2009/03/06

Watchmen - Az őrzők

Még teljesen friss bennem az élmény. Még mindig izzadtságtól és esőcseppektől vizes az amúgy is loboncos hajam, a fülemben még mindig lüktet a vér, és a lábszáraimban még érzem a hegynek tartó erőltetett menetet. Az egész, moziból hazafelé tartó sétám során csak a film járt a fejemben. Azt hiszem, hogy megérte megnézni.

Annamária és anyukája a mai napon Tihanyba utaztak. Az utazás fő célja részben az volt, hogy a tönkrement PDA-mat megjavítassa Székesfehérvárott, valamint meglátogassa távolabb élő nagyanyját és nagynénjét. A mai kosáredzés valamiért elmaradt, abszolút nem volt semmi levelezés a részleteket illetően, ezért olyan délután 4 órakor körvonalazódott bennem a dolog, hogy talán elmehetnék moziba.

Mondhatjátok, hogy mennyire gonosz vagyok, hogy a feleségemet sem viszem magammal. Azt hiszem, hogy így utólag elmondhatom, jó döntés volt. Nem hiszem, hogy tetszett volna neki a film, és rászánt volna önszántából majdnem három órát az életéből. Amúgy is leghamarabb csak a jövő hétvégén tudtuk volna megnézni. Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy írjak valamit a bejegyzésem tárgyáról is.

A Watchmenről (vagy a magyar fordításában Az őrzőkről) néhány héttel ezelőttig nem sokat tudtam, aztán a nagy hype (ide kellene valami értelmes magyar szó, talán az "előre feltüzelés" kifejezés megteszi) engem is berántott. Igaz, hogy kíváncsiságból már elektronikusan, angol nyelven beszereztem a minden alapjául szolgáló képregényt, de még csak az első füzet 15. oldaláig jutottam. Nem annyira kényelmes monitor előtt görnyedve olvasni. A képregényről tudni kell, hogy az 1900-as évek első 100, angol nyelvű írását tartalmazó listán egyedüli képregényként szerepel, ami azért nem kis teljesítmény. Tartalmával sokkal mélyebbre ás, mint bármelyik más hasonló alkotás. Szinte csak jókat lehet a képregényről olvasni. Igaz ez a 300 című másik nagy klasszikusra is, de a ott a film abszolút nem jött be.


A történet szerint 1985-ben járunk, és a hidegháború már olyan mértékeket ölt, hogy küszöbön a 3. világháború. Ennek még hangsúlyosabbá tételére előkerült egy a világ végét jelző óra, ami már az utolsó öt percben jár. A helyzet valóban kritikus, és az atomháború szele már megcsapta a velejéig romlott világot. Ebben az alternatív világban Nixont harmadszor választják újra, és a régen ünnepelt, kiöregedett szuperhősök a nemzet ellenségévé váltak, aminek következményeként vissza is vonultak. A Komédiás halála viszont megfújja számukra riadókürtöt, hogy újra vissza kellene térni korábbi életükhöz...

Már számtalan helyen leírták, hogy a hősök nagyon is emberiek és emberközeliek. Valójában csak egyetlen szuperképességekkel rendelkező van közöttük, bár a film ezzel kapcsolatban erősen megcáfol. Az is lehet, hogy a 300 című film rendezője itt is erősen él a túlzásaival. Az őrzők eléggé realisztikus, olykor brutális, véres, erőszakos, ahol én az alsó korhatárt nem 18 évben szabtam volna meg. Nem mintha számítana...

Azonban a film jó. Mondtam, hogy csak az első 15 oldalt olvastam a képregényből, amit az első percek szinte hűen követnek is. Ami picit zavaró volt, az az R-betűvel kezdődő, kimondhatatlan nevű álarcos hős folyamatos narrálása. Rendben van, hogy a képregényhangulatot akarják vele visszaadni, de miért valami mormogó hangot kell hozzáadni. A film vágásai elég durvák, nagyon sokszor "utazunk az időben", hogy visszatekintsünk a múltba, és hogy megismerjük a karaktereket. Elég sokáig tart ez a felvezetés, ezért a vége valahogy egy picit talán az összecsapottság érzetét kelti. Kevés ide a három óra, de annak örülök, hogy nem lett belőle sorozat. A lezárt, kerek történetek nagyon ritkák...

A film zenéi nagyon összecsapottak, és egy picit szét is zilálják a hangulatot. A magyar felirat meg elég... érdekes. Nem igazán szoktam filmnézés közben ezt figyelni, de meg kell, hogy mondjam néhány hobbifordító jobban vette volna az akadályt. Nem tudom, hogy a fordító milyen mélységig ismerte a történetet, látta-e a filmet, vagy olvasta-e a képregényt. Volt néhány mellényúlása, amit szinkron esetében nem nagyon vettem volna észre.

A karakterek eléggé eltaláltak. Igazából csak a sokadrangú mellékszereplők között láthatunk ismert arcokat, de ők szinte mindig csak háttéremberek voltak.Itt sincsenek másképpen. A főszereplők számomra teljesen ismeretlenek voltak, de ez nem rontott semmit az összhatáson. Nem voltak előzetes következtetéseim. Amúgy a karakterek elég furcsák, és azt az érzetet keltik, hogy már találkoztam velük más képregényekben, csak más néven. Elég sok a hasonlóság, de ettől függetlenül nagyon egyedi. Ahogy a történet is, bár a képregényt jobban ismerők (vagy inkább csak elolvasók) szerint, teljesen eltér a papír alapú verziótól a mozgóképes. Meg kell, hogy mondjam, van benne fordulat, és nem a megszokott a vég... ennél azonban többet nem árulnék el.

A film remek, és már várom, hogy mikor jelenik meg a bővített változat dvd-n. Igaz, hogy inkább képregényrajongóknak, vagy olyanoknak ajánlom (a mondandója ellenére), akik el tudnak ragaszkodni a valóságtól és nem riadnak el egy kis erőszaktól. Remek egy szórakozás, bár ki kell bírni közel három órát. Saját magamnak annyit mondanék, hogy ideje lenne elolvasni a képregényt...

Nincsenek megjegyzések: