Hétköznapi élet Mátyás király korában

Igazából ezt a könyvet először ajándékba szántam volna, de mivel elég húzósnak tűnt az ára az oldalszámokhoz képest, ezért inkább elvetettem. Az egyik kolléganőm viszont megvette magának. Mondjuk ez főleg a jó marketingnek is köszönhető volt, ugyanis valahol úgy reklámozták, hogy ebből megtudhatjuk "hogyan bazdmegolt Mátyás király".

Mikor a könyvet a kezembe vettem, akkor éreztem, hogy talán megérte volna az árát. Bár csak 180 oldal körül van, de elég nagy alakú. Jelen esetben a rengeteg kép pozitívumnak hathatna, de ugyanakkor egy kicsit rendezetlenül szerepelnek. Ugyan valamelyest kötődnek az adott témához, de nincsen teljes összhang, ami miatt úgyéreztem magam, mintha csak úgy "keressünk már valamilyen képet ehhez a témához" szerkesztési metódus állt volna a háttérben.

A könyv valójában nem csak Mátyás király éveiből csemegéz, hanem kiterjeszti a kort a XV. század elejétől a XVI. század első feléig tartó időszakba. Több helyen is új adalékokat tudhatunk meg a korszakról, több mindent megcáfol, és még a középkorban lévő szituációkat is felvázol.

Sajnos több helyen is találtam kivetni valót. Az író elég sokszor aprólékosan tájékoztat, méghozzá annyira, hogy nulla ismeretséggel is meg lehet érteni a leírtakat, ugyanakkor párszor átcsap a másik végletbe, tehát nem túl ismert dolgokat gondol közismertnek. Néha nem sikerült elkapnom a gondolatmenetét, hogy mire szeretett volna utalni egy-két mondatával. Aztán ott vannak a korszakból kiemelt szituációk, amik a napi életbe nyújtanának betekintést. Ezek annyira csapongóra vagy rosszul megfogalmazottra sikerültek, hogy többször is kiestem az olvasás ritmusából. Néhol nem érteni, hogy mit is akart vele... és az sem ritka, hogy ezek némelyikét még viccesnek is tartotta.

Nos... a bazdmegolásból sincsen túl sok, ez egy nagyon jó marketingfogásra sikerült. Valamint nem sikerült megtudni pár olyan dolgot, amikre előzetesen számítottam. Nem tudtam meg, hogy mennyi alapja volt az "igazságos Mátyás" és az "álruhába bújt Mátyás" fogalmaknak vagy mítoszoknak. Az nekem kevés, hogy abban a korszakban nem is hívták "fekete seregnek" a zsoldosseregét és hogy Dugovics Títusz igazából nem is létezett, vagy ha igen, akkor sok Dugovics Títusz létezett.

A könyv ezektől eltekintve nagyon jól sikerült. Átfogó betekintést nyújt a korszakba, és néhány dolgot elég részletesen is megoszt. A bosszantó dolgai miatt azonban nem merném bárkinek nyugodtan ajánlani a könyvet. Persze, aki szereti a történelmi írásokat, vagy szeretne elmerülni a múlt rejtelmeibe az nyugodtan szerezze be, mert talán nem fog annyit csalódni, mint én.

Derék dolog

A múlt hét keddjén már napközben is egy kicsit rozsdásnak éreztem a derekamat. Valami nem igazán stimmelt vele, bár nem fájt, csak olyan furcsa volt. Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, és arra számítottam, hogy az aznapi foci majd úgyis helyre rakja.

Nos... fordítva sült el a dolog. Egy kis passzolgatást követően megindultam. Futtottam, majd alig tudtam megállni, mert éreztem, hogy valami nem jó. Ennyi volt az aznapi és egyben idei utolsó szabadtéri fociból. Még akkor este be akartam nézni a dokihoz, de egy kicsit túl sokan voltak nála, ezért úgydöntöttem, hogy majd másnap reggel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már korábban is volt hasonló gondom és az el is múlt néhány nap után magától, ezért én nem nagyon akartam erőltetni, hogy orvoshoz menjek... azaz inkább beteg emberek közé.

A doktornő sok érdemit nem tudott mondani. Azóta sem tudom, hogy meghúztam, megfázott, vagy esetleg becsípődött, esetleg ezek közül több is. Kétfajta gyógyszert is felírt, de meglepetésemre nem kaptam semmilyen krémet... Érdekes.

Még most is érdekes kérdőjelben van a testartásom, és nem érzem valami jónak a dolgot. Nagyon rossz fekvő helyzetből állóba tornászni magam vagy vissza. Sajnos a hétvége sem igazán úgy alakult, hogy ki tudtam volna magam pihenni, és talán még egy picit rá is erőltettem, ezért még mindig nem javult meg. De most már legalább jobb, mint tegnap.

Most már csak reménykedni tudok benne, hogy lesz egy nyugodt hétvégénk, amikor tudom pihentetni. Addig meg valahogy csak eltelnek a napok. Semmi kedvem 50-60%-os táppénzre elmenni, mikor minden forint számít.

(Ha már a bajaimmal jöttem ezzel a bejegyzésben, akkor azt is megemlíteném, hogy érdekes módon már közel majdnem minden ismerősünk 1-el több alkalommal járt nálunk Márton-baba látogatóban, mint az akinek már többször meg kellett volna fordulnia nálunk. Mondjuk a nullát elég nehéz felülmúlni.)

Szerencsére a család többi tagja jobban van, mint én. Kivételesen, most Évinek nincsen semmi baja, Márton egész fitt és már egyre többet van ébren. Annamária azonban egy kicsit taknyos, meg ma még be is ütötte egy kicsit a fejét. Az élet kemény... reméljük, hogy a kisasszony feje is.

Keréklopás

Nem mondanám, hogy szép reggelre ébredtem, bár legalább este viszonylag jól aludtak a gyermekek, ezért már pihentebb vagyok. Éppen indultam munkába, amikor egy pillantást vetettem az autóra. Valamiért furcsa volt, mintha az egyik oldala elől lent lett volna.

Mi a fene, gondoltam, talán leeresztett a kerék. Mikor átmentem az alacsonyabb felére, akkor látom, hogy ellopták a bal első kereket. Remek...

Ez mind történt olyan fél8 magasságában. Rögtön hívtuk a rendőrséget, de ekkor még csak ügyelet vette fel a telefont. Mondták, hogy majd küldik a kollégákat, akik nagyjából egy óra múlva meg is érkeztek. Már éppen hívtuk volna őket újra, amikor a rendőrautójuk a ház elé lassított. Két fiatal rendőr volt, akikkel egész normálisan el lehetett beszélgetni. Sajnos ők nem sokat tehettek. Felvettek néhány adatot, körbenéztek, de semmi.

Annyi tényt lehetet rögzíteni, hogy a bal első gumit, nehézacél felnivel valamint az öt csavarral elloptak. Mondták, hogy szólnak a helyszínelőnek, aki majd másfél óra múlva érkezik.

A rendőrök elmentek, én pedig felhívtam a közeli Skoda szalont, hogy van-e nekik kerékcsavarjuk. Azt mondták, hogy kerítenek, és nyugodtan menjek el érte. Kérdeztem a gumi és felni árakat is, ami alapján úgy döntöttem, hogy nem tőlük szerzem ezeket be. Elég mézes-mázosak voltak, és a telefonban először 300Ft-ra taksált csavarokat végül 900Ft-ért akarta adni. Aztán végül 3db-ot számlázott ki 2800Ft-ért... Mindegy a lényeg, hogy volt nekik.

A helyszínelő 2 óra múlva érkezett csak meg, de ennyi késés talán még belefér. Normális volt, bár nem tudom, hogy mit vizsgált meg, mire mi is az autóhoz értünk. Nem tudom, hogy mennyire vette figyelembe az autó mellett talált cigicsikket, és tudott-e valamit kezdeni a 3 elmosódott újlenyomattal. Gondolom, hogy a magyar módszerek még nem olyan jók, hogy a cigicsikk alapján dns-vizsgálatot végezzenek, valamint (ezt az egyik rendőr mondta) a csikk csak azt tudná bizonyítani, hogy az illető ott volt, de azt nem, hogy ő lopta el a kereket.

Pont ez a kiadás hiányzott a laptop probléma mellé...

Az emberiség elleni gasztromerényletek 1. - A mazsola

Tervem szerint indítok egy sorozatot, ahol olyan ételekről vagy ételadalékokról szólnék, amelyeket egyszerűen az "emberiség elleni gasztromerényletnek" tartok. Az első ilyen áldozat, vagyis inkább az első olyan étel, aminek áldozatai vagyunk a mazsola.

Előzetesen leszögezném, hogy ezt az aszalt szőlőt magában megeszem, de azt, hogy más ételeket tegyünk vele tönkre, azt nem tolerálom. Nem nagyon tudok rá ésszerű okot adni, hogy miért van ez így. Talán onnan jön, hogy alap aszalt étek kemény, elcsócsálható és talán még finom is. Szó se róla, hogy általában nem érzek rá ingerenciát, hogy csak magában mazsolát egyek, de ha elém tennék, akkor eleszegetném.

Azonban ételben? Egy merénylet. Az aszalt szőlőszemek megszívják magukat, és valami puha gusztustalanság lesz, magokkal a közepén. Olyan, mintha szemölcs lenne az ételben.

Nem is értem, hogy a túrós süteményekhez miért raknak szinte kényszerszerűen mazsolát. Miért kell tönkretenni vele pl. a túróslepényt vagy a Rákóczi túróst? Talán indítani kellene egy petíciót, hogy száműzzük az ételekből a mazsolat. Így megelőzhetjük, hogy tönkretegye az ízek harmóniáját a túrós édességekben valamint a somlói galuskában is.

Azt hiszem, hogy azt említenem sem lenne szükséges, ha van olyan étel, aminek a receptjében említik, akkor én azt onnan gondolkodás nélkül kihagyom.

Szilikonos, hajlítható billentyűzet - teszt

Végül a kíváncsiság elsöprő győzelmet aratott az előzetes józan átgondolással szemben, és vettem egy szilikonos billentyűzetet.

Elsőre az a gondolat jött, hogy milyen praktikus egy találmány, mert könnyen csomagolható, szállítható, sőt ha sikerül bármivel leönteni, akkor nagyon könnyű a takarítása is. Ezekben a vásárlást követően sem csalódtam, mert ezek mind igazak.

Mikor a boltban megláttam, akkor a kitekerest követően feltűnt, hogy méretileg nagyjából megegyezik a hagyományos klaviatúrákkal. Pedig én azt gondoltam, hogy valamivel kisebb lesz. Még ott a helyszínen kipróbáltam, hogy milyen rajta a gombok nyomogatása. Semmi extra, de majd élesben kiderül.

Otthon csatlakoztattam PS2-es csatlakozóba, majd indítottam a gépet. Fel sem tűnt, hogy új billentyűzet, indult minden normálisan...

Az első gondok, már az első gépelésnél jelentkeztek. Nem tudom, hogy szedtetek-e már szét vagy láttatok-e már billentyűzetet belülről. Én eddig még kétfélét láttam belülről, az egyikben hasonló szilikonos betét volt, míg a másikban egy műanyagra nyomtatott áramköri rajz. Mindkettőben viszont közös volt, hogy a gomboknál ott volt a rugós rásegítés, és persze az, hogy szinte teljesen mindegy volt, hogy az adott gombot melyik részén nyomom meg.

A szilikonos billentyűzetnél nincsen semmilyen rásegítés, ezért telibe el kell találni a közepét, hogy érzékelje a gép a gomb lenyomását. Úgy vettem észre, hogy egy kicsivel nagyobb erőfeszítés is szükséges hozzá. Rendben, gondoltam, hogy a gépelés talán még megszokható, ezért próbálkozzunk más dolgokkal is.

Elsőnek a gyorsbillentyűzést akartam tesztelni. Mivel a cégnél bent laptoppal dolgozok, ezért elég sok gyorsgombot megtanultam már. Ez azért szükséges, mert elég nyűgös mindig jobb kézzel az egér után nyulkálni, és ezzel egy csomó időt elveszíteni. A céges gépemhez ezért külön nincs is egér csatlakoztatva, csak az érintőfelületes "egeret" használom, és igyekszem minnél több gyors, billentyűzetkombinációt megtanulni (a kedvencem Excelben az Alt lenyomása és közben a T O L billentyűk nyomkodása).

A lényeg, hogy próbáltam volna serényen Alt-olni, de mindig rossz gombot nyomtam le. A szilikonos jellegből adódóan a szóköz billentyű használata jóval bonyolultabb, valamint ennek rásegítésée plusz ilyen gombok vannak a klaviatúrán. Ezeket sajnos elég nehéz megszokni.

Nem hagyhattam ki a játéktesztet sem. Mi is lehet a legjobb tesztjáték, ha nem a sokat nyúzott CoD2 multiplayer. A gombok reakcióideje lassabbnak tűnik, és sajnos eléggé megnehezíti a gyors és hatékony játékot az, hogy telibe el kell találni a billentyűt. A nyomva tartással sem voltam elégedett, mert nem mindig reagált jól.

Összességében mit lehet elmondani a billentyűzetről... Szállítani ugyan könnyű és egyszerű, de a használatkor egy normál billentyűzetnyi kemény felület kell alája. A tisztitása egyszerű és teljesen folyadékbiztos is. Ugyanakkor a gombok megnyomása nehézkes és sok türelmet igényel. Reálisan nem tudom megmondani, hogy ki lehet a termék jó célcsoportja...

Egy szép magyar mondat

Igazából a miniblogomba vagy a twitterembe való lenne a következő mondat, amit (kicsit színesítve) az egyik kolléganőm mondott a héten:

"Update-elnéd a Business Review-ban a CAPEX tábla Estimate-jét?"

A mondat gyors megfejtői átszaladhatnak hozzánk, a még hülő félben lévő sütire. :)

Diákcsemege

Lehet, hogy van aki más néven ismeri, vagy mást ismer ezen a néven, de én így tudom. Jobban ezen a néven kaptam a receptet. A mai első adag olyan jól sikerült, hogy most sül a második... :)

Hozzávalók:
30dkg liszt
25dkg cukor
1 csapott teáskanál sütőpor
2 tojás
2dl tejföl
15dkg aszalt gyümölcs és/vagy csoki

Az elkészítési eljárás igen egyszerű. Veszünk egy őzgerinc formát, majd kikenjük margarinnal, aztán kilisztezzük.

Az előbb felsorolt hozzávalókat pedig beletesszük egy edénybe és összekeverjük. Nem kell különválasztani a tojásokat, nem kell semmit sem külön kikeverni. Egyszerűen csak mindent bele. Aszalt gyümölcsként bármi belekerülhet. Mi nem szeretjük a mazsolát (erről tervezek majd egy külön bejegyzést), ezért az még véletlenül sem kerül bele. Kandírozott(?) papayát szoktunk és csokit vegyesen. Ez utóbbiból az ét-fajtát.

A kikevert masszát beleöntöm az őzgerinc formába, majd közepes fokozaton nagyjából 40 percig sütöm. Ki fog egy kicsit emelkedni, és szét fog nyílni a teteje, de emiatt nem kell idegeskeni. Attól még finom marad. Érdemes fogpiszkáló próbával tesztelni, hogy mikor nem ragad már a közepe, és mikor van megsülve. Azt azért észben kell tartani, hogy a csoki megolvad, ezért az állaga a sütiben nem kemény, csak miután kihült.

A böngészők csúnyán megbuktak

Nagyon egyszerű dolgot akartam csinálni, csupán csak egyszerre több képet szerettem volna feltölteni a Picasa-ra. Nem állt szándékomban, hogy a böngészőket ilyesfajta "tesztnek" tegyem ki, de nem volt más lehetőségem...

Jöhetnek a kövek, de IE8-at használok otthon, az első próbát tehát itt tettem. A feladat nagyon egyszerű lett volna, csupán csak egyszerre több képet szerettem volna feltölteni a képalbumomba. A feltöltésre kattintás után kiválasztottam, hogy hová akarok feltölteni, majd vártam a feltöltési lehetőséget. Erre előjött egy activex-es dolog, hogy ő bizony telepítene nekem a gépemre valami uploader2.cab-ot. Itt totálisan lefagyott minden, és nem értem, hogy miért. Rengeteget próbálkoztam ezt követően, még megbízható helynek is felvettem, a NOD-ot, a tűzfalat, a TeaTimert is kikapcsoltam, de az eredmény ugyanaz. Fagyás.

A következő áldozat a Mozilla Firefox, vagy ahogy az asszony nevezi Godzilla. Nagyon lassan, nagyon lomhán indult, ahogy szokott. A képfeltöltést ugyan hagyja, de csak egyesével! Nincs lehetőség itt semmi activex-es letöltésre. FosZilla...

Rendben, nézzük meg a Google berkeiből kikerülő Chrome böngészőt. Gyors, kellemes böngésző, de csak ugyanazt lehet vele picasaweb terén alkotni, mint az előbb említettel. Felejtsük el ilyen témában ezt is. Bár nem értem, hogy a saját alkalmazásait miért nem támogatja a guglis böngésző.

Végső elkeseredésem egyikeként felraktam a Picasa programot a gépemre. Ami elég idiótán van megcsinálva, mert bár képeket tudtam vele feltölteni, de az egyik könyvtárban lévő alkönyvtárakat sehogy nem akarta megjeleníteni, így azokból nem is tudtam feltölteni semmit. Sokkal előrébb nem jutottam...

Nézzük meg a sokak által dícsért Operát. Miután beléptem a picasawebes oldalamra, az Opera szépen kiírta, hogy bizonyos funkciók nem működnek a weboldalon. Ez azt jelentette, hogy nem volt feltöltés gomb! Eddig ez a legrosszabb...

A munkahelyem alapértelmezettben IE7 fut. Ezzel minden megy tökéletesen, pedig még csak rendszergazda jogom sincsen a gépen... Innen jött az ötlet, hogy otthonra telepítsem fel a korábban sűrűn használt Maxthon böngészőt, ami IE6 vagy IE7-es motorra épít. Mondanom sem kell, hogy tökéletesen fel tudtam vele telepíteni az activex-es cuccot, ami után már az IE8 alatt is vígan lehetett képeket feltölteni...

Amiről és akiről még nem igazán meséltünk: Mártonka és az új napirendünk (vendégblogger)

Mártonka betöltötte a múlt csütörtökön a 3. hetet. Eddig egészen biztos voltam benne, hogy rossz a mérlegünk, mert két hetesen úgy mutatta, hogy több, mint 600 grammot hízott. Emiatt 3 hetesen elvittem a védőnénihez, hogy megmérjük, hogy mégis mennyi az annyi. Hát, tényleg annyi: 4300 gramm (csak emlékeztetőül: majdnem 3 hete 3100 grammal hoztam haza a cseppet). Szóval tejcsi van dögivel :)) Annyira, hogy naponta többször annyira szopizik a kicsi, hogy elfelejt levegőt venni, úgyhogy gyakoroljuk a hátba veregetést :( Az elején nagyon kétségbeejtő tud lenni, amikor nem kap levegőt a gyermeke az embernek. Aztán idővel már nem annyira kétségbeejtő, de természetesen nem is megnyugtató...

Viszont Mártonka a több, mint 3 hét alatt kb 3-szor bukott csak, és azt se nagy mennyiséget, és ami a legjobb, hogy nem hasfájós. A szelek és kakikák is egyre ügyesebben távoznak belőle, már szinte nem is sírdogál miattuk. A büfizést még nem fejtettem meg, hogy mitől függ, hogy még több órával a hami után is van belőle (nem is kicsi), de igyekszem.

Mártonka egyre többet nézelődik, egyre jobban kinyitja a szemecskéjét. Hétvégén már olyan volt, mintha tudatosan próbálgatna mosolyogni. Vannak már nagyon éber órái is. Van, hogy a babakocsit árnyékba leteszem, és csak nézelődik, ha a tetejét kinyitom neki. Kezd érdeklődni a világ felé.

A napi menetrendet igyekszem úgy megoldani, hogy Annamária korábbi időbeosztását ne nagyon kelljen szétrombolni. Éjjel a szoptatást már a gyerekszobában sikerül megoldani, és Annamária már kezd immunis lenni a mocorgásra, sirdogálásra, mert van, hogy meg se moccan az egész szoptatás-büfiztetés alatt. Reggel 6 után már nem teszem vissza Mártonkát a kiságyba, mert 7 örül mindenképpen föl szokott ébredni, és nem szeretném, ha Annamária nem pihenné ki magát rendesen.

Annamária 8 körül szokott ébredni, reggelizünk, ekkor még nagyon igényli, hogy csak vele foglalkozzam, úgyhogy ha Mártonka is velem szeretne lenni, akkor szegényke kicsit háttérbe szorul, és időnként van negyed óra sírdogálás is (a cumit azonnal kiköpi), mire Annamáriát úgy el tudom rendezni, hogy ne kezdjen elhisztizni amiatt, hogy Mártonkával foglalkozom. Ebben segít a korábbi bejegyzésben említett Barney is (sajnos). Annamária amint fölkel, Barneyt akar nézni. Én korábban nem indítottam el, de mostanában jó, hogy van valami, ami kicsit leköti, és közben tudok a kicsivel is foglalkozni.

Reggeli után általában el tudunk menni sétálni. Jó, hogy ilyen nyugis környéken lakunk, mert Annamária ki is szállhat a babakocsiból, és mivel alig van autó, nem is kell annyira odafigyelnem. Annamária nagyon ügyesen megszokta, hogy amikor autó jön, akkor a legközelebbi kerítéshez vagy villanyoszlophoz lehúzódik az útról (Akkor is, ha én ott maradok a babakocsival az út szélén.). Akkor is, ha mondom neki, hogy nem kell :)) Úgyhogy már nem is mondok ilyet, csak örülök, hogy ilyen ügyeske a kislányom.

Séta közben vannak megszokott dolgok: be kell menni a pékségbe vagy az orvosi rendelőbe (egymás mellett vannak), mivel Annamária tudja, hogy korábban jártunk ezeken a helyeken többször is, így felismeri :) Aztán az összes kutyusnál megállunk, ha nagyon ugat, akkor csak messzebbről megnézzük. Van egy csigagyűjtő hely is, itt legalább fél órát el szoktunk tölteni, mert nagyon izgalmas a csigákat begyűjteni, aztán a kis oszlopok tetejére visszatenni. Van több hely, ahol kavics van, ott azt kell az úttestre kidobálni, majd visszadobálni az út mellé. Találtunk egy házat, ahol vannak kot-kotok. Itt is el tudunk tölteni vagy negyed órát, míg megbeszéljük, hogy a kot-kot hogyan is eszik. Aztán van egy macskás ház, amit szintén hosszabb ideig szemlélünk, van egy ház, ami előtt nagy sövény van, és el lehet bújni mögötte, hogy megszoptassam séta közben Mártonkát is. Kb. 11-1/2 12-re érünk a ház elé, ahol még tudunk focizni is. Ha jön a tejes ember (heti 3 alkalom), akkor 11-re haza kell érni, nehogy lekéssük). Természetesen motor nélkül el se lehet indulni, illetve nagyon nagy segítség a testvérbabakocsi is a sétában, mert amikor Annamária egy kicsit elfárad, akkor nem kell fölkapkodni, ha sietni kell, akkor se.

Mikor hazaértünk, ebédelünk, és tentézünk. Vagy legalábbis Annamária. Ekkor lenne időm egy kicsit Mártonkával kettesben lenni. De ilyenkor általában ő is alszik. Úgyhogy én is :) Jól föl tudok töltődni, mert éjjelente a 2-3 egyhuzamban alvással eltöltött órák nem annyira frissítenek föl. De majd csak alakul még ez az éjjeli rendszer is. Délután Annamária - ha eléggé elfáradt, és nem jön a Family F(r)ostos autó -, akkor csak 4 körül/után kel föl a kisasszony, uzsi, aztán megyünk le az udvarra játszani újra. Ilyenkor kicsit labdázunk, és sokat homokozunk és hintázunk. Ezt is nagyon élvezi a kicsi lányunk. Illetve ilyenkor általában több gyerek is kijön játszani, és nagyon szereti Annamária, ha sokan vannak. Utánoz mindenkit. Nagyon hasznos dolgokat tud megtanulni: tentézni a homokba, zacskót húzni a fejére, homokot szórni a saját illetve mások fejére, netán a homokot meg is lehet enni, stb.... De ennyi kell neki is :)

Mártonka eközben általában nem nagyon kel föl, max. szopizni. Ilyenkor a bébihordóban szoktam kivinni, úgyhogy ha jól érzi magát, akkor ott tud tentézni. Ha időnként ki kell venni böfizni, azt Annamária ilyenkor már nem nagyon tolerálja, általában kezdődnek a hisztik.



Általában igyekszem nem beszélni a kicsiről Annamária előtt, de természetesen akárki meglátja a gyerekeket (és ez általában egy társasház előtt gyakran megesik), egyből csak a kicsi érdekli. Nem tudom, hogy a többszörös nagymamák miért nem tudják, hogy ez a nagyobb gyermeknek rosszul esik? Ilyenkor Annamária egy műesés után akár hosszas perceket is hisztizik, jelezve nemtetszését.

De Annamária legalább nem a kistestvérére haragszik. Ennek nagyon örülök. Sokszor csak úgy, magától odamegy kistesóhoz, és ad neki puszit, vagy csak betakarja, ha talál olyan ruhát, ami kstesóé, azt ráteszi :)) Nagyon kedves hozzá. Van, hogy nem tetszik neki, hogy Mártonka fölfelé tartja a kezét,és lehajtja neki :) Nagyon vicces, amikor már vagy tizedszer csinálja :) Ha a pelusát veszem le a kicsinek, akkor szólok Annamáriának, és már jön is, hogy kiszabadítsa a ruhájából, és a pelusból :)

A fürdetést már nem ő csinálja, az most nem annyira érdekli. De Mártonka nagyon élvezi. Ha fürdés előtt sírdogált is, akkor amint megérzi, hogy a vízben van, azonnal abbahagyja a sírást. Annamária ennek pont az ellenkezőjét művelte, amikor ennyi idős volt :) Viszont fürdetés után Annamária akarja a fürdőszobába a kád vizet kivinni, a fürdetőkenőcsöt visszatenni a kád szélére, és a textil pelust kiteregetni. Amikor meg öltöztetjük a kicsit, akkor jelzi, hogy az alkoholnál szokott sírni (nem azért, mert fáj, hanem a hideget nem annyira tolerálja Kishercegünk). :) Utána megszoptatom a kicsit, addig Annamária fürdik, így nem okoz gondot, hogy a kicsivel vagyok. Aztán kb. egyszerre le tudjuk egyelőre őket fektetni. Remélem, ez így is fog maradni hosszútávon is.

A tejadás buktatói: a védőnők (vendégblogger)

A múlt héten el is kezdtem újra tejcsit adni. A vizsgálatokat már az előtte való héten elvégeztettem, mert akkor még Apahajó itthon volt, és egyszerűbb egyedül elmenni, mintha a 2 gyermeket cipelgeti magával az ember. Arról nem is beszélve, hogy egy két hetes gyermeket nem szívesen visz az ember különböző, betegeket ellátó intézményekbe.

A védőnői hozzáállás és tejadással kapcsolatos ismeretek totálisan és teljesen fatálisak és/vagy hiányosak. Ha valaki tejet akar adni, az a tejadók honlapján vagy telefonon tud érdeklődni, és sokkal jobban jár. Viszont a védőnőt nem lehet kikerülni, mert ő jelenti a tejadó állomás felé, hogy szeretne az ember tejet adni.

Tudtam már a terhesség során, hogy szeretnék tejet adni. Ezért megkérdeztem a védőnőnket, hogy nem lehetne-e 1-2 vizsgálatot hamarabb is elvégezni, hogy ne a két gyermekkel kelljen elmennem mindenféle orvoshoz. Egyértelműen nem volt a válasz.

Aztán kiderült, hogy legalább a HIV-szűrést el lehetett volna végezni (ami tőlünk a legmesszebb van), illetve a székletvizsgálatot is (bár, az esetben fizetős lett volna, mert nem tudta volna a tejesember elvinni). Mivel apahajó is eljött velünk,és közel van a Heim Pál Kórház a BMF-hez, egyúttal átvettem a diplomámat, amire valószínűleg sose leszek büszke. Eddig nem hittem el, hogy a PSZF jó iskola, de már érzem a különbséget. Erre legalább jó volt...

A tüdőszűrés 2000ft-ba kerül 30 éves kor alatt, amit nem térítenek vissza, úgyhogy gyakorlatilag az első liter tej ajándékba megy... azt hiszem, ezen még lehetne kicsit javítani...

A tejcsiért hetente háromszor szoktak jönni, most általában dél körül, ami azért jó, mert itthon vagyunk ilyenkor, mert mennek a gyerekek a délutáni alvás miatt. Amikor Annamáriával adtam tejet, nagyon rapszodikus volt, hogy mikor jön a milky man. Most egyelőre eléggé kiegyensúlyozottnak látszik a rendszer.

A felszerelés is előnyére változott. A tejes üvegek tetejére korábban majdnem koton vastagságú gumit kellett rátenni, ami nem nagyon bírta a gyűrődést, vagyis gyakran elszakadt. Most egy majdnem fél cm vastag gumit kell rátenni, és nem kell vele annyit vacakolni, mivel sokkal jobban megtartja alakját is. Aztán korábban a szájmaszk textilpelenka anyagból készült, több helyen lyukas rongy volt, most viszont eldobható/egyszer használatos maszkokat kaptunk, ami jóval bizalomgerjesztőbb.


Úgyhogy egyelőre sokkal elégedettebb vagyok a tejesemberek és az állomás hozzáállásával. Azt hiszem, ez az első pozitív dolog, amit észrevettem az ország egészségügyi ellátásban (leszámítva a fizetős tüdőszűrést, és hogy a háziorvoshoz is el kell menni széklettartályért, és naplószámos beutalóért).

Barney és barátai

Nincs mit a dolgon szépítenem és egyenesen ki kell jelentenem: a lányunkból sorozatfüggőt csináltam. Egyszerűen valami hihetetlen mámor uralkodik el rajta, amikor végre láthatja kedvenc sorozathősét. Ugyanakkor néha egyszerűen hisztiszerűen követeli "Pá! Pá! Pá!" felkiáltásával, hogy ő bizony a lila dinoszauruszt akarja nézni.

Miről is van valójában? Annamária korában az egyetlen nézhető gyermekcsatorna, a JimJam műsoráról. A Baby TV-t már erősen kinőtte így 20 hónaposan, és ott túl lassan mennek az események, a többi gyermekcsatorna meg egyszerűen botrány. Van azokon valami jó műsor? Esetleg valaki tudna valami jót mondani? (a Spongybobtól kíméljetek).

Szóval Barney egy plüssdinoszaurusz, aki a 22-24 perces műsor első néhány percében átváltozik emberméretűvé. Ezt követően pedig belendül az igazi játék, tánc, móka, kacagás és szórakozás. A nagy lila "szörny" barátai igazi gyerekek, akiket próbál jóra nevelni. Teszi ezt közben úgy, hogy sokat énekelnek és játszanak. Igazi gyermeknevelős műsor, ami nem agresszív agymosó techikával veri bele a gyerekbe, hogy mit szabad és mit nem.

Egy-egy rész általában egy külön témára épít. Hol a számok kerülnek bemutatásra, hol a közlekedési szabályokról van szó, de volt már olyan rész is ahol az önzetlenség kerül a fókuszba.

A gyermekeken és Barney túl még meg szokott jelenni néha egy-két igazi felnőtt, élőállat vagy két további dinójelmezes. Ez utóbbiak feltűnése általában mindig viccesebbé teszi az egész műsort, és kevésbé érezhető a tanító jelleg. Annamária kedvence a minden műsor végén lévő "I love you" (Itt vagyunk, jó nekünk, hogy barátok lehetünk) dal, aminek következtében odajön hozzánk, megszeretget minket és talán még puszit is a pacsi mellett.

A lányom egyszerűen imádja. A dalokat és táncolós részeket átugrálja, közben pörög és szaladgál. Igazából arra is jó, hogy lefárassza. Közben pedig figyel azokra a szavakra, amik a műsorban elhangoznak és próbálja utánozni.

Az egyetlen gond az egész "sorozattal", hogy bár több évadja létezik külföldön, nálunk csak 1-2-t lehet látni. Eddig neten is csak valami 38 részes csomagot találtam, és igazából ezek a részek mennek a JimJamen is. Remélem, hogy idővel majd azért frissítik a tévében nézhető kínálatot és hogy majd neten is elérhető lesz több rész. Arra is érdemes még figyelni, hogy havonta szokott változni a műsorrend, úgyhogy nem biztos akkor kezdődik a műsor, amikor a gyermeket elé ültetjük.

Esetleg ha valaki tud Barney plüssállat beszerzési helyet, akkor szólhatna. Annamáriának jó ajándék lenne.

Tiramisu

Korábban még bele sem gondoltam, hogy milyen primitív is a Tiramisu névre hallgató étel elkészítése. Valójában eléggé kevés dolgunk van vele, főleg ha saját készítésű piskót helyett babapiskótát használunk. Olyan egyszerű a recept, hogy fejből tudom mi kell bele.

Hozzávalók:

500g Mascarpone sajt

4 tojás

200g cukor

Nagyjából 3dl kávé, valamint ebbe valamennyi rum

300g babapiskóta

A 4 tojást kettéválasztom, és a cukrot a sárgájával kikeverem. Ezt követően beleöntöm a mascarpone-t (Ennek az íze magában teljesen semleges, mivel natúr krémsajtról van szó. Bár van neki egy kis vajas ízbeütése.), majd óvatosan hozzáadom a felvert tojásfehérjét.

A babapiskótákat nagyjából 1 percre a kávés-rumos lötyiben áztatom, majd el lehet kezdeni az összerakást. Igazából egy sor krémsajtos keverék és egy sor babapiskóta sorrendben kell megtölteni egy kívánt edényt, és készen is vagyunk.

Az egészet be kell rakni hűtőbe állni hagyni, majd a tálalást megelőzően kakaóporral kell meghinteni.

Mivel nem nagyon vagyunk kávésak (csak valami instant kávéporunk volt otthon), ezért lehet, hogy majd keresek valami olyan receptet is, amibe ez nem kell.

Végeredményben szerintem egészen jól sikerült... Igaz, nem is nagyon lehet elrontani.

Egy újabb fárasztó hét mögöttünk...

A múlt héten már munkába álltam, ezért Évi egyedül maradt otthon Annamáriával és Mártonnal. Elég vegyes izgalmakkal tekintettel néztünk a dolgok elébe, mert nem nagyon tudtuk, hogy mire számíthatunk és hogyan lehet elbírni egyszerre a két gyerekkel.

Meg kell mondanom, hogy Évi egész jól viselte a hetet, annak ellenére is, hogy nyűgösebb napok száma nagyobb volt, mint a nyugodtabbaké. A hétvégén már én is jobban tudtam segíteni, és nem csak az esti fürdetésben és mosogatásban merült ki minden.

Szombaton elmentünk babaúszásra, ahol Évi és Márton még csak a partról szemlélte, ahogy Annamária próbál úszkálni. Ezt követően sikerült egy elég elnyújtott vásárlást tartanunk, ami után kaptunk két nyűgös gyereket. Annamária nagyjából akkora aludt el a kocsiban, amikorra hazaértünk, és ezt követően már elég nehéz volt rábírni az ágyban való alvásban... Ebből nem is lett több fél óránál. Évi ezt követően lement a gyermekkel játszani, én meg otthon maradtam házimunkát végezni. Volt mit csinálni...

Vasárnapra vendégeket vártunk. A szüleim és öcsémék jöttek aznapra, valamint Évi még meghívta apóst és mostohaanyóst. Mivel nem tudtuk előzetesen, hogy mennyi kaját hoznak anyukámék (120km-ről), ezért még csináltunk valamennyit. Én pl. csináltam még Tiramisut is. Erről utólag kiderült, hogy baromi egyszerű megcsinálni.

A lényeg, hogy rákészültünk a dologra, és emiatt szombaton sem volt pihenés. Még este 9kor is ezen ügyködtünk. Mint kiderült részben feleslegesen, mert Évi apja benyögte, hogy ők nem tudnak 2 előtt jönni, csak később. Remek... Nem tudom, hogy mi lehet a nyűgük, hogy gyakorlatilag egész nyáron kerülték a velünk való találkozást. Amikor Annamáriát is elvitték (főleg másoknak való bemutatás céljából), akkor is utána Mártonra rá sem néztek. Szegény Évi meg nagyon ideges és mérges emiatt... és persze még ott van mellette az állandó fáradtság is. Mindegy... felesleges rajta idegeskedni. (Azon viszont már annál inkább idegeskedhetek, hogy csütörtökön Évi a két gyerekkel elmegy egy fél napra Kecelre... Bátor...)

Remélem, hogy még 1 vagy maximum 2 hónap és nyugodtabb lesz az egész helyzet. Mivel már nincsen túl sok szabim, ezért Évinek ki kell húznia, ameddig csak bírja. Én meg próbálok segíteni, ahol tudok, még ha nem is nagyon látszik meg. Azt hiszem, hogy részemről nem igazán fogunk sehová mászkálni hétvégékén a következő hetekben.

200 Ft

Ezen bejegyzésemet is már régóta tervezem, de mindig csúszott valami miatt. De mivel a dolog még mindig aktuális, ezért gondoltam, hogy mégiscsak bepötyögök ide róla pár szót.

Talán még mindenki emlékszik rá mekkora hírértéke volt az újonnan kiadott 200 forintos érméknek. Elég sokat beszéltek róla az elmúlt hónapokban a különféle sajtóformákban, azonban nem sok szó esett a múltról.

Rendben van, hogy van egy új 200Ft-os érménk. Hurrá! Örüljünk, lelkesedjünk! Az első napokban sokan milyen büszkék voltak, hogy új "kétszázforintostkaptam", ami később életünk szürke része lesz. Úgy, mint ahogy jelenleg a papírból készült 200Ft-os bankjegy, ami szépen lassan kifog menni a köztudatból. Egyszercsak azon vesszük majd magunkat észre, hogy tele van a zsebünk érmével, véletlenül 200Ft borravalót adunk, mert az csak apró, és idővel rádöbbenünk majd arra is, hogy bankjegy formában már nem is létezik.

1994 és 1998 között is volt már ilyen érménk, amit idővel eltűnt a forgalomból (és felváltotta a bankjegy). Kiderült, hogy nem gazdaságos a gyártásuk, mivel a míg a benne lévő ezüst értékálló, addig a magyar forint nem az. Több mint évtized jegeltetés után azonban előjöttek az új érmével.

De mit is jelent az új 200Ft-os megjelenése? Annyit, hogy a kedvelt (majdnem drágát írtam) forintunk értéke újra esett. Nem egy pillanat műve volt ez, hanem egy hosszabb-rövidebb időtartamé. Azt jelenti, ha valakinek "aprót adunk", akkor az már lehet 200Ft is. A templomi perselyekben is jobban zörög, mint a papír változatuk... (Innen jut eszembe, hogy egyesek majd milyen lekicsinylően nézhetnek a másikra, hogy olyan pénzt dob be, ami zörög.)

Miközben a képeket kerestem a blogbejegyzéshez a wikipédia hozzá kapcsolódó oldaláról elég sok érdekes dolgot sikerült megtudnom. Idézem: "A kétszáz forintoson lévő Károly Róbert portré nem hiteles. Károly Róbertről nem maradt fenn használható ábrázolás, a királyportréhoz Koltai Ferenc, egy a Pénzjegynyomdának beszállító nyomdatechnikai cég ügyvezető igazgatója ült modellt".

A linkelt oldalt mellesleg azért is érdemes megnézni, hogy lássuk a múltban milyen papírforintjaink kerültek véglegesen a süllyesztőbe, valamint el lehet azon gondolkodni, hogy milyen forintérméket és forintbankjegyeket hoz majd a jövő az euró bevezetéséig.

Life on Mars

Lehet, hogy saját magamtól soha nem akadok rá erre a sorozatra. Talán korábban párszor át is futott a szemem a különféle sorozatokkal foglalkozó oldalakon, a különös című Life on Marson, amiről azért lehetett sejteni, hogy nem a vörös bolygón játszódik. Különösen, mivel egy angol sorozat amerikai feldolgozásáról van szó.

Az előbbi bekezdésből talán kitűnik, hogy az eredeti, két évados, Egyesült Királyságban készült elődöt nem láttam, ezért utólag végeztem egy pici nyomozást. Amiből kiderült, hogy az angol verzió összesen 16 részből áll, lezárt történetet alkot, és a vége teljesen eltér az amerikai verziótól.

A történet nagyvonalakban arról szól, hogy egy Sam Tyler (Jason O'Mara) nevű nyomozót munka közben baleset éri, majd amikor felébred 1973-ban találja magát. Kiderül, hogy abban a korban is egy nyomozó, akit frissen helyeztek át Hyde-ból a New Yorkban lévő 125-ösökhöz.

A beilleszkedés közel sem mondható zökkenőmentesnek, ugyanis az 1970-es évek bűnüldözői módszerei jelentősen eltérnek a 21. században alkalmazottaktól, valamint a nyomozók viselkedése is meglehetősen furcsa mai szemmel.

Sam Tyler főnöke Gene Hunt (Harvey Keitel) például munkája közben meghúzza a zsebeiben lévő piát tartalmazó butykosokat, valamint Ray Carling (Michael Imperioli) nevű kollégájával rendszeresen verik laposra a gyanúsítottakat kihallgatás címén. Főhősünk számára még a női egyenjogúság kérdése is igen furcsa, ugyanis Annie "No-nuts" Norris (Gretchen Mol) rendőrnőt nem igazán veszik zsaruszámba. Az ötödik főszereplő Chris Skelton (Jonathan Murphy), aki egy tipikus béna, lágyszívű zsarut alakít, de nagyjából ebben ki is merül minden szerepe.

Igazából soha nem voltam az 1970-es évekért. Mai szemmel nézve béna ruhákban, béna kinézettel mozognak egy olyan korszakban, amikor még a zenék is bénák voltak... Gondoltam először. Aztán sikerült kellemeset csalódnom, mert nagyon jó atmoszférát sikerült teremteniük a készítőknek. Persze ez nem azt jelenti, hogy magamtól el kezdenék olyan zenéket hallgatni, mint amik ebben a sorozatban voltak, de az 1970-es évek hangulatának megteremtéséhez pont megfelelő.

Szerintem a Life on Mars egy üde színfolt volt a mostani nyomozós sorozatokat felvonultató választékból. Nem a technika dominál, klasszikus bűnüldöző és kihallgatási módszerek... Meglehetősen vicces, amikor Ray ráhamuzik vagy majonézzel leeszi a hullát. Nem is beszélve arról, hogy milyen szövegeket mond saját társainak, különösen Annienek.

Aztán külön mókára ad okot, amikor Tyler az anyjának Luke Skywalkerként mutatkozik be, vagy egy akkor frissen játszott filmről úgy nyilatkozik, hogy nagy klasszikus. Nagyon sok olyan pici dolog van, ami könnyen mosolyt csal az arcunkra.

Szerencsére el lehet mondani a sorozatról, hogy folyamatosan ugyanazt a minőséget hozta. Ha valamit ki kellene emelnem, akkor az az első rész humorban bővelkedése, vagy a túszdrámás rész szükségtelensége, és az utolsó rész remek befejezése lenne. Ezen kívül is akadnak olyan epizódok, amelyekben vannak olyan jelenetek, amelyek negatív értelemben verik ki egy kicsit a biztosítékot (Tyler Windy nevű szomszédja, a "2B-zés", a "nu-nuts"-ozás, és pár jópofizás, amint amúgy nehéz lesz magyarra fordítani, mert csak az idióta amerikai szleng használ ilyeneket), azonban összességében annyit elmondhatok, hogy nem bántam meg azt, hogy George R. R. Martin Not a blog-jának írása alapján a sorozat megnézése mellett döntöttem. Az pedig külön jó pont, hogy a17 részből álló Life on Marsnak van befejezése és lezárása. Nem is akármilyen...

Watchmen - Az őrzők (a képregény)

Azon gondolkodtam, hogyha valamihez nagyon hasonlítani kellene ezt a képregényt vagy képregénysorozatot, akkor legjobban egy jól megkomponált zenedarab jut róla az eszembe.

Az egymást követő panelek olyan jól vannak összeillesztve, olyan jól követik egymást, hogy érezzük a folytonosságot, valamint a képkockák (hülye elnevezés, mert ugye nem is kockák) egymásba csúszását. Mikor a képregényben lévő képregény, a The Black Freighter (vagy magyarul A fekete hajó) képeit látjuk, és háttérben az aktuális cselekmény szereplői beszélnek, az teljesen olyan számomra, mikor a lemezlovas az egyik zeneszámot keveri rá a másikra. És meglepő módon szinte teljesen ugyanaz a téma és ugyanaz az ütem.

A Watchmen egy 12 részes képregénysorozat, amit Alan Moore írt és Dave Gibbons rajzolt meg az 1980-as évek közepén. A szerzők az aktuális jelenbe rakják hőseiket, a kiégett, visszavonult, nemhivatásos bűnüldözőket. Igazából ők nem olyan szuperhősök, mint Superman vagy Pókember, hanem inkább- egy kivételével - Batman szerűek, azaz nincsen szuperhatalmuk vagy különleges képességük, egyszerűen csak olyan szintre fejlesztették képességeiket, amikkel hatékonyan lehet üldözni a gonosztevőket. Más képregények főszereplőivel szemben az itteni karakterek nagyon is esendőek. Lehet találni visszautalásokat, hogy korábbi szuperhősök milyen sorsra jutottak...

Az előbb említettem, hogy van egy kivétel, van egy igazi szuperhős, aki valójában - mielőtt még atomjaira bomlott volna - ember volt. Jonathan Osterman egy rosszul sikerült kísérlet áldozata lett, majd vált Dr. Manhattané. Ő valóban szuperember, át tud menni a falon, tudja magát többszörözni, atomjaira tud bontani bármit, és nem jelent számára semmit sem az idő. Érdekességképpen elmondanám, hogy még fiúként órásmesternek (nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a képregény angol címe, illetve a karóra angol megfelelője között) tanul, majd szülői késztetésre inkább a modern tudományok felé veszi az irányt.

A történet Edward Blake, azaz a Komédiás meggyilkolásával indul. A cselekmény előrehaladtával fokozatosan ismerszik meg előttünk a múlt és az egész környezet. Mint már többször is említettem egyszerűen zseniálisan csúsznak az egyik helyről a másikra a képek, és talán ezért is mondták, hogy megfilmesítethetetlen. Azt kell mondjam, azért a rendező kihozta a kihozható maximumot.

Feltétlenül el kell mondanom, hogy a Watchmen nem olyan, mint a többi képregény, nem igazán gyermekek számára készült, és ezt nem azért írom, mert olyan véres vagy erőszakos lenne. Pusztán arról van szó, hogy meg kell érteni a benne lévő mélyebb mondanivalókat, és alaposan meg kell nézni a rajzolt képeket. Mindenképpen ajánlott olvasmány!

Madártej

Az utóbbi időben elég sűrűn csináltam itthon madártejet, ezért úgy gondoltam, hogy a klasszikus, Horváth Ilona féle Szakácskönyv nevű szakácskönyvben lévőnek beírom ide a receptjét.

Hozzávalók: 1,5l tej, 4 tojás, 15dkg cukor, 1/2 rúd vanília (vagy ízlés szerint 1 vaniliás cukor vagy vanilia aroma), 1 evőkanál liszt

Először a 15dkg cukorból 3 evőkanálnyit felreteszek a tojásfehérjéhez, majd szemre elfelezem, és a felét felteszem 1 liter tejjel főni. 4 tojást kettéválasztok, a fehérjéket rögtön olyan edénybe teszem, amiben fel lehet verni, míg a sárgáját egy befőttesüvegbe. A tojássárgája mellé öntöm a maradék cukrot, a vaniliaízt (amilyen formában van) valamint a fél liter tejből néhány decit. A tej maradékát pedig a tűzön levőhöz öntöm.

A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd hozzáadom a 3 kanál cukrot, és úgyis verem még egy darabig. Mikor a tej felfort, akkor továbbra is a tűzön hagyom. A felvert tojásfehérjéből evőkanállal darabokat forgatok a meleg tejbe, majd amikor úgy érzem, hogy alja már kellően megfőtt, akkor megfordítom. Nem szabad túl sűrűn egymás mellé rakni a darabokat, mert a meleg hatására a tojásfehérje megnövekszik. Ezt követően kiszedem a habot egy edénybe, és addig ismétlem a folyamatot, míg az összes felvert fehérjét ki nem főztem a tejben.

A befőttes üvegben lévő tojássárgáját, cukrot, vaniliát és tejet összerázom, és ezzel is biztosítom a keverék csomómentességét. Úgy vettem észre, hogy ez jobb megoldás, mint a habverő. Ha úgy látom, hogy megfelelő állagú a keverék, akkor a tűzön lévő tejhez adom, és addig keverem, amíg megfelelő sűrűségűnek nem találom.

Ezt követően hidegen és melegen is ehető. Jó étvágyat hozzá!

Babbancshelyzet 2009.08.24.

Először kezdeném a kicsivel, Mártonnal. Jól érzi magát és nagyon igényli anyát. Az éjszakától reggelig tartó időszak rutinja is kezd kialakulni. Este 8 körül eszik, aztán éjfélkor, 3kor és 6 körül ébred fel újabb táplálék miatt. A nyaka már egész erős, mivel a fejét elég sűrűn és sokáig tudja emelgetni. Mikor egyszer hason feküdt, majdhogynem mászni is tudott. A tegnapi napon háromszor is sikerült az egyik oldalára fordulnia...

Annamária eléggé nyúzza Mártont. Örül neki, és elég sok puszit is ad neki. Most már az a ritkább eset nála, amikor nem szól, hogy pisilni vagy kakilni kell. A kimondott szavait is bővíti és a sok halandzsa szöveg mellett elég jól megy már neki a kaka, a kuka és az anya szó. Ez utóbbit nagyon nehezen akarta megtanulni, ezért gyakran anyának is azt mondta, hogy apa, vagy csak rámutatott. A kuka szót részben azért szereti nagyon, mert akkor valami szemetet tud a kukába vinni. Mostanában egyre többet le tudja saját magát foglalni, és nem csak akkor, amikor egy 25 perces Barney és barátai részt néz meg. Egész ügyesen megy neki a kockába és gömbbe való tárgybelepakolás (ez olyan kocka és gömb, amin alakzatoknak van lyuk képezve, hogy az oda illőt tárgyat be lehessen tenni). Szeret táncolni, gagyarászni és végre szeretne igazából megtanulni ugrálni is.

Eddig még nem sok látogatónk akadt. Anyukám ugye itt volt a születést követően segíteni, és apukám is járt már itt tesómmal és nagymamámmal. Apósom is volt már itt egyszer, azért mert Évi unokaöccse (Márk) szerette volna látni Mártont. Márk egész sokáig fogta is kezében. Rajtuk kívül még csak a védőnő, a dokinő és az egyik szomszéd járt itt. Nem is olyan nagy baj, mert a kicsinek néha elég nagy zavaró tényező a saját nővérkéje is... Bár emellett itt van a Skype is, és aki már nagyon akarta vagy szerette volna látni eddig meg is tette.

Egy véndégblogger a szülésről…

Egy véndégblogger a szülésről…

… avagy tapasztalataim a Tétényi úti Szent Imre Kórház szülőszobájáról és szülészetéről

Mivel az utóbbi héten megszületett második gyermekünk, van hasonlítási alapom a szülésekkel, orvosokkal, csecsemősökkel és ápolókkal kapcsolatban.

Mindkét gyermek a Szent Imre Kórházban jött világra, és mivel egyiknél se számítottunk komplikációra, ezért egyiknél se fogadtunk se szülésznőt, se orvost, így az éppen akkor ügyeletben lévő orvos/szülésznő vett kezelésbe engem/minket.

A kislányom 2007 Karácsonyán született. 25-én este kezdődtek a fájások, de nem volt vészesebb az elején, mint egy menstruációs görcs. Aztán kicsit vérezgetni kezdtem este 9 körül, ami miatt fölhívtam a szülészetet, hogy szabad-e ilyet csinálni, vagy rohanjunk be a kórházba. Megnyugtattak, hogy valószínűleg minden rendben van, nyugodtan vegyek egy jó meleg fürdőt, aztán próbáljak meg aludni, amíg tudok.

A fürdés közben a 10 perces fájások kb. fél óra alatt 7-8 percesekké sűrűsödtek, úgyhogy szépen kipattantam a kádból, és nekiláttam a készülődésnek. A kórházba ¼ 12 körül értünk be 4-5 perces fájásokkal. A kórház nincs tőlünk messze, kb. 20 perc autóval, de az út minőségéről semmi pozitív dolgot nem tudnák említeni. Ha 20 km/h sebességgel ment a drága uram, akkor is zökkentünk akkorákat, hogy azt hittem, kiugrik a gyerek... Szóval megérkeztünk a kórházba, ahol is a szülésznő megállapította, hogy tényleg szülni fogunk, a méhszájam ügyesen nyitva van, nem sok van hátra, apa beöltözhet a szüléshez, nincs beöntés (közben megtudtam, hogy a beöntés esetleg segíthet a gyorsabb szülésben is), fazonírozás, semmi…

Éjfél körül mentünk a szülőszobára a szülésznővel, Molnár Zsuzsával. Nagyon hálás vagyok az emberséges ellátásért, mindent előre elmondott, kedves volt, és neki köszönhetően a kislányom gátvédelemmel született. Le a kalappal előtte. Az akkori ügyeletes orvos Dr. Kovács volt, egy fiatal orvos. Nekem ugyan nem sokat segített, konkrétan kb. összesen 5 percet lehetett benn a szülőszobán (és nem találta a gyerek szívhangját bő egy percig, úgyhogy csak a szívbajt hozta ránk), de másoknak jó véleménye van róla – legalábbis, ahogy a második gyermekem születése előtt a többi kismamával beszélgetve megtudtam. A szülésznőnek köszönhetően nem lett gátvágásom, kislányom nagyon formásan, egészségesen jött a világra, minden rendben volt. A méhlepény nem akart megszületni, amiatt a hasamba könyököltek, nem volt éppen jó érzés. Amikor minden rendben volt, a szülésznő a mellemre tette a gyermeket, megmutatta, hogy kell szoptatni. Nagyon kedves volt.

Ezen a pozitív élményen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy a második gyermekhez se fogadunk föl se orvost, se szülésznőt. De, amikor már az embernek vannak elvárásai, akkor nem lát mindent annyira pozitívan… és ezt a szülésznőt nehéz lett volna überelni…

Márton fiunk születése teljesen másképp zajlott J Hajnalban elfolyt a magzatvíz, telefon a szülészetre, mondták, hogy 1-2 órán belül menjünk be a kórházba. Hát, megtörtént. Megvizsgált a szülésznő (aki szintén nagyon rendes, vicces, jó kedélyű, és számomra nagyon szimpatikus volt, de a nevét, sajnos, nem tudom), és mondta, hogy 1 ujjnyira van nyitva a méhszájam, és tényleg megrepedt a magzatburok. Hát, nem sok L Fájásaim meg annyira nem voltak, hogy mire a kórházhoz értünk, már abban sem voltam biztos, hogy tényleg a magzatvíz folyt hajnalban…

Kaptam egy ágyikót, mondták, hogy pihenjek, majd úgyis jönnek a fájások. Hát, időnként tényleg voltak, de maximum 3 egy órán belül, és utána órákra megint abbamaradt. Aztán volt váltás délelőtt, és megjelent mosolyogva az a szülésznő, akinél Annamária született. Nagyon megörültem neki. Megint nagyon rendes volt velem (is). Szerettem volna, ha gyorsan beindulnak a fájások, és megint nála szülhettem volna. De Márton még nem érezte úgy, hogy szeretné meglátni a napocskát, úgyhogy lekéstem a szülésznénit. Akkor Barna főorvos is megvizsgált, a szűk két ujjnyiból bő két ujjnyi lett a méhszájam nyitottsága (apropó, ez függ az orvos ujjainak vastagságától? J). Ő is nagyon kedves, vicces volt, jót beszélgettünk. Kérdeztem, hogy mit tegyek, hogy beinduljon a szülés, mondta, hogy sétáljak, és kapok egy nospát. Az utóbbi egy injekció volt. Nem merném azt állítani, hogy kellemes. Hát, nekiálltam a sétának. Egy órát sétafikáltam, de a korábbi fájásaim is abbamaradtak, úgyhogy gondoltam, alszom egyet. Közben a vajúdóban egyre változtak az arcok, csak én maradtam biztos pont J A kedvenc szülésznőm adott dél körül homeobogyókat, hátha azok segítenek, de ennek hatására 1 egész fájásom volt kb 2 órával később, egyéb semmi.

Aztán volt egy kis affér, mert úgy nézett ki, hogy mégsem tud Zoli bejönni a szülésre, és nekiálltam telefonálgatni, hogy ki tudna beugrani. Eléggé sikerült rajta fölidegesítenem magam, de aztán mégis meg tudták apámék oldani Annamária ellátását, így megint nyugodtabban vártam, hogy beinduljon a szülés.

Aztán jött az esti váltás. Mondtam, hogy nem volt nagyon fájásom. Úgyhogy meg se vizsgáltak, csak a szokásos ctg-t tették föl rám, illetve beígérték este 10-re az antibiotikumot, hogy nehogy a magzatvízszivárgás miatt gond legyen. Közben hallottam, hogy rólam beszéltek az orvosok és szülésznők, mert senki más nem volt a környéken fájások nélkül. A téma az volt, hogy másnap reggel meg kell indítani a szülést nálam. Megnyugodtam, hogy ők is úgy látják, hogy még pihenhetek az éjjel. Este fél 11-kor meg is kaptam az antibiotikumot, fölhívtam drága uramat, hogy lezuhanyozom, és lefekszem aludni, legalább kipihenem magam a nagy napra. Nos, a zuhany nagyon jót tett. Lefeküdtem 11 körül aludni, és negyed óra múlva föl is keltem, mert úgy éreztem, hogy eléggé fájásos vagyok J Végre. De még mindig tartottam tőle, hogy abbamarad megint, úgyhogy nem szóltam se a szülésznőnek, se Zolinak, mert minek a vak lárma. Hát, fél 12 körül mégis rászántam magam, hogy megvizsgáljanak, és csodák csodája, bő 3 ujjnyi volt a méhszájam, mondta a szülésznő, hogy hívhatom az uramat. Szegényt mégse hagytam aludni…

Éjfél körül gondoltam, hogy akár ideért az uram, akár nem, én inkább megyek a szülőszobára, de fölhívtam, hátha már a közelben van. És tényleg J Már a kórház előtt volt – saját bevallása alapján. Tovább róttam a köröket a folyosón, megjött, beöltözött, közben kikészítettem a cuccokat, amiket a szülőszobára célszerű vinni (bugyi, betét, víz, illetve a fényképezőt mondtam az uramnak, hogy hozza). Közben már gondolkoztam rajta, hogy mi a fene tart eddig az öltözésben…

A szülésznéni (annyit tudok róla, hogy Éva volt a neve) bevitt minket a szülőszobára, adott még egy labdát is, ami valamiért kikerült az alternatív szülőszobából. Gondoltam, akkor már kipróbálom, tényleg sokkal kellemesebb volt azon vajúdni, de ez csak akkor derült ki, amikor az egyik fájás közben úgy gondoltam, hogy fölállok… Hát, nem volt jó ötlet J Mindenesetre volt kb. 3 labdás fájásom, meg még annyi anélküli, és fölfeküdtem az ágyra. Szülésznéni megnézte, hogy volt méhszáj – nincs méhszáj, ha akarok, elkezdhetek nyomni, és kiment. Mondanom se kell, hogy semmilyen fölvilágosítást nem adott, hogy hogyan lélegezzek, hogyan lenne könnyebb, le voltam sz..va. Na, mindegy, néhány fájás után rászántam magam, hogy csináljak is valamit. Az első kettőnél éreztem, hogy ügyetlen vagyok, a 3. nyomás már jól sikerült. Nem sokkal később mondtam Zolinak, hogy szóljon már a szülésznőnek, mert érzem, hogy székletürítési ingerenciám támadt. Hát, cseszett jönni a drága. Következőre elindult Márton lefelé. Éreztem, hogy már nincs sok. Megint kiküldtem az uramat, hogy jön a gyerek, jó lenne, ha nem késnék le. Mire bejöttek (a szülésznéni és Dr. Bálint Mihály dokibá), már éreztem, hogy a gyermek feje teteje már a lámpafénynél „hunyorog”. Akkor még gyorsan elmozdították az ágyat, engem más pozícióba rendeztek, aztán néhány perc alatt kinn volt a fiúcska feje, aztán az egész gyermek is. Ez 1 óra 00-kor történt. Pár perccel később a méhlepény is, de mint utólag kiderült, nem egészen egyben, úgyhogy szépen ki is pucoltak. Hát, ez már a végén molesztálásnak éreztem. Nem esett jól.

Utána megkérdezte a szülésznő, hogy szeretném-e megszoptatni a gyereket. Igent mondtam. Erre mondta, hogy ha mennék a későbbi szobámba, akkor szóljak, és kiment. Mintha még mindig tudnom kellene, hogy hogyan kell szoptatni, semmire nem is lehetne már a továbbiakban szükségem… Úgyhogy ennek az Évának a hozzáállásával egyáltalán nem voltam megelégedve. Remélem, csak azért volt ilyen lópokróc, mert rossz napja volt.

A dokibácsi utána és közben is viccesnek akart látszani, csak éppen lehet, hogy nem voltam vevő a humorára. Jobban értékeltem volna, hogy ha elhiszik, hogy ha kiküldtem az uramat, az nem véletlen volt, és tényleg érzem, hogy jön a gyermek. De, biztosan én voltam rossz lelkiállapotban, és túlságosan fölfújom a dolgot.

A csecsemőápolók és orvosok mind nagyon rendesek voltak. Amikor még Annamáriával voltam benn, akkor több időm volt a véleményalkotásra, mert ő nagyon besárgult, és egy hetet benn voltunk vele. Akkor a Csilla nevű csecsemőápoló nagyon lekezelően bánt velem, amikor a sárgaságról kérdeztem, illetve ő mutatta meg, hogy hogyan kell csecsemőt egyáltalán pelenkázni, fürdetni, stb. Akkor is eléggé kapkodósra sikeredett a bemutató, és a kérdéseimre egyáltalán nem válaszolt. Mártonnál viszont épp az ellenkezőjét tapasztaltam nála: nagyon kedves volt, és lecserélte a rózsaszín takarót, amit a kisfiunk kapott, meg szép kék ruhácskát adott rá J

Mártonnal 2 nap után hazamehettünk, mert szerencsére nem sárgult be annyira, hogy kezelni kellett volna – vagy inkább azért, mert még a nőgyógyászaton is szültek előző napon, mert annyira sok szülés volt az elmúlt 2-3 napban. Furcsa volt, hogy míg Annamária megszületése után legalább minden reggel kaptunk lázmérőt, most egyszer sem, és amikor rákérdeztem, visszakérdezett az ápoló, hogy lázasnak érzem-e magam, mert ha nem, akkor nem kell lázmérő… És ha mégis lázas vagyok?

A másik fő problémám az étel. Nem is az a része, hogy ehetetlen-e, hanem egyszerűen az, hogy nagyrészt olyan ételeket hoznak, ami egy kezdő szoptatós anyukának egyáltalán nem való. Ha enni akar az ember, akkor hozatni kell, mert különben hallgathatja a gyermek ordítását. Nem értem, hogy ez miért van így. Biztosan így olcsóbb az ebédrendelés…

Amit még tapasztaltam az az, hogy az Ági nevű szülésznőt a 2 nap alatt folyamatosan benn láttam (szó szerint éjjel-nappal). Aki szülésznőt fogadott, mind őt választotta (amíg a vajúdóban voltam). Nagyon kedves, figyelmes, és nem utolsó sorban észérvekkel magyarázó, türelmes szülésznőnek találtam. És ha kérdezett tőle más is, nem csak az, aki fölfogadta, annak is szívesen válaszolt, nem mondta sose, hogy nem ér rá, vagy nem tett úgy, mintha meg se hallotta volna a kérdést. A szülés utána pedig a szülők kaptak tőle puszit a gratuláció mellé. Nem tudom, hogy ez csak a jó marketing része-e, de nekem nagyon szimpatikus volt a hozzáállása.

Mindent összevetve, most nem voltam annyira elégedett a „kórház által nyújtott” teljesítménnyel, mint Annamária születésekor, de ez bőven amiatt van, hogy a szülést majdnem lekésték az illetékes kollégák és nem volt semmiféle gátvédelem. A hozzáállásuk pedig csapnivaló volt szerintem. Egyáltalán nem rajtuk múlt, hogy nem adódott semmi bonyodalom, és nem lett gátmetszésem, hogy az első mellre helyezés sikerült, stb. Természetesen nem tudhatom, hogy más kórházakban ezek a dolgok hogyan zajlanak, mivel csak a két gyermekem világrahozatalát tudom összehasonlítani.

A két gyermek

Szerencsére Annamária jól tűrte Márton érkezését. Még valami örömöt is lehetett látni az arcán, és nagyon mosolyogva vagy érdeklődve mondja azt, hogy "baba". Néha még saját magától meg is nézi az éppen tentéző kisöccsét. Bár a mai nap volt egy hisztije, amikor úgy érezte nem kap elég figyelmet. Talán majd mindenki másban is tudatosítani kell, hogy vele is foglalkozzanak, és ne állandóan csak a kicsiről áradozzanak, mert igazából már nagyon sok mindent megért.

Lehetne elég sok mindent írni már Annamária tudásáról is, mert új szavakat kezd megtanulni, néhányat már sokkal tisztábban ejt. Többek között nagyon tudatosan tud "apának" szólni... Aztán kezdi elsajátítani a szobatisztaságot, és ezeken kívül még rengeteg olyan dolgot csinál, ami egy felnőtt embertől természetes és nem egy 20 hónapostól. Amúgy Márton mellett már egy kicsi babának tűnik, hanem egy kislánynak. Ez olyan furcsa. Amíg nap-mint-nap változik mellettünk, szinte fel sem tűnnek nyilvánvaló dolgok.

Márton is már elég sok mindent tud ilyen fiatalon. Nagyon durván tudja már a nyakát emelgetni és lehet látni közelről már észrevesz vagy lát dolgokat. Szerencsére nem nagyon sírós, és cumit még nem látott.

Ma fürdettük Márton és Annamária segédkezett. Erről fel is tennék most két képet.

Itthon a fiúcska, további gondolatok a szüléssel kapcsolatban

Szombat reggel Évi azt mondta, hogy elképzelhető a Mártonnal való hazatérésük, ezért dél körül ne menjünk be hozzá, csak akkor amikor szól. Ennek a tudatában indultunk el úszni. Még be sem fejeztük, mikor jött a hívás, hogy készen van az egyik zárójelentés, és a második is lassan készen lesz. Nos elég lassan lett készen, ugyanis valamiért még szenvedtek rajta 2-3 órát, amire készhez kaphattuk. Persze, mivel tudták, hogy Évi már úgyis el fog jönni, ezért nem kapott kaját.

Apropó étel? Minden kórházban úgy van, hogy a kismamák olyan ételeket kapnak szülés után, ami felfújja őket? Magyarul olyanokat, amiket az orvosok általában tiltanak vagy nem javasolnak szoptatás mellett... Nem tudom, hogy kinek lehet gratulálni.

A lényeg, hogy szombaton hazahozhattam Mártont és anyukáját. Hónapokkal korábban úgy gondoltam, hogy Márton is majd nagy tűzijátékozásra fog hazajönni, ahogy Annamária. A lányunknál az ok ugye a Szilveszter volt, míg a fiunknál augusztus 20. Megmondom őszintén, hogy megnyugodtam az éjszaka ilyesfajta nyugodtsága miatt. Erre mi történt? Valakinek most szombaton volt a közben sátoros lagzija, így nem csak hangosan szól mulatós (gyk. fos) zene szólt, hanem tűzijáték is volt. Szerencsére Mártont nem nagyon zavarta, és csak kétszer kelt fel az éjszaka folyamán (8 körül lefektettük aludni, aztán éjfélkor és 4 óra körül kelt fel szopizni). Ezt a jó szokását a második éjszaka is folytatta és remélem, hogy ez sokáig nem is fog változni...

Aztán néhány gondolat a szüléssel kapcsolatban. Először is... köszönet mindenkinek, aki segített. Apóséknak, hogy végül meg tudták oldani az Annamáriára való vigyázást, anyukámnak, hogy jött segédkezni, a dokinak és a szülésznőnek, hogy végül nem késték le a szülést, valamint Évi tesójáéknak, hogy készen álltak volna Annamáriára vigyázni, ha a szükség úgy hozta. Még egy ide vonatkozó megjegyzés... A szülés előtt volt egy bejegyzésem, amit igazából nem bántam meg. Az indulat beszélt belőlem, de még így is jobb, hogy így közöltem a mondanivalómat, és nem másod- vagy harmadkézből terjedt tovább.

Igazából nehéz elmondani, hogy milyen érzés lett volna lemaradni egy csodálatos élményről. Az fel sem nagyon tudja fogni, aki még nem élt egy szülést. Nem tudja, hogy milyen lehet ott lenni valaki mellett, aki egy életet hoz a világra. Nem tudja, hogy milyen jó lehet a kismamának, hogy van mellette valaki, hogy tud szólni az orvosnak és a szülésznőnek, hogy már kint van a baba feje, és érdemes lenne jönni. Nem tudja, hogy milyen érzés, amikor a feleségével szinte alig foglalkoznak, amikor az szenved. Nem tudja, hogy milyen az, amikor kibújík a baba. Nem tudja, hogy milyen egy újszülött sírása. Nem tudja, hogy milyen elvágni a köldökzsinórt (Igazából ez részben elég undorítónak tűnő dolog is, mert nyilván én voltam az a "szemét", aki megszüntette a kapcsolatot a baba és az anya között.) Nem tudja, hogy milyen az a víztől aszott, riadt csöppséget kézben tartani. És még rengeteg mindent nem tud... Aki nem háborodik fel egy ilyen helyzetben, mint ami volt, és nem adja ki magából a mérgét azt igazából nem érdekli gyermékenek anyja és maga a gyermek.

Meg kell mondanom nem sokon múlt, hogy még így is lemaradok a szülésről. Ugyanis, mint írtam 11kor abban a tudatban búcsúztam el az akkor lezuhanyzott Évitől, hogy majd másnap reggel valamikor beindítják. A zuhany azonban beindította, és az éjfél előtt pár perccel érkezett hívást követően össze kellett magam szednem és indulnom kellett a kórházba. Még két kanyar volt a kórház előtt, amikor Évi megcsörgetett. Amikor a kórház elé értem, akkor felhívtam, hogy mi van. (A kocsiban történő várakozásom bizonyára félreértette egy a kórház előtt(!) dolgozó utcalány, mert próbált nagyon a közelben maradni.) Szóval kiderült, hogy Évi már majdnem befeküdt a szülőszobába, de azért még megvárta mire magamra öltöm a "műtős" kispapa ruhát.

A szülésznő bekísért a szülőszobába, majd mondta Évinek, hogy próbálja ki a labdát. Ő vagy kettőt rugózott rajta, majd úgy döntött, hogy felfekszik az ágyra. Igazából ezt követően nem sok instrukciót kaptunk. Nem tudom, hogy a szülésznők úgy gondolják-e, hogy egy másodszor szülő már rutinos és tud mindent. Persze nem... Ami nekik rutinból megy, az az anyukáknak nem. Mondott még néhány istrukciót, aztán kiment a szobából. Évi próbálkozott a légzéssel, amire szintén saját magának kellett újra rájönnije és a tolással is. Majd mondta, hogy fussak a szülésznőért. Azok annyira nem vettek komolyan, mert csak több, mint 5 perc múlva jöttek. Megjelent a doktor is, aki normálisnak (és viccesnek) tűnt, de igazából sok mindent nem csinált. Nem nagyon törődtek hogyan vegyék ki Mártont vagy vigyázzanak Évi éppségére, de aztán szerencsére minden jól alakult és nem volt probléma. Ezt követően a doki még vizsgálódott egy picit a feleségemen, majd megint magunkra hagytak. Semmi instukció a szoptatásról vagy mit csináljunk, csak annyi, hogy szóljunk, ha én már indulnék. Szóval igazából csak kötelező nyűgként voltunk ott... Aztán lehet azért is gratulálni, hogy fiúként rózsaszín takarót kapott.

Ezek után nem is csoda, hogy ilyen hamar "kidobták" Évit és Mártont a kórházból. Csütörtök hajnali 1kor volt a szülés, és szombat 3 óra körül már itthon voltunk. Részben ez annak is köszönhető, hogy Évinek nem volt különösebb problémája és Márton is csak egy picit volt sárga.

Ma, azaz hétfői napon mehettem be a születési anyakönyvi kivonatért, a fiunk lakcímkártyájáért és az anyuka személyi igazolványáért és lakcímkártyájáért. Kiderült, hogy a társadalombiztosítási kártyának intézését a kórházból indítják és 30 napon belül kiküldik. Ez azért nagy genyóság, mert TAJ kártya nélkül nem lehet semmit sem intézni...

Aztán eljött hozzánk a gyerekorvost, aki mondta, hogy el kell menni a Teve utcába, ahol megcsinálják egy nap alatt. Ha pedig az ember már ott van, akkor onnan irány a közelben lévő Államkincstár (legalább 3-4 óra várakozás), ahol lehet intézni az egyszeri anyasági támogatást és a családi pótlékot. Talán holnap majd ez lesz a feladat... Meg majd valamikor a háziorvos.

Gecse Márton megszületett!

Ma, azaz 2009. 08. 13-án, 1:00 perckor, 57cm hosszal és 3300gramm súllyal megszületett Gecse Márton.

Tegnap reggel hajnali 4kor arra ébredtünk, hogy elfolyt Évi magzatvize. Gyorsan besiettünk a kórházba, ahol semmi különösebb nem történt. A magzatvíz ugyan szivárgott, de nem voltak Évinek fájásai, ezért azt modták, ha nem indul be magától a dolog, akkor 24-36 órán belül megindítják.

Este 11kor még jóéjt kívántam feleségemnek, aki éppen akkor fejezte be a zuhanyzást, majd lefeküdtem aludni. Egy óra múlva ébresztett telefonon, hogy a meleg víz beindította a szülést, és talán jó lenne, ha bemennék.

Negyed 1 körül érkeztem meg, és baba már 1 órakor kibújt Éviből. Szerencsére a méhlepény is viszonylag gyorsan és könnyen követte Mártont. Rövid vizsgálódások után kiderült, hogy minden rendben, csak apró repedése van Évinek, amit el sem kell látni.

Kíváncsi vagyok mit fog szólni Annamária a kistesóhoz.

Babbancshelyzet 2009.08.12.

Most mindjárt kiderül, hogy feldúlt állapotban milyen bejegyzést tudok írni...

A nagy helyzet az, hogy reggel Évit bevittem a kórházba, mert elfolyt a magzatvize. Sajnos itt az egész dolog meg is rekedt a maga módján, mert most már fájásai sincsenek. Ez most azért probléma, mert még estig tudnak Annamáriára vigyázni, de holnap már nem.

A kórházban azt mondták, hogyha nem indul be magától a dolog, akkor 24-36 órán belül meg fogják indítani beavatkozással. Ez remek... Úgy tűnik, hogy mivel estétől nem lesz gyerekcsőszöm Annamáriára, ezért bukom az apás szülést.

Én hiába akarom, senki nem töri össze magát azért, hogy ma estétől és/vagy holnap reggeltől vigyázzon Annamáriára. Nekem kell. Ez eddig sem volt nagy gond, csak így nem lehetek ott, amikor a másik megszületik.

Nagyon fasza... Inkább nem vonok le következetéseket...

Babaúszás, 3-as szint

A nyaralásunk és egyéb okok miatt jó pár alkalom kimaradt a babaúszásból. Mikor visszamentünk, akkor babaúszást oktatók mondták, hogy Annamáriának egy csoporttal magasabba kellene már járnia. Ezt próbáltuk volna elintézni az uszoda bejárat előtti adminisztrációs személyzetnél, de nem jártunk sikerrel. Azt mondták, hogy a reggel 9 órás alkalom túlságosan is telített. Mi (főleg én) nem akartam szombat 2 órakor vagy más délutáni időpontban menni. Csak nem kellene beáldozni a hétvégi focimeccseket...

A következő alkalommal megcsináltuk a bemelegítést, beugrottunk a 2-es csoport számára fenntartott medencerészbe (Annamária többször is), majd jött az úszásoktató, hogy szerinte már a nagyobb csoportban kellene lennünk, és menjünk át. Átmentünk... Majd az úszás végén a kinti adminisztráción átírattuk a bérletet a 3-as csoportra. Elég nagy morgás volt miatta, de sikerült megoldani.

Elsőre kicsit furcsa volt a magasabb szintű csoport, mert vannak olyan elemek, amelyek egy picit visszalépésnek tűnnek számomra. Azonban elég sok minden új és érdekes dolgot csinálunk. Sokkal kevesebb merülés van, viszont vannak már olyan gyakorlatok, ami az úszás irányába viszi el a dolgot. Például gyakorolja a gyorsúszáshoz a karkörzést. Talán egy kicsit abszurdnak tűnhet, de Annamária még nem tud egyedül karkörözni. Aztán ott van a buborékfújás. Először szívószállal, majd közvetlen bele a vízbe. Ezeket elég nehéz elmagyarázni, különösen, hogy a szívószálnál szereti elharapni a végét. Tehát levegő se ki, se be.

Nincsen Annamária kedvence sem, a vízbe ugrás. Ezért bemelegítés előtt és után csinálunk néhány ilyen gyakorlatot. Nagyon élvezi, amikor beugrálhat a vízbe, majd kutyaúszó mozdulattal néhány centit előre haladhat a vízben. Most kapott egy újabb kedvenc tevékenységet, amiről Évi készített egy videót is. Érdemes nézni a lábtempózást.

2009. évi nyaralás

Minden év magával hozza a maga bonyolultságát, mindig történik valami, ami nagyban befolyásolja az eseményeket, vagy az előre várt történések irányán csavar valamelyest. Idén sem volt ez másként, ez az év sem lett előre kiszámítható. A második gyermek érkezése augusztus végére várható, de mostanra már eljutottunk odáig, hogy bármikor mehetünk szülni.

Az előbb említett tényező mellett, szokás szerint, be kellett kalkulálnom azt is, hogy a szabadságom ne nagyon essen havi gazdasági zárási időszakba, tehát a nyári hónapok 15. napjától lehetett igazán csak tervezni valamit. Mivel az augusztus kiesett, júniusban pedig a kollégáim csaptak le hasonló időszakra, ezért maradt a július.

Az egyik legkevesebb barátom és egyben Annamária keresztapja, Master, felajánlotta 1 hetet eltölthessünk mezőkövesdi nyaralójukban, a Zsóry-strandfürdőtől olyan 10 percnyi sétára. A rengeteg tényezőt összemosva végül úgy alakult, hogy a július 20-ával kezdődö héten mentünk el nyaralni, az említett helyre.

A kitűzött hetet megelőző hét szerdáján Évi és Annamária már elutaztak szüleimhoz, hogy ott is töltsenek egy pár napot. Nem tudom, hogy mennyire sikerültt ot kipihenniük magukat, de én viszonylag fáradtan érkeztem utánuk péntek este. A fáradtság részben köszönhető volt a 2 órás buszozásnak (+legalább 30 perc bkv-zás), a főnököm kedvességének, hogy nem engedett el korábban, valamint a szerda és csütörtök esti nagy Call of Duty 2 játszadozásnak.

A szombati napon felhívott Master barátom, hogy kilátogathatnánk hozzá, mert más barátaival (részben korrábi osztálytársainkkal) együtt fociznak, kártyázgatnak és szalonnát sütnek. Annamáriát szüleimre hagytuk és már indultunk is. Jó kis szórakozás volt a foci, valamint az (ólin) pókerparti, ami kellemes meglepetésemre, csak úgy tét nélkül játszódott. Azt hiszem, hogy sokszori megöli a dolgot egy baráti társaságban, ha pénzre kezdenek el játszani.

Vasárnap még szüleimnél punnyadtunk (különösen én, mivel elég sokat játszottam a Plants vs. Zombies játékkal), aztán hétfőn indultunk.

A megérkezésünket követően még megejtettünk egy gyors látogatást a helyi Tescoban, majd irány a Zsóry-strand. Sikerült megállapítanunk, hogy túl sok minden nem változott.

Az ár persze valamivel magasabb lett, de sajnos még mindig csak a főbejáratnál lehet üdülési csekkért jegyet váltani. A medencék esetében sem vettünk észre túl sok változást, nem lett több, nem lett jobb és nem lett korszerűbb. Sajnos a nem-gyógymedencék sem lettek feszített víztükrűek, és nem hiszem, hogy vízforgatósak lennének. Gyanítom, hogy ezekbe sima csapvíz folyik be és csak a nap hője melegíti valamennyire. Annamáriát ez különösebben nem zavarta, mert bátran ugrott vagy csúzdázott bele hideg vízes medencékbe is. Most a kör- és hullámmendencékről beszélek. A körmedence valójában gyűrű alakú, és a közepén van egy sziget, ahol a hullámmedence található. Az egyik körcikkében sodrófolyót is kialakítottak, valamint több helyen magasból leeső vízsugarakat. Sajnos az átlátszó (majdnem tisztát írtam) vízben elég jól látszott a kosz. Sok helyen még a csempe is elvált a faltól, valamint pár helyen felfagyás nyomai voltak észrevehetőek. Az egyik tavalyi javítási terület pedig ugyanúgy le volt zárva. A körmedence egyik nagy vonzerejét a sodrófolyosón kívül talán a csúzdák jelenthetik. Itt két darab, egyenként 2-3 méteres csúzdákat képzeljünk el (olyan, mintha a megszokott nagy csúszdákból levágtak volna két 2-3m-es szakaszt).

A hullámendence olyan szempontból optimális volt Annamáriának is, hogy fokozatosan tudott belemenni a vízbe. Meglepő mondon szinte belerohant a 25 fokos vízbe...

Azért az valamilyen szinten bosszantó, hogy csak 3 éves kortól vehette volna igénybe a gyermekmedencét, ahol a szűlő még csak nem is tudja figyelni, mit csinál csemetéje. Illetve nem olyan távolságról, hogy közbe tudjon avatkozni.

A fürdő közepén lévő ikermedencéket nem igazán vettük igénybe. Csupán csak az első napon mentünk bele. Én igazából nem nagyon szeretem, mert furcsa fehéres színe van a víznek, meleg, és heringhatás van.

Szintén kihagytuk a fedett részt az uszodájával és a meleg medencéivel, valamint a meleg nosztalgiamedencét. Ez utóbbi egy picit gusztustalannak tűnik már mai szemmel, de biztos jó, ha már idősebb az ember.

Ezen kívül van még egy élménymedence, ahol szerintem fele-fele arányban van gyógyvíz és csapvíz, mivel itt a víz színe viszonylag átlászó, de van egy fehéres árnyalata. Remélem, hogy valóban azért, mert termálvízzel fűtik... Talán itt voltunk a legtöbbet. Annamária itt nagyon élvezte a vízbe való ugrálást, a víz alá merülést, valamint az úszkálást.

Hétfőtől csütörtökig végig strandoltunk, és viszonylag eléggé élveztük. Annamária napi egyszer még ugróvárazhatott is. Elég korrekt volt a fickó, mert 20 perc került 300Ft-ba, de igazából addig ugrálhatott benne a gyermek, amíg el nem fáradt.

Estére mi is elfáradtunk. Miközben Annamária aludt mi kártyáztunk és Carcassonne-ztünk Master barátunkkal.

Összességében jól éreztük magunkat, és sikerült egy jót nyaralnunk.

The Middleman

Nálunk, azaz magyar tévékben még nem játszák, ezért nem tudom a The Middleman magyar címét. A nem-hivatalos fordítást készítő egyén A közvetítő nevet adta a sorozatnak. Mert ugye, mint a lenti címkéből is kiderül megint egy sorozatról írok. Mostanában megy a dara, ahogy a dzsankik is mondanák...

Mit is mondhatnék a The Middlemanről. Annyit, hogy imádtam, hiszen néhol már annyira amatőr, gyerekes, vagy "rossz", hogy az szinte jó. Tipikusan az a sorozat, amit ilyen szombat délután kettő körüli matinéidőszakba tennék a magyar tévék esetében.

A történet leegyszerűsítve egy "Man in Black"-sorozat. Persze azért vannak eltérések, például nem feketeruhások a szereplők (inkább valami 1950-es évekbeli egyenruha szerűség feszül rajtuk) és - szerencsére - nincsen Will Smith sem. De mondhatnánk azt is a sorozatra, hogy egy vicces X-akták. Mert paranormális tevékenységek után nyomoznak, többször kapcsolatba kerülnek más világok lényeivel, de volt olyan rész, amiben zombik is szerepeltek.

A sorozat báját számomra igazából az egész hangulata tette. Azt már említettem, hogy a főszereplőknek régimódi egyenruhájuk van, és ezen kívül valahogy süt az egészből, hogy a híres roswelli ufókatasztrófa nyomán létrehoztak egy titkos csoportot és az egész meg is ragadt... Idáig... Hehe... Bocsátassék meg, de a közvetítő mindesét Idának hívják, aki igazából egyféle robot.

Ha már egy karakterről írtam, akkor talán említést tennék a többiekről is. Először is adott a Middleman (vagy közvetítő), aki igazából a címszereplő, de mégsem ő az igazi főhős, hanem a segédje, az egészbe frissen belehuppanó Wendy Watson nevű csajszi. Igazából a kamera körülötte forog. Az ő mikrokörnyezete az egész sorozat háttere, míg magáról címszereplőről csak apróságokat tudunk meg. Az írók által kitalált karakterek fantasztikusak, bár némelyük elég fárasztó, pl. Noser, vagy néha a Middleman is. De ki az, akinek ne lenne szimpatikus Sensei Ping személye?

Rengeteg poén van a sorozatban, bár egyrészük sajnos bárgyú és bugyuta, ami nem tetszhet mindenkinek. A háttérben szóló zene, valamint a használt technikai kütyük miatt is egy picit olyan érzésem van, mintha az Eureka sorozatot (szintén vicces sci-fi) nézném, vagy a No one lives forever című számítógépes kémjáték lenne előttem. Ezen, számomra pozitív, hatások miatt tetszhet igazából nekem annyira ez a sorozat.

Nem valami nagydurranás, és mint az elején írtam is, nem igazán főműsoridős, de nekem nagyon tetszett. Amire még külön érdemes figyelni az a Middleman hosszú és bonyolult mondatai, valamint furmányos káromlatai. Már nagyon várom a második évadot...

Terry Pratchett: A mágia fénye

A mágia fénye gyakorlatilag A mágia színe című könyv közvetlen folytatása. Minden ott kezdődik, ahol az előző rész befejeződik.

A látszólag céltalan barangolás közepette Széltoló és Kétvirág képtelenebbnél képtelenebb kalandokba keveredik. Némelyiknek már se füle, se farka, úgyhogy néha elég nehézkes volt az olvasás. Volt egy olyan érzésem, hogy az író néha már erős túlzásokba esik, vagy csak erőltetni próbálja a különféle fárasztó poénokat. Mivel korábban - még jóval azelőtt, hogy Terry Pratchettről a legkisebb tudomásom lett volna - olvastam már néhány könyvet Nemes István munkái közül, ezért leginkább hozzá tudnám hasonlítani. Gondolom, hogy az angol író hatott a magyarra és nem fordítva. Mindenesetre a Káosz sorozat könyveit egyelőre jobbnak tartom, mint Pratchett könyveit. Bár A mágia fénye jobban sikerült, mint az elődje.

Szóval ez a könyv ott kezdődik, ahol a másik befejeződik. Továbbra is Széltoló és Kétvirág kalandjait követhetjük, ahogy próbálnak rájönni a világukat fenyegető veszély mibenlétére és esetleges megoldására. Közben találkoznak gyémántfogú trollokkal, ősi számítógépet használó druidákkal és persze Cohennel, a barbárral. Meg kell mondanom ő is egy remekbe szabott karakter. Ha Pratchett történetmesélése annyira nem is tetszik, valamint általában zavaros a gondolatfűzése, de a karakterek igazán remekbe szabottak. Cohenről többet nem is írnék, mert igazából azzal lelőném a vele kapcsolatos legnagyobb poénokat.

Széltolónak mindig sikerül megszöknie a halál torkából, ezért iránta egy pillanatig sem érdemes aggódni. Ahogy talán Kétvirágért sem, aki még a nagybetűs HALÁL-lal, és annak baráti körével is képes leülni kártyázni.

A varázslók még mindig elég idióták, talán eddig ők voltak a legidegesítőbbek Pratchett könyveiben. Persze van mindig egy-két szerethető karakter (Széltoló, a könyvtáros), de többségükben csak zavaró jelenségek.

Összességében ez a könyv határozott fejlődés volt, és remek szórakozás. Néhol leült a történet, vagy túlzásba vitte Pratchett a túlzást (ezen mondat második fele elég Pratchett-es lett). A lényeg, hogy egyelőre még ez sem vette el a kedvem attól, hogy tovább olvassam a híres fantasy író további irományait.