Ez a napunk erősen be volt határolva, és igazából nem nagyon csinálhattunk semmit sem szabadon, mert délután 2 órakor találkozónk volt Lajossal.
Évi korábban többször is átnyálazta a Tenerife könyvet, hogy mit is lenne érdemes megnézni, de nem talált túl sok mindent. Úgy döntöttünk, hogy a főváros, Santa Cruz de Tenerife felé, északra vesszük majd az irányt az Autopistán (így nevezték náluk az ingyen használható autópályát). Az első utunk a sziget egyik legrégebbi falujába vezetett. Igazából itt találtunk semmi érdekeset néhány házon és a macskaköves utcákon kívül, ezért hamar folytattuk az utunkat.
Güimarban érkeztünk, ahol az útjelző táblák segítségével próbáltuk megtalálni a piramisokat. Az egésznek egy nagy parkot építettek, ahol bemutatták a maja és azték piramisokat, valamint találgatások is voltak arra vonatkozóan, hogy vajon kik, mikor és hogyan építhették a szigeten ezeket az építményeket. Próbáltak arra utalni, hogy talán a sziget lakói már Kolombusz előtt járhattak amerikában, és lemásolták az ottani piramisokat. Igazából engem az egész az egész szigetet jellemző teraszos földművelésre emlékeztetett. Szinte bármerre is jártunk a szigeten, mindenhol láthattunk ilyen kőfalszerű építményeket, amelyek fölött megművelhető földek voltak, majd megint egy ilyen kőfalszerűség következett. Itt még egy darabig nézelődtünk, majd úgy döntöttünk, hogy ez is elég unalmas, ezért továbbmentünk a fővárosba.
Santa Cruz de Tenerife elég érdekes egy hely. Szűkek az utcák és alig lehet parkolóhelyet találni. Elég nagy szerencsénk volt, mert a kiszemelt múzeum közelében találtunk egyet. Magával a múzeummal túl nagy szerencsénk nem volt, mert az elég szerényke. Bár egy ekkora szigeten mit is várhatna az ember. Kétségtelenül a legnagyobb látványosságot az ottani múmiák jelentették, de ezen kívül sok érdekesre már nem emlékszek vissza az idő távlatából.
Az idő azonban szépen telt, ezért időszerűvé vált visszatérnünk szálláshelyünk közelébe, ahol Lajossal volt találkozónk. Próbált velünk kötetlenül elbeszélgetni, miközben azért óvatosan (de valóban csak elég óvatosan próbálta eladni az üdülési jogait). Egy kicsit feszengősre sikerült a dolog, ezért hamar lelépett. Gondolom, hogy ez egyikünknek sem volt baj...
Mi pedig a nap hátralévő részében próbáltuk még kiélvezni a Regency-ben (rédzsönszi). Sajnos Évivel a kocsiban hagytuk Annamária úszófelszerelését, ezért ő nem tudta élvezni a fűtött medencét.
A nap lassan eltelt, és készülhettünk a következőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése