A múlt hét keddjén már napközben is egy kicsit rozsdásnak éreztem a derekamat. Valami nem igazán stimmelt vele, bár nem fájt, csak olyan furcsa volt. Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, és arra számítottam, hogy az aznapi foci majd úgyis helyre rakja.
Nos... fordítva sült el a dolog. Egy kis passzolgatást követően megindultam. Futtottam, majd alig tudtam megállni, mert éreztem, hogy valami nem jó. Ennyi volt az aznapi és egyben idei utolsó szabadtéri fociból. Még akkor este be akartam nézni a dokihoz, de egy kicsit túl sokan voltak nála, ezért úgydöntöttem, hogy majd másnap reggel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már korábban is volt hasonló gondom és az el is múlt néhány nap után magától, ezért én nem nagyon akartam erőltetni, hogy orvoshoz menjek... azaz inkább beteg emberek közé.
A doktornő sok érdemit nem tudott mondani. Azóta sem tudom, hogy meghúztam, megfázott, vagy esetleg becsípődött, esetleg ezek közül több is. Kétfajta gyógyszert is felírt, de meglepetésemre nem kaptam semmilyen krémet... Érdekes.
Még most is érdekes kérdőjelben van a testartásom, és nem érzem valami jónak a dolgot. Nagyon rossz fekvő helyzetből állóba tornászni magam vagy vissza. Sajnos a hétvége sem igazán úgy alakult, hogy ki tudtam volna magam pihenni, és talán még egy picit rá is erőltettem, ezért még mindig nem javult meg. De most már legalább jobb, mint tegnap.
Most már csak reménykedni tudok benne, hogy lesz egy nyugodt hétvégénk, amikor tudom pihentetni. Addig meg valahogy csak eltelnek a napok. Semmi kedvem 50-60%-os táppénzre elmenni, mikor minden forint számít.
(Ha már a bajaimmal jöttem ezzel a bejegyzésben, akkor azt is megemlíteném, hogy érdekes módon már közel majdnem minden ismerősünk 1-el több alkalommal járt nálunk Márton-baba látogatóban, mint az akinek már többször meg kellett volna fordulnia nálunk. Mondjuk a nullát elég nehéz felülmúlni.)
Szerencsére a család többi tagja jobban van, mint én. Kivételesen, most Évinek nincsen semmi baja, Márton egész fitt és már egyre többet van ébren. Annamária azonban egy kicsit taknyos, meg ma még be is ütötte egy kicsit a fejét. Az élet kemény... reméljük, hogy a kisasszony feje is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése