boldog pillanatokat. Az együtt töltött időt, az igazi örömteli mosolyokat, a jó érzéseket, az előre vivő beszélgetéseket, vagy akár az együtt megélt csendet. A közös lehetőségek illúzióját és a ki nem mondott ígéreteket…

Ez itt most a gyász ideje. Az elfogadásé. Az új lehetőségek felé nyitásé.

Nem fog minden az egyik pillanatról a másikra megváltozni vagy elmúlni. A gyász különböző szakaszai még vissza-vissza fognak térni… egy ideig. De az éppen körülvevő sötétségben látok valami pislákoló fényt. Lehet, hogy most csak valami erőtlen gyertyaláng, de magában hordozza a végtelen lehetőségeket…

A kedvenc házi sajttortám

Nem kérdés, hogy szeretem a sajttortákat, és szerencsére mások is szeretik azt, amit készíteni szoktam. Nem szeretném, ha ennek a receptjei elkallódna, ezért ezt is megosztanám a saját kis blogomban.

A hozzávalók egy 24-26 cm-es tortaforma esetén:

Az aljához:

250 g zabkeksz

120 g olvasztott vaj

A zabkekszet össze lehet darálni, de én csak kézzel össze szoktam nyomkodni, majd összekeverni az olvasztott vajjal. Ezt belenyomkodom a tortaformába, majd előmelegített sütőben 160 fokon olyan 10 percig sütöm. Arra esetleg fel lehet készülni, hogy a formából ki fog csepegni a zsiradék

A lényegi rész:

500 g mascarpone

250 g tejföl

150 g cukor

2 zacskó vanilliás cukor

2 csapott evőkanál liszt

Egy fél citrom reszelt héja (vagy akár több is... vagy kevesebb)

3 db tojás

Míg a torta alja sül, addig lehet összerakni a krémet. Én mindent bele szoktam dobálni egy keverőtálba és robotgéppel összekeverni. A nálam hozzáértőbbek a tojásokat a végére hagyják és azokat egyenként adják hozzá a masszához.

Amint kész az összekeverés ezt a keveréket a kekszrétegre öntjük, majd 150 fokon sütjük, olyan 40-45 percig. Ha már remeg a közepe, akkor nyugodtan el lehet zárni és érdemes hagyni fokozatosan kihülni. Ehhez az egyik módszer, hogy kinyitjuk a sütőajtót és az idő megold mindent.

A sütésnél még esetleg javasolt lehet, hogy egy tepsiben vizet aláteszünk. Ennek egyik előnye, hogy szebb lehet majd a sütés eredménye, a másik pedig az, ha véletlenül kifolyna valami akkor az ebbe fog belecsepegni.

Jobb, ha nem azonnal fogyasztjuk, hanem esetleg előtte hűtőben tároljuk.

Egy újabb muffin recept

Mint tudjátok elég nehéz mindig kikeresgetni a jó recepteket. Ezért egyszerűbb a saját blogomba beletenni. Most egy citromos muffin receptjét osztanám meg olvasóimmal, de főleg saját magammal.

A tésztájába a következő összetevőket tegyük bele, akár tetszés szerint sorrendbe:

220 g liszt

150 g cukor

2 evőkanál keményítő

2 teáskanál sütőpor

½ tk szódabikarbóna

½ tk só

180 g tejföl

115 g vaj

1 nagy tojás

3 evőkanál citromhéj

3 evőkanál citromlé

Szóval ezeket csak keverjük össze, majd tegyük muffinformákba (nekem 12 formába sikerült szétosztani). Ajánlott szilikonos formákat használni, mert akkor nem kell szórakozni a papírral és a formából való kiszedéssel sem.

További észrevétel, hogy elég lehet 100 g vaj is, ha nem szeretnék pluszban méricskélni. Ennek okán a tejfölből tettem bele valamivel többet, olyan 190 g körül.

Fontos észrevétel még, hogy az egyszerűség kedvéért használjunk egy egész citromot. Annak a héját reszeljük le és a levét facsarjuk a masszába.

MÁZ

160 g porcukor

3 evőkanál citromlé

Én igazából “csak” 125 g porcukrot tettem bele, de így is elég édes volt. Ezt keveréket elég hidegen összekeverni, majd rácsurgatni a muffinokra, és hagyni megszáradni.

220 fokon előmelegít, 8 percig süt, majd 125 fokon 6 perc. De igazából figyelni kell és fogpiszkálóval ellenőrizni.

Győri-Nádai Réka és Győri Zoltán: Mit játsszunk?

Ti, akik olvassátok a blogomat látjátok, hogy főleg társasjáték témában írok már csak egy ideje.* A napokban a kezembe került egy könyv, ami elég erősen kötődik a főbb hobbijaim egyikéhez, és már egy ideje el szerettem volna olvasni. Ez nem más, mint Győri-Nádai Réka és Győri Zoltán írása a Mit játsszunk?. Még nem tudom, hogy mennyire leszek kemény a könyvvel..

Előzetesen elég sok kérdést vetett fel, hogy vajon miről is szólhat a könyv, vajon ki lehet a célközönsége, fog-e nekem újat mondani, és hasonlók. Azt el kell ismernem, hogy a Mit játsszunk csapatot sem kikerülni, sem átugorni nem lehet, ha valaki a társasjátékozással kezd el foglalkozni. Réka és Zoli rengeteg időt és energiát tett bele, hogy létrehozzák ezt a brand-et. Lehet őket szeretni, vagy nem szeretni, de a hazai mezőnyből kiemelkednek a profizmusukkal, főleg, ami a marketing részt illeti. Őszintén, a szakmai részben nem teljesen értek mindig egyet, és azt sem tudhatom, hogy üzletileg mennyire vannak esetleg befolyásolva egy-egy termék ismertetése során.

A könyv első fele gyakorlatilag azokat a morzsákat szedte össze, amiket eddig elmondtak a videóikban. Ha a videóik 80%-át láttad, akkor azzal a könyv első felét is olvastad. A maguk modoros módján ismétlik magukat. Szinte hallod, ahogy Réka és Zoli szájából kijönnek azok a szavak, amik le vannak írva a papírra. Ráadásul ugyanúgy hallod, a szakzsargont, vagy ahogy ők mondják "terminus technikus" kifejezések magyarázatát is. De ezzel semmi baj sincsen. 

Ha még nem nézted meg elég videójukat és/vagy nem vettél részt a hobbitársaiddal ezek elemzésében, akkor rengeteg új dolgot is megtanulhatsz.

A könyv felénél kezdtem érezni, hogy elfáradt valami. Én is valamennyire az olvasásban, ezért tartottam egy nagyobb szünetet. Nem tudhattam, hogy miről fog szólni a könyv második fele, mert az elsőben szinte minden ellőttek, amiket a videókban el szoktak mondani... Gondoltam én!

Szóval a könyv második felében komolyabb (és nem szeszélyesebb (haha)) vizekre eveznek. Kicsit kezdtem magam úgy érezni, hogy elérkezett az a pont, ahol cégeknek ajánlják saját magukat, vagy éppen az önismeretet folytatók számára akarnának segítséget nyújtani néhány dologgal. Nyilván nem mélyrehatóan, inkább csak a felszínt kapargatva, és azért be kell vallanom, hogy voltak értékes gondolatok is.

Miről is szól ez a könyv és kiknek ajánlanám? Ezek elég fogós kérdések. Nem tudom, hogy ez igazából mi akart lenni a nagy marketinggépezetükben. Olyan, mint egy portfólió bemutató. Nem rossz, mert igazából olvasmányos, de nekem nem adott újat. Főleg az első fele. A második fele pedig abszolút nem nekem szólt. Jó-jó, részben nekem is szólt... Aki tényleg látta sok videójukat és/vagy rajongójuk, azok tényleg nem fognak sok újat megtudni, viszont akik nem, azok számára nem tudom, hogy mennyire lesz érthető. Főleg a néha elég véletlenszerűen bedobált játékcím. Mindenesetre eléggé kortörténeti darab, és rálátást kaphatunk, hogy mi is történik a Mit játsszunk csapat körülötti társasjátékos miliőben. Az tudom, hogy kinek nem ajánlanám a könyvet. Komolyabb gémereknek biztos nem, és azoknak sem, akik valamiért utálatot éreznek a szerzőpáros iránt (vannak ilyenek, kár szépíteni).

Ahogy már többször leírtam, sok újat nem mutatott a könyv. Főleg az említett első fele. A második részben meg lett kapargatva néhány téma, de valahogy elfáradt az egész. Ezt főleg a könyv utolsó negyedében lehetett érezni. Mintha azon ment volna az agyalás, hogy még mit tegyünk bele a könyvbe, hogy tartalmasabb legyen. Nem tudom, hogy mennyire volt szükséges pl. a "zsebszótár". Főleg, hogy ezen fogalmak egy része mintha menet közben is megmagyarázásra került volna. A statisztikát kedvelők számára érdekes lehetett az általuk készített közvéleménykutatás eredménye (én is szeretem az ilyesmiket).

Amellett sem tudok teljesen elmenni szó nélkül, hogy többször említésre kerülnek Győri Zoltán játékai. Néhol egy picit túl soknak éreztem, de úgy gondolom, hogy egy szinten normális, hogy a saját játékaikat promózzák, és próbálják minél erősebben a köztudatba emelni.

Mit is tudnék zárszóként mondani. Én tényleg elismerem azt a brandet, amit építettek. Biztos nagyon sokan irigyek rájuk, hogy rakétaként kilőttek a sok tartalomgyártó közül. Amint írtam, a képi, hangi, szövegi világban érezhető a profizmus, viszont a legutóbbi videóik hiába néznek ki nagyon magas minőségűnek, mégis valahogy sterilek. A tűz valahogy elfogyott. A szakmaiságot néha megkérdőjelezem, de valószínűleg én sem tudnám jobban csinálni. És én már hamarabb belefáradtam volna. A könyv szükségességét sem annyira éreztem, de gondolom, hogy az eladási számok mást mutatnak...

*(Szoktam ugyan könyveket is olvasni és különböző tartalmakat nézni is, de ezek már egy ideje háttérbe szorultak. A magánéleti dolgaim pedig majd lehet egy másik blogban találnak hamarosan otthonra. Talán névtelenül...)

** Igen, tudom. Az én véleményem nem annyira fontos, és nem is annyira jól megírt, mint a téma alapjául szolgáló könyv. Bizonyára nem fogják túl sokan elolvasni és egyetérteni sem. De ez a saját véleményemet tükrözi.

10 éves a Facebook-os Társasjáték csoport

2013-ban már javában benne voltam a társasjátékos hobbiban, ezért még valamikor az elején (talán még az első százban) csatlakoztam a Rigler Laci által alapított Társasjáték Facebook csoporthoz. A kezdetben igencsak baráti hangvételű csoport gyorsan kinőtte magát és több ezres rajongótáborrá alakult. Az évek során jelentősen változott az egész hangulata és arculata, de a tagok társasjátékok iránti rajongása egy cseppet sem csökkent.

Tavaly jártam először a KMO-ban, mint társasjátékos helyszínen, és ezen alkalom után tudtam, hogy a 10 éves évforduló megünneplésén kötelező ott lennem. A tegnapi napon több terem is nyitva állt a földszinten és az emeleten a játszani kívánóknak, mégsem volt olyan könnyű a megfelelő asztalokhoz odakerülni.

Már valamivel 10 óra előtt a helyszínen voltam, ezért gyorsan le sikerült ülni ahhoz az asztalhoz, ahol a Reflexshop magyar kiadásában megjelenő Mind MGMT volt előkészítve. A játékról előzetesen nem sokat tudtam, csupán annyit, hogy a hasonló című képregénysorozat ihlette. A dobozon és az egyéb tartozékokon lévő plusz feliratok kapcsán egy kicsit fellelkesültem, mert azt hittem, hogy Az ügynökséghez hasonló élményben lesz részem.

A játékismertető kapcsán egy kicsit csalódtam, mert igazából egy bújócska-fogócska játék (Scotland yard, Police 07, Mr. Jack) körvonalazódott előttem. A játékban van ugyanis az egyik játékos a Mind MGMT fejvadásza, aki titokban lépked a játéktáblán, de ezen mozgását egy paraván mögött rögzíti a saját térképén. Fontos, hogy lépései során bizonyos elemeket begyűjtsön és a mozgásával nem léphet vissza, vagy nem keresztezheti a saját korábbi útját.

Az 1 a sokaság elleni küzdelem másik oldalán az Ellenállás van, akik igyekeznek elkapni a fejvadászt. Ők a körökben 2 két ügynököt mozgathatnak és tippelhetnek valami jellegzetességre vagy arra, hogy éppen ott van-e fejvadász az adott mezőn. Ennek során a dedukciót könnyítő nyomok kerülnek fel a térképre.

Az ellenállás akkor nyer, ha sikerül elkapni a fejvadászt adott időn belül. A fejvadász pedig akkor nyer, ha lejár az idő, vagy összegyűjtött megfelelő számú ügynököt.

Mi a „Kiképzés” játékmódot próbáltuk ki, kétszer is. Ugyanis az első alakalommal nagyon gyorsan kizártuk, hogy merre járhat a fejvadász. A Mind MGMT-ben van más játékmód is, alkalmazás segítségével lehet teljesen kooperatív módon is játszani.

Tudom azoknak ajánlani, akik szeretik a korábban felsorolt, hasonló dedukciósan bújócskázó játékokat. Sajnos nekem tematikailag nem adott eleget, ezért itthonra nem tervezem beszerezni, viszont ez is egy olyan játék, amihez máskor is szívesen leülnék játszani.

A következő játékig kellett keringenem egy negyed órát, és közben szomorúan vettem észre, hogy az akciós Szunnyadó istenek kiegészítőből már egy sincsen. Annyiból mégsem voltam elkeseredett, hogy így legalább a pénz a pénztárcámban maradt.

A lényeg, hogy a következő játék, amihez sikerült leülni az Unmatched kalandok: Titokzatos történetek (Reflexshop) volt . Ugyan már a játékot sikerült korábban itthonra beszerezni, de konkrét játékig még nem sikerült vele eljutni. Sokkal kényelmesebb úgy játékot tanulni, ha valaki elmondja és esetleg mankóként tud segíteni, ha elakadunk.

A sima Unmatched játékok alapjait már ismertem, ezért ezeket el tudtam mondani előre a játékostársaimnak, mire megérkezett volna a játékmester. A Titokzatos történetekben a korábbi Unmatched játékoktól eltérően nem egymást kell püfölni, hanem egy közös ellenfelet és azok csatlósait. A játék addig tart, amíg a főellenfél, vagy a játékosok mindjének életereje nullára nem csökken.

A játék során a kezdeményezést jelölő kártyák mondják meg, hogy éppen milyen sorrendben jönnek a játékosok és azok ellenfelei. Ha ezek kipörögtek, akkor új keverés és játékossorend kerül meghatározásra.

Az ellenfelek köreiben követni kell a játékossorend kártyákon lévő szövegeket, míg a saját körünkben az alap Unmatched szabályait kell alkalmazni. Azaz léphetünk (és egy kártyát húzunk), kijátszunk egy villámos kártyát, megtámadunk valakit.

Persze ezeken túl számos egyéb szabály és egyedi képesség színesíti a játékot, de dióhéjban ennyi a feladat. Lehet, hogy a játék beszerzésekor egy kicsit túl lelkes voltam, de úgy gondolom, hogy sok remek játék vár még rám ezzel a dobozzal. Külön plusz pont, hogy a korábbi Unmatched karakterekkel is játszható ez a játék, valamint ezek a karakterek is megküzdhetnek egymás ellen bármelyik doboz korábbi karaktereivel.

A több fős kooperatív játék után elég gyorsan eljutottam egy két fős kooperatív játék asztalához, a Sky Teamhez, ami a magyar keresztelője során A légi társaság címet kapta (Reflexshop). A szabálymagyarázat utáni első játékot ugyan gyorsan elbuktuk, de a második játékban már sikerült teljesítenünk a célt, azaz landolni a repülőgéppel.

A játékban egy pilótát és másodpilótát alakítunk, akik feladata, hogy biztonságban le tudják tenni a repülőgépet. Ehhez „csupán” annyi a feladat, hogy a gép egyensúlyban, megfelelő sebességben és fékezhetőségben legyen landoláskor. Valamint az ereszkedés során se ütközzön össze egy másik géppel sem.

A játékban mindkét fél egyszerre dob a 4 kockájával titokban egy paraván mögött, majd ezeket felváltva lehelyezik a közös játéktérre. Fontos, hogy kommunikálni a játék során csak a dobások előtt lehet, tehát azt már nem lehet megbeszélni a dobást követően, hogy „én leteszek egy 3-as kockát erre a helyre”. A kockák lerakásakor fontos, hogy két helyre mindenképpen kell tennünk kockát. Az egyik a kormány beállítása, a másik pedig az ereszkedés sebessége. A többi hely pedig opcionálisnak tűnik, de ugyanakkor nagyon fontos, hogy lehetőleg minden helyen „bekapcsoljunk” mindent, vagy tűntessük el a leszálló gépünk útjából a többi repülőt. Ha pedig nem tudunk mit csinálni, akkor érdemes kávét szereznünk, amivel a későbbiekben változtathatjuk egy-egy értékkel egy kockánk értékét.

A Sky Team egy kis dobozos, nagyon érdekes, két fős kooperatív játék. A kockadobások elég nagy szerencsfaktort adnak, amit ugyan lehet egy kicsi módosítani, illetve nagyon sok lehetőségünk van a kockák felhasználására is. Mi az első játék során elrontottuk, mert csak a közelben lévő repülőkre koncentráltunk, és inkább kockadobás módosító kávét szereztünk ahelyett, hogy a távolabbi gépeket szedtük volna le az utunkból.

A játék esetében erős pluszpont, hogy nem csak egy alapjáték van benne, hanem több forgatókönyvet is le lehet játszani, amelyekben erősen nehezedik a játék teljesíthetősége. Fontos, hogy a két játékos egymásra hangolódjon, de néha még ez sem elég, mert a kockadobások elég nagy véletlent jelentenek. A limitált játékosszám miatt elsősorban társasjátékos pároknak ajánlanám.

Egy újabb 15 perc bolyongást és felderítést követően az egy Cuvée-s asztalhoz sikerült leülnöm negyediknek. Előre bocsátom, hogy sem a téma (borok), sem a színvilág nem ragadott magával, de azért nagyon kíváncsi voltam a magyar Private Moon Studios játékára.

Külön megtiszteltetés volt, hogy a játékot maga a szerző, Pierrot, mutatta be nekünk. Első elmondásra egy kicsit bonyolultnak tűnt minden, de a játék során sikerült mindennek kitisztulnia. El kell mondanom, hogy kellemes csalódás volt, főleg ahogy a tematika visszaköszönt a logikus lépéslehetőségek során.

A forduló elején mindig kiválasztják a játékosok, hogy melyik évszakokban szeretnének akciózni. Ennek során lesz olyan évszak, ahol nem fogunk semmit sem tenni és annak akciói elvesznek. Ugyanakkor tovább szűkíti a lehetőségeket, hogy a választott évszakokhoz sem tud mindenki saját bábut tenni. Fontos megemlíteni, hogy akinek van az adott évszakban bábuja ő két akciót hajthat végre, míg mindenki más csupán csak egyet. Sőt, akár a két akciólehetőséget is fel lehet adni 2 pénzért, valamint egy eseménykártyáért cserébe.

A játékban 6 fordulót, azaz évet játszunk végig. Mindegyikben 5 évszak van (az ősz duplázódik, de mások az akciólehetőségek). Mint mondtam, hogy lesz olyan évszak, amely adott évben nem kerül játékban, így azon az évszakon jelenik majd meg egy időjárást jelző kártya, ami egy kicsit szabotálhatja majd a terveinket.

Akkor pár szóban megemlíteném az akciókat is. Tavasszal lehetőségünk van oltani, azaz jobb minőségű szőlőt létrehozni (ehhez át kell forgatni az adott kártyát). Csinálhatunk zöldszüretet, amikor a termelés mennyiségét lefelezzük, de a szőlő értékét kettővel növeljük. Valamit akár el is adhatjuk a pincénkben lévő borunkat.

Nyáron lehet gondozni a szőlőt, amivel annak értéke eggyel nő. Ugyanakkor lehetőségünk van az egyik szőlőtelkünkön valamilyen épületet építeni. Ilyenkor ugyan feladjuk a telken történő szőlőtermesztést, viszont cserébe több pénzt egy győzelmi pontot gyűjthetünk

Az őszi évszakokban lehetőség van leszüretelni, azaz a pincéikben tenni a boroshordókat. Az I-es ősz esetében további szőlőtelket vásárolhatunk. Itt ez annyiból érdekes, hogy igazából itt már egy olyan telkünk lesz, amin megtermet a szőlő, tehát akár ezt is le tudjuk szüretelni. A II-es ősz esetében pedig tudunk házasítani, tehát különböző borokat összeönteni és ezekből cuvée-t létrehozni. Ez azért fontos, mert itt igencsak jó minőségű, azaz sok pénzt és pontot hozó terméket lehet végül előállítani.

A téli évszak pedig arról szó, hogy itt lehet eladni a pincében lévő borokat, vagy azokat bormustrára küldeni.

Az akciók végrehajtását követően a forduló végén még van pár lépés (év végi teendők), amit végre kell hajtani. Az épületek igényeit teljesíteni kell, a munkásokat ki kell fizetni, be kell gyűjteni a bevételeket, bort lehet (olcsón) eladni és korosítani kell az el nem adott borokat. Ezt követően elő kell készíteni a következő fordulót, ha még nem tartunk a játék végén.

A győztes, a borÁSZ (ha-ha-ha) az lesz, aki a legtöbb presztízs pontot gyűjtötte. (Megúszta mindenki, hogy ezen írásomban nem erőltettem túlságosan a BORzasztó szóvicceket.)

Tudom, hogy rengeteg mindent kihagytam és talán vannak dolgok, amik pontosításra is szorulhatnak, de a célom nem egy teljes játékismertető volt, csupán csak betekintés a lehetőségekbe.

Azt kell mondanom, hogy kellemesen csalódtam a Cuvée-ben. A játék ugyan egy kicsit hosszúra nyúlt, a színvilág és téma továbbra sem lett a szívem csücske, sőt néhol az ikonokgráfia is lehetett volna egy kicsit jobb vagy egyértelműbb. Ugyanakkor számomra, a borászat tekintetében laikus személy számára nagyon is tematikusnak és logikusnak tűnt az egész. Szerintem nagyon szépen ki lett találva, hogy mit, mikor, hogyan lehet csinálni.

A nap végére maradt egy rövid, nem teljes játék a Dübörgő derbivel. Nos, ez volt a számomra legkevésbé tetsző társasjáték a 10 éves FB csoporttalálkozón. Mivel partijátékról van szó, ezért talán nem is kellett volna túl sokat várnom.

Két lehetőség van. Vagy van egy kijelölt személy, aki dobálja a kockákat és tologatja a lófigurákat a táblán, miközben esetleg kommentálja az eseményeket is, vagy használjuk az alkalmazást. Ez utóbbi életképesebbnek tűnik, még akkor is, ha egy idő után a kommentálás átcsap fárasztóba.

A játékmester vagy app kockadobásai során lehetőségünk van bizonyos lehetőségekre fogadni. Pl. melyik ló hányadik lesz, vagy hogy melyik ér be előbb, mint a másik, stb. Miután három ló is átlépte a piros vonalat onnantól megszűnik a fogadási lehetőség. Az adott forduló pedig akkor ér véget, amikor, az egyik ló végül célbaér. Négy fordulót követően pedig a legtöbb pénzt összegyűjtő lesz a győztes.

Sajnos a Ready Set Bet-ről, azaz a Dübörgő derbiről (Reflexhop megint) nem készítettem saját képeket, mert eléggé pörgött a játék. Az elsőre még vicces kommentálás – nekem - elég hamar unalmassá vált. Ha kézzel kellett volna tologatni a pici falovakat a pici versenypályán, akkor az is elég sok káoszt szült volna. Úgy gondolom, hogy lehet ugyan app nélkül játszani, de nem annyira érdemes. Pozitívum, hogy a játékot 2-9 fő játszhatja, de nyilván a minél nagyobb játékosszám a szerencsés.

A nagyobb csapatban játszó barátoknak ez egy jó választás lehet, habár tényleg csak egy partijáték, tehát túl sokat ne várjunk tőle. Lehet izgulni a lovainknak, jókat lehet nevetni vagy bosszankodni az eredmények kapcsán, de nagyjából ennyi.

Azt kell mondanom, hogy összességében nagyon jól éreztem magam az eseményen, és már várom a következőt. Köszönet az adminoknak, a szervezőknek és a fáradhatatlan játékmestereknek, hogy remekké varázsolták ezt a szombati napot.