Battlestar Galactica

Vége. Sajnos. De mivel előre tudtuk, hogy a negyedik évad lesz egyben a záró is, ezért szerencsére kapott egy tisztességesnek mondható lezárást, ami már eleve dícséretes. Egy zseniálisan induló, és remekül folytatódott sorozatnak mondhatunk búcsút. A Sci-Fi csatorna egy újabb nagy nevet nyakazott le, vagy dicsően hajtott rajta végre mártírgyilkosságot.

A negyedik évadot sikerült elég hosszúra nyújtaniuk a szünettel, ami miatt beszélhetnénk két utolsó 10 részes évadról is. Mivel jobb szeretek egymás után több részt megnézni, ezért inkább megvártam mire teljesen véget ért az utolsó szezon, és nem hetekről hetekre követtem végig az eseményeket. Így durván elég volt egy hét is.

A sorozat elég durva volt, és azt hiszem, hogy még a nem sci-fi rajongóknak is bejöhetett. Lényegében inkább dráma volt, mint űrcsatás kalandok sorozata. Az emberek ellenfelei itt nem különféle, hülyén kinéző űrlények voltak, hanem robotok (cylonok) és saját maguk. Ráadásul a géplényeket között is voltak olyanok, akik embernek voltak nevezhetők, és nem csak élő szövetnek a fémvázon. Tudtak érezni, szeretni és gyűlölni, valamint emberi érzések hajtották őket céljaik eléréséhez.

Innentől fogva olyanokat is írhatok, és valószínűleg fogok is, amik a negyedik évad nagy meglepetéseiből árulnak el dolgokat, ezért csak óvatosan az olvasással. A befejező évad egyik nagy kérdése volt, hogy az utolsó 5 emberi kinézetű cyclon közül ki az ötödik. A másik négyet már megismerhettük a 3. évad végén (elég durva meglepetések voltak itt is), ezért elég izgalmas találgatások voltak az utolsót illetően. Baltar, Starbuck, Adama, Lee, az elnök, az alelnök... vagy ki? Baltar ugye túlélt egy atomrobbanást, Starbuck is halottnak volt elkönyvelhető, és a többiek is erősen esélyesek voltak különböző okok miatt az 5. cyclon címre. Elég sok mindenre lehet számítani, mégis meglepetés lesz... Bár nekem annyira nem ütött a dolog.

A másik nagy kérdés, hogy akkor most sikerül megtalálni a Földet és elérkezünk-e az utazás végéhez, vagy mi lesz? Azt hiszem, hogy az nem meglepetés, hogy végül sikerül elérni az áhított bolygót, de az ott talált dolgok elég mély depresszióba viszik az emberiséget. Ezt követően elég durva dolgok következnek be a flottában, amit az elkeseredettség szül... meg persze az, hogy köztük élt a 4 cyclon, és ráadásul a múltban elég sok mindent köszönhettek nekik.

A korábbi évadok erős Baltar szállja erősen megkopott, és ezért a negyedik évadban már nem is süthette el a színész a Baltarstar Galactica poént. Nekem ez elég nyögvenyelősnek tűnt, bár a záró képsorok szerint szükséges volt a tudós, ex-elnök, messiás, stb szereplése. Ahogy a Hatosé is... Héra szintén ilyen szereplőnik tűnik, bár volt egy pár kulcsmozzanata, ami erősen meghatározta a véget. A cyclonok is egész emberivé váltak, ugyanis sikerült a nézeteiket teljesen kettészakasztaniuk, és összeveszniük.

Az utolsó két rész, ami terjedelem alapján inkább három, erősen megoszthatja a rajongótábort. Az elsőből kiderül pár karakter háttere és esetleges motívációjuk, jobban beleláthatunk a lelkivilágukba. A másodikban történik meg az, amire a rajongók vártak... Egy űrcsata, ami sajnos elég sok logikátlanságot és következetlenséget tartalmaz. A látványorgia ellenére sajnos ez sikerült tartalom szempontjából a leggyengébben. Az utolsó harmadról pedig gondolom, hogy nem nekem jutottak eszembe egyedül A gyűrűk ura hobbitkái. Nagyon jó az alapötlet, de valahogy nem az igazi a megvalósítás, túl sokat "szenvednek"... az is kérdés, hogy jobban meg lehetett-e volna valósítani.

Az összességében a negyedik évad, ahogy az egész sorozat is, nagyon jól sikerült, és kár hogy vége. De egyben jó is, mert így nem egy végtelen történetté vált, ami majd egyszer a semmi közepén ér véget. Sajnos az évadok számának növekedésével egyre esett a színvonal, és így sajnos voltak töltelékrészek is. Persze lehet magyarázkodni, hogy ezekkel kerekebb lett a történet, csak igazából nem sokat lendült velük előre a főszálon a cselekmény.

Mit lehet még elmondani? Vége. End of line...

Nem-newtoni folyadék

Nemrégiben az egyik kolléganőm mesélt róla, hogy látott valamelyik tévécsatornán valami olyan ismeretterjesztő filmet, amiben a nem-newtoni folyadékokról volt szól. Elég érdekesen hangzott a dolog, és ráadásul múlt hét pénteken prezentálta is.

A kisfilmben sikerült félrefordítani a hozzávalókat, mert kukoricalisztet említettek, holott kukoricakeményítőre van hozzá szükség. Na meg persze vízre... Nincsen semmilyen titkos adalékanyag.

A lényeg az, hogy a keverék elég érdekesen viszonyul a hirtelen kölcsönhatásokra. Ha például a tenyerünkbe veszünk belőle, akkor gombócot tudunk gyúrni, amely a gyúrást követően szétfolyik. Ha pedig gyorsan ütögetni kezdjük, akkor nem süllyed bele a kezünk. Mellékelek egy videót is, ahol azt is prezentálják, hogy nagy mennyiségben járni is lehet rajta.

Jó kísérletezgetést! ;)

J. K. Rowling: A kviddics évszázadai

Meg kell mondanom, hogy elég nagy elmaradásban vagyok, ami blogomat illeti, és mindenről csak sokkal-sokkal később írok bármit is. Ez részben lustaság, míg részben az elfoglaltságom miatt van. Sajnos könyvek olvasására főleg csak utazás közben van módom, és mivel van egy olyan perverzióm is, hogy szeretem hosszú könyveket, ezért ezek hordozása ne minden esetben kényelmes. Ilyen esetekben vagy van nálam egy vékony könyv, vagy elő kell vennem a PDA-mat, hogy arról olvassak valami e-könyvet / e-bookot.

Szerencsére sikerült megjavítani a kütyümet, ezért el tudtam olvasni "A kviddics évszázadai" című könyvet, amit még a hiba előtt elkezdtem. Rowling a könyvet "álnév" alatt készítette, ezért talán sokan nem is csapnak le rá, mert automatikusan a neve alapján keresik az írást, és ha véletlenül meg is látják, akkor azt mondják, hogy biztos csak valami hamisítvány...

A könyv keletkezése itt is valami hasonló lehetett, mint a legendás állatos írás esetében. Megírt egy csomó háttéranyagot, aztán gondolta, hogy a száraz tartalmakat kiegészíti pár humorosnak szánt dologgal, aztán kiadja. Előzetesen valami hasonlóra számítottam, mint a másik könyvnél, csak kevésbé szárazabbra. Ez nagyjából így is volt, mert a játék történeteinek és szabályainak alakulása volt viszonylagos történetekkel való kerítésben tálalva. Sajnos, eléggé erőltetten lett megoldva az egész, bár az is lehet, hogy csak a fordítás egyik hibája... Igen, egyík. Mert rengeteg van.

A szöveg egész gördülékeny, de erősen bántja a szemem, hogy több minden angolul maradt. Mivel fantasy-ről beszélünk, egy félig-meddig kitalált világban, ahol az írónő ragaszkodott a beszédes nevekhez, ezért a különböző csapatok neveit fordíthatta volna a fordító. Ez kevésbé róható fel hibának, mert az amerikai kosárlabda csapatok neveit sem fordítjuk magyarra, de itt ugye mégiscsak részben kitalált a világ...

Eléggé fájdalmas viszont a kifejezések angolul hagyása. Néhány kifejezést nagyon egyszerűen át lehetett volna ültetni magyar nyelvre, de szinte minden angolul marad. Így sajnos elég féloldalas lett a dolog.

Sajnos maga a könyv sem olyan szórakoztató. Bár nem volt annyira száraz, mint a másik, de hiányzott belőle a humor, és ritka volt, amikor el tudtam volna akár mosolyodni is rajta.

Mese a T-Home-ról

A múlt hét hétfőjén este hat óra környékén érkeztem haza. Miután beléptem a lépcsőház ajtaján, rutinszerűen nyúltam a levélszekrény felé. Egy darab levél árválkodott benne. T-Home. Hmm... Mit szeretnének vajon? Nem lehet számla, mert nem akkor szokott megérkezni, és a borítékon is lehetett érezni, hogy nem elég vastag.

Felsétáltam a lakásba, majd kinyitottam. Egy tájékoztató volt benne, mely szerint aznap(!) vonalkarbantartást végeznek a környéken, ezért a telefonszámomhoz tartozón fél órás kimaradás következhet be, valamikor a nap folyamán. Az időintervallumra pontosan nem nagyon emlékszem, de mintha 8 és 16 óra lett volna. Vicces, időben tájékoztatnak...

Élt bennem egy nagyon halvány gyanú, és egy kicsit bíztam benne, hogy a mosolyom szélesebb lesz, ezért a böngészőbe gyorsan beírtam a http://www.speedtest.net/ oldal címét, hogy lemérjem az aktuális sebességemet. Azt hiszem, hogy többször is meg kellett dörzsölnöm a szemem, de nem volt kétség... 6,88 Mbps-et írt ki letöltési sebességnek! Tudni kell, hogy már tavaly szeptember óta 8Megabitem van, papíron. Azóta írtam nekik pár levelet, hogy mi miatt lehet, de érdemi választ nem kaptam. Igaz, hogy volt egy modemcsere, és a sokak által szidott Askey típusút kaptam meg, de túl nagy változás nem volt. Valamivel stabilabbnak tűnik, mint az előző, és mivel remekül melegszik, ezért akár tojást is lehetne rajta sütni...

Szóval furcsa volt látni a közel 7Mbps-t azok után, hogy előtte csak nyögve, többszöri reset után volt csak 3Mbps. Eddig nem is nagyon akartam írni róla, mert azt hittem, hogy csak valami vicc, és hogy úgyis vissza fog esni, de szerencsére nem. A modem ki- és bekapcsolásokra sem tűnt el, most már egy hét óta mondható atomstabilnak.

Minden gúny nélkül kijelenthetem, hogy: T-home, gratulálok!

PDA megjavítva és Vatera

Ha egy kicsit az ember elhavazódik a munkába, és a mellette beválalt Baldur's Gate 2 és Oblivion fordítási kötelezettségeit nem hanyagolja el, akkor annak a blogírás is kárát látja. Ha már napi szinten iksz-ezer karakter került beverésre, akkor újabbakhoz nem sok kedvem marad.

A lényeg annyi lenne, hogy Évi vaterázásainak újabb gyümölcse termett. A sok 1 forintos ruha mellett sikerült egy olyan fickót találnia, aki nemcsak, hogy tudott kijelzőt szerezni a PDA-mhoz, de ki is tudta cserélni a rosszat. Igaz, hogy az egész 12 ezer pénz volt, de mégsem 17. A Mitac Mio 169RS típusú készülékem szinte olyan, mint új korában. (Ezt az érzést csak tovább fokozta, hogy a "hard reset" miatt mindent újra kellett csinálni és telepíteni. Valamint, hogy még nem vettem le az elejérő a védőfóliát sem.)

Ha már megemlítem a Vaterát. Eddig nagyon sokat tudtunk neki köszönni, mert elég sok jószándékú egyén teszi fel oda a cuccait 1Ft-ért vagy potom áron. Nem kifejezetten az a célja, hogy sokan nyerjen a ruhán (bár ilyennel is találkoztunk), hanem az, hogy jó kezekbe kerüljön. Most, hogy galád módon bekebeleztek egy másik hasonló oldalt, így még nagyobbra nőtt a részesedésük, és meg tudták azt tenni, hogy előnytelenebb feltételeket nyújtsanak a felhasználóknak, azaz gyakorlatilag fizetőssé tették a dolgot. Most kellenének jó aukciósoldal-motort író szakértők, mert egy hasonló oldallal most elég jól tudnának járni. Persze azért vannak gyengébb próbálkozások, amik Évinek annyira nem tetszenek (és a Vaterán is vannak kevésbé jól átgondolt funkciók), de én mégis látnám benne a potenciált.

Forma 1: A 2009-es szezon előtt

Ma hivatalosan is megkezdődött! Eddig csak tesztelgettek, de most már megérkeztek az első versenyhelyszínre, Ausztráliába. Ma reggel a srácok már kigördültek az első szabadedzésekre, amik azóta már le is záródtak.

A szabadedzések alapján az első jóslatok be is igazolódtak. A három csapat, melyeknek az eredményét már a szezon kezdete előtt megóvták(!) tarolt a szabadedzésen. Az előzetes várakozás szerint azonban nem a Brown GP, az évad újonca, lett az első, hanem a Williams. A harmadik legjobb, a szintén diffúzor- és fenéklemez aggályos Toyota volt.

Érdekes viszont a többi csapat szereplése is. A McLaren sehol nincsen, míg a Ferrari is csak a középmezőnyre képes. Ha megóvnák az elején említett 3 csapat eredményeit akkor a Red Bull lehetne az első.

Azt hiszem, hogy érdekes szezon elé nézünk. A radikális szabályváltoztatások miatt elcsúnyított autók, a sima felületű abroncsok és az egyéb változtatások eléggé felkavarták az erőviszonyokat. Kétség sem fér ahhoz, hogy érdekes szezon elé nézünk.

A mai szabadedzés eredmények ellenére csak holnap reggel tudhatjuk meg a tényleges erőviszonyokat. Holnap reggel hétkor újra beindulnak a motorok, és megindul az éles körözés is. Mivel a Forma 1 az európai nézőket tartja elsőszámú közönségnek, ezért helyi idő szerint későbbi időpontban kezdődik a futam, ami számunkra azt jelenti, hogy nálunk 8 órakor rajtolnak vasárnap. De ébredni hasonló időtájt kell, ugyanis most hétvégén lesz óraállítás.

Vajon ki fog nyerni vasárnap? Valaki mer tippelni?

LG W2252TQ-PF monitor

Már közel egy hónapja tudom birtokomban az LG W2252TQ-PF névre hallgató monitort. Volt már időm tesztelni és kiismerni, ezért most megosztom a vele való gondolataimat.

A régi 17"-os CRT monitoromat már ideje volt lecserélni. Sokszor nem volt elég az 1024x768 képpont, és ennél többre volt szükségem. Első körben a 22"-os Samsung monitorokat néztem, de sajnos már nem találtam azt a típust, amit hónapokkal korábban kinéztem. Elég sokat érdeklődtem a neten, teszteket nézegettem, majd végül nem egy Samu monitor mellett tettem le a voksomat, hanem az LG-nél. Érdekes módon ezt már első körben ki akartam volna zárni, de többeknek sikerült meggyőzni-e, hogy ez jó választás lehet számomra.

Nézzük csak gyorsan a jellemzőit. Aki érti, annak nem kell magyarázni, aki meg nem érti, annak úgyis mindegy... 2ms válaszidő, 1680x1050 pixeles felbontás, 300 cd/m2 fényerő, 10000:1 kontraszt arány, 170/170 fokos látószög, 3 napos pixelhiba garancia és viszonylag kedvező netes visszhangok és tapasztalatok.

Egy szerdai napon 11 óra körül adtam fel a rendelést, és péntek reggel fél8ra már ki is hozta a futár. Nem sokat tököltek... Ez így pont optimális volt, mert rendelkezésemre állt az egész hétvége az esetleges hibák feltárására. A monitor "összerakása" jó kis legózási feladat volt, de szerencsére nem okozott nagy problémát. A mellékelt kábelekkel hozzákötöttem a géphez és az áramforráshoz, feltelepítettem a hozzá kapott lemezen lévő dolgokat, majd nekiláttam tesztelni. Kerestem az esetleges pixelhibákat, megnéztem a felbontásokat, futtattam rajta filmet és játékot.

Összességében nagyon kellemes benyomásom lett a monitorról. Igaz, hogy egy kicsit állítgatni kellett a színeket, a fényerőt és a kontrasztot, de talán sikerült megtalálnom a saját magam számára optimális értékeket. Ami picit zavaró, hogy a hirtelen fényváltásokra egy picit lassabban reagál a monitor, valamint hogy a 16:9 és 4:3 képarány váltást még nem tudtam megoldani gyorsbillentyűből.

Watchmen - Tales of the Black Freighter

A tegnapi napon fejeztem be a címben szereplő, rövid rajzfilm fordítását. Meg kell jegyezzem nem volt túl egyszerű a nyelvezete, de a fordítások tekintetétben még mindig a Baldur's Gate (kanadai?) angolja a legdurvább. Nem is csoda, hogy még azóta sem készült el az említett játékok magyarítása...

Gyorsan kanyarodjunk is vissza 25 perces rajzfilmhez, amiből az utolsó 4 csak stáblista. Aki nem tudná a Tales of the Black Freighter a Watchmen képregény világában létező képregény, amit az újságárus bódé mellett olvas egy alak. Azt kell, hogy mondjam elég beteg benne a történet... De talán az írók célja részben az is volt, hogy rávilágítsák az olvasót arra, hogy a képregények nem csak gyerekeknek készülnek, sőt kifejezetten vannak olyanok, amik felnőtteknek készülnek (a Tales of the Black Freighter mellett érdemes még az erotikus füzetet is megemlíteni, amit az első Selyem Kísértet kapott az egyik rajongójától). Megintcsak elkanyarodok a témától, de kicsit furcsa volt számomra, amikor apósom a feleségem unokaöccsének vett egy manga képregényt, és közben azt mondta, hogy érdekes, hogy a gyereket (12 éves volt akkor) milyen gyerekes dolgok kötik le. Szerintem elég lett volna egy kicsit belelapoznia, és rájött volna arra, hogy ezt bizony talán nem is lett volna szabad a kezébe adnia.

Szóval újra nekifutok a Tales of the Black Freighternek. Azt kell, hogy mondjam a 21 percnyi tartalom tele van borzalommal és nagyon durva képi elemekkel, miközben nagyon komoly morális kérdéseket feszeget. Vajon meddig lehet elmenni, hogy szeretteinket megvédelmezzük? Vajon milyen kötelességünk van azokkal szemben, akik alánk tartoznak? Meddig süllyedhet le valaki, hogy elérje a nemes célját? Itt bőven megvalósul a "pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve" mondás.

Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is ez a rajzfilm. Erősen oda kell biggyeszteni a 18-as karikát a sarokba, de talán még ez sem védi meg a nézőt attól, hogy a megnézést követő éjszaka lidérces álmai ne legyenek.

Tenerife, 5. nap

Ez a napunk erősen be volt határolva, és igazából nem nagyon csinálhattunk semmit sem szabadon, mert délután 2 órakor találkozónk volt Lajossal.

Évi korábban többször is átnyálazta a Tenerife könyvet, hogy mit is lenne érdemes megnézni, de nem talált túl sok mindent. Úgy döntöttünk, hogy a főváros, Santa Cruz de Tenerife felé, északra vesszük majd az irányt az Autopistán (így nevezték náluk az ingyen használható autópályát). Az első utunk a sziget egyik legrégebbi falujába vezetett. Igazából itt találtunk semmi érdekeset néhány házon és a macskaköves utcákon kívül, ezért hamar folytattuk az utunkat.

Güimarban érkeztünk, ahol az útjelző táblák segítségével próbáltuk megtalálni a piramisokat. Az egésznek egy nagy parkot építettek, ahol bemutatták a maja és azték piramisokat, valamint találgatások is voltak arra vonatkozóan, hogy vajon kik, mikor és hogyan építhették a szigeten ezeket az építményeket. Próbáltak arra utalni, hogy talán a sziget lakói már Kolombusz előtt járhattak amerikában, és lemásolták az ottani piramisokat. Igazából engem az egész az egész szigetet jellemző teraszos földművelésre emlékeztetett. Szinte bármerre is jártunk a szigeten, mindenhol láthattunk ilyen kőfalszerű építményeket, amelyek fölött megművelhető földek voltak, majd megint egy ilyen kőfalszerűség következett. Itt még egy darabig nézelődtünk, majd úgy döntöttünk, hogy ez is elég unalmas, ezért továbbmentünk a fővárosba.

Santa Cruz de Tenerife elég érdekes egy hely. Szűkek az utcák és alig lehet parkolóhelyet találni. Elég nagy szerencsénk volt, mert a kiszemelt múzeum közelében találtunk egyet. Magával a múzeummal túl nagy szerencsénk nem volt, mert az elég szerényke. Bár egy ekkora szigeten mit is várhatna az ember. Kétségtelenül a legnagyobb látványosságot az ottani múmiák jelentették, de ezen kívül sok érdekesre már nem emlékszek vissza az idő távlatából.

Az idő azonban szépen telt, ezért időszerűvé vált visszatérnünk szálláshelyünk közelébe, ahol Lajossal volt találkozónk. Próbált velünk kötetlenül elbeszélgetni, miközben azért óvatosan (de valóban csak elég óvatosan próbálta eladni az üdülési jogait). Egy kicsit feszengősre sikerült a dolog, ezért hamar lelépett. Gondolom, hogy ez egyikünknek sem volt baj...

Mi pedig a nap hátralévő részében próbáltuk még kiélvezni a Regency-ben (rédzsönszi). Sajnos Évivel a kocsiban hagytuk Annamária úszófelszerelését, ezért ő nem tudta élvezni a fűtött medencét.

A nap lassan eltelt, és készülhettünk a következőre.

Számítógép-takarítás

Mit ne mondjak elég régen volt már az, hogy kipucoltam a gépet. Miután megtörtént a nagy alaplap és procicsere, azóta nem volt takarítás a gépházon belül. Illetve talán kisebb dolgok, amikor valami pici módosítást eszközöltem a házon belül.

Fura, hogy az első gépem, ami 286-os volt, soha nem volt takarítva. Azt hiszem, hogy egyszer nyitottam ki a kíváncsiság miatt... elég vastagon állt benne a por, valamint tele volt békés porcicákkal. Érdekes nosztalgikus érzés visszagondolni az óriás méretű, de csak 20 megabyte kapacitású merevlemezre. Most annyi helyen annyi terabyte-ot el lehet helyezni, amibe akkor bele sem lehetett gondolni. Változnak az idők, és az ilyen gondolatok is csak afelé vezérelnek, hogy én is öregszem... rohamosan... megállíthatatlanul... de ezt bejegyzést most nem ennek szántam.

Szóval a hétvégén alaposan szétnéztem a számítógépházban. Hülye szóviccel élve porzasztó látvány fogadott. Első körben széthúzogattam a kábeleket, hogy jobban hozzáférjek a dolgokhoz. Mint később kiderült a merevlemez hűtőjénél "túl jó munkát" végeztem, ugyanis egy kicsit kihúztam a kábelt a csatlakozóból és az egyik hűtőventillátor nem ment a bekapcsolást követően. (Csodálkoztam is, hogy miért mutat 37 fokos hőmérsékletet, mikor csak egy rövidet játszottam pont a hőmérséklet tesztelése céljából.)

Az alaplap és a hűtők környéke nem csak poros, hanem porcicás is volt. A legdurvább a videókártya hűtője volt, ami egyszerűen szörnyűen nézett ki. Akár sálat lehett volna fonni abból a mennyiségből. A porszívó nagyon durván dolgozott a legmagasabb fokozaton, de még az sem volt elég. Legutóbb Minigun blogjában (egész pontosan Minugun Diktatórikus Territóriuma) olvastam, hogy a parkettás ember sűrített levegőjét használták fel a művelethez. Nekem ez nem volt kéznél, ezért a porszívót átállítottam fúvó módra. Mit ne mondjak... meglepő volt a jelenség, valamint az a porköd is, ami kijött a gépből. Most rosszmájuan mondhatnátok azt, hogy az a por jött ki, ami a porszívóba bement, de mivel vizes a porszívó, így ez elő sem fordulhatott. Az alapos fújást egy újabb alapos szívás követte, majd rakhattam vissza a kivett kártyákat.

Ez követően - azt hiszem, hogy remek allokációs készséggel - elrendeztem a kábelekat úgy, hogy minél jobban tudjanak szellőzni a benti, melegedő alkatrészek. Azt hiszem, hogy összeségében jó munkát végeztünk Évivel és Annamáriával (aki mindenáron a csavarhúzóval akart bent mindent megkalapálni), így jelentős hőcsökkenést értem el, valami alacsonyabb alapzajt.

The Prodigy - Invaders Must Die

Mikor a szokásos kockulásom közben véletlenül fent voltam Teamspeaken, egy CoD2 warra várakozva, akkor a klántársaim elkezdtek beszélgetni az új The Prodigy albumról, az Invaders Must Die-ról. Kérdezgettem őket, hogy milyen, és az volt az egyöntetű vélemény, hogy jó és van köztük olyan szám is, amely régebbi muzsikák hangulatát is visszaadja, ezért úgy döntöttem, hogy beszerzem.

Megmondom őszintén, hogy első meghallgatásra annyira nem tetszett a dolog. Lehet, hogy azért, mert igazából nekem még a rave-es korszakuk tetszik jobban, és nem az ordibálós-gitárpengetős. Többszöri végigelemzésre viszont egész kellemes véleményem alakult ki az albumról.

Az első számmal az Invaders Must Die-al kapjuk az arcunkba, vagy inkább a fülünkbe a jóságot. Azt hiszem, hogy rögtön az egyik legjobb muzsikájukkal indítanak. Van benne energia, és van benne lendület. Egy kicsit Smack my bitch up utóérzése van.

A következő nóta, az Omen szintén elég ütős. A magashangú ütőshangszer elég horrorisztikus, vagy misztikus hatást nyújt, amivel csak még jobbbá válik az egész. Erről linkelek is egy youtube-s videót itt alant.

Innentől a számok (Thunder, Colours, Take Me To The Hospital) valamilyen régies, retrós hangulatot árasztanak magukból. Egy kicsit olyan, mintha újra a Voodoo People, Out of Space és társaik szólnának a dübörgő hangszórókból. Bár némelyikük tartalmaz elég idegesítő elemeket... A Warriors Dance-ben már az 1990-es évek középéről ismert dance hangzásokat is meg lehet találni. Szinte várom, hogy hol ugrik be DJ Bobo a pogozó tömegbe. Bár később elég lassúvá és vonaglóssá változik a szám, ezért eléggé beleszürkül az albumba.

A Run The Wolfes elég furcsán kezdődik. Az első gitárhangok után még bármi lehet belőle, de igazából punkosabb, rockosabb, pogózós zenét kapunk, ami már számomra már kiáltana egy jó középső dallamért, ami sajnos elmarad. Ebből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.

Az Omen (reprise) afféle pihenős muzsika, amit az 1990-es években előszeretettel tettek rave és techno albumokra. Most, hogy közben hallgatom, és jobban figyelek rá, egész jó. Tele van effekt orgiával és az említett korszak hangzásvilágával. Kár, hogy rövid.

A World's On Fire-t egy filmben aláfestőként el tudnám képzelni. Vagyis egy részét, mert ahogy halad előre a szám megjelennek benne nagyon érdekes és durva váltások. Valami hiányzik belőle, amitől igazán jó lehetne, bár az is lehet, hogy csak rosszul van összeszerkesztve.

A Piranha-ról elsőre az örök kedvenc RMB párosának The Place to be hardcore-paródiája jutott az eszembe, aztán ez néhány másodperc után el is tűnt. Elég furcsa módon próbál itt énekelni a The Prodigy ordibálóscsávója, de ettől még pogó-zene marad.

És el is érkeztünk a záró, 11. trackhez, ami elég jól kilóg a többi zene közül, ugyanakkor nekem eléggé bejön. A Stand Up-ot teljesen el tudom képzelni valami kicsit retrós hangulatot árasztó film fő témazenéjének. Lehet, hogy ez volt vele a cél. Egyszerűen zseniális, és nem elég egyszer meghallgatni. Szerintem fogunk még vele találkozni... és az sem elképzelhetetlen, hogy valami rövidített formában. Ami még teljesen jó benne, azok a rave korszak csúcsán bőszen alkalmazott bugyborékoló effektek.

Nos... a Black Smoke-hoz hasonlót még az RMB Widescreen albumán hallottam, és nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozott. Szinte teljesen ugyanaz a koncepció. A Fighter Beat pedig akár nyugodtan le is maradhatott volna az albumról, annyira nem hiányzik. Lehet, hogy csak valamelyik zenész itt élte ki fura hajlamait.

Ha az albumot egy görbén kellene jellemeznem, úgy hogy a bónusz track-eket nem számítom be, akkor az egész úgy nézne ki, mint U betű. Nekem főleg az első kettő és az utolsó zene jött be az egész albumról. Egy kicsit olyan, mintha a régebbi időkből vettek volna elő hangfoszlányokat vagy érzéseket, és azok köré építettek volna új nótákat. Az még pluszban tetszik, hogy régebben használt "hangszereket" is elővesznek, és nem csak az új hangzásokat alkalmazzák. A srácok érezhetően azon a vékony vonalon próbáltak lavírozni, amivel a legrégebbi rajongóikat visszanyerhetik, az újabbakat megtarthatják, valamint még újabbakat szerezhetnek. És hogy ez mennyire sikerült nekik, azt mindenki döntse el maga.

Fagyi szelet

Igazából nem tudom, hogy ez a sütemény miért kapta pont ezt a nevet, amikor a fagyihoz semmi köze sincsen. A névadó lehet, hogy nem tudott jobbat kitalálni. Az igazsághoz hozzátartozik még, hogy valamikor február közepén sütöttem meg (hosszú idő múlva), és csak mostában került az SD kártyán lévő kép a számítógépre. Most pedig lássuk csak hogyan készül el a finom, de elég sok elkészítésidőt felemésztő sütemény.

A tészta:
5 tojás

30 dkg cukor (lehetőleg porcukor)

10 evőkanál víz

20 dkg liszt

10 dkg darált dió

1/2 sütőpor

csipetnyi só

Az 5 tojás sárgáját elkeverem a cukor nagy részével, a tíz evőkanál vízzel, majd hozzáadom a darált diót, a lisztet, a sütőport és a csipetnyi sót. Miután sikerült rendesen összekeverni hozzáadom a maradék cukorral felvert tojások habját (Itt szokásos a technológia. Először magában felverem a fehérjét, és csak aztán adom hozzá a cukrot, miután a hab kemény lesz). Miután az egész tésztaalapot óvatosan összekevertem, kimargarinozott-kilisztezett tepsibe teszem, majd megsütöm. A sütési időre egészen pontosan már nem emlékszem, de nagyjából olyan 20-30 perc lehetett közepes fokozaton. A lényeg, hogy fogpiszkálópróbával meg kell állapítani, hogy a közepe meg van-e már sülve.

A krém:

25 dkg margarin (1 kocka Rama)

20 dkg porcukor

1 vaniliás cukor

4 púpozott evőkanál liszt

3 dl tej

3 tojássárgája

A porcukrot nagyjából felezem, és az egyik féllel habosra keverem a margarint. A másik fél cukor kis részével felforralok kb. 2,5dl tejet. A maradék tejet, cukrot, vaníliás cukrot, a 3 tojássárgáját és a lisztet beföttes üvegbe teszem, és jól összerázom, hogy ne legyen csomós. Ezt a keveréket a forró, még tűzön lévő tejhez keverem, egészen addig, amíg kemény pudingszerű nem lesz.

Miután ez kihült hozzákeverem cukros margarint. Én a margarin-habosra keverést a hülési idő alatt szoktam megcsinálni.

A hab:

3 tojásfehérje

18 dkg porcukor

A 3 tojásfehérjét kemény habbá verem, hozzáadom a porcukrot (az internetes irodalom itt 15 dkg- tól 30 dkg-ig írja a cukormennyiséget, de ezt inkább mindenki ízlésére bízom), majd az egészet gőz fölé teszem. Én vizet szoktam forralni, és arra rakom a tálat, amiben a habot verem. Nagyjából addig kell verni a habot, amíg nem látszik, hogy a hab a cukor miatta fényes, de a gőz miatt már kezd rászáradni az edényre.

Nem írtam, de gondolom, hogy világos az, hogy a kihült tésztára megy rá a krém, majd erre a hab. Az egész tetejére pedig ízlés szerint reszelt csokit vagy kakaóport lehet szórni.

Néhány szó a digitális átállásról

Azt hiszem, hogy sokak fejében erős zavar van azt illetően, hogy miről is szól a digitális átállás. A televízók, újságok és egyéb hírforrások mindenki felé úgy továbbítják az információkat, mintha azok a téma professzorai lennének. A sok idegen és misztikus kifejezéssel, valamint a rengeteg számmal pedig csak még nagyobb káoszt okoznak. Írásom valószínűleg nem lesz teljesen pontos, és talán hibás/téves dolgokat is tartalmaz, de egyeseket közelebb fog hozni a megértéshez.

Tekintsük csak át, hogy miként volt is ez régen. Volt ugye először a rádió, amely szigorúan analóg módon működött. Most itt lehetne még hosszan beszélni a rövid- és hosszúhullámról, az AM-ről és az FM-ről, de ezt inkább kihagynám.

A hangtovábbítás mellett megteremtődött a vele együttes képátvitel lehetősége is, amit a televíziókon keresztül élvezhetünk. Itt is folyamatos volt a fejlődés. Amellett, hogy fekete-fehér képből sikerült színeset csinálni, a frekvencitartományok is egyre szélesedtek, és így már a felsőbb Mhz-ek is igénybe vannak véve.

Az analóg földfelszíni sugárzásnak megvan a maga sajátos bája. Az adók közelségében, ahol nincsen semmilyen torzító tényező, akár egy csavarhúzóval is lehet fogni a műsort, és még csak dipólantennára (ez lehet egy hajlított hurok, vagy a szobaantennáknál jöl ismert fémkör. A lényeg, hogy ne legyen a kör közvetlenül zárt, és a két végére erősített kábel közvetlenül a készülékbe menjen) sincsen szükség. Emlékszem, hogy otthon csináltam egy másfél méter széles dipólantennát a rádióhoz, ami nagyon szépen tudott rázni, ha hozzáértünk.

További szépség, hogy a tetőkön látható yagi-antennákról már azonnal látszik, hogy milyen polaritásúak (az elemek vizszintesen, azaz horizontálisan, vagy függőlegesen, azaz vertikálisan vannak), valamint hogy VHF (nagyobb, hosszabb elemek) vagy UHF (kisebb, rövidebb elemek)sáv vételére alkalmasak-e. Ezek alapján viszonylag könnyen be lehet azonosítani, hogy mely műsorok fogására készült. Emlékszem, hogy anno én is csináltam otthon pár Yagi-antennát, amivel szépen tudtam nézni a magyar műsorokon kívül a szlovák egyest és kettest, szemcsésen a salgótarjáni tévét, valamint meglepő módon egy újvidéki adót (ezt a mai napig sem értem, hogy miként tudtam befogni viszonylag jó képpel és hanggal).

Yagi-antenna

Az analóg sugárzás egy idő után már nem csak földfelszínen folyt, hanem megjelentek a kábeltévék és a műholdas műsorszórási megoldások is. Ezek is analóg módon működtek és még működnek is napjainkban (gyakorlatilag tömörítés nélkül), és ezért nagyon korlátos is kapacitásuk. Érdekes kísérlet volt a Budapesten és környékén fogható Antenna Mikró szolgáltatás is, de erről majd később bővebben.

A technika fejlődésével fokozatosan kialakult a digitális technológia is. Először ezeket a műsorszóró területen a műholdas műsoroknál lehetett észrevenni. Lecserélésre kerültek az analóg beltéri egységek (és a fejek is, bár itt nem kellett volna minden esetben cserélni). Jelentős változást jelentett az analóg vétellel szemben, hogy itt két lehetőség létezik, vagy van kép és hang, vagy nincsen. Az analógnál lehet látni hangyákat, de itt szakad kép, "kockásodik", majd végleg megszűnik.

Parabola antenna

A digitális átállás tehát a műholdas műsorszórásnál már régen megkezdődött, és az analóg szolgáltatás szinte minimálisra csökkent. A digitálisnak több nagy előnye van az analóggal szemben. A tömörítésnek köszönhetően (általában mpeg2 vagy mpeg4) egy frekvencián sokkal több műsort lehet nézni, egyszerre több hangsáv lehet ugyanahhoz a képhez, és lehetőség van digitális műsorújságra (EPG) is. Hátránya az előbb említett vagy van kép vagy nincs probléma, valamint hogy a digitális szó nem feltétlen jelent minőséget is. Elég csak arra gondolni, hogy egy CD-n lévő zenéből lehet nagyon gyenge minőségű mp3-at is kreálni.

Az Antenna Mikró az Antenna Hungária saját, Budapestet kiszolgáló hálózata volt, amit először arra terveztek, hogy nagyobb szállodák több műsor iránti igényét kiszolgálja. Aztán később szélesebb körben elterjedt a lakosság körében, akik vagy fizettek érte vagy nem. Jelentős változást hozott, amikor megtörtént a digitálisra váltás, és az Antenna Mikróból Antenna Digital lett. Itt rögtön megszűnt az ingyen való műsornézés, valamint az analóg dekódereket le kellett cserélni digitálisra. Vicces, de igazából az Antenna Digital nem más, mint földfelszínen való műholdas sugárzás. Meg kell említeni, hogy itt is és a műholdas szolgáltatásoknál is van egy fontos alapfeltétel a vételre, ez pedig nem más, mint az adóra való közvetlen rálátás. Ugyan műholdnál ez szabad szemmel nem látható, de nem szabad semminek lennie az antenna tányér és műhold között (nem lehet sem fa, sem bokor, sem fal).

Az Antenna Digital lefedettségi térképe

Már az analóg műholdas sugárzás előhozott egy nagyobb problémát, ami nem más, minthogy ahány beltéri egység (vagy más néven Settop-box, vagy STB), annyi tévén lehet csak élvezni a műsort. Ugyan vannak két- vagy többtuneres megoldások, de az igazi, ha több STB van egy szobánként. A kábeltévék digitalizálásánál a fogyasztók csak most döbbennek rá, hogy náluk a digitalizáció azt jelenti, hogy újabb masinák jelennek meg a lakásban és már nem tudnak minden tévén külön műsort nézni, hacsak nem szereznek plusz beltéri egységeket. Ez általában a szolgáltatótól való bérlést jelenti. Igazából túl sok többletet nem kapnak a kábeltévét előfizetők sem. Bár lehetnek plusz hangsávok (némely esetben a magyar mellett nem angol vagy német, hanem román, lengyel, cseh és szlovák), EPG, de a kinálat nem növekszik meg túlságosan. Az újonan megjelenő csatornák nem nyújtanak sokkal többet, igazából csak alternatívákat kínálnak, vagy ismételnek.

Egy SETTOP BOX

Látható, hogy a digitalizáció már minden területen megtalálható, csak még a földfelszíni sugárzás területén nem terjedt még el. Pedig az EU-s szabályozások miatt ez is elkerülhetetlenné válik. Talán az nem titok, hogy az Antenna Hungáriának sikerült elnyernie az erre kiírt tendert, így ő fogja majd súlyos beruházások árán elterjeszteni az új rendszert. Itt még azért erős problémák vetődnek fel. Egyelőre sokba kerülnek a STB-ok, és pont az réteg nem tudja igazából megfizetni, akinél a legnagyobb szükség lenne rá. Egyelőre túl széles körben még nem is terjedhet el a Mindig TV néven futó dolog, mert a hálózat még kiépítés alatt áll. Talán emiatt is nem ugrottak még rá a kereskedelmi tévék a dologra, valamiért azért, mert kényelmesebb nekik kivárni, amíg a rendszer stabilan működni fog.

2011 végén azonban lekapcsolásra kerül az analóg rendszer. Mit is jelent ez? Akik otthon vagy tetőantennával nézik a tévéműsorokat azoknak STB-okra lesz szükség. Elméletileg a tetőantennák alkalmasak lesznek a vételre, de gyakorlatilag elképzelhető, hogy cserélni kell őket. Talán addig erősödni fog a jelerőség is, és így szobaantennák is elegendőek lesznek, de a csavarhúzó vélhetően már nem lesz elég. Aki pedig már most is digitálisan nézi a tévét (kábeltévé, műhold, Antenna Digital) az nem vesz észre különbséget.

Remélhetőleg már idén jelentősen bővül a nézhető csatornák száma, valamint lejjebb megy a STB-ok ára is, és így erős konkurenciája lesz a piacon versenyzőknek, akik így csökkenteni fogják szolgáltatásaik árait. Véleményem szerint az év végén már okosabbak lehetünk.

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük

A Harry Potter könyvfolyam után úgy döntöttem, hogy elolvasom még a kapcsolódó részeket is. Elsőnek a "Legendás állatok és megfigyelésük" című könyvnek láttam hozzá.

A PDA-mon automatikusan nem látom, hogy milyen "vastag" az adott könyv, de néhány oldal elolvasása után világossá vált, hogy nem lesz hosszú mire végzek vele. Nagyjából ez így is történt, mert néhány utazás során sikerült magam mögött tudnom az irományt.

Mit is mondjak róla. Az a gyanúm, hogy az írónő a regények írása közben készített magának néhány jegyzetet, amiket nem akart veszni hagyni. Úgy döntött, hogy még néhány aprósággal feltölti, valamint néhol vicces megjegyzésekkel kiszínezi. Azaz Harry és barátainak apró megjegyzései láthatóak egyes lapokon. Ilyenkor óhatatlanul elmosolyodik az olvasó, majd újra olvashatja a nem annyira szórakoztató leírásokat.

Nem tudom, de valahogy az egész nem működik. Egy bestiáriumhoz túl kevés... igazi könyvhöz is túl kevés az írás, de hát a pénz beszél, az olvasó pedig fizet (a könyvesboltban). Egy igazi rajongó úgyis megveszi, mert vétek lenne kihagyni. Igazából annyira nem vétek. Egy pár lény könnyebben megérthet és megismerhet az, aki érdeklődik a HP könyvek világa iránt, de semmi több. Van benne néhány idióta leírás, unalmas ismeretetés, és néhány kisebb történet.

Ami még bosszantott olvasás közben az a fordítás volt. A leírások még egész jók, de az elnevezéseket nem értem. Néhol lehetett volna kreatívabb a fordító, és nem kellett volna angolul hagyni egy pár kifejezést.

Tenerife, 4. nap

A téli nyaralásunk negyedik napját pihentetőbb szórakozással szerettük volna eltölteni, ezért úgy döntöttünk, hogy a tőlünk pár száz méterre lévő Aqualand szolgáltatásaival ismerkedünk meg részletesebben. Nem mondanám, hogy nagyon jó időre keltünk reggel, de azért reménykedtünk, hogy hátha kisüt majd a nap, és melegebb lesz az idő.

A bejáratnál megint papagájjal fogadtak minket, hogy majd készítenek fotót, amit a kijáratnál átvehetünk. Sokat erősködtek a fényképezéssel, de mi mondtuk, hogy felesleges. Igazából csúszdázni mentünk és szórakozni.

A nap csak nem akart kisütni, de ez minket különösebben nem zavart. Ledobtuk magunkról a felesleges ruhákat, és felmértük a vízhőmérsékleteket. Nem volt fűtött a víz, és ami volt az is sós. Itt sem lesz móka Annamáriának, és ez így is lett.

Évivel, Udikával és Norbival azért mindent végigpróbáltunk, a legegyszerűbbektől a legdurvábbig. A park megalakulásának korai szakaszában azért máshogy gondolhatták a dolgot, mert csak a belépő megvásárlása után lehetett volna nagy méretű úszógumikat bérelni. Volt több olyan csúszda is, ahol csak azzal lehetett lemenni. Most szabadon markolhattunk magunknak úszógumit és oda mehettünk, ahová akartunk. Az egész komplexumról itt egy térkép:

A csúszások mellett még érdemes megemlékezni a nagy hasasugrásomról (kb. 4 méter magasról), valamint a delfinshow kétszeri megnézéséről. Annamáriának talán ez nyújtott egy kicsi élményt, bár túl sokáig ez sem kötötte le. Azt mondják többen is (és nem csak a vízipark honlapja), hogy ez az egyik legjobb delfines műsor egész Európában. Valóban érdekes és szórakoztató volt, de valahogy nem ájultam el tőle, és inkább sajnáltam a delfineket.

Itt a legjobb csúszda a Boomerang volt, ahol páros gumival lehetett egyéniben vagy párosban lemenni egy nagyon durva meredekségű lejtőn, majd a lendület felvitt hasonló magasságba, majd vissza. Meg kell, hogy mondjam termelte az adrenalint, és rendesen kellett kapaszkodni. Ezen kívül volt még egy Tornado nevű, ami szintén jó volt, csak torony, amire fel kellett mászni egy picit ingatag volt, valamint maga a csúszórész erősen koptatta a bőrt. Sajnos a Kamikaze éppen karbantartás alatt volt, ezért az kimaradt. További negatívum, hogy kicsi gyerekek számára nem igazán van itt szórakozás, mert hideg a víz és veszélyesek rájuk egyes csúszdák.

Igazából a pihentető nap elég fárasztó lett a sok mászás miatta, és nem volt valami túl meleg sem, de élveztük... és akkor még ne is tudtuk, hogy a következőkben mi jöhet még.

Para

A szereplők nevét elolvasva először azt hittem, hogy valami vígjáték lesz, de ebben nagyot tévedtem. Teljesen félrevitt a szereposztás, de menet közben rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan rossz, amit nézek.

Évivel kezdtül el nézni, mivel a szereplők nevét elolvasva azt hittük, hogy kapunk majd valami gyengébb verziójú Valami Amerikát vagy Üvegtigrist. Erős bizakodásra adott okot az is, hogy sehol nem láttunk benne egy Koltait, Kernt vagy Gálvölgyit. A magyar színészekből nincsen valami túl sok, ezért szinte minden filmben ugyanazokat az arcokat látjuk viszont. Így fordulhat elő, hogy Csuja Imre bármi lehet, egy rendőrből lett biztonsági emberen át, akár maffiózó is (ez utóbbi nem ebben a filmben).

A történet elejét kevésbé lehet érteni, amikor a két ladás rendőr közül az egyiket telibelövik. Elég érdekes megvalósítás a rendező részéről, hogy más színeket, és "kopott szalag" hatást hoz létre az első percekben. Aztán váltás, egy okkult gyűlésbe csöppenünk, ahol mindenféle szellemek megidézése folyik. Ezt követően szerencsére már a történet is kezd kibontakozni. Itt már nagyon gyanús volt, hogy alig lehetett nevetni... Valamennyi fészkelődés is kialakult bennem, hogy már igazán történhetne valami. Aztán beüt a mennykő! Főhősünk egy nem igazán tisztességes ügyletekből meggazdagodott alkalmazottja, és olyan galibát okoz, aminek először az egyik ujja látja kárát. És ez még csak az első megdöbbentő jelenet, amit még számos hasonló követ.

A filmet végignézve az jött le, hogy sikerült egyfajta "Magyar blöfföt" csinálniuk, amerikai sztárok nélkül. Magyar "csillagok" ugyan vannak benne, de némelyik elég furcsa szerepet kapott. A nyögvenyelős kezdés után a film szépen beindul, és magyar filmben nem várt elemeket is felvonultat, amelyek egyáltalán nem lógnak ki a valóságból. Jó... azért vannak túlzások és nagy képtelenségek, valamint néhány idegesítő, magyar filmekre jellemző elem is, de valahogy működik. Szerintem nem mindenkinek fog bejönni, de nagyon érdekes próbálkozás volt, ami szinte kiállt azért, hogy legyen még több ilyen haza mozgóképgyártásunkban. Ne csak vígjátékok szülessenek, hanem másféle stílusú filmek is. Nagyon remélem, hogy ez még csak az alapköve volt egy nagy, épülő háznak.

Kiegészítés: Már éppen egy képet kerestem, amikor megtaláltam a film plakátját, amin ott díszeleg, hogy izgalmas vígjáték (ha minden igaz, akkor ezt a képet szúrtam be a bejegyzés elejére). Nos, nekem utólag nem a vígjáték jut róla eszembe, valamint a kép sem igazán erről árulkodik.

21-es út

Heh... Azért valamelyest vicces, hogy pont az maradt ki, amiről főleg akartam írni az előző bejegyezésben. A 21-es út.

Ha az ember autópályán száguldozik 130 km/ó környékén, akkor óhatatlanul benne marad a sebesség, és csak nehezen tudja magát ráerőszakolni saját magát lassabb haladásra, ha lehajt valami főútra.

Alig, hogy Hatvannál letértünk az M3-asról, néhány 100 métert követően belebotlottunk egy 60-as táblára. Itt jöhetne egy hülye vicc, hogy mit keres itt egy hatvanas, amikor már elhagytuk Hatvant... Ha, ha, ha! Azonban ez itt nem vicc, sőt még a 60 is túl sok. Szinte méter széles, deciméterekben mérhető krátérek találhatóak az úton. Ha valaki ilyen sebességgel belerongyol, akkor közel van a totálkár. Az egész út a Halálcsillag megtámadása felé vezető úthoz hasonlított (nincsen jobb kifejezésem, ha nem az angol trench-runt akarom használni).

Már nagyon vártuk a gyöngyösi (azaz inkább szurdokpüspöki) elágazót, mert onnantól következtek az újonnan épített kétsávosra bővített utak, melyeken már 110 km/ó sebességgel is lehetett száguldozni. Új út, két sáv, 110 km/ó, nincsenek kráterek... A fenét nem! Nem is értem, hogy képesek ilyen trehány munkát végezni az új építések során... A 2 évesnél fiatalabb, tehát valóban újnak mondható asztfal szintén gödörtenger volt.

Érhetetlen, hogy az a főút, amelyről Ferkó szépbátyánk szerint 20 perc alatt el lehet érni az autópályát Salgótarjánból (helikopterral) életveszélyes.

Egy pontos hétvége

Igazából az egész már szerdán kezdődött. Azzal, hogy édesapám lehozatta magát öcsémmel Budapestre, valamilyen koncentre. Balázs nem tudom, hogy mennyire örült az egész fuvarnak, de gondolom, hogy semennyire. Mivel ketten már úgyis jöttek, és Évi úgyis készült volna valami étellel, ezért anyukámnak is szóltunk.

Évi nagy menete is ekkor kezdődött, mert szerda reggel vérvételre kellett mennie. Nagyon korán kelt, és amikor visszaért (én ekkor indultam munkába), nem feküdt vissza aludni. Aztán napközben főzött, mosott, takarított és persze Annamáriára figyelt. Azt hiszem, hogy az ezt megelőző napokban pedig elég durván játszott a Puzzle Quest Galactix nevű játékkal (erről majd talán egy másik bejegyzésben írok). Szóval szerda este sokáig voltak nálunk öcsém és szüleim, ezért Évi nem nagyon tudott pihenni.

Csütörtökön reggel/délelőtt pedig Tihanyba indult. Közben megállt Székesfehérvár-Székesfehérvár megállónál, hogy a PDA-mat odaadja a fickónak, aki ígérte, hogy megcsinálja 13eFt-ért. Ami ugye nem 18, de nem is olcsó. Én meg aznap hiába cipeltem magammal a kosaras cuccot, mikor elmaradt az edzés. Szerencsére gyorsan ki tudtam találni, hogy akkor elmegyek moziba Watchment nézni. Kár, hogy nem volt valami 19.00 órai kezdetű előadás, csak 20.45-ös, de legalább este volt egy kellemes, szitáló esőben való sétám. Ez annyira felélénkített, hogy még hajnali egykor is a blogomat írtam, és csak azért feküdtem le aludni, mert tudtam, hogy másnap reggel álmos és fáradt leszek.

Péntektől Évi elkezdett óramű pontossággal mozogni. Azt mondta, hogy 16.00-ra jön értem. Ez így is lett. Azt ígértük, hogy 18.00-ra Salgótarjában, a Királyi Falatozóba érünk. Így is lett. Szinte másodpercre pontosan (ahogy a szombat reggel 10 órási találkozóját is telibelőtte). Szóval pénteken este 6-ra megérkeztünk a Királyi Falatozóba. A halotti tornak már majdnem vége volt, ezért beengedtek. Ehettünk nagyon finom pizzát. Komolyan mondom, hogy ilyen jó tésztát máshol nem nagyon enni. A piros szószból talán többet is el tudtam volna ugyan viselni, de a feltéttel sem volt semmi gond. Többek között azért siettünk oda este hatra, mert a központi zárat szerelő csávót vártuk, hogy megcsinálja a vezetőoldali első ajtót. Csak megnézte, és nem csinálta meg. Majd szombaton... mondta.

A szombatot sikerült egy kicsit el... szabnom. Mert egy kicsit máshogy gondoltam Évi programját, ezért ő nem tudott vásárolni. A másik, ami nem jött be, hogy a központizáras csávóval nem tudtunk találkozni. Maradt a vasárnap... Nem baj... Évi barátnőjével jól elbeszélgettünk, közben még egyet tudott IRL (élőben, internet nélkül) vaterázni, én meg virágokat venni nőnapra. (Aki velem névnapügyileg nőnapviccet követ el, azt sallerbakteriálisan elküldöm a pics*ba!)

Vasárnap azt hiszem, hogy telibe 15.00-kor értünk a központizáras csávóhoz, aki negyed óra alatt visszakasztotta a kiesett pöcköt, és boldogan indulhattunk haza. Sikerült pontban 17.00-kor megérkeznünk...

Watchmen - Az őrzők

Még teljesen friss bennem az élmény. Még mindig izzadtságtól és esőcseppektől vizes az amúgy is loboncos hajam, a fülemben még mindig lüktet a vér, és a lábszáraimban még érzem a hegynek tartó erőltetett menetet. Az egész, moziból hazafelé tartó sétám során csak a film járt a fejemben. Azt hiszem, hogy megérte megnézni.

Annamária és anyukája a mai napon Tihanyba utaztak. Az utazás fő célja részben az volt, hogy a tönkrement PDA-mat megjavítassa Székesfehérvárott, valamint meglátogassa távolabb élő nagyanyját és nagynénjét. A mai kosáredzés valamiért elmaradt, abszolút nem volt semmi levelezés a részleteket illetően, ezért olyan délután 4 órakor körvonalazódott bennem a dolog, hogy talán elmehetnék moziba.

Mondhatjátok, hogy mennyire gonosz vagyok, hogy a feleségemet sem viszem magammal. Azt hiszem, hogy így utólag elmondhatom, jó döntés volt. Nem hiszem, hogy tetszett volna neki a film, és rászánt volna önszántából majdnem három órát az életéből. Amúgy is leghamarabb csak a jövő hétvégén tudtuk volna megnézni. Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy írjak valamit a bejegyzésem tárgyáról is.

A Watchmenről (vagy a magyar fordításában Az őrzőkről) néhány héttel ezelőttig nem sokat tudtam, aztán a nagy hype (ide kellene valami értelmes magyar szó, talán az "előre feltüzelés" kifejezés megteszi) engem is berántott. Igaz, hogy kíváncsiságból már elektronikusan, angol nyelven beszereztem a minden alapjául szolgáló képregényt, de még csak az első füzet 15. oldaláig jutottam. Nem annyira kényelmes monitor előtt görnyedve olvasni. A képregényről tudni kell, hogy az 1900-as évek első 100, angol nyelvű írását tartalmazó listán egyedüli képregényként szerepel, ami azért nem kis teljesítmény. Tartalmával sokkal mélyebbre ás, mint bármelyik más hasonló alkotás. Szinte csak jókat lehet a képregényről olvasni. Igaz ez a 300 című másik nagy klasszikusra is, de a ott a film abszolút nem jött be.

A történet szerint 1985-ben járunk, és a hidegháború már olyan mértékeket ölt, hogy küszöbön a 3. világháború. Ennek még hangsúlyosabbá tételére előkerült egy a világ végét jelző óra, ami már az utolsó öt percben jár. A helyzet valóban kritikus, és az atomháború szele már megcsapta a velejéig romlott világot. Ebben az alternatív világban Nixont harmadszor választják újra, és a régen ünnepelt, kiöregedett szuperhősök a nemzet ellenségévé váltak, aminek következményeként vissza is vonultak. A Komédiás halála viszont megfújja számukra riadókürtöt, hogy újra vissza kellene térni korábbi életükhöz...

Már számtalan helyen leírták, hogy a hősök nagyon is emberiek és emberközeliek. Valójában csak egyetlen szuperképességekkel rendelkező van közöttük, bár a film ezzel kapcsolatban erősen megcáfol. Az is lehet, hogy a 300 című film rendezője itt is erősen él a túlzásaival. Az őrzők eléggé realisztikus, olykor brutális, véres, erőszakos, ahol én az alsó korhatárt nem 18 évben szabtam volna meg. Nem mintha számítana...

Azonban a film jó. Mondtam, hogy csak az első 15 oldalt olvastam a képregényből, amit az első percek szinte hűen követnek is. Ami picit zavaró volt, az az R-betűvel kezdődő, kimondhatatlan nevű álarcos hős folyamatos narrálása. Rendben van, hogy a képregényhangulatot akarják vele visszaadni, de miért valami mormogó hangot kell hozzáadni. A film vágásai elég durvák, nagyon sokszor "utazunk az időben", hogy visszatekintsünk a múltba, és hogy megismerjük a karaktereket. Elég sokáig tart ez a felvezetés, ezért a vége valahogy egy picit talán az összecsapottság érzetét kelti. Kevés ide a három óra, de annak örülök, hogy nem lett belőle sorozat. A lezárt, kerek történetek nagyon ritkák...

A film zenéi nagyon összecsapottak, és egy picit szét is zilálják a hangulatot. A magyar felirat meg elég... érdekes. Nem igazán szoktam filmnézés közben ezt figyelni, de meg kell, hogy mondjam néhány hobbifordító jobban vette volna az akadályt. Nem tudom, hogy a fordító milyen mélységig ismerte a történetet, látta-e a filmet, vagy olvasta-e a képregényt. Volt néhány mellényúlása, amit szinkron esetében nem nagyon vettem volna észre.

A karakterek eléggé eltaláltak. Igazából csak a sokadrangú mellékszereplők között láthatunk ismert arcokat, de ők szinte mindig csak háttéremberek voltak.Itt sincsenek másképpen. A főszereplők számomra teljesen ismeretlenek voltak, de ez nem rontott semmit az összhatáson. Nem voltak előzetes következtetéseim. Amúgy a karakterek elég furcsák, és azt az érzetet keltik, hogy már találkoztam velük más képregényekben, csak más néven. Elég sok a hasonlóság, de ettől függetlenül nagyon egyedi. Ahogy a történet is, bár a képregényt jobban ismerők (vagy inkább csak elolvasók) szerint, teljesen eltér a papír alapú verziótól a mozgóképes. Meg kell, hogy mondjam, van benne fordulat, és nem a megszokott a vég... ennél azonban többet nem árulnék el.

A film remek, és már várom, hogy mikor jelenik meg a bővített változat dvd-n. Igaz, hogy inkább képregényrajongóknak, vagy olyanoknak ajánlom (a mondandója ellenére), akik el tudnak ragaszkodni a valóságtól és nem riadnak el egy kis erőszaktól. Remek egy szórakozás, bár ki kell bírni közel három órát. Saját magamnak annyit mondanék, hogy ideje lenne elolvasni a képregényt...

Sunlounger - Another day on the terrace

Nem tudom, hogy mennyire véletlenül bukkantam a DJ Shah nevével fémjelzett Sunlounger projektre. Éppen trance zenéket hallgattam youtube-on valamit, amikor megláttam ezt a chill-out zenét. Szerencsére pont olyan hangulatban voltam, hogy nosza, hallgassunk bele, baj ne mlehet belőle. Az egyik számot a másik követte, bár videóklipje igazából egyiknek sem volt (nem is nagyon tudtam volna nézni, és amúgy is csak hallgatni akartam).

Egy kis keresgélést követően sikerült megtalálni a 2008-as albumukat. Most ugyan még nem arról írok, de meghatározó volt abban, hogy a 2007-es Another day on the terrace címűt is beszerezzem. Meg kell mondanom, hogy nem csalódtam.

Első hallgatásra elég furcsa volt, mert az újabb zeneileg "fejlettebb" és teltebb érzést ad. Azonban sokadszori hallgatás után megkedveltem, és már nem csak az album címadó muzsikája és a White Sand tetszik.

Az album két lemezt tartalmaz. Az elsőn vannak a nyugodtabb hangvételül chill-out muzsikák, míg a másikon klubbok számára fogyaszthatóbb, pörgősebb muzsikák. Nekem érdekes módon a lassabb, pihentető zenék sokkal jobban bejönnek, mint a dobbal jobban támogatottak.

A nyítózene az Another day on the terrace. Nagyon eltalált muzsika, mely hangzásvilágában teljesen azt az érzetet kelti, hogy a naplementés tengerparton fekszel, miközben a hatalmas hullámok a partot mossák, és a fejed felett sirályok repkedenek. Zárójelben megjegyezném, hogy hangzásra igencsak hasolít egy 10 évvel korábban készített saját számomra...

Az In&Out számban már emberi hang is hallható. Ezis elég kellemes, nyugtató zene.

A 3. számra, a White Sand címűre sok szót nem vesztegetnék, aki akarta már meghallgathatta már a blogomon keresztül is. Egyszerűen zseniális!

A Losing Again különösebben nem ragadott meg. Kicsit hasonlít a Dune egyik régebbi számára, ami csak az albumon jelent meg. A női vokálból többet is ki lehetett volna hozni.

Az A Balearic Dinner című zene mediterrán hangulatot hordoz, a spanyolos gitár pedig valahogy a kavargó homokot idézi. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy bikaviadal kezdődne a környéken, ahol még csend honol, de érezhető a feszültség.

A Crawling egy kellemes női vokállal feljavított muzsika, ahol a háttérben szóló zene valahogy idézi a címadó dal hangvilágát.

Az Aguas Blancas nagyon hasonlít a White Sandre, mintha annak egy másik verziója lenne. Hangszerelése hasonló, ahogy a dallamvilága is, de mégis teljesen más. Számomra kevésbé jó.

A Keep our ring teljes egészében folytatása az előzőnek, de kapott egy nagyon helyén lévő vokált, ami nagyon sokat javít. Valamint sokkal kellemesebb dallamok csendülnek fel benne, mint az Aguas Blancasban.

A Hierbas Ibicencas című számban visszaugrunk oda, ahol 1 számmal korábban befejeztük.

A Lounging by the Sea is ugyanezt a vonalat követi, viszont itt megjelenik már egy fúvóshangszer is. Nagyjából ez segít azon, hogy el ne aludjunk...

A Shine On Me tipikus dance szám címet hordoz magán. Az énekkel kiegészített zene azonban kicsit altató jellegű, és ezt az érzetet a dudorászós hangvétele csak még jobban erősíti. Számomra egy kicsit Enyás beütésű is.

A Lumumba a chill-out album levezető zenéje. Újra jön a White Sand-es hangzás világ, és valahogy érződik belőle a búcsú.

A trance-esebb jellegű második lemezt nem elemezném ilyen bőven. Itt kaptak a számok egy belső lüktetést, valamint nagyobb tempót. Az In & Out, a White Sand és a Keep Our Ring egész jóra sikerült, míg a többi viszonylag lapos. Igazából nem ez a lemez az egész album erőssége, hanem a másik.

Igazán érdemes bepróbálni a Sunloungert azoknak is, akik nem nagyon szeretik az elektronikus zenét. Igazából a hamarosan boncolásra kerülő 2008-as album meghallgatását ajánlanám elsősorban, de érdemes ezzel is próbát tenni.

Annamária a 14. hónap végén

Réggen volt már "mit csinál most Annamária" rovat, ezért most szentelnék neki is egy pár sort. Néhány nap múlva be fogja tölteni a 14. hónapját is. Mostanra egy igazi eleven rosszasság lett belőle, akiben már erősen érződik a "csak azért sem csinálom", "értem én, de azért sem", illetve "hisztizni fogok, ha nem úgy lesz" magatartások csírája. Bár ez utóbbit már egy ideje igen intenzíven gyakorolja is.

Egy ideje már együtt pakoljuk a különböző formákat abba a gömbbe, amin a formákhoz társult lyukak vannak. Segítek neki, de van amikor elég ügyesen pakol. Az építőkockákat most már nem csak dobálja, vagy lerombolja, hanem egymás tetejére is tudja pakolni őket. Legutóbb már hatot is sikerült egymásra raknia, hogy az nem dőlt le. Az egyensúly érzékét azzal is erősíti, hogy üres ásványvizes palackokat állít a talpukra...

Evésben és ivásban is állt be változás a legutóbbi, vele kapcsolatos bejegyzésem óta. Az apróra felvágott kis katonákat már egyedül eszi, és segíteni sem kell neki. Kanállal már félig tud egyedül is enni, bár inkább csak saját magát keni ki joghurtevés közben. A késsel és villával való evésben is fejlődik, mert ez utóbbival már szinte egyedül is tud enni. Azért néha nem árt figyelni rá, de elég ügyesen szúrja fel az ételt és teszi a szájába. Most már mindent eszik, amit mi is. Bár lehet, hogy kezd válogatós lenni. Arra különösen büszke vagyok, hogy a túrórudit úgy eszi, hogy közben nem keni ki vele magát.

Járunk szorgosan babaúszásra is, bár a lába miatt hagytunk ki pár alkalmat, és most sem mentünk, mert tegnap még volt láza (ma már nincsen). A legutóbbi úszáskor a háton siklásnál sem volt nyűgös. A vizet még mindig nagyon szereti. Mostanában, amikor engedem a kádba a vizet ő is odateszi a kézét a zuhanyrózsához, hogy vizes legyen. Aztán ezt követően egyedül odamegy a törülközőhöz, és beletörli pici kezecskéjét. A fürdőkenőcsöt már nagyon ügyesen szét tudja kenni a hasán. Legutóbb eléggé meglepett, amikor a hasonló tégélyben lévő popsikenőcsöt is hasonlóan a hasára akarta kenni. Már nem csak beborítja a kádba a kád szélén lévő dolgokat, hanem azokat vissza is pakolja. Pancsolni még mindig nagyon szeret, valamint kivevéskor kapállódzik, hogy lemenjen róla a víz.

Az alvásnál is kezdenek kialakulni a szokások. Napközben néha odajön a takarójával, és mondja, hogy "te-te", ami vagy a "tente" akar lenni, vagy a "takaró", és egyértelműen az alvást jelenti. Betesszük a kiságyába, és egy idő után alszik. Este lefekvéskor bekapcsoljuk neki a szobájában lévő cd-s magnót, és valami sLáger rádiós nő énekét hallgatja cd-ről. Erre ringatja a vállát, vagy táncol, esetenként tapsol. Jahh... és kapcsolja be és ki a magnót. Ezt követően a lámpát is... Befektetjük az ágyba (előtte puszi), majd pápázik nekünk, és otthagyjuk... reggel 8-ig. Mert általában eddig alszik vagy tovább. Ha nem írtam volna, akkor este kilenc körül teszzük az ágyba. Napközben egyszer vagy kétszer alszik olyan 1-1 órát. Mikor lázas volt, akkor többet is.

Szót kell még ejteni a folyamatos dumálásról is. Igaz, hogy még szavakat nem nagyon tud (néha azért van "vau-vau" és "tente"), de már ki tudja fejezni mutogatás mellett, hogy mit szeretne. Inni, enni, hintázni, vagy aludni.

Nagyjából most ennyi jutott az eszembe, a többit majd legközelebb...

Egy tönkrement PDA története

Sajnálatos módon szerda reggel arra kapcsolom be a Mitac Mio 169RS PDA-mat, hogy a fél képernyőt hosszában nem látom, valamint a "jó" rész is furcsa színekből áll. Ezt követően próbáltam minden lehető módon életre kelteni. Egy picit ütögettem, kocogtattam, kikapcsoltam-bekapcsoltam, reset-eltem, sőt még a hard reset-et is megcsináltam vele (ezt követően még kevesebbet látni).

Igazából nem tudom, hogy mitől lett baja. Kedd reggel még olvastam rajta egy e-bookot, majd visszatettem a tokjába. Nem ejtettem le, nem léptem rá, ezért fogalmam sincsen, hogy mitől lehet baja. Talán túl hideg volt odakint? Kétlem, mert már volt hidegebben is. Vizet nem kaphatott... Valamint korábban már többször esett le, többször ütöttem meg, de semmi baja nem volt.

Lehet, hogy elérte a kor? Tudjátok ez volt az a készülék, amit még 2005 novemberében nyertem, és azóta nagyon sok jó szolgálatot tett. Segített Svájcban, segített Rómában, valamint segített most Tenerifén is. Valamint rengetegszer az országban, sőt a városban. Most majd lehet, hogy kinyomtatott lapokkal fogom járni a fővárost, mert képes vagyok 10 méteren belül is eltévedni.

Nézelődtem az interneten, hogy mit lehetne tenni. Úgy láttam, hogy a kijelző javítása szereléssel együtt 18eFt lenne. Az egy kicsit húzós... különösen, hogy Vaterán láttam valaki 25eFt-ért adott el ugyanilyent. Mondjuk az a használt ELEKTRONIKUS eszközökhöz azért egy picit óvatosan állok, ha nem ingyen vagy majdnem ingyenbe kerülnek.

Meg kell, hogy mondjam eléggé bosszant a dolog. Valahogy hozzám nőtt... Persze könnyű megszokni a jót, és ennél sokkal rosszabb azt veszni látni. Az rendben van, hogy nagy volt, nehéz volt, kiállt az antennája, hogy alig találtunk neki tokot, hogy nem volt benne bluetooth, nem volt benne wifi és nem volt telefon funkciója. Ezek nekem nem hiányoztak. Volt benne GPS, eredeti IGO, valamint lehetett vele e-bookot olvasni. A zene, a játék és a filmnézés csak extrák voltak, amiket nagyon ritkán használtam.

Most nem tudom, hogy mi van... Megjavítsam vagy sem (különösen, hogy most volt egy nagyobb összegű monitor-beruházásom)? Jó lenne egyet nyerni...

Az őslakó (The man from Earth)

Ritka egy meglepetést okozott ez a film. Emlékeim szerint még Dusi haverom (nem sportmániás ex-kollégám, hanem a külföldi ex-klántársam) ajánlotta a tavalyi év végén, amit persze néhány napra meg is néztem... Igen, kedves blogolvasó, most jutottam el oda, hogy erről is írjak valamit.

Szóval elég nagy meglepetést okozott a film.

Az angol cím alapján egyértelmű, hogy egy sci-fit várunk, és a körítés ellenére azt is kapunk. Persze itt lehet, hogy sokan felhördülnek, mert számukra egy ilyen alkotást el nem lehet képzelni fura kinézetű idegen lények, valamint látványos űrcsaták nélkül. Itt azonban még egy árva robot vagy droid sem látható. Azonban ez mind nincs, de kapunk egy kőkemény tudományos-fantasztikus alkotást.

A film zsenialitása a beszélgetésekben van... más nem is nagyon történik a filmben. A nyitó kinti helyszinről bemennek egy nappaliba, és ott társalognak egymással. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi érdekes vagy izgalmas lehet egy ilyen filmben. Ezzel csak az a gond, hogy ezt nem lehet megmondani, mert látni kell. Nagyon megdöbbentő beszélgetések folynak, amin érdemes utólag elgondolkodni. A szkeptikusok jót fognak ugyan az egészen mosolyogni, az erős vallási érzelmekkel rendelkezők a spanyol inkvizícióért kiálltanának (most eszembe jutott egy Monty Python epizód), valamint a társaságban nézők biztosan vitatkoznának egyet a megnézést követően.

A film szereplői is teljesen idegenek, nincsenek sztárok, csak úgymond átlagos arcok. Ide nem is kell, hogy valaki szépfiú legyen vagy bombanő. Egyszerűen nincs rá szükség, a film anélkül is működik.

Ha van szabad másfél órátok, akkor ki ne hagyjátok.!

(Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a bejegyzést már kedd reggel elkezdtem gépelni, csak még nem volt időm befejezni. Az akkor reggelt fogant gondolataim azóta jelentősen átalakultak, és elég sok mindent elfelejtettem. Azonban abban teljesen biztos vagyok, hogy a filmet nagyon élveztem, és hogy bátran merem mindenkinek ajánlani.)

Sasszem - Eagle Eye

Ha jól emlékszem, akkor az Indiana Jones filmet néztem meg moziban, amikor ennek az ajánlójával találkoztam. Néha már csak azért is érdemes elmenni moziba, hogy valami olyan film előzetesét megnézzem, amiről korábban még semmit sem hallottam.

Mikor a lemezt behelyeztem a meghajtóba, akkor nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok, mégis volt az egészben egy olyan meglepetésfaktor, amit előzőleg nem gondoltam volna. Sajnos a cselekmény hamar elárulta magát, ezért a végére már nem igazán volt meglepetés. Az egyedüli kérdés a hogyan volt, valamint, mint milyen hülye befejezést tudnak majd kitalálni.

A film amúgy végig pörgöt, nem nagyon volt benne lazulás. Az erőszak is kimaradt belőle, ezért bátran tudom ajánlani a könnyed, de ugyanakkor izgalmas kikapcsolódásra vágyóknak.

Sunlounger - White Sand

Biztos sokan láttátok egy páran az MSN- és Skype állapotomban, hogy Sunlounger zenéket hallgatok. A lusták számára most beszúrnám az egyik kellemes számukat, amit nagyon kedvelek. Lehet, hogy néhány napon belül majd írok egy album-kritikát is.

Tenerife, 3. nap

A leghosszabb és egyben talán a legfárasztóbb Tenerifén töltött napunk volt ez a vasárnapi. Még megérkezésünk napján kifizettük a talpig bajúsz Veres Lajosnak a túrát és az idegenvezetést. Előzetesen sok érdekes dolgot említett, és ha már ott vagyunk, akkor mit veszíthetünk. Erre amúgy a válasz nagyon egyszerű... eurókat.

Időben meg sikerült jelennünk a találkahelyen, ami egyeseknek vélhetően nem sikerült, mert a félig tele busz jó negyed órás késéssel vett fel minket. Lajos jól le is tolt mindenkit, hogy máris csúszásban vagyunk, és így mi lesz a végén. A buszon töltött első 2-3 perc után mindenkinek leesett, hogy a csávó nem viccel, ő bizony végig fogja nekünk dumálni az egész utat. Ez után utólag is mély tisztelettel kalapot emelek. Elég sok érdekes dolgot is elmondott, a sziget reklámozásán és az idióta poénokon túl, valamint így legalább az utazás unalmasabb részei is meg voltak egy picit fűszerezve.

Az első utunk egy gyöngyárus bolthoz vezettek, amely előtt ott várakozott a yard néhány autója. Kiderült, hogy nem betörés volt, hanem csak valaki ottfelejtett egy autót... Lajos Szulejmánként vezetett minket rohamra bolt belső központja felé, mi pedig engedelmes török janicsárokként futottunk vele. Az üzletben rengeteg helyi és egyéb származási helyekről való gyöngyöt láthattunk. Sajnos ezt a helyet is jellemezte a sziget egészére való állapot, azaz a megkopott patina. Korábban ez is sokkal fényesebb keretek között működhetett, de már erősen látszódtak az elhanyagolódás jelei.

A legfőbb túristacsalogató elem a "gyöngy-pecázás" volt. A pecázás szóval Lajos sokakat bevitt az erdőbe, így Évi is nagyot csalódott, amikor meglátta, hogy miről van szó. Volt egy közepes méretű akvárium, amiből a betévedők (azt hiszem, hogy) 20 euróért pecázhattak ki egy a magyar kolbászos kifőzdék forróvízből virslit kiszedő fogójához hasonló eszközzel kellett kizsákbamacskázni egy kagylót. A kagylók nagyjából egy hüvelyk hosszúságuak voltak, és előre nem lehetett tudni, hogy milyen gyöngy van belsejükben. Az ottani hoszteszek a pecázást követően késsel szétfeszegették a kagylót, kiszedték a gyöngyöt, leméricskélték, majd elmondták, hogy mennyibe kerülne, ha csak simán megvenné valaki a boltban. Mondanom sem kell, hogy nagyon jó marketinggel magasabb árat mondtak minden esetben, mint amennyibe a pecázás került. A boldog horgászok így jelentős többlet-boldogsággal lettek átverve. Szerencsére mi családilag nem vettünk ebben részt. Utólag belegondolva Annamária jót pancsolhatott volna az akváriumban azzal a kiszedő-eszközzel.

A megcsúszásunk itt még nagyobb lett, ugyanis elég sokan pecáztak. Lajos az előző mondatom első fele miatt elégedetlenkedett inkább, és a második felével kapcsolatban csak annyit elégedetlenkedett, hogy "látta egy páran nem pecáztak". Ezt betudtuk egyfajta megdorgálásának...

Utunk folytatása során a buszról megtekinthettük a hatalmas banántelepeket, a kagylótermesztő helyeket, valamint hatalmas sziklákat és a meredek falú sziklás partokat. Egy helyen meg is álltunk néhány percre, fényképezés céljából. A buszon Lajos folyamatosan mondta a sódert. Szó esett a banántermesztésről (a banánok azért olyan kicsik, mert nincsenek génkezelve és a nap érleli őket), a kaktuszokról (a rajtuk lévő szépészeti nemespenészről) és a helyi sajátosságokról.

Meg is érkeztünk a következő állomásunkra, egy tevefarmra. Itt nem jött be Lajos számítása, mert nem akart senki sem tevegelni, ezért maradt a másik atrakció a "Viagra" névre keresztelt helyi ital. Azt nem tudom, hogy betöltötte-e valóban a tutaj funkciót (gy.k. faszállító), mivel alkoholt nem fogyasztó lévén én nem ittam belőle. Azt mondták a kóstolók, hogy nagyon édes valami volt... Majdnem kihagytam, hogy volt egy szivarttekerő fickó is, aki csak a mi kedvünkért mutatta meg, hogy miként kell csinálni a dolgot. Az ő számítása sem jött be nagyon, mert 15 perc múlva már senki nem volt ott a kicsi boltocskájánál, ezért összecsomagolt, és hazament.

Haladtunk tovább a busszal, majd megálltunk egy helyen, ahol egy lávakiömléstől megmenekült falut láthattunk a hegy aljában. Rövid fényképezési fázist követően újra úton voltunk a sárkányfa irányába. Itt is volt egy túristáknak fenntartott bolt, ahol minden helyi ételt lehet kóstolgatni és vásárolni. Sokan különféle likőröket tesztelgettek, míg én maradtam az ottani lekvároknál és banános kenyérnél. Lajos még mindenkinek a kezére rákent egy cseppnyi, büdös aloe vera kenőcsöt, hogy az milyen jó, és véd a leégés ellen is.

Körbefényképeztük az 1000 évesnek mondott sárkányfát, majd mentünk a lepkeházba. Évi újabb csalódása, mert megint sokkal többet várt. Sajnos itt is erősen látszódtak az enyészet nyomai, bár bent volt néhány nagyon szép lepke is. Előzetesen mondta az idegenvezetőnk, hogy csak óvatosan menjünk be, mert trópusi éghajlat van, meleg, magas páratartalom és talán a szívbetegeknek nem fog jót tenni. Igazából ettől nem kellett aggódni, mert csak egy picit volt fülledt meleg odabent.

Nagy nehezen végre eljutottunk kajálni is. Előre meg volt beszélve, hogy hová megyünk és hogy mit eszünk. Kaptunk valami sárfányos csicseriborsós levest, ami elég finom volt (Évi evett belőle egy pár tányérral), valamint másodiknak lehetett választani, hal, marhahús és grillcsirke közül. Utólag kiderült, hogy ez utóbbit kellett volna választani a mennyiség miatt. Ezen kívül még ehettünk még egy helyi sajátosságot is a héjában sült ottani burgonyát, mit héjjal együtt kellett enni. Az asztalon még volt néhány kanárióbanán, amit az út további részére, babbancs-élelmezési szándékkal elcsomagoltam.

Ezen a helyen még volt egy nagy csalódása Évinek. Lajos elmondása szerint a bejáratnál lefényképeztek minket egy papagájjal (ez meg is történt), majd a kijáratnál vártak minket egy előhívott képpel, amit megvásárolhattunk. Erről a dologról kiderült, hogy a szigeten mindehol van ez a mánia (lefényképeznek egy madárral, és utána megveheted a képet, amikor elhagyod a helyet). Itt Lajos azt mondta, hogy mellette még kaphatunk egy virágot is, és Évi emiatt akart csak képet venni. Kiderült, hogy virág nem jár a kép mellé, ezért nem kértük a képet sem...

Ezt követően felmentünk a hegyekbe, különböző szerpentineken mászva. Különösebb látnivaló nem volt itt a kopár sziklákon és a kihalt tájon kívül. Azért itt is készült jó néhány kép, amit a picasawebes képtáramon meg lehet tekinteni.

A visszafelé másik útvonalon mentünk, de igazából már mindenki üresen tekintett ki a fejéből, miközben idegenvezetőnk fáradhatatlanul mondta az információkat a helyi viszonyokról, a kórházakról, a biztosításról, a közbiztonságról és hogy milyen király is ott élni.

Így utólag kimerítő, de érdekes túrán vettünk részt, amire utólag is azt mondom, hogy érdemes volt elmenni. (A linkekre lehet kattintgatni.)

Max Payne - Egyszemélyes háború

Nem mondom, hogy túl sokat játszottam volna a számítógépes játékkal, de azért a megjelent két részt végigvittem. Emlékszem, hogy milyen újszerű volt az a mátrixos ugrálás, amikor le volt lassítva az idő, és közben végig dobogott a szív. Arra is emlékszem, hogy egyrész milyen hangulatosak voltak a képregényszerű átvezetések, és másrészt milyen idegesítőek voltak a Max agyában játszódó, általában vörös színnel domináló "pályák".

A következő emlék már a fordításos korszakomból érkezett a játékkal kapcsolatban. Imyke fordítását Ranloth vette (önkényesen) lektorálás alá, és rengeteg mindent kijavított. Sok félrefordítással és egyéb hibával találkozott, amit javítani kellett. Aztán itt volt a probléma, mert Imyke eléggé a szívére vette, hogy értesítés nélkül (jó pár hónapra eltűnt a netes közéletből) valaki átjavítgatja a szerinte tökéletes munkáját.

Most itt az ideje, hogy áttérjek a filmre is, amit eléggé félve néztem meg. Az ajánlók alapján eléggé vártam (a hozzá rakott zenét még most is a fejemben dúdolgatom), csak elég sok lehúzó kritikát kapott. Gondolom azért, mert a vérbeli rajongók többet vagy mást vártak... Ez a baj a játékból készült filmekkel, hogy előre nem lehet tudni, hogy egy rajongó mit vár tőle. Uwe Boll az amúgy teljesen b vagy inkább c kategóriás alkotásai semmivel nem rosszabb más b és c kategóriás egyéb művektől, csak szerencsétlenségére egy játék címével akarta őket eladni. Ez a játékosok szemében iszonyatosan galád tett, és ezért utálniuk kell. Valamiért azonban nem utálják a Tomb Raider, Hitman és Max Payne rendezőjét... Mindegy, ezt a gondolatmenetet inkább abba is hagyom.

A történet szerint Max Payne egy olyan rendőr, aki egynap arra érkezett haza munkájából, hogy feleségét és gyermekét galád módon meggyilkolták. Ezt követően hiábavaló nyomozást folytat az utolsó elkövető ellen, de mindenhol vakvágányra fut. Az ügy megszállottjává válik és ez kihat a munkájára is, ennek következtében átrakják egy másik ügyosztályra (ahol a halott ügyekkel foglalkoznak). Több év elteltével Max folyamatosan nyitvatartja a szemét és állandóan az ügye folytatásán van. Érdekes módon "ráragyog a szerencse" (közben van zsaruhalál, új drog, és rengeteg bonyodalom), új nyomra talál, amin érdemes elindulni.

Megmondom őszintén, hogy nekem tetszett a film. Előzetesen nem tudtam, hogy mit várhatok, és igazából már nem is nagyon emlékeztem az eredeti történésekre. Ami nagyon furcsa volt a filmben az az állandó csapadék. Hol a hó, hol pedig az eső esett... Ráadásul szinte váltakozva. Kicsit zavartak a drogos képzelgések is, ami miatt egy kicsit misztikussá vált a film, és ez a rész számomra egyáltalán nem hiányzott.

Összességében kellemes délutánt okozott, jót szórakoztam rajta. Van benne valamennyi vér és erőszak, de ez lehet, hogy csak annak köszönhető, hogy unrated verziót néztem.

Harry Potter és a halál ereklyéi

Kedves kolléganőmnek köszönhetően sikerült elolvasnom a teljes regényfolyamot. A héten jutottam a Harry Potter és a halál ereklyéi nevet viselő hetedik, befejező kötet végére. Az olvasás befejezésével erősen vegyes érzelmek alakultak ki bennem.

Innen most belecsapok a lecsóba. Aki nem ismeri az előzményeket, de később mégis el szeretné olvasni a könyveket az ne is olvasson tovább (hacsak nem túl kíváncsi, és úgy gondolja, hogy úgyis mindegy). Az előző kötetben elég durva az egyik kulcsfigura kiiktatása, valamint az is, ahogyan történt. Gondolom, hogy sokan megdöbbentek, ugyanakkor mégis diadalomittasan a levegőbe boxoltak, hogy igen, pont erre számítottam. Elég durva, hogy a mostani könyvben Rowling tovább csavar a dolgokon.

A történet szokás szerint a Dudley-házban kezdődik, ahol elég feszült a hangulat. Nekem ez a jelenet leginkább a fogolyátszállítós filmekre emlékeztet, ahogy próbálják nagy precizitással megszervezni Harry átszállítását A-pontból B-pontba. Itt végleg búcsút vehetünk az ellenszenvesen beállított mugli családtól, és az elkövetkezendő sorsukat homály fedi.

Az átszállítás persze nem veszélyektől mentes, és a könyvben hamar meg is lendül a halál kaszája. Azt nem teljesen értem, hogy Voldemort és csatlósai miért nem számítottak rá, hogy Harry hová mehet, és miért nem voltak állandó őreik az Odú környékén. Az külön nagy vicc, hogy mennyire készülnek az esküvőre, miközben szinte hadiállapot van, és a minisztérium is közel áll a kaputálcióhoz. Nem értem, hogy a sok rendtag, a sok auror, a sok minisztériumi dolgozó és a sok mágus miért nem tud összefogni a főellenség és emberei ellen.

Ezen körülmények között Harry beáll ereklyevadásznak, vagyis először horcrux-vadásznak, mert kiderül, hogy nem is ezek az ereklyék. Egy újabb írónői csavar a történetben...

Elég bosszantó pontja volt számomra a könyvnek a sok, tervezéssel eltöltöt hét, miközben hőseink állandóan sátortáboroztak, és ide-oda utazgattak. Közben ugyan előjöttek az ereklyék is, valamint horcrux is akadt a horogra, de valahogy ez nem volt valami erős része az irománynak. Személy szerint nagyon vártam, hogy vége legyen ezen történéseknek, és végre legyen már valami. Az egészről nekem valahogy az ugrott be, amikor Frodó a gyűrűvel szenvedett.

Mellesleg ezen nyűgös részben is azért történtek még események, nagy összeveszés, fogság, menekülés, újabb több hét tervezés, majd rögtönzés. Lehet, hogy más külső körülmények mellett jobban élveztem volna ezeket a részéket is.

Nehézkes és kényszeredett módon végül sikerült eljutniuk Roxfortba is (ma jutott eszembe, hogy az eredeti neve Hogwarts lenne), ahol kezdetét vette a záró felvonás. Itt is volt egy kis szenvedés rész, meg persze Harry valahogy minden akadályon átvágta magát, valamint olyan, mintha több év bölcseség szorult volna 17 életévébe. Úgy tűnik, hogy végső kudarcot el fogja kerülni.

A végén jön egy nagy csavar, belelátunk a herceg gondolataiba, folyik a nagy mészárlás az iskolában, és megtörténik a végső összecsapás Harry és Voldemort között. Az különben megér egy külön gondolatot, hogy varázslópárbajok számomra teljesen olyanok, mint a Jackie Chan filmekben a statiszták háttérben való össze-vissza ugrabugrálásai. Több könyvoldalon keresztül egymást nyüstölik is semmi. Persze azért hullanak a névtelen hősök és antihősök, és valamiért az ismertek egymás ellen küzdenek, de ez már apróság.

A könyv utolsó fejezete egy újabb megér egy újabb misét. Annyiból azonban egyáltalán nem volt meglepő, hogy Rowling már így is innen-onnan merített alapötleteket (A gyűrűk ura, Csillagok háborúja, Terry Prattchet könyvek és még ez-meg-az). Ha így gondolta teljessé tenni a Harry Potter univerziumot, akkor legyen így.

Furcsa volt a 7 kötet történetfejlődése. Egy induló gyermekmeséből a végére sötét fantasy felé hajazó dolog lett. Bár azért volt az utolsó könyvben rengeteg gyermeteg dolog, amitől igazán el lehetett volna tekinteni. Utólag azt mondom, hogy érdemes volt elolvasni a könyveket, mert jó szórakozás volt, azonban mereven elzárkóznék azoktól a véleményektől, hogy kötelező olvasmánnyá kellene tenni.

X-akták: Hinni akarok - X-files: I want to believe

Anno óriási kedvencem volt az X-akták sorozat, ami a végére sajnos fokozatosan épült le. Nem igazán volt már hovatovább, az ötletek elfogytak, a misztikum nem maradhatott örök, és a rajongók szinte válaszokat követeltek.

A sorozatot feltámasztani már nem lehet, és talán nincs is semmi értelme. Azonban a téma meglovagolására úgy döntöttek, hogy csinálnak egy mozifilmet. Az előzetesek elég sok mindent előre elárultak, így nem kellett olyan dolgokat várnunk, amiknek hiányán csalódhattunk volna. Lehetett előre tudni, hogy ez nem a szokásos konspirációs irányba tereli a történetet, hanem sokkal inkább egy X-akták x év múlva részt kapunk, némi természetfelettivel kombinálva. Gyakorlatilag kaptunk egy dupla sorozatrészt. A mozis hatást főleg a történetvezetéssel és a teltebb képi elemekkel sikerült hozzátenniük a készítőknek. Valamint a Mulder és Scully közötti kapcsolattal... Ez a szál egész érdekesre sikerült.

A történet egy kicsit erőltetett, vagyis inkább az, hogy miként kerüljön újra a képbe a két ex-FBI ügynök. Ugye azért őket mégiscsak be kell vonni? Nélkülük nem is lenne igazi az egész film. A történet elején egy eltűnt FBI ügynöknő után nyomoznak, és már annyira el vannak keseredve, hogy egy látnokot is belevonnak a nyomozásba. Ő szolgáltatja az első igazi nyomot, viszont az ügynökök annyira bután állnak a történtek előtt, hogy úgy gondolják be kellenne vonni egy igazi szakértőt, a régen eltűnt Muldert.

Scully könnyedén meg tudják találni, aki orvosként tevénykedik, és megkérik, hogy beszéljen a korábbi partnerével legyen a segítségükre. A közben szakállat növesztett, és igazi tengeralattjárósként kinéző Mulder persze elég könnyen kötélnek állt. Elég viccesen néz így ki...

Aztán nekilátnak a nyomozásnak, ahol rengeteg disznóság kiderül. Sajnos elég kevés olyan dolog van, ami miatt X-aktáknak kellene nevezni a filmet, de legalább viszonylag igényesen van megcsinálva.

A rajongóknak felesleges ajánlanom, mert már úgyis megnézték, a többieket pedig valószínűleg elsőre nem is érdekelné. Azonban itt egy nyomozós kalandról van szó, némi természetfelettivel, pár logikátlansággal, és nem igazán van szükség a sorozat teljeskörű ismeretére. A filmben van egy pár vicces jelenet is, amit ki lehetne emelni, de most csak arról tennék egy kis említést, amikor az FBI épületében Mulder szeme megakad George W. Bush fotóján, és közben felcsendül az X-akták témazenéje...