A leghosszabb és egyben talán a legfárasztóbb Tenerifén töltött napunk volt ez a vasárnapi. Még megérkezésünk napján kifizettük a talpig bajúsz Veres Lajosnak a túrát és az idegenvezetést. Előzetesen sok érdekes dolgot említett, és ha már ott vagyunk, akkor mit veszíthetünk. Erre amúgy a válasz nagyon egyszerű... eurókat.
Időben meg sikerült jelennünk a találkahelyen, ami egyeseknek vélhetően nem sikerült, mert a félig tele busz jó negyed órás késéssel vett fel minket. Lajos jól le is tolt mindenkit, hogy máris csúszásban vagyunk, és így mi lesz a végén. A buszon töltött első 2-3 perc után mindenkinek leesett, hogy a csávó nem viccel, ő bizony végig fogja nekünk dumálni az egész utat. Ez után utólag is mély tisztelettel kalapot emelek. Elég sok érdekes dolgot is elmondott, a sziget reklámozásán és az idióta poénokon túl, valamint így legalább az utazás unalmasabb részei is meg voltak egy picit fűszerezve.
Az első utunk egy gyöngyárus bolthoz vezettek, amely előtt ott várakozott a yard néhány autója. Kiderült, hogy nem betörés volt, hanem csak valaki ottfelejtett egy autót... Lajos Szulejmánként vezetett minket rohamra bolt belső központja felé, mi pedig engedelmes török janicsárokként futottunk vele. Az üzletben rengeteg helyi és egyéb származási helyekről való gyöngyöt láthattunk. Sajnos ezt a helyet is jellemezte a sziget egészére való állapot, azaz a megkopott patina. Korábban ez is sokkal fényesebb keretek között működhetett, de már erősen látszódtak az elhanyagolódás jelei.
A legfőbb túristacsalogató elem a "gyöngy-pecázás" volt. A pecázás szóval Lajos sokakat bevitt az erdőbe, így Évi is nagyot csalódott, amikor meglátta, hogy miről van szó. Volt egy közepes méretű akvárium, amiből a betévedők (azt hiszem, hogy) 20 euróért pecázhattak ki egy a magyar kolbászos kifőzdék forróvízből virslit kiszedő fogójához hasonló eszközzel kellett kizsákbamacskázni egy kagylót. A kagylók nagyjából egy hüvelyk hosszúságuak voltak, és előre nem lehetett tudni, hogy milyen gyöngy van belsejükben. Az ottani hoszteszek a pecázást követően késsel szétfeszegették a kagylót, kiszedték a gyöngyöt, leméricskélték, majd elmondták, hogy mennyibe kerülne, ha csak simán megvenné valaki a boltban. Mondanom sem kell, hogy nagyon jó marketinggel magasabb árat mondtak minden esetben, mint amennyibe a pecázás került. A boldog horgászok így jelentős többlet-boldogsággal lettek átverve. Szerencsére mi családilag nem vettünk ebben részt. Utólag belegondolva Annamária jót pancsolhatott volna az akváriumban azzal a kiszedő-eszközzel.
A megcsúszásunk itt még nagyobb lett, ugyanis elég sokan pecáztak. Lajos az előző mondatom első fele miatt elégedetlenkedett inkább, és a második felével kapcsolatban csak annyit elégedetlenkedett, hogy "látta egy páran nem pecáztak". Ezt betudtuk egyfajta megdorgálásának...
Utunk folytatása során a buszról megtekinthettük a hatalmas banántelepeket, a kagylótermesztő helyeket, valamint hatalmas sziklákat és a meredek falú sziklás partokat. Egy helyen meg is álltunk néhány percre, fényképezés céljából. A buszon Lajos folyamatosan mondta a sódert. Szó esett a banántermesztésről (a banánok azért olyan kicsik, mert nincsenek génkezelve és a nap érleli őket), a kaktuszokról (a rajtuk lévő szépészeti nemespenészről) és a helyi sajátosságokról.
Meg is érkeztünk a következő állomásunkra, egy tevefarmra. Itt nem jött be Lajos számítása, mert nem akart senki sem tevegelni, ezért maradt a másik atrakció a "Viagra" névre keresztelt helyi ital. Azt nem tudom, hogy betöltötte-e valóban a tutaj funkciót (gy.k. faszállító), mivel alkoholt nem fogyasztó lévén én nem ittam belőle. Azt mondták a kóstolók, hogy nagyon édes valami volt... Majdnem kihagytam, hogy volt egy szivarttekerő fickó is, aki csak a mi kedvünkért mutatta meg, hogy miként kell csinálni a dolgot. Az ő számítása sem jött be nagyon, mert 15 perc múlva már senki nem volt ott a kicsi boltocskájánál, ezért összecsomagolt, és hazament.
Haladtunk tovább a busszal, majd megálltunk egy helyen, ahol egy lávakiömléstől megmenekült falut láthattunk a hegy aljában. Rövid fényképezési fázist követően újra úton voltunk a sárkányfa irányába. Itt is volt egy túristáknak fenntartott bolt, ahol minden helyi ételt lehet kóstolgatni és vásárolni. Sokan különféle likőröket tesztelgettek, míg én maradtam az ottani lekvároknál és banános kenyérnél. Lajos még mindenkinek a kezére rákent egy cseppnyi, büdös aloe vera kenőcsöt, hogy az milyen jó, és véd a leégés ellen is.
Körbefényképeztük az 1000 évesnek mondott sárkányfát, majd mentünk a lepkeházba. Évi újabb csalódása, mert megint sokkal többet várt. Sajnos itt is erősen látszódtak az enyészet nyomai, bár bent volt néhány nagyon szép lepke is. Előzetesen mondta az idegenvezetőnk, hogy csak óvatosan menjünk be, mert trópusi éghajlat van, meleg, magas páratartalom és talán a szívbetegeknek nem fog jót tenni. Igazából ettől nem kellett aggódni, mert csak egy picit volt fülledt meleg odabent.
Nagy nehezen végre eljutottunk kajálni is. Előre meg volt beszélve, hogy hová megyünk és hogy mit eszünk. Kaptunk valami sárfányos csicseriborsós levest, ami elég finom volt (Évi evett belőle egy pár tányérral), valamint másodiknak lehetett választani, hal, marhahús és grillcsirke közül. Utólag kiderült, hogy ez utóbbit kellett volna választani a mennyiség miatt. Ezen kívül még ehettünk még egy helyi sajátosságot is a héjában sült ottani burgonyát, mit héjjal együtt kellett enni. Az asztalon még volt néhány kanárióbanán, amit az út további részére, babbancs-élelmezési szándékkal elcsomagoltam.
Ezen a helyen még volt egy nagy csalódása Évinek. Lajos elmondása szerint a bejáratnál lefényképeztek minket egy papagájjal (ez meg is történt), majd a kijáratnál vártak minket egy előhívott képpel, amit megvásárolhattunk. Erről a dologról kiderült, hogy a szigeten mindehol van ez a mánia (lefényképeznek egy madárral, és utána megveheted a képet, amikor elhagyod a helyet). Itt Lajos azt mondta, hogy mellette még kaphatunk egy virágot is, és Évi emiatt akart csak képet venni. Kiderült, hogy virág nem jár a kép mellé, ezért nem kértük a képet sem...
Ezt követően felmentünk a hegyekbe, különböző szerpentineken mászva. Különösebb látnivaló nem volt itt a kopár sziklákon és a kihalt tájon kívül. Azért itt is készült jó néhány kép, amit a picasawebes képtáramon meg lehet tekinteni.
A visszafelé másik útvonalon mentünk, de igazából már mindenki üresen tekintett ki a fejéből, miközben idegenvezetőnk fáradhatatlanul mondta az információkat a helyi viszonyokról, a kórházakról, a biztosításról, a közbiztonságról és hogy milyen király is ott élni.
Így utólag kimerítő, de érdekes túrán vettünk részt, amire utólag is azt mondom, hogy érdemes volt elmenni. (A linkekre lehet kattintgatni.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése