2009/08/17

Itthon a fiúcska, további gondolatok a szüléssel kapcsolatban

Szombat reggel Évi azt mondta, hogy elképzelhető a Mártonnal való hazatérésük, ezért dél körül ne menjünk be hozzá, csak akkor amikor szól. Ennek a tudatában indultunk el úszni. Még be sem fejeztük, mikor jött a hívás, hogy készen van az egyik zárójelentés, és a második is lassan készen lesz. Nos elég lassan lett készen, ugyanis valamiért még szenvedtek rajta 2-3 órát, amire készhez kaphattuk. Persze, mivel tudták, hogy Évi már úgyis el fog jönni, ezért nem kapott kaját.

Apropó étel? Minden kórházban úgy van, hogy a kismamák olyan ételeket kapnak szülés után, ami felfújja őket? Magyarul olyanokat, amiket az orvosok általában tiltanak vagy nem javasolnak szoptatás mellett... Nem tudom, hogy kinek lehet gratulálni.


A lényeg, hogy szombaton hazahozhattam Mártont és anyukáját. Hónapokkal korábban úgy gondoltam, hogy Márton is majd nagy tűzijátékozásra fog hazajönni, ahogy Annamária. A lányunknál az ok ugye a Szilveszter volt, míg a fiunknál augusztus 20. Megmondom őszintén, hogy megnyugodtam az éjszaka ilyesfajta nyugodtsága miatt. Erre mi történt? Valakinek most szombaton volt a közben sátoros lagzija, így nem csak hangosan szól mulatós (gyk. fos) zene szólt, hanem tűzijáték is volt. Szerencsére Mártont nem nagyon zavarta, és csak kétszer kelt fel az éjszaka folyamán (8 körül lefektettük aludni, aztán éjfélkor és 4 óra körül kelt fel szopizni). Ezt a jó szokását a második éjszaka is folytatta és remélem, hogy ez sokáig nem is fog változni...


Aztán néhány gondolat a szüléssel kapcsolatban. Először is... köszönet mindenkinek, aki segített. Apóséknak, hogy végül meg tudták oldani az Annamáriára való vigyázást, anyukámnak, hogy jött segédkezni, a dokinak és a szülésznőnek, hogy végül nem késték le a szülést, valamint Évi tesójáéknak, hogy készen álltak volna Annamáriára vigyázni, ha a szükség úgy hozta. Még egy ide vonatkozó megjegyzés... A szülés előtt volt egy bejegyzésem, amit igazából nem bántam meg. Az indulat beszélt belőlem, de még így is jobb, hogy így közöltem a mondanivalómat, és nem másod- vagy harmadkézből terjedt tovább.

Igazából nehéz elmondani, hogy milyen érzés lett volna lemaradni egy csodálatos élményről. Az fel sem nagyon tudja fogni, aki még nem élt egy szülést. Nem tudja, hogy milyen lehet ott lenni valaki mellett, aki egy életet hoz a világra. Nem tudja, hogy milyen jó lehet a kismamának, hogy van mellette valaki, hogy tud szólni az orvosnak és a szülésznőnek, hogy már kint van a baba feje, és érdemes lenne jönni. Nem tudja, hogy milyen érzés, amikor a feleségével szinte alig foglalkoznak, amikor az szenved. Nem tudja, hogy milyen az, amikor kibújík a baba. Nem tudja, hogy milyen egy újszülött sírása. Nem tudja, hogy milyen elvágni a köldökzsinórt (Igazából ez részben elég undorítónak tűnő dolog is, mert nyilván én voltam az a "szemét", aki megszüntette a kapcsolatot a baba és az anya között.) Nem tudja, hogy milyen az a víztől aszott, riadt csöppséget kézben tartani. És még rengeteg mindent nem tud... Aki nem háborodik fel egy ilyen helyzetben, mint ami volt, és nem adja ki magából a mérgét azt igazából nem érdekli gyermékenek anyja és maga a gyermek.

Meg kell mondanom nem sokon múlt, hogy még így is lemaradok a szülésről. Ugyanis, mint írtam 11kor abban a tudatban búcsúztam el az akkor lezuhanyzott Évitől, hogy majd másnap reggel valamikor beindítják. A zuhany azonban beindította, és az éjfél előtt pár perccel érkezett hívást követően össze kellett magam szednem és indulnom kellett a kórházba. Még két kanyar volt a kórház előtt, amikor Évi megcsörgetett. Amikor a kórház elé értem, akkor felhívtam, hogy mi van. (A kocsiban történő várakozásom bizonyára félreértette egy a kórház előtt(!) dolgozó utcalány, mert próbált nagyon a közelben maradni.) Szóval kiderült, hogy Évi már majdnem befeküdt a szülőszobába, de azért még megvárta mire magamra öltöm a "műtős" kispapa ruhát.

A szülésznő bekísért a szülőszobába, majd mondta Évinek, hogy próbálja ki a labdát. Ő vagy kettőt rugózott rajta, majd úgy döntött, hogy felfekszik az ágyra. Igazából ezt követően nem sok instrukciót kaptunk. Nem tudom, hogy a szülésznők úgy gondolják-e, hogy egy másodszor szülő már rutinos és tud mindent. Persze nem... Ami nekik rutinból megy, az az anyukáknak nem. Mondott még néhány istrukciót, aztán kiment a szobából. Évi próbálkozott a légzéssel, amire szintén saját magának kellett újra rájönnije és a tolással is. Majd mondta, hogy fussak a szülésznőért. Azok annyira nem vettek komolyan, mert csak több, mint 5 perc múlva jöttek. Megjelent a doktor is, aki normálisnak (és viccesnek) tűnt, de igazából sok mindent nem csinált. Nem nagyon törődtek hogyan vegyék ki Mártont vagy vigyázzanak Évi éppségére, de aztán szerencsére minden jól alakult és nem volt probléma. Ezt követően a doki még vizsgálódott egy picit a feleségemen, majd megint magunkra hagytak. Semmi instukció a szoptatásról vagy mit csináljunk, csak annyi, hogy szóljunk, ha én már indulnék. Szóval igazából csak kötelező nyűgként voltunk ott... Aztán lehet azért is gratulálni, hogy fiúként rózsaszín takarót kapott.

Ezek után nem is csoda, hogy ilyen hamar "kidobták" Évit és Mártont a kórházból. Csütörtök hajnali 1kor volt a szülés, és szombat 3 óra körül már itthon voltunk. Részben ez annak is köszönhető, hogy Évinek nem volt különösebb problémája és Márton is csak egy picit volt sárga.

Ma, azaz hétfői napon mehettem be a születési anyakönyvi kivonatért, a fiunk lakcímkártyájáért és az anyuka személyi igazolványáért és lakcímkártyájáért. Kiderült, hogy a társadalombiztosítási kártyának intézését a kórházból indítják és 30 napon belül kiküldik. Ez azért nagy genyóság, mert TAJ kártya nélkül nem lehet semmit sem intézni...

Aztán eljött hozzánk a gyerekorvost, aki mondta, hogy el kell menni a Teve utcába, ahol megcsinálják egy nap alatt. Ha pedig az ember már ott van, akkor onnan irány a közelben lévő Államkincstár (legalább 3-4 óra várakozás), ahol lehet intézni az egyszeri anyasági támogatást és a családi pótlékot. Talán holnap majd ez lesz a feladat... Meg majd valamikor a háziorvos.

2 megjegyzés:

Tejes írta...

Már megbocsáss, meg szabad tudni, hogy melyik kórház volt ez, csak hogy mire számítsak! :). Mi a Szt. Imrében fogunk ( volt Tétényi uti).
A TB-kártyás témát én is hallottam egy ismerősünk aki könyvelő, mondta hogy így a leggyorsabb, a kártya és a többi intézése.

RaveAir írta...

Nem tudom, hogy mennyire nyugtatlak meg, ha azt mondom mi is a Tétényi úton lévő Szent Imre kórházban szültünk.

Nagyjából az volt a tapasztalat, hogy ha az embernek előre lepénzelt szülőnője volt (a szülőnő többet foglalkozik az anyákkal, mint egy orvos, és jóval olcsóbb is). Mi - természetesen - nem fizettünk előre és utána sem.

Több ismerősöm is járt úgy (más kórházaknál is), hogy megbeszélték az orvossal a szülés időpontját és az akkor éppen szabin volt.

A TB kártya. Jobban jár az ember, ha személyesen elmegy az OEP-hez, és ott kéri a kiállítást. Arra kell még figyelni, hogy a szüléstől számított 5. nap környékén kerülnek el az adatok az OEP nyilvántartásba, tehát a 3. nap esély van arra, hogy hazaküldenek, mert nem tudnak semmit sem csinálni. Nekem már elkészült a kártya és elméletileg postán is volt már, amikor bementem. A hölgy kiállított egy igazolást, amin rajta volt a szám, és azt elfogadták az Államkincstárnál. Ott meg tudtam csinálni a "kelengy pénzt" (egyszeri anyasági támogatás), a családi pótlékot és a gyes lemondást a másik gyerekre.