2009/02/21

Annamária a 14. hónap végén

Réggen volt már "mit csinál most Annamária" rovat, ezért most szentelnék neki is egy pár sort. Néhány nap múlva be fogja tölteni a 14. hónapját is. Mostanra egy igazi eleven rosszasság lett belőle, akiben már erősen érződik a "csak azért sem csinálom", "értem én, de azért sem", illetve "hisztizni fogok, ha nem úgy lesz" magatartások csírája. Bár ez utóbbit már egy ideje igen intenzíven gyakorolja is.

Egy ideje már együtt pakoljuk a különböző formákat abba a gömbbe, amin a formákhoz társult lyukak vannak. Segítek neki, de van amikor elég ügyesen pakol. Az építőkockákat most már nem csak dobálja, vagy lerombolja, hanem egymás tetejére is tudja pakolni őket. Legutóbb már hatot is sikerült egymásra raknia, hogy az nem dőlt le. Az egyensúly érzékét azzal is erősíti, hogy üres ásványvizes palackokat állít a talpukra...

Evésben és ivásban is állt be változás a legutóbbi, vele kapcsolatos bejegyzésem óta. Az apróra felvágott kis katonákat már egyedül eszi, és segíteni sem kell neki. Kanállal már félig tud egyedül is enni, bár inkább csak saját magát keni ki joghurtevés közben. A késsel és villával való evésben is fejlődik, mert ez utóbbival már szinte egyedül is tud enni. Azért néha nem árt figyelni rá, de elég ügyesen szúrja fel az ételt és teszi a szájába. Most már mindent eszik, amit mi is. Bár lehet, hogy kezd válogatós lenni. Arra különösen büszke vagyok, hogy a túrórudit úgy eszi, hogy közben nem keni ki vele magát.

Járunk szorgosan babaúszásra is, bár a lába miatt hagytunk ki pár alkalmat, és most sem mentünk, mert tegnap még volt láza (ma már nincsen). A legutóbbi úszáskor a háton siklásnál sem volt nyűgös. A vizet még mindig nagyon szereti. Mostanában, amikor engedem a kádba a vizet ő is odateszi a kézét a zuhanyrózsához, hogy vizes legyen. Aztán ezt követően egyedül odamegy a törülközőhöz, és beletörli pici kezecskéjét. A fürdőkenőcsöt már nagyon ügyesen szét tudja kenni a hasán. Legutóbb eléggé meglepett, amikor a hasonló tégélyben lévő popsikenőcsöt is hasonlóan a hasára akarta kenni. Már nem csak beborítja a kádba a kád szélén lévő dolgokat, hanem azokat vissza is pakolja. Pancsolni még mindig nagyon szeret, valamint kivevéskor kapállódzik, hogy lemenjen róla a víz.

Az alvásnál is kezdenek kialakulni a szokások. Napközben néha odajön a takarójával, és mondja, hogy "te-te", ami vagy a "tente" akar lenni, vagy a "takaró", és egyértelműen az alvást jelenti. Betesszük a kiságyába, és egy idő után alszik. Este lefekvéskor bekapcsoljuk neki a szobájában lévő cd-s magnót, és valami sLáger rádiós nő énekét hallgatja cd-ről. Erre ringatja a vállát, vagy táncol, esetenként tapsol. Jahh... és kapcsolja be és ki a magnót. Ezt követően a lámpát is... Befektetjük az ágyba (előtte puszi), majd pápázik nekünk, és otthagyjuk... reggel 8-ig. Mert általában eddig alszik vagy tovább. Ha nem írtam volna, akkor este kilenc körül teszzük az ágyba. Napközben egyszer vagy kétszer alszik olyan 1-1 órát. Mikor lázas volt, akkor többet is.

Szót kell még ejteni a folyamatos dumálásról is. Igaz, hogy még szavakat nem nagyon tud (néha azért van "vau-vau" és "tente"), de már ki tudja fejezni mutogatás mellett, hogy mit szeretne. Inni, enni, hintázni, vagy aludni.

Nagyjából most ennyi jutott az eszembe, a többit majd legközelebb...

Nincsenek megjegyzések: