Ezzel a kötettel sikerült belevágnom a Korongvilág történeteibe, immár magyar nyelven. Korábban is olvastam már Pratchett-től könyvet magyarul, de azt nem egyedül írta és nem a Korongvilágon játszódott (bár volt olyan karakter, akit fel lehetett fedeznia abból az univerzumból is). Valamint olvastam már tőle Korongvilágos történetet is csak angolul. Jobbnak láttam azonban magyarul nekikezdeni az első kötettől.
Nagy szégyenemre előbb láttam a Hogfathert és a Colour of Magic angol tévéfilmeket, minthogy bármilyen regényét is olvastam volna az írónak. Mondjuk ez adott némi késztetést arra, hogy járja utána munkásságának. Mindkét tévéfilm elég jóra sikerült, bár meg kell mondani, hogy kell egyfajta ráhangolódottság.
Azt hiszem, hogy a könyvben nem is sikerült csalódnom, mivel pont azt vártam tőle, amit a filmben láthattam. Könnyű történetvezetés, néhol egy kicsit kapkodónak történő ugrások, valamint sok humor. Ez utóbbiban, valamint a Korongvilág könyveinek borítóját elnézve nekem valahogy a magyar fantasy írók humorosnak szánt írásai jutnak az eszembe. Bár ott már túlzott volt a vicceskedés.
Térjünk is gyorsan vissza A mágia színe című kötethez. A történet szerint Széltoló mágus önkéntes idegenvezetőjévé válik Kétvirágnak, egy másik messziről jött túristának. Persze ebben óriási szerepe van egy lábakon járó mágikus ládának is, ami csak úgy roskadozik a benne lévő sok arany érmétől. Ez utóbbi lesz minden további bonyodalmak forrása. Tudni kell azonban Széltolóról, hogy ő valójában nem mágus, és csak egyetlen varázslatot ismer, amit ha véletlenül elmondana, akkor annak nem várt következményei lennének. Emiatt majdnem mindenki tart tőle holott igazából más nincs is tarsolyában.
Miközben Széltoló követi és kalauzolja Kétvirágot, a naív és félelmet nem ismerő túristát, újabbnál újabb kalandokba keverednek bele. Találkoznak Hrunnal, a barbárral, ülnek sárkányháton és többször kerülnek igazán életveszélyes helyzetbe.
Terry Pratchett-et nem szabad igazán komolyan venni. Élvezni kell, amit ír, nevetni kell a poénokon. Bár vannak a könyvben igazán fárasztó részek is, amin jobb lenne túllendülni, mégis érdemes bepróbálni.
Elképzelhető, hogy a könyv számomra nyűgös szakaszai csak azért haladtak lassan, mert elektronikusan, PDA-n olvastam. Erről tudni kell, hogy általában akkor teszek így, ha valamiért nem tudok magammal vinni nagy alakú, vagy nehéz könyveket. Ilyen esetekben kényelmesebb a PDA, csak sajnos ez sokkal jobban széttördelni a folyamatos olvasást, és van, hogy hetekig a kezembe nem veszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése