2009/08/06

The Middleman

Nálunk, azaz magyar tévékben még nem játszák, ezért nem tudom a The Middleman magyar címét. A nem-hivatalos fordítást készítő egyén A közvetítő nevet adta a sorozatnak. Mert ugye, mint a lenti címkéből is kiderül megint egy sorozatról írok. Mostanában megy a dara, ahogy a dzsankik is mondanák...


Mit is mondhatnék a The Middlemanről. Annyit, hogy imádtam, hiszen néhol már annyira amatőr, gyerekes, vagy "rossz", hogy az szinte jó. Tipikusan az a sorozat, amit ilyen szombat délután kettő körüli matinéidőszakba tennék a magyar tévék esetében.

A történet leegyszerűsítve egy "Man in Black"-sorozat. Persze azért vannak eltérések, például nem feketeruhások a szereplők (inkább valami 1950-es évekbeli egyenruha szerűség feszül rajtuk) és - szerencsére - nincsen Will Smith sem. De mondhatnánk azt is a sorozatra, hogy egy vicces X-akták. Mert paranormális tevékenységek után nyomoznak, többször kapcsolatba kerülnek más világok lényeivel, de volt olyan rész, amiben zombik is szerepeltek.

A sorozat báját számomra igazából az egész hangulata tette. Azt már említettem, hogy a főszereplőknek régimódi egyenruhájuk van, és ezen kívül valahogy süt az egészből, hogy a híres roswelli ufókatasztrófa nyomán létrehoztak egy titkos csoportot és az egész meg is ragadt... Idáig... Hehe... Bocsátassék meg, de a közvetítő mindesét Idának hívják, aki igazából egyféle robot.

Ha már egy karakterről írtam, akkor talán említést tennék a többiekről is. Először is adott a Middleman (vagy közvetítő), aki igazából a címszereplő, de mégsem ő az igazi főhős, hanem a segédje, az egészbe frissen belehuppanó Wendy Watson nevű csajszi. Igazából a kamera körülötte forog. Az ő mikrokörnyezete az egész sorozat háttere, míg magáról címszereplőről csak apróságokat tudunk meg. Az írók által kitalált karakterek fantasztikusak, bár némelyük elég fárasztó, pl. Noser, vagy néha a Middleman is. De ki az, akinek ne lenne szimpatikus Sensei Ping személye?


Rengeteg poén van a sorozatban, bár egyrészük sajnos bárgyú és bugyuta, ami nem tetszhet mindenkinek. A háttérben szóló zene, valamint a használt technikai kütyük miatt is egy picit olyan érzésem van, mintha az Eureka sorozatot (szintén vicces sci-fi) nézném, vagy a No one lives forever című számítógépes kémjáték lenne előttem. Ezen, számomra pozitív, hatások miatt tetszhet igazából nekem annyira ez a sorozat.

Nem valami nagydurranás, és mint az elején írtam is, nem igazán főműsoridős, de nekem nagyon tetszett. Amire még külön érdemes figyelni az a Middleman hosszú és bonyolult mondatai, valamint furmányos káromlatai. Már nagyon várom a második évadot...

Nincsenek megjegyzések: