2009/02/13

Harry Potter és a halál ereklyéi

Kedves kolléganőmnek köszönhetően sikerült elolvasnom a teljes regényfolyamot. A héten jutottam a Harry Potter és a halál ereklyéi nevet viselő hetedik, befejező kötet végére. Az olvasás befejezésével erősen vegyes érzelmek alakultak ki bennem.


Innen most belecsapok a lecsóba. Aki nem ismeri az előzményeket, de később mégis el szeretné olvasni a könyveket az ne is olvasson tovább (hacsak nem túl kíváncsi, és úgy gondolja, hogy úgyis mindegy). Az előző kötetben elég durva az egyik kulcsfigura kiiktatása, valamint az is, ahogyan történt. Gondolom, hogy sokan megdöbbentek, ugyanakkor mégis diadalomittasan a levegőbe boxoltak, hogy igen, pont erre számítottam. Elég durva, hogy a mostani könyvben Rowling tovább csavar a dolgokon.

A történet szokás szerint a Dudley-házban kezdődik, ahol elég feszült a hangulat. Nekem ez a jelenet leginkább a fogolyátszállítós filmekre emlékeztet, ahogy próbálják nagy precizitással megszervezni Harry átszállítását A-pontból B-pontba. Itt végleg búcsút vehetünk az ellenszenvesen beállított mugli családtól, és az elkövetkezendő sorsukat homály fedi.

Az átszállítás persze nem veszélyektől mentes, és a könyvben hamar meg is lendül a halál kaszája. Azt nem teljesen értem, hogy Voldemort és csatlósai miért nem számítottak rá, hogy Harry hová mehet, és miért nem voltak állandó őreik az Odú környékén. Az külön nagy vicc, hogy mennyire készülnek az esküvőre, miközben szinte hadiállapot van, és a minisztérium is közel áll a kaputálcióhoz. Nem értem, hogy a sok rendtag, a sok auror, a sok minisztériumi dolgozó és a sok mágus miért nem tud összefogni a főellenség és emberei ellen.

Ezen körülmények között Harry beáll ereklyevadásznak, vagyis először horcrux-vadásznak, mert kiderül, hogy nem is ezek az ereklyék. Egy újabb írónői csavar a történetben...

Elég bosszantó pontja volt számomra a könyvnek a sok, tervezéssel eltöltöt hét, miközben hőseink állandóan sátortáboroztak, és ide-oda utazgattak. Közben ugyan előjöttek az ereklyék is, valamint horcrux is akadt a horogra, de valahogy ez nem volt valami erős része az irománynak. Személy szerint nagyon vártam, hogy vége legyen ezen történéseknek, és végre legyen már valami. Az egészről nekem valahogy az ugrott be, amikor Frodó a gyűrűvel szenvedett.

Mellesleg ezen nyűgös részben is azért történtek még események, nagy összeveszés, fogság, menekülés, újabb több hét tervezés, majd rögtönzés. Lehet, hogy más külső körülmények mellett jobban élveztem volna ezeket a részéket is.

Nehézkes és kényszeredett módon végül sikerült eljutniuk Roxfortba is (ma jutott eszembe, hogy az eredeti neve Hogwarts lenne), ahol kezdetét vette a záró felvonás. Itt is volt egy kis szenvedés rész, meg persze Harry valahogy minden akadályon átvágta magát, valamint olyan, mintha több év bölcseség szorult volna 17 életévébe. Úgy tűnik, hogy végső kudarcot el fogja kerülni.

A végén jön egy nagy csavar, belelátunk a herceg gondolataiba, folyik a nagy mészárlás az iskolában, és megtörténik a végső összecsapás Harry és Voldemort között. Az különben megér egy külön gondolatot, hogy varázslópárbajok számomra teljesen olyanok, mint a Jackie Chan filmekben a statiszták háttérben való össze-vissza ugrabugrálásai. Több könyvoldalon keresztül egymást nyüstölik is semmi. Persze azért hullanak a névtelen hősök és antihősök, és valamiért az ismertek egymás ellen küzdenek, de ez már apróság.

A könyv utolsó fejezete egy újabb megér egy újabb misét. Annyiból azonban egyáltalán nem volt meglepő, hogy Rowling már így is innen-onnan merített alapötleteket (A gyűrűk ura, Csillagok háborúja, Terry Prattchet könyvek és még ez-meg-az). Ha így gondolta teljessé tenni a Harry Potter univerziumot, akkor legyen így.

Furcsa volt a 7 kötet történetfejlődése. Egy induló gyermekmeséből a végére sötét fantasy felé hajazó dolog lett. Bár azért volt az utolsó könyvben rengeteg gyermeteg dolog, amitől igazán el lehetett volna tekinteni. Utólag azt mondom, hogy érdemes volt elolvasni a könyveket, mert jó szórakozás volt, azonban mereven elzárkóznék azoktól a véleményektől, hogy kötelező olvasmánnyá kellene tenni.

3 megjegyzés:

grim írta...

Az egészről nekem valahogy az ugrott be, amikor Frodó a gyűrűvel szenvedett.

Én is pont erre gondoltam, miközben olvastam a bejegyzést. :)

RaveAir írta...

Egészen konkrétan arra gondolok, hogy amikor Frodo már egyre közelebb került a végzett hegyéhez egyre jobban húzta a súly, és egyre lassabban tudott haladni. A nyakában a gyűrű úgy nyomasztotta és lassította haladását, mint a horcrux Herminone, Harry és főleg Ron esetében.

Névtelen írta...

40 éves fejjel olvastam most a 7. részt, s kb. 33 évesen kezdtem az 1. kötetet. Imádom ezt a mesét. A 7. részben az első 250 oldal nekem is "kinlódásnak" tűnt, ott volt bennem a gondolat: "Na, mi lesz már!".
Ebben a részben annyit használja Harry a varázs köppenyét, kérdezem: a 7. rész elején történő átmenekítésnél miért nem azt használták Harry védelmében, miért kellet másik 6 Harryt beáldozni?

Ettől függetlenül imádom a Harry Potter világot és csodálom az írónő krimiket meghazuttoló cselekményfűzését. Csak gratulálni tudok neki! Bármilyen kritika is éri ezt a könyvsorozatot, a gyerekeket - akik persze hajlandók elolvasni - elvarázsolja, a könyv elolvasásának "rabjává" teszi!
Anikó