Egy majdnem teljesen jó T-home nap

Komolyan. Teljesen komolyan. Újra szerettem volna csak szinte jókat írni és teljes elégedettséget mutatni. De mindig van valami, ami belerondít a dolgokba.

A múlt hét szerdáján jöttek a T-home megbízásából ketten, hogy bekössék nekem az optikát. Túl sokat nem is problémáztak, fúrtak kettőt ajtótoknál, aztán behúzták a vékony kanócot. Apróbb szépséghiba, hogy falon kívül lett húzva, de talán majd ha lesz legközelebb festés, akkor majd kap olyan takarógenyát, ami van pl. a nappaliban is az összes plafonsarokban.

Az egyik fickó egyszerű munkásember volt. Keveset beszélt, viszonylag igyekezett tisztességesen elvégezni a munkáját, a másik meg egy mondernebb benyomást sugalló, headsettes alak.

Azon még mindig elképedek, hogy amikor betelefonálnak a központjukba, akkor nekik is menürendszeren kell keresztülverekedniük magukat és várni, hogy valaki végre felvegye. Pár perc alatt összekonfigurálták a modemeket, aztán rögtön néztem is a speedtest.net-en, hogy mennyit mér. Elképesztőnek tűnt, hogy 64Mps-ig felpörgött a letöltés. A fickó mondta, hogy elvileg szimetrikus a vonal, de a feltöltés csak a fele volt. Mindegy... Ez is csak időleges, mert az egy hónapos beetetésen vagyok, utána az egész visszakorlátozódik 25megabitre. Ellenben van egy olyan érzésem, hogy lassan majd érik egy routercsere...

A felhasználói élmény tovább fokozódott, amikor tesztként letöltöttem valamit. Majd korábbi értetlenségemre is választ kaptam aznap egy levél formájában, amiben közölték, hogy jóváírnak nekem 6000Ft-ot. Azt ugyan nem jelezték, hogy mire, de gondolom, hogy a hozzájuk írt levelemre volt ez válasz. Vagy pedig eddig nem teljesen jól számlázták a telefondíj csomagot.

És, hogy miért is volt még egy kis negatív szájízem. Nos a modem dobozára egy valaki tollal egy kis péniszt rajzolt. Remélem, hogy nem nekem szólt azért, mert írásban mertem kifogásolni, hogy a dolgok nem teljesen mennek olajozottan náluk, hanem inkább csak a munkatársak akarták csak egymást megviccelni.

Ezt persze csak aztán vettem észre, hogy elmentek. Sajnos a modem nem váltja ki a routert, mert arra nem képes. Furcsa, hogy nem vitték el az ADSL modemet és nem mondtak rá semmit... Mindenesetre a saját rendszerükben már újra két címen vagyok benne. Ehh... Kíváncsian várom az első számlát.

Carcasonne gyermekei

Eredetileg nem erről a társasjátékról akartam írni, de mivel a néhány hét múlva 4 éves lányom ezt választotta, ezért nem volt más lehetőségem, mint hagyni magam... hogy megverjen benne.

A Carcasssone gyermekei vagy The Kids of Carcassonne gyakorlatilag a Carcassonne című népszerű társasjáték gyermekeknek készült változata. Itt jóval nagyobbak a lapkák és a bábuk, ugyanakkor a szabályok - értelemszerűen - sokkal egyszerűbbek.

Az összesen 4 játékossal játszható játék (szép volt ez utóbbi három szó egymás után) lényege, hogy a játékosok egy bizonyos meghatározott sorrendben, egymás után lapkákat húzzanak, majd azokat lehetőleg úgy rakják le, hogy azzal egy olyan utat zárnak le, ami mellett található a bábujuknak megfelelő színű ábra.

A Carcassonne gyermekeiben minden lapka illeszkedik a másikhoz, ezért hibázni nem nagyon lehet. Utak illeszkednek utakhoz, melyekből van ami lezáródik és van ami folytatódik.

A színenként nyolc bábuk lerakása elég egyszerűen megy, mert nem csak arra a lapkára lehet letenni a bábut, amit utoljára raktunk a többi mellé, hanem az utszakaszhoz minden egyes olyan helyre, ahol van a színünket jelző rajz. Így akkor is le lehet tenni a bábut, ha egy másik játékos zárt le olyan utat, amely mellett volt a mi karakterünket jelző ábra.

Mint leírásomból látszik nem egy nehéz játékról van szó, ezért ideális óvodás korú gyermekekkel is játszani. Igazán remek bevezető lehet amennyiben gyermekeinket is meg akarjuk ismeretni a társasjátékok varázsával.

A változatosság kedvéért most egy boardgamegeek-ről leszedett kép mellett sajátokat szúrtam be, amin a lányom győzelemre vezette sárga színű bábuit.

Egy kis wellness

Mitől is volt olyan jó, vagy mi is volt az a sok jó, amit az előző bejegyzésben említettem. Nos, Évinek az összesített születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándéka, azaz a Esztergom-Búbánatvölgyben található Bellevue Hotelben eltöltött két éjszaka.

Miután odaértünk és sikerült egy órával a 14.00-ás bejelentkezési idő előtt elfoglalni a szobát azt hittem, hogy itt még bajok lesznek. Az egész azzal kezdődött, hogy mikor lepakoltunk és megszemléltük a szálláshelyünket, akkor azt tapasztaltuk, hogy nincsen valami túl meleg.

Nosza, kapcsoljunk egy kis meleget és biztos-ami-biztos alapon rögtön feltekertük a hőfokszabályzót 30 fokra és a ventillátorokat is a maximális fordulatra. De csak hideg jött. A szobánk amúgy is elég hideg oldalon volt, két közvetlen külső fallal, valamint északi fekvéssel, tetőtérben. Ez utóbbi azért számított, mert tetőtéri ablak volt, ami valamilyen okból kifolyólag nem volt teljesen becsukva. Nem tudom, hogy a korábbi lakók vagy a személyzet nem tudta becsukni, az amúgy elég magasan lévő nyílászárót, de nekem valahogy sikerült.

A szobában csak nem akart melegebb lenni, még azt követően sem, hogy a két ágyat összetoltuk eggyé. Ezek után úgy döntöttünk, talán idővel felmelegszik a szoba, de mi addig is megnézzük a wellness részleget.

Elégedetten csettinthettünk, ugyanis volt 3 működőképes élménymedence (egy nagyobb, sodrófolyósóval, sakkasztallal, egyéb víz- és levegőbefújós élményellemmel, valamint egy kisebb és egy jakuzi). Ezen felül szaunából is túlkínálat volt (gőz, illat, finn, só és valamilyen további is), amit csak tetézett, hogy dézsából lehetett magunkra a hidegvizet borítani, vagy esetlegesen jéggel magunkat megkenegetni az izzadás után.

Miután első körben kiáztattuk magunkat, felmentünk a szobába, ahol még mindig hideg volt, sőt hideg levegőt fújtak be a ventillátorok. Évi leszaladt a recepcióra, hogy mégis mi van. Erre kiderült, hogy mi csináltuk rosszul, mert a hőfokszabályzót 10 fokra kellett volna beállítani. Ehh... Ezt követően már valóban melegedett a szoba és nem volt semmi gond.

Az étkezéseknél sem volt semmi probléma. Ugyan egy kicsit vicces volt a nyomtatott jegy, amit vacsoránál lehetett felhasználni, de ez van... A félpanziós ellátásunkba beletartozott 2 reggeli, valamint két vacsora. E kettő között nem is nagyon volt igényünk ebédelni, hiszen bőségesen be lehetett lakmározni a két alkalom során, és a további wellness kényeztetések miatt nem is nagyon volt idő enni.

Amire érdemes figyelni, hogy a vacsora italfogyasztása nincs benne az árban, ugyanakkor az ételre nincsen mennyiségi megkötés. Ahogy a reggelinél sem, és ott még ráadásul lehet a tej, tea és kávé mellett gyümölcslevet is fogyasztani.

Amit nem igazán értettem, hogy miként lehet egy ilyen épületet gazdaságosan működtetni. Valahogy nem hiszem el, hogy a hétfőn, kedden és szerdán látott élvezkedőkből befolyó bevétel fedezni tudná a működési költségeket és a személyzet bérét. Az tény, hogy vannak és lehetnek konferenciák, egyéb események is, de szerintem mindez kevés.

Talán ezért nem volt meglepő, hogy a wellness részleg "csak" reggel héttől este kilencig működött. Ráadásul az egyéb szolgáltatások - amiknek megjegyzem, hogy hiányát nem éreztük - azért szegényesek lehettek. Gondolok itt a pingpongozási lehetőségre, a társasjátékok igénybe vételére, valamint az épületen belüli teljes wifi lefedettségre (ez utóbbira jelezték, hogy vezetékes megoldás létezik).

Igazából nagyon jól töltöttük ezt a 2 napot a Bellevue Hotelben és ezért másnak is bátran merem ajánlani. Talán egyszer még mi is visszatérünk.

Újabb T-Home helyzet

A múlt héten csütörtökön felhívott egy ügyintéző telefonon, hogy elérhetővé vált nálam az optika és hogy mikor tudunk szerződést kötni. Én éppen egy tárgyaláson voltam, ezért nagy hirtelen azt mondtam, hogy akár negyed óra múlva is... Aztán kiderült, hogy személyesen kellene, ezért eltolódott a dolog estére.

A lényeg, hogy most már még jobban folyamatban van a dolog, mint néhány hónapja. Olyan ígéretet kaptam, hogy 8-10 napon belül felkeresnek a kollégáik és lehet intézni a bekötést. Tehát akár már idén gyorsabban száguldhatna nálam az internet. Bár eziránt inkább csak nagyon-nagyon titkos reményeim vannak. (Főleg, hogy a tegnapi nappal már egy hét is eltelt, hivás nélkül.)

Mindenesetre sokkal jobb lenne már 15 megabites sávszéllel letölteni, főleg online videókat nézni, mint a mostani, kevésbé stabil 5 megabites ADSL-kapcsolattal.

Azt már csak hallkan jegyezném meg, hogy a "levelemre", amit a saját hálózatukon belül írtam a mai napig nem jött semmilyen válasz. Egy kicsit aggályosnak érzem fogyasztóvédelmi szempontból, hogy nincsen visszajelzés arra nézve sem, hogy egyáltalán olvassák, amit küldök nekik. Így megy ez majd addig, amíg valaki miatt jó nagy büntetést nem kell fizetniük.

Sok jó után mi jön?

Igazából nem egészen ilyen témájút akartam volna írni, de hirtelenjében összejött pár dolog. És persze mikor, amikor már lassan kezdenének megint egyenesbe állni a dolgok.

Szerdán jöttünk haza a wellness után, viszonylag kipihenve (szétázva), hogy majd vásároljunk még karácsonyra, akinek nem vettünk semmit. A gyermekek apósomnál voltak, úgyhogy lett volna erre pár nyugalmas óránk. Sajnos nem lett, mert Kriszta becsípte a derekát és úgy inkább nem válalta volna a gyermekhadat, ami érthető is. Annamária és Márton persze a nyűgösebbik oldalát adta. Gondolom, hogy főleg azért, mert hiányoztunk nekik.

Nagy nehezen megvoltunk a vásárlással, otthagytunk egy rakás pénzt, majd Évi nekilátott Annamária ovis születésnapjának az előkészületeihez. Ezen kívül is akadt itthon elég dolog, tehát nem unatkoztunk.

Évi a sütőt megpróbálta előre programozni, de valami gond támadt, ezért előbb "ébresztett", azaz kezdett el sütni. Sajnos a kakaóscsigák nem sikerültek úgy, ahogy tervezte, ezért azok itthon maradtak. Ezen kívül még csinált sajtos sütit, valamint kókuszgolyót.

Már éppen elég alapos késésben voltunk az ovi és a bölcsi felé, amikor a már gyülemlő nyűgünket egy újabb gond tetézte. Miután a kulcsot elfordítottam a zárban, a kezembe maradt az egyik fele. Hurrá...

A gyermekeket bölcsibe és óviba el, majd haza, hogy megnézzük mi újság. Szerencsére a kulcs megmaradt csonkjával ki tudtam nyitni az ajtót. Ez után kiszedtem a zárat, majd egy kis ügyeskedéssel a beletört kulcsot is. Ezek után már csak vissza kellett szerelni mindent.

Szép kis problémákkal indult tehát a pihenést követő első munkanap, de legalább nem kellett lakatost hívni, hogy jó pénzért megszakértse az ajtónkat.

Mindezek után még a napot tetézte a szomorkásan hulló eső, a munkahelyem előtt lévő kereszteződésben lévő nagy útjavítás (talán csőtörés), valamint néhány apróbb munkahelyi probléma. Remélem, hogy a péntek kellemesebben fog alakulni.... Bár most itt van hajnali 1 és én már 6kor ébredni akarok. Nem is beszélve arról, hogy a hétvégénk is elég sűrűnek ígérkezik.

Remélem, hogy hamarosan tudok írni a wellness élményekről, valamint néhány társasjátékról is.

Kis morgás a Díjbeszedő Holding Zrt-re

Tegnap, azaz 2011.12.08-án, jött egy szokásos számlalevél a Díjbeszedő Holding Zrt-től, amiben a szokásos vízdíj szerepelt. Most nem az összegre fogok morogni, vagy a részletezésre, hanem arra ami az összehajtogatott papír hátlapján van, tehát amit rögtön észrevehetünk. A szöveget nagyjából másolom:

"Tájékoztatjuk Önt, hogy Társaságunk a fizetési határidőre ki nem egyenlített terhelések esetében a törvényben megállapított késedelmi kamatot (Ptk. 301 stb-stb.), továbbá a késedelem okán felmerült többlettköltséget (Ptk. 299 stb-stb) áthárítja ügyfeleire."

Aztán még felsorol egyéb rám, azaz a fogyasztóra, áthárított egyéb költségeket. Nos, nem nagyszerű?

Hozzám vág egy számlát, amit én megkapok 7-én és megjegyzi, hogyha ezt nem fizetem be 15-ig, akkor még plusz terheket is kell fizetnem? Az nem számít, ha éppen nem vagyok otthon azon az egy héten, amikor ezt intézhetném, akkor is fizetnem kell.

Semmi gond azzal, ha jelzi, hogy időben fizessek, de akkor könyörgöm, időben jutassa el számomra a levelet.

(Szerintem hamarosan lesz már normálisabb bejegyzés is, csak most egyelőre nagyon úszok elég sok mindennel és nem nagyon van időm blogolni.)

Nem olvasok mostanában?

Dehogynem! Csak valahogy kevesebb időm van a munka és az otthoni gyermekzsivaj mellett. Az olvasási időim már szinte csak a munkából haza, illetve itthonról munkába útvonalra korlátozódik, ha elég világos van. Szerencsére a Kindle-n elég jó lehet olvasni, ráadásul még nem is nehéz (ellentétben néhány nyomtatott könyvvel).

Azért a kevés, olvasásra fordított pillanatomban azért igyekszem haladni a George R. R. Martin által lassan megszült A Dance with Dragons művével, valamint néha-néha itthon azért sikerül elolvasnom 1-2 képregényt iPad-en. Az előbbivel már majdnem a felénél tartok, de nem tudom, hogy idén sikerül-e még befejeznem... Szerintem nem.

A képregények közül sikerült elolvasnom a Cowboys and Aliens című művet, amitől annyira nem voltam elájulva. Elég összevissza kavalkád volt, igazi mondanivaló nélkül. Mondjuk, aki mondanivalóra vágyik az ne a képregényekben keresse azt.

Most jelenleg a Steven King Setét torony című írásából készült képregénysorozatot nyűvöm. Már a hármadik füzetnél tartok, de sok újat nem tudtam meg... ahogy valószínűleg nem is fogok, mert a könyvsorozatban olvasható visszaemlékezések vannak képregényesítve, közte fő történetként a mejisi szál.

Sajnos a blogolásra is elmondható, hogy kevés az időm. Ha meg van, akkor kedv- és ihlethiányban szenvedek. Megint elég sok minden összejött, ami aggódásra késztet és nem igazán jelent nyugodalmat az itthon tomboló káosz sem. De most nem kívánok panaszkodni, mert az is csak az időmet fecsérli.

Pingu-party

Először vettem részt másokkal csoportos rendelésben, amelynek keretében vettem 3 társasjátékot potom áron, szállítási költséggel együtt. A szállítmány legolcsóbb darabja a címben szereplő Pingu-party volt, és most erről szeretnék pár gondolatot megosztani.

Reiner Knizia neve elég ismerősen cseng a társasjátékokkal foglalkozók körében. Számtalan játékot készített a végtelenül egyszerűektől kezdve a bonyolultakig. A Pingu-party is az ő gyermeke és ezen tervezése az előbbi kategóriába esik. Olyanannyira, hogy a 4 év felé közeledő Annamária lányom is 1 perc alatt simán elsajátította a szabályait.

A kicsiny dobozban összesen 36 pingvines kártya kapott helyett, amiben 4 színből 7db lap, míg 1 színből (a zöldből) 8 db lap található. Ezek segítségével kell piramist építeni a következő képpen.

A játékosoknak egyenlő arányban kell kiosztani a lapokat. Az amúgy 2-6 játékos által játszható játéknál, ha 5-en veszünk részt a partiban, akkor az egy fennmaradó lap lesz a kezdőlap, ezzel kell indítani a piramist. Az alsó sorba 8db lapot kell tetszőleges sorrendben lerakni. Minden egyes játékos hozzátesz egy-egy darabot a sorhoz vagy akár a felette lévő sorba, ha már alatta van két kártya, és legalább az egyik színe egyezik azzal, amit a felette lévő sorba teszünk. A mellékelt ábra alapján lehet látni, hogy miképpen is épül fel a piramis.

Egy idő után a játékosok nem tudnak új pingvint a piramisba építeni. Ekkor lefordítva maguk elé kell rakni a lapjaikat és kivárni, hogy a többi játékos is végezzen. Ha már senki nem tud a piramishoz rakni, akkor van vége a játéknak. Ekkor össze kell számolni, hogy kinek hány lapja van maga előtt, ugyanis ennyi büntetőpénzt (a kicsik 1-et, a nagyok 5-öt érnek) kell magához vennie. Aki előtt egy lap sem maradt, az visszarakhat a korábbi körökből felgyűjtött mennyiségből maximum 2 érmét.

A játék annyi körből áll, ahány játékos vesz benne részt, hogy egyszer mindenki kezdő lehessen. A végső győzelem azé, akinek az utolsó elszámolást követően, összesítve a legkevesebb büntetőpénze van.

(A képek a www.boardgamegeek.com oldalról vannak.)

MEH kontra ELMŰ - Döntés első fokon

Talán mégiscsak visszanyerem az igazságszolgáltatásba vetett hitemet és bizakodóbban tekintek a jövőbe. Azt történt ugyanis, hogy első fokon a Magyar Energia Hivatal győzött az ELMŰ-vel szemben.

Az eredményhirdetés során a bírónő kifejtette, hogy álmatlanul forgolódott a döntés meghozatala előtt, de végül döntött. Jogosnak ítélte a MEH részéről a kötbérünk törlését (300.000Ft), de ugyanakkor törölte az ELMŰ-re kírótt bírságot (5.000Ft) is. Megállapította, hogy a törvény nem mondja ki, hogy a Magyar Energia Hivatalnak nincsen jogköre a kötbér eltörlésére, ami világosan látszott is. De az ELMŰ csak bepróbálkozott rá.

Egyszerűen nem értem, hogy még mit szívózik az áramszolgáltató. Vannak nagyon egyértelmű esetek, amikor a fogyasztók megpróbálnak ingyen vagy jóval olcsóbban hozzájutni az áramhoz, vagy éppen lopják azt. Lásd pl. a tegnap cikket az index.hu-ról: http://index.hu/bulvar/2011/10/27/villanyszerelok_loptak_az_aramot/

Azonban ezen lopások mögött inkább olyanok állnak, akik megtehetnék, hogy kifizessék az elfogyasztott mennyiséget vagy pedig olyanok, akik amúgy is tojnak egy nagyot mindenféle törvényre. Nem egyszer lehet hallani, hogy vendéglató iparban bepróbálkoznak érdekes megoldásokkal, de aztán vagy ráfáznak, vagy megoldják máshogy.

A lényeg, hogy ezen lopásokat az áramszolgáltatók azokon próbálják behajtani, akik nem csak hajlandóságot mutatnak a havi számlák kifizetésére, hanem becsületesen azt ki is pengetik. Egyszerűbb egy riadt magánszemélyre kiszabni többszázezres bírságot olyan dologért, ami még csak fel sem merült benne. A szerencsétlenek az óracserét követően könnyelmű módon aláírják a mágnesezés vádját is, mert fogalmuk sincs róla, hogy mit mondanak a szerelők. Már itt járnak a fogyasztók megtévesztése miatt valami bírság nekik. Talán teszek is feljelentést...

Visszatérve a mi ügyünkhöz. A MEH első körben nyert, de még nem lehet tudni, hogy lesz-e folytatás, fog-e fellebbezni az ELMŰ. Vélhetően igen, csak nem tudom, hogy milyen alapon. Talán azt élvezi, hogy milyen szépeket írok róla folyamatosan és nagyon szeretné, hogy továbbra is mindenhol rontsam a megítélését.

Alhambra

Az első újkori társasjátékaink közé tartozik a címben említett Alhambra, melyet viszonylag könnyen választottunk ki. A Sárkányvár okozta sokk és kellemetlen tapasztalatok miatt úgy döntöttünk, hogy inkább a biztosra megyünk és a 2003-ban Spiel des Jahres díjat nyert narancssárga dobozt választjuk. Már csak azért is, mert a doboz hátoldaláról úgy tűnt itt is lapkákat kell letenni, mint a Carcassonne esetében.

A Queen Games viszonylag magas, de egyéb dimenzióiban nem túl nagy dobozba csomagolta a magyar játékszabállyal rendelkező Alhambrát.

Mi van a dobozban?- az említett magyar nyelvű játékszabálya, ami helyett érdemes a neten keresni egy javítottat,
- egy széthajtható lépéstjelző-/pontozótábla,
- egy piactér, vagy ahogy a magyar szabály nevezi építőanyag piaclap,
- 12 színes fakorong (2-2 mind a hat játékos számára),
- 6 kiindulási alap,
- 54 építési lap,
- 108 pénzkártya,
- 2 értékelő kártya,
- 6 értéktábla és egy
- vászonzsák.

A játékról általánosságbanA játékot 2-6 játszhatja és 8 éves kortól ajánlott. A tartozékok nyelvfüggetlenek és viszonylag könnyen megérthető szabállyal rendelkezik. A http://www.boardgamegeek.com/ oldalon a 223. helyen áll a játék, ami elsőre nem tűnik annyira előkelőnek (mert pl. nincsen benne az első százban), de ha azt vesszük, hogy a listában mint 54.000 játék közül érdemelte ki ezt a pozíciót, akkor máris sokkal többet nő a szemünkben. Főleg, hogy 2003-ban készült a játék.

A játékmenetrőlA játékszabályt nem szeretném leírni, csak nagy vonalakban a játékot ismertetni. Az Alhambra lényege, hogy egy saját várost építsünk az adott kezdőlapka köré, egy saját magunk kiválasztotta stratégia mentén. A játék során lehetőségünk van:
- a középre kitett kártyalapok elhúzására, melyek segítségével később területlapkákat vehetünk a piacról,
- a kártyalapok segítségvel területlapka húzására, amit vagy rögtön beteszünk az alhambránkba, vagy félretesszük későbbi felhasználásra,
- a korábbban lerakott vagy még be nem épített területlapkák áthelyzésére, az alhambránk átépítésére.
Fontos szabály, vagyis inkább szabály adta lehetőség, hogy amennyiben pontosan annyi összeget adtunk egy területlapkáért, mint amennyibe került, akkor lehetőségünk van újra a fent említett lépések közül valamit végrehajtani.

A különböző színű kártyalapok segítségével a piactérről vehetünk alhambra darabokat, melyeket lehetőleg úgy kellene beépíteni a városunkba, hogy az hosszú és egységes fallal rendelkezzen. A városfalon túl még fontos, hogy adott színű területlapkákból nálunk legyen a legtöbb, mert a közbülső- és végpontozásnál ezzel nagyon sokat lehet nyerni, vagy bukni.

A pontszerzés három alkalommal történik a játék folyamán. A pakli felső és középső részébe 1-1 pontozókártyát kell elrejteni, amik idővel előkerülnek. Ilyen esetekben kerül megszámlálásra, hogy az egyes játékosok adott színű területlapkából mennyivel rendelkeznek, és a pontozókártyán szereplő számot léphetik le a pontjelzőn. A területlapkák megszámlása után kerül sor az összefüggő városfal pontjainak összeszámlálásra is. Az említett harmadik pontszerzésre a játék végén kerül sor. A játéknak akkor van vége, ha a zsákból elfogytak a lapkák, vagy pedig elfogytak a pénzként funkcionáló kártyalapok. A játékot végül az nyeri, akinek a legelől áll a pontozótáblán.

Lehet, hogy nem tűnik ezek alapján túl izgalmasnak a játék, valamint talán a szabály átolvasása után sem, de én azért mindenkit megnyugatnék, hogy nem véletlenül nyerte meg azt a díjat, valamint számtalan másikat. Ha közvetlen konfliktushelyzetek nem is alakulnak ki a játékosok között, azért az eléggé tud fájni, ha valaki pont olyan területlapkát csór el az orrunk elől a piactérről, amit mi már korábban kinéztünk, sőt amire pontosan a megfelelő összeget gyűjtöttük össze (hogy majd legyen még egy lehetőségünk a vásárlásra).

ÖsszegzésAz Alhambra remek családi játék, amely jó szórakozást nyújt család minden tagjának. A szerencse és statégia alkalmazhatóságát eléggé sikerült kiegyensúlyozni, úgy hogy még egy kis teret annak is hagy, ha borsot akarunk törni játékostársaink orra alá. Annyit még érdemes megjegyeznem, hogy a játék - a Carcassonne-hoz hasonlóan - rengeteg kiegészítővel bír, valamint nagydobozos verziója is létezik.

(A képek a www.boardgamegeek.com oldalról vannak)

Gondolatok az igazságszolgáltatásról

Több helyről több félét lehet hallani vagy olvasni az igazságszolgáltatásról és annak hibás, esetenként korrupt működéséről. Persze nem minden esetben kell igazat mindennek, de ha jobban belegondolunk, akkor talán lehet egy kis igazságtartalom a sok felháborodottságban.

Az esetünkben nem tudom, hogy mi fog dönteni az ELMŰ kontra Magyar Energia Hivatal perben, ahol mi ugye "csak" beavatkozók vagyunk, ugyanakkor mégis a mi bőrünkről van szó. Nem lehet tudni, hogy a bírónőt mi sodorta a láthatóan tehetetlenségi helyzetébe, mivel nem tudott dönteni ügyünkben és a döntést csütörtökre napolta el. Csak remélni tudom, hogy az ügyünk irányában táplált közöny (ez is csak egy munka, amit el kell végezni) helyett végre normálisan beleássa magát a témába. Ahogy azt is, hogy az áramszolgátató esetleges pénzbeni felajánlkozását nem fogja elfogadni, és végleg tényleg a munkájától elvárt szakmai profizmussal lát neki feladatának.

Csütörtökön valamit dönteni fog. Mi nem vagyunk bűnösök. De most nagyon úgy tűnik, hogy szerinte igen. Mert most még szerinte ELMŰ és a mögötte álló "szakértők" tévedhetetlen és egyértelműen az igazságot fedik fel előtte. Az nem számít, hogy a tárgyaláson hazudnak, mert az ellentétes állítások valamiért, valami véletlen folytán nem kerültek be a jegyzőkönyvbe. Ahogy sok más lényegi momentum sem. Az ELMŰ ügyvédje rutinos, ráadásul baráti hangot üt meg a MEH kirendelt ügyvédjével is. Mintha barátok lennének. Ez kérem egy kurva nagy színjáték, ahol mi csak nézők vagyunk és ezért tőlünk várják, hogy fizessünk. Olyasvalami miatt, ami egy vicc. Nagyon rosssz vicc.

Bizonyára nehéz észrevenni, de egyre másra történnek a miénkhez hasonló ügyek. Meghibásodik a villanyóra, "vélhetően" a fogyasztó mágnesezni próbálta, hogy lassítsa, tehát csalni akart. Az fel sem merült, hogy esetleg egyéb okok miatt is tönkremehetett. Ja, hogy felmerült! Sőt, már az áramszolgáltatók által pénzben támogatott egyetemek erről tanulmányokat is végeztek és arra az érdekes megállapításra jutottak, hogy csakis egy módon produkálhat a villanyóra ilyen tüneteket. Ugye még csak említenem sem kell hogyan... Az pedig teljesen mellékes, hogy igazán független, külföldi tanulmánok más véleményen vannak. Mert itt ugye a magyar viszonyokat kell vizsgálni...

Nem hiszem, hogy ez a bírónőt különösebben meghatná, vagy érdekelné. Az ügyünk számára csak egy napi munka. Őt aztán lehet, hogy nem is érdekli, hogy mi történik. Egykedvűen nyomja a pecsétet és biggyeszti az aláírását a dokumentumra, mert ez az irányadó. A kollégák is így döntenek. Majdnem mindig így döntenek.

Egyre több lesz az ilyen ügy és egyre nagyobb rutinnal sütheti rá a fogyasztóra, hogy bűnös és fizessen. Nem hiszem, hogy különösebb lelkiismeret furdalása lenne. Ez csak akkor fog majd megváltozni, ha közvetlen környezében is megvádol valakit az egyik áramszolgáltató a divatosan "mágnesezésnek" nevezett baromságával. Ekkor vagy arra is rásüti a bélyeget és örökre elássa a szemében az illetőt, vagy talán végre felébred a lelkiismerete, hogy vajon hányszor ítélhetett rosszul az ilyen esetekben.

Sok a ha és a talán. De az baj, lehet, hogy a pénz is, mely könnyebben tudja elcsendesíteni az olykor-olykor feltámadt lelkiismeretet. Az nagy szolgáltatók idővel úgyis ki fogják annyira tömni az igazságszolgáltatásban működők zsebeit, hogy nem lesz kérdés kinek a javára fognak dönteni. A pénz nagy úr... Ítélethirdetés csütörtökön... Majd jelentkezem...

Kindle

Eddig sem vettem sértésnek, ha valaki kütyümániásnak nevezett, de lassan már szinte sértésnek veszem, ha nem tesznek így. Az újabb elektronikus eszköz, ami a kezembe került a címben szereplő Kindle, e-book reader, vagyis elektronikus könyvek olvasására szolgáló szerkezet.

Az amerikai amazon-on keresztül rendeltem meg egy pénteki napon, és a következő hét keddjén már izgatottan bonthattam ki kicsiny dobozzából a Kindle 2011-es alapváltozatát. A végtelenségig egyszerű, minimalista, papírból és műanyagból összerakott csomagolásban lapult maga az eszköz, egy microusb-usb kábel, valamint egy rövid ismertető.

Hiába is néztem erősebben a dobozt, külön hálózati töltőt nem találtam. Utólag kiderült, hogy ezt alapban nem adják a készülékhez, mert úgy gondolták, hogy számítógépen keresztül is fel tudja tölteni a felhasználó. Meg amúgy is havi egyszer(!) elég tölteni. Erre a mondatra bizonyára sokan kapják fel a fejüket. A korábbi Kindle felhasználók azért, mert nekik elég volt kéthavonta tölteni, a többiek meg azért, mert mi az az elektronikus szerkezet, amivel a töltést elég havonta egyszer elvégezni.

Korábban említettem, hogy ez a 2011-es vagy más néven 4-es változat, ami több mindenben is eltér elődeitől:
- nincs benne 3G,
- nincs billentyűzete, de nem is érintőképernyős,
- a tárhelye 2gigabyte,
- nincs lehetőség fül-/fejhallgató csatlakoztatására, tehát nem lehet rajta hangoskönyvet vagy zenét hallgatni,
- nincs hálózati töltő.

A 6 hüvelykes készülék bekapcsolása után elég fapados érzésem volt. A könnyű eszköznek volt egyfajta minimalista, műanyag hatása, de főleg olyan érzésem volt, mintha egy műanyag lap mögött egy papírt olvasnék. Csodálattal forgattam minden irányba a képernyőt, hogy gyönyöködhessek a(z elektronikus) papír illúziójában.

Következő lépésben hozzákötöttem a számítógéphez, hogy néhány könyvet másoljak rá. Nem különösképpen lepődtem meg, hogy a csatlakoztatás után szinte pendriveként használhattam. Másoltam egyszerűen a könyves főkönyvtárába néhány file-t, valamint ezen belül hoztam létre alkönyvtárakat és oda is. Az usb kábel kihúzása után pedig megnézhettem, hogy miként is kerültek fel az állományok az eszközre. A könyvtárakat külön nem érzékelte, hanem ömlesztve lehetett megtalálni a könyveket. Mondjuk ezen felesleges elgondolkozni, hogy ez miért jó vagy nem, mivel pusztán csak abba kell belegondolni, hogy egyszerre hány könyvet szoktunk olvasni. Azt kell mondanom, hogy a 2gb tárhely még bőven sok is...

Ha már szóba kerültek a könyvek, akkor essen szó arról is, hogy milyen fileformátumokat támogat a Kindle 4. A mezei .txt állományokon túl meg lehet még vele nézni .prc és .mobi állománykat is, valamint a mazochisták megnyithatják a .pdf-eket is. Az eszköz képes képek megnyitására is (.bmp, .jpg), de ugyanakkor elektronikus képregényeket is olvashatunk vele (.cbr, .cbz), ha nem riadunk el a nehézségektől. Fontos megjegyezni, hogy .epub formátumot a Kindle készülékek nem támogatnak, de erre nem is nagyon van szükség, hiszen majdnem minden megtalálható .prc/.mobi formátumban is.

Most pedig essen szó a gombokról. A készülék alján, a microusb csatlakozás mellett van a fő ki- és bekapcsoló gomb. Az egy tévhit, hogy a Kindlet nem lehet kikapcsolni, mert csak alvó módba megy. Ha sokáig tartjuk lenyomva a gombot, akkor a képernyőkímélő helyett üres lapot kapunk.

Az eszköz jobb és baloldalán egyaránt megtalálhatjuk a nagy előre lapozó és a kicsi visszafelé lapozáshoz használandó gombokat.

A készülék előlapján vannak a fő gombok. Az első a vissza gomb, amivel az előző művelethez lehet visszatérni, vagy a szótárt (erről majd később) eltüntetni, a billentyűzet előhívó gombot (a "gépeléshez" a joystick gombokat kell használni), a joystick gombokat, középen egy enter gombbal, majd tőle jobbra menü és a kezdőlap (home) gombokat.

A készülék képes szótár használatára. Ez nagyon jól jön, ha idegen nyelven olvasunk valamit. Alapesetben a beépített angol-angol értelmezőszótárt lehet használni, de ez lecserélhető angol-magyar, vagy bármilyen egyéb szótárra is. A használata elég egyszerű. A joystick gombokkal kell le- vagy fellfelé, majd jobbra és balra mozogni a szövegben az ismeretlen szóhoz. Amennyiben az adott szót felismeri a szótár, úgy a képernyő alján vagy tetején lehet olvasni az értelmezést. Arra nem árt figyelni, ha még nem aktív a szótár, akkor ne a jobbra vagy balra vezető gombokat nyomjuk meg a joystick részen, mert különben fejezetet ugrunk előre vagy hátra.

Fontos még említést tenni a menü gombról. Könyvolvasás közben és a főlapon is más-más dolgokra jó. A főlapon/kezdőképernyőn át eljuthatunk vele a beállításokoz, vagy a wifi ki- és bekapcsolásához, míg egy könyv esetében például a könyvjelzőket használhatjuk.

Még rengeteg dologról lehetne szót ejteni, de néhány perc után könnyedén tudjuk a készülék alapfunkciójára használni a Kindlét, azaz az olvasásra. Persze ezen kívül még lehet böngészni is vele! Vicces dolog úgy internetes tartalmakat nézni, mintha egy újság lenne, mert a papírhatás miatt pontosan ez az érzetünk.

A végkövetkeztetésem az, hogy egy nagyon jó kis eszköz ez a Kindle és sokat könnyíthet, javíthat olvasási szokásainkon. Nem fárasztja a szemet, mint egy másik, kijelzővel ellátott elektronikus kütyü, ugyanakkor szükség van külső fényre az olvasáshoz. Nem hiszem, hogy leszoknék a papír alapú olvasásról, de ez az eszköz lehetővé teszi, hogy ne kelljen nehéz 500-1000 oldalas köteteket magammal cipelnem, valamint hogy jobban megértsem az angol nyelvű írásokat is.

Sir Arthur Conan Doyle - Az Agra kincse

Mivel vannak nagy tömött táskával való utazós napjaim is, ezért eddig egyértelmű volt, hogy párhuzamosan kell könyveket olvasnom. Ugyanis a nagyobb, 400 oldal feletti irományok már nehezen férnének el a táskámban.

Ezért kezdtem el SACD Az Agra kincse című írását a mobilomon, majd fejeztem be Kindlén. Ez utóbbi eszközről majd hamarosan megírom a véleményemet és tapasztalataimat.

Nem is nagyon tudom, hogy mit írhatnék erről a könyvről. Sherlock Holmes és hű katonaorvos társa, egyben a történet mesélője Watson doktor egy újabb kalandba keveredik. Jelen könyvben valóban csak egyben, ugyanis ez egy hosszabb történetet mesél el.

Egy ifjú hölgy apja halála után furcsa leveleket és ajándékokat kap, de amikor már a személyes találkozó felmerül, akkor úgy dönt, hogy bevonja a híres nyomozót. Mint kiderült ezen ötlete nagyon jó döntés volt, mert kaland gyilkosságba torkollik.

A súlyos kedélyváltozásokon átmenő Sherlock személyében meglehetősen érdekes karaktert ismerhetünk meg, de ugyanakkor Watson jellemében és életében is új dolgokra akadhatunk rá. Utóbbi esetében még megjelenik egy meglehetősen szűkre szabott, de ugyanakkor sokkal nagyobb eredménnyel bíró szerelmi szál is.

Magáról a nyomozásról, annak eredményéről és egyéb történésekről bővebben nem írnék, mert azzal lelőném a poént és sokak szórakozását tenném tönkre. Annyit azonban még elmondhatok, hogy Az Agra kincse nem a leggördülékenyebb történetvezetésű Sherlock Holmes írás. Nem mondom, hogy rossz lenne, de elég sok ponton ötlethiányosnak éreztem. Szórakozásnak jó volt és nem szegte a kedvemet a további hasonló történet elolvasásától.

Mire jók a T-pontok?

Tegnap jártam a Campona T-pontjában, hogy a végére járjak a csomagmódosításaimnak. Persze, nem sikerült, de MOST MÉG nem erről lesz szó. Talán majd később megírom, mert eléggé gyűlik bennem az indulat.

Jöhet a jogos kérdés, hogy egyáltalán miért megyek be személyesen, amikor elvileg minden intézhető lenne interneten keresztül. Nos, ez a gyakorlatban nem teljesen így van. E-mailben nem lehet, bár visszajelzést jön valami személyre szabott üzenet, de nem történik semmi. A saját online ügyfélszolgálatuk pedig hol működik, hol pedig nem. Inkább nem... néhány hete nem fogadta el a felhasználóinév és jelszó párost, most pedig simán beengedett. De nem nagyon lehet csinálni, mert nem működik valami jól...

A lényeg, hogy éppen ott volt velem szemben egy ügyfélszolgálatos hölgy és nagyban azon foglaltoskodott, hogy végre a lakcímem normálisan legyen a rendszerben, ráadásul ne úgy, mintha két külön címen lenne szolgáltatásom. Ez egy két éve fennálló probléma. Nem tudták megoldani sem e-mailben, sem telefonon, sem korábban az ügyfélszolgálaton. Mindenki egymásra mutogatott. Most alapvetően nem ezt szerettem volna módosítani, de mivel az ügyintéző hölgy nagyon elkeserített a másik kérésem teljesítésében, ezért megpróbált legalább ebben segíteni. Ő maga nem tudta beállítani, hanem felhívott egy számot (lehet, hogy a telefonos ügyfélszolgálatot), ahol nagy nehezen intézkedtek. Ergo, nagyjából ott voltunk, mintha én hívtam volna a call centerüket, csak míg nekem nem nagyon akarták ezt megcsinálni, a saját kollégájuknak igen.

Közben a mellettem lévő ügyfél érdekes panaszt nyújtott be. Szó szerint idézem. "Jó napot! Beszart a távirányítóm." Az ügyintézője rezzenéstelen arccal válaszolta, hogy akkor hívja a 1412-t és ott panaszkodjon. Elköszöntek egymástól, majd az én ügyintéző megjegyezte, hogy volt egy stílusa az ügyfélnek. Nem tudom, hogy ezen mit kell panaszkodni, mikor részben ők is tehetnek, amiért ennyire feldúltak és idegesek, akiknek az ügyeket kell intézni. De amúgy nem értem, hogy ott van egy fizikai ügyfélszolgálat, ahol nem tudnak neki adni egy cseretávirányítót, vagy nem tudják megnézni, hogy nem csak az elem merült-e le.

Míg az én ügyintézöm "szorgoskodott", telefonált és hümmögött, valamint próbált nagyon okosan nézni a monitorjára mellettem újabb ügyfél érkezett. Próbálta viszonylag érzelemmentesen elmondani a bajait, de látszott, hogy eléggé bosszantja, amiért néhány hónap után meghibásodott a készüléke. Az ügyintézője elég lekezelően és fancsali képpel válaszolgatott, majd lassan igyekezett neki megoldani a gondjait. "Kapsz egy nem egy ugyanilyen kategóriás cseretelefont, aztán majd gyere vissza (B+), ha szólunk ".

Gondolom, hogy nekik is elegük lehet a sok hülye ügyfélből, mert persze nem mindenki lehet kifogástalan úriember és egyben zseni, de azt kell mondanom, hogy ők sem azok. Igazán igyekezhetnének, mert nyílik a bicska zsebben, és az ügyfél inkább átmegy egy másik szolgáltatóhoz, ahol kedvesen bánnak az emberrel... ha új ügyfél és venni akar valamit. Szigorúan csak akkor...

Sir Arthur Conan Doyle - A berill fejék

Újra beindult a kosárlabda szezon, ezért a táskámban - a hatalmas cipő, ruhák és törölköző mellett - nem nagyon van hely egy vastagabb könyvnek. Jelenleg G. R. R. Martintól a Varjak lakomáját olvasom újra, de ez a maga 600+ oldalával semmiképpen nem nevezhető vékony irománynak, ezért az edzés napjain nem tudom magammal cipelni.

Sir Arthur Conan Doyle A berill fejék című Sherlock Holmes történeteket tartalmazó gyűjteménye ingyen is letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból. Én a telefonomra másoltam fel és onnan olvastam az otthon-munkahely útvonalon, buszon és buszmegállókban. Némiképpen kényelmes megoldás volt, még akkor is, ha egy apróbb kijelzőtt kellett bámulnom.

A könyvben hat történet található meg: A pöttyös szalag, A mérnök hüvelykujja, A King's Gyland-i rejtély, A berill fejék, A hampshire-i nyaraló és Az utolsó feladat.

Korábban is olvastam már Sherlock Holmes történeteket, rövidebbeket és hosszabbakat egyaránt, ezért nagyjából tudtam, hogy mire lehet számítani. A rövid történetek a maguk módján szórakoztatóak voltak, de egyáltalán nem varázsoltak el.

Nem tudom, hogy az egészben mi a bosszantóbb az elbeszélés vagy a karakterek. Ahogy Watson szemszögéből látjuk a dolgokat meglehetősen érdekes. A történetek alapvetően kapnak egy rövid felvezetést, hogy miért is lett az adott eset papírra rögzítve, majd kezdődik maga az eset leírása. Az elején van hosszabb, terjengősebb felvezetés, amiben megismerjük az alaphelyzetet és a kulcsszereplőket. Itt néha Holmes kérdez valamit, amiből vagy rögtön rájövünk, hogy mi lesz a rejtély megoldása, vagy nem. Sajnos néha tényleg elég könnyű ráérezni, hogy mi fog következni, ugyanakkor bizonyos esetekben a legkisebb fogalmunk sincs az elkövetkezendő eseményekről. Valahogy hiányzik a történetekből egyféle egyensúly.

A középső részben van a helyszín látogatása, amit követően Holmes mindig magányos akcióba kezd. Néha oszt ki kisebb feladatokat, melyeket pontosan kell elvégezni, de ezen kívül teljesen a sötétben hagy minket. A végkifejlet során hirtelen mindig megvan a megoldás, amit a későbbiekben bőven taglal.

Az utolsó történetet leszámítva, amit én meglehetősen összecsapottnak érzek, ilyesmi a történetek váza. Mint említettem korábban, hiányzik egyfajta egyensúly. Néhol elég terjengős az írás, a fontosabb események pedig néhány egyszerű mondattal lezárásra kerülnek. A Holmesból áradó nagy, fennkölt magabiztosság is egy picit zavaró számomra, de ez talán azt jelenti, hogy Sir ACD-nak sikerült egy erős karaktert építenie.

Felemás érzéseim ellenére biztos vagyok benne, hogy fogok még Sherlock Holmes történeteket olvasni, sőt az is lehet, hogy nagyon közeli jövőben.

iPad

A múlt hónapban írtam egy olcsó tabletről, amit volt szerencsém egy rövid időre kipróbálnom. Aki nem túl jártas az ilyen eszközöket illetően, illetve nem kápráztatta el a komolyabb gépek csillogása talán ideig-óráig örömét lelheti abban az eszközben. De talán csak addig, amíg nem lát működés közben egy iPad-et.

Minden részlehajlás nélkül azt lehet mondani, hogy a címben szereplő eszköz maga a csúcs! Legalább is a táblagépek mezőnyében. Nem fogom a technikai paramétereket részletezni, hiszen, akit érdekelnek az ilyen masinériák, azok úgyis tudják, hogy mekkora a kijelző, hogy mire képes a processzor és hogy mennyit bír az akkumlátor.

Annyit el lehet mondani, hogy elég durva egy masinéria. A laikus felhasználó is láthatja, hogy milyen könnyű kezelni, mivel csak egyetlen gomb található a kijelző felőli oldalon. Bárki észlelheti azt is, hogy milyen könnyű, vékony és ugyanakkor mennyire masszív, nem műanyag hatású. Az eszközben lévő anyag tekintélyt parancsoló, és az ember nem szívesen ejtené el egy márványpadlón.

Bekapcsolás után azt is megtapasztalhatjuk, hogy milyen gyors. Nagyon gyorsan válhatunk a különböző progamok között, szinte azonnal reagál a gravitációs érzékelő, ha lekapcsoljuk a közelben a világítást, akkor automatikusan csökken a kijelző fényereje is, stb. Ha már a képernyő szóba kerül... Rettenetesen jó az eszköz betekintési szöge, szinte minden irányból és szögből remekül látható a képernyő, bár a kinti napsütésben azért már akadnak gondok.

Bár gyakorlatilag majdnem minden megtalálható erre az eszközre és a rajta lévő operációs eszközre is, mint egy androidos készülékre, de azért itt már tapasztalhatóak gondok.

Elsőként az iTunest említeném, amely program arra szolgál, hogy file-okat másuljunk az eszközre, de ott sem mindent. Ez a szinkronizációs dolog nem lett a szívem csücske, de talán annyiból érhető az Apple filozófiája, hogy a buta felhasználónak is leegyszerűsíti az életét. Vagyis úgy gondolja... Azonban az iPad főleg geek-eknek, kütyümániásoknak való. Az eszköz feltörése nélkül meg kell szenvedni a file-kezeléssel. Szerencsére azonban vannak olyan kiválló programok, mint pl. az Oplayer, amivel egyszerűen nézhető film egy számítógép megoszott könyvtárából, vagy éppen akkor, ha wifin vagy iTunes-on keresztül átmásoltuk a gépünkre.

A következő probléma a programok "ingyenessége". Nagyon jó beetetési dolgot használ ki az Apple. Fejlesztgetjük a különféle dolgainkat, míg végül oda jutunk, hogy meg kell venni a prémiumtartalmat a továbbhaladáshoz. Persze a másik oldalt ott van, hogy néhány program teljesre történő cserélése cska néhány euróba kerül, de sok kis euró a végén elég nagy összeg lehet. Bosszantó, hogy az Androidos rendszereken jól ismert Angry Birds itt pl. csak néhány pályányi játékot kínál alapesetben.

A harmadik bosszantó dolog a flash lehet. Az Apple ugyanis nem ismeri el ennek a létjogosultságát, ami részben érhető is, mivel a flash-es dolgok nagy része reklám. Arról meg nem is beszélve, hogy a youtube-on nem csak flash-ben vannak fent a videók. Mindezek ellenére mégiscsak hiányzik...

A legnagyobb negatívum pedig az eszköz ára. Elég borsos összeget kell kifizetni egy olyan eszközért, aminek memóriája külső egységgel nem nagyon bővíthető és csak egyetlen csatlakozó köthető hozzá. Nem szívesen ad valaki nagy összeget a kezéből, hogy a végén valami bekorlátozott dolgot kapjon. Olyan, mintha venne az ember egy Jaguart, amiben automata pilóta van, a sebesség le van korlátozva, és szinte csak a dudát lehet nyomni...

Azonban mégis el lehet mondani, hogy az eszköz jó. Aki használja beleszerelmesedik és csak félre sem tudja tenni.... De itt jön a kérdés, hogy mégis mire lehet használni játékon kívül. A válasz, hogy főleg még több játékra.

Az eszközben meg lenne a potenciál, hogy kicsi gyermekek számára ideális oktatóeszköz legyen, de hiányzik valami. Talán egy nagy adag pénz, amiből ilyen szofvereket lehet vásárolni, de lehet, hogy még valami más is. Egy iPad nagyon jó eszköz, ha nem akarjuk bekapcsolni az asztali gépünket vagy laptopunkat, hiszen tényleg pár másodperc alatt a neten böngészhetünk vagy élhetünk közösségi életet.

A filmnézésre én nagyobb eszközt használnék, de azért a 10 colos kijelző már mégsem olyan rossz dolog. Ez könyv- vagy képregény olvasásra is megfelelő, ha éppen úgy kívánjuk. Bár ez előbbihez inkább valami e-ink-es eszköz javasolt.

Ha nyernék a lottón, akkor bizonyára vennék egy ilyen eszközt minden családtagomnak, mert tényleg kíválló a szórakoztatásra. Mivel azonban nem nyertem, ezért mehet a sóvárgás, hogy idővel talán lesznek olcsóbb táblaszámítógépek is, amik már elég sokat tudnak, hogy igényeim nagy részének megfeleljenek.

Apacuka együttes

Már nagyon régóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, csak mindig csúszik valami miatt. Persze ezt is rá lehet fogni a részemről való lustaságra, de ez most mellékes. Ezen írás most a címben szereplő zenekarról fog szólni.

Annamária kisasszony elég hamar nagy Apacuka együttes rajongóvá vált, és ez a dolog átragadt kisöccsére, Mártonra is. Most már ketten követelik ki az autóban, hogy az szóljon, ha éppen hosszabb útra megyünk.

Korábban már több együttessel és azok koncertjeivel is próbálkoztunk, de valahogy mindig volt valami, ami hiányzott. Nem feltétlen a profizmus, mert ugyan voltak elég profin összerakott félplayback-es társulatok, de azokon érezhető volt, hogy nem egészen szívből csinálják a műsort, hanem kizárólag megélhetésért. Felsorolhatnék pár ilyen együttest és elmondhatnám, hogy mi velük a bajom, de inkább nem teszem.

Miért is lett a gyermekeink kedvence az Apacuka zenekar? Talán azért, mert élőzenét játszanak (gitáron, basszusgitáron, ütőshangszereken és néha fúvósokon is), mert képesek improvizálni és talán mert nem főleg a szülőt akarják meggyőzni, hogy amit csinálnak az jó. Az elsődleges célközönségük nem a keresőképes korcsoport, hanem maguk a gyermekek. Lényegében az ő szórakozásuk és fejlődésük a leglényegesebb. Érdemes még kiemelnem, hogy eléggé igyekeznek bevonni a hallgatóságot, ami újabb színt visz az előadásukba.

Tény, hogy nem csak saját szerzeményeket adnak elő, de főleg olyan mondókákat zenésítenek meg, amiket még más nem tett. Mostanában nem sok új dallal jöttek elő, de gondolom, hogy azért dolgoznak egy új albumon, és egyszer majd valamelyik közeljövő koncertjükön hallhatunk is belőlük.

Sajnos hajnali egykor rengeteg jó gondolatom volt, amit el is kezdtem megosztani, csak a sajnos a blogmotor miatt elszállt az egész. Így öt az egész heten napi öt óra alvások után nem igazán úgy fog az agyam, ahogy kellene, ezért abba is hagyom az írást, és majd egy alkalmasabb időpontban talán írok albumkritikákat is.

Amiért részben elkezdtem ezen témán a gondolatmenetemet az a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál volt, ahol most hétvégén (2011. szeptember 3-4), egészen pontosan vasárnap újra találkozhatunk az Apacuka együttessel.

Addig is kedvcsinálónak beszúrnám a Csiga-bújócskát, ahol Annamária lányom is közreműködött, az Évi készítette csigával.

2011-es strandkörkép

Meglehetősen csúnya és gonosz dolog augusztus utolsó napjaiban a strandokról írni, de én mégis most ezt fogom tenni. A nyár utolsó heteiben sikerült egy kicsit belehúznunk a strandolásba is, aminek kapcsán megosztanám a véleményemet olvasóimmal.

A strandokról olyan időrendi sorrendben írnék, ahogyan azokat meglátogattuk, de ezt megelőzően még néhány gondolat. Lehet, csak engem bosszant, hogy az egyes strandok/fürdők interneten megtalálható oldalain nincsenek képek. Legalább egy "térkép" lenne a minimum, hogy milyen lehetőségek vannak, valamint néhány kép az egyes medencékről. Sajnos ilyenekkel alig találkozni. Vajon talán attól tartanak, hogy a strandjaik nem elég jók és félnek képeket kirakni?

A létesítmények általában nem túl gyermekbarátok. Hiába építenek gyermekmedencéket, esetleg csúszdával, valamint játszótereket, de ezek nagy része mindig napon van. A játszóterek hintái, csúszdái és egyéb játékai, valamint a homok csúnyán átmelegszik és így játékra nincsen lehetőség. A tervezők valahogy soha nem nagyon gondolják át, hogy jó lenne árnyékos helyre tenni ezeket.

Dagály

Budapest pesti oldalán található, a Népfürdő utcában. Viszonylag könnyen megtalálható, bár kitáblázva nem nagyon van. Parkolásra van lehetőség, de a fizető parkoló nagyon hamar megtelik és ráadásul az is napon van. Érdemesebb a környéken keresni egy nem fizető parkolót, ami még árnyékot is nyújthat személygépjárművünknek.

Egyedül talán itt van megfelelően árnyékos játszótér, ahol a gyerekek viszonylagos biztonságban játszhatnak a gumirozott alapra rakott játékokon.

A medencék elég nagy változatosságot mutatnak és mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Talán az egyik legkedveltebb, aminek a közepén egy hatalmas gömb próbál hullámokat kelteni. A medence - tálszerűen - fokozatosan mélyül, ami miatt egészen apró gyerekek is igénybe vehetik. Családos fürdőzésre meglehetősen alkalmas.

Az árak elég magasak, 2200-2400 egy felnőtt jegy, míg egy család 6000Ft körül úszhat meg egy strandolós napot. További infó: http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/hu/dagaly/szolgaltatasok

Csepeli strand

Hozzánk ez van a legközelebb távolságilag és időt illetően. Nem nehéz kitalálni, hogy a Csepel-szigeten található, sajnos egy picit talán eldugva. A kitáblázással itt sem serénykedtek, viszont ismeretlenek számára jó támpont lehet, ha a Duna Pest felé néző partját keressük. Itt is van ugyan fizető parkoló, de általában elég hamar megtelik és az út mellett kell magunknak valamit keresni.

Medencékben nem túl erős, próbálja hozni a kötelezőt: egy termál-, egy úszó-, egy gyermek- és egy élménymedence, valamint három csúszda. A gyermekmedencéről el kell mondani, hogy naponta sajnos többször is előfordul, hogy ki kell tisztítani a vízét, mert a gyermekek belepiszkítanak, ráadásul elég kicsi is.

Az árak - a kevesebb szolgáltatás miatt - alacsonyabbak. Egy felnőttjegy 1800-2200 forint, és egy családi belépő akár 5000 forintból is megoldható. Strandváró, azaz szerdai napon, 1300Ft-ért lehet bejutni személyenként. http://budapestgyogyfurdoi.hu/hu/csepeli/szolgaltatasok/

Gyémánt Fürdő - Tatabánya

Kétgyermekes főnököm ajánlására látogattuk meg a tatabányai strandot. Elmondása szerint nagyon jó, és a gyermekek is nagyon élvezték. Ezt mi is csak megerősíteni tudjuk.

Ha a Budapest felől vezető úton nem rontjuk el az első pár kanyart, akkor viszonylag könnyű megtalálni. Érdemes a nyári parkolót keresni, mert ott talán könnyebb letenni az autót, arról nem is beszélve, hogy közelebb vannak a kinti medencék és csúszdák.

Sajnos a honlapja nem túl informatív és a galéria címszótól is sokkal többet várnánk. Nem tudom, hogy miért szerénykednek a térképpel, amikor egy nagyon jó, sok szolgáltatást nyújtó strandról van szó. A kinti és benti részen gyakorlatilag mindenki megtalálja a magának való medencét, vagy éppen csúszdát. A gyermekeink nagyon élvezték a velünk való tandemcsúszásokat a nagy csúszdákon, mert a leérkezést követően egyértelműen azt mondták, hogy "mégegyszer". Sajnos gumisból csak egy volt és az sem a legjobb, ahogy az illesztések is hagytak maguk után kívánni valót.

Megemlíteném, hogy itt ért egy kisebb baleset is, ami nagy valószínűséggel nem lesz jegyzőkönyvezve, főleg, hogy panaszt nem emeltem. A kilépésnél az a víz feszítését is szolgáló műanyagrács beszakadt alattam. Néhány helyen a lábam vérezni kezdett, de sikerült szerencsésen esnem, ezért komolyabb baj nem történt. Az elsősegélynyújtásnál azonban legközelebb talán nem Tesco-s ragtapaszt kellene használniuk, mert az semmire nem jó.

Olcsó helynek nem nagyon lehetne nevezni, hiszen egy felnőtt belépő 2400Ft, de egy családit meg lehet úszni 5000Ft-ból. Gyermekes családoknak feltétlenül ajánlom, mert mindenki nagyon jól érezte ott magát! http://www.gyemantfurdo.hu

Aquaréna

A végére hagytam, egyfajta kakuktojásként, a mogyoródi aquaparkot, ami inkább csúszdapark, mivel egy gyermek-, egy élmény- és egy jakuzi medencén túl csak csúszdák vannak (ha az ugrómedencét és a lassú folyót nem számolom.

Mogyoród falujában elég könnyű eltévedni, mivel érdekes módon az aquaparkhoz és a Formula 1-es pályához is elég szűk, hibás utak vezetnek. Elsőre nem is találtuk meg, hogy merre kell menni.

A csúszdák illesztései nagyon jó minőségűek, így igazán jó móka volt. Szerencsére a gyermekek nem voltak velünk, ezért szabadon kiélhettük magunkat. Sajnos gumis csúszdából itt sem volt túl sok, ráadásul az egyiknél egész nehéz volt lejutni. Valószínűleg volt benne szándékosság is a tervezők részéről, mivel a helyes útra történő evickélés plusz szórakozást nyújtott. Ugyanakkor kicsit zavaró volt, hogy a vízbeérkezést követően viszonylag hosszú utat kellett megtenni, mire kijutottunk és rohanhattunk fel a hegyre egy újabb csúszás miatt.

A jegyek elég drágák, 5500Ft egy felnőttnek, de szerencsére elővételben 3000Ft-ért is meg lehetett kapni. Egy családnak el sem tudnám képzelni, hogy mennyi lehet a belépő teljes áron. http://www.aquarena.hu

M70007T tablet PC

Éppen valami komolyabb tábla-PC-ről szóló leírás kommentjeit olvastam, amikor egy hozzászólás különösen megragadta a figyelmemet. "Ebay-en 14 ezer forintért kapható tableteket" említett benne valaki. Nosza, nézzünk szét az ebay-en, hogy ki kamuzott már megint, aztán kiderült, hogy erről szó sincsen.

Az ebay-en tényleg rengeteg helyről lehet 14, azaz tizennégy ezer forintért ilyen eszközt venni. Van egy pici játszadozás az árral és a szállítási költséggel, de minden esetben ilyen mértékű összeg jön, amiért a bolondnak is megéri. De hogy valóban így van-e, erről fog szólni az a bejegyzés.

Én magam végül nem vettem ilyen eszközt, de miután megmutattam a munkatársaimnak, ők rögtön kaptak az alkalmon. Ketten is vettek - ingyenes szállítással(!) - az M70007T nevű csodából, erről az oldalról: http://www.shopono.com/products/M70007T-Google-android-2.2-WM8650-Tablet-PC-7-inch.html Mivel néhány órát volt az én kezemben is, és a kibontási proceduránál is ott voltam, ezért sikerült kialakítani az eszközről a saját nézetemet.

Mi van a dobozban?

- a tábla PC,
- egy töltő (amihez a biztonság kedvéért vettünk US-EUR átalakítót, szintén az oldalról, 1 dollárért, de végül kiderült, hogy nem kellett volna),
- egy usb/lan átalakító,
- egy rövid, angol nyelvű leírás,
- egy PDA-khoz megszokott ceruza (stylus pen),
- valamint védőfólia a képernyőre.

Az eszköz kívülről

Vegyes izgalommal vettük kézbe a 7"-os készüléket, de azt elsőre láttuk, hogy egy iPad-hez képest bizony ég és föld a különbség... az almás termék javára. A hátsó merevítéssel igazából nincs is különösebb baj, de a kijelző erős műanyag érzetet ad. Olyasmit, mint amilyen a 6 éve kapott PDA-m nyújt. Itt bizony nem az az üveg-hatás van, mint az androidos készülékek esetében, hanem egész más. Nagyon érezhető, hogy külön réteget kapott a kijelző és az érzékelő, sőt erősebb nyomás szükséges, mint a korábban említett készülékek esetében. Itt "simogatással" nem sokra megyünk.

Térjünk át a csatlakozókra. A shopono-ról mentett képen is jól látható, hogy milyen ki- és bemenetei vannak. A tetején egy bekapcsoló gomb, bal oldalt semmi, jobb oldalt hangerőszabályzó, némítás gomb és mikrofon, az alján pedig két (elég gyenge teljesítményű) hangszóró, egy áramforráshoz való csatlakozó, egy fejhallgatóhoz való, 3,5 jack csatlakozó, microSD kártyahely, és a furcsa kialakítású usb csatlakozó. Ez utóbbihoz kell csatlakoztatni azt a furcsa átalakítót, amivel két USB eszközt és egy LAN-kábelt köthetünk az eszközhöz. Külön szót érdemel még, hogy a képernyő alatt csupán egyetlen gomb található, ami erősen az iPad-ekre hajaz. Az egyéb paramétereket a már korábban linkelt oldalon lehet megtekinteni.

Mi történik bekapcsolás után?

A bekapcsolást követően megszokott android-látvány fogad minket. A készüléken a 2.2-es verzió található, amit talán nem érdemes változtatni. Itt szembesülünk először azzal, hogy milyen az érintőképernyő érzékenysége. Bizony erősebben oda kell nyomnunk az ujjunkat, hogy az reagáljon, de cserébe a készülékkel lehet két ujjal nagyítani és kicsinyíteni. A képernyő felső részén találhatóak azok a szoftveres gombok, amelyek a képernyő alatti részről fizikailag hiányoznak. Sajnos ezek az alkalmazásokon belül nem láthatóak.

A menüben való lapozás sebessége sem túl gyors, ahogy az M70007T a különböző oldalakra való döntésekre is lassan reagál. Érezhető, hogy nem túl erős a processzor, és nekem úgy tűnt, hogy talán még a készülék adatlapján ígért 800Mhz közelében sem jár. Ha már a negatívumokat sorolom, akkor nem mehetek el a készülék gyenge aksija mellett sem, ami olyan 1,5-2 óra használatot bír. Érdemes a fényerőt lejjebb venni, amivel további percek nyerhetőek. Sajnos a wifi-s képességei sem túl erősek, ezért lehetőség szerint ne legyünk túl messze a routertől, mert nem biztos, hogy elégséges jelet kapunk. A beállítások menüben magyar nyelvet nem tudunk kiválasztani, de ennek ellenére az eszköz kezelése nem túl bonyolult (gyk. van egy gomb, amit nyomogathatunk).

Ezen negatívumok után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor mire lehet jó ez az eszköz?
- Lehet rajta zenét hallgatni, bár elég gyenge az aksi és a két hangszóró is. Utóbbi orvoslására érdemes lehet fejhallgatót használni.
- Lehet rajta filmet nézni. Meglepő módon az átalakítóba dugott pendrive-ról nagyon jól játszott egy felirattal rendelkezőt .avi-t.
- Lehet vele internetezni, android marketet használni, böngészni és közösségi médiás dolgokat használni (facebook, twitter).
- Lehet rajta könyvet olvasni.
- Lehet vele fényképezni, videót felvenni, de nem hiszem, hogy ezeket a funkciókat sokat használnánk ezzel a készülékkel.
- Lehet rajta játszani.

Játék

Külön bejegyzést szentelnék a játékoknak, hiszen gondolom, hogy sokakat ez érdekel. A gyorsabb, processzorigényes játékokat elfelejthetjük. Pl. az Angry Birds esetében is érdemes kikapcsolni a hátteret a gyorsabb futás érdekében. A gravitációs érzékelős játékok pedig kész katasztrófók, ugyanis valamiért pont ELLENTÉTESEN érzékeli a játékokban a gravitációt az eszköz. Apróbb, egyszerűbb játékok azonban játszhatóak rajta, ha egyszerű unaloműzésre vágyunk.

Összegzés

A sok felsorolt negatívum ellenére én mégis azt mondom, hogy egy egész jó eszközt kapunk a pénzünkért. Persze messze sem ér egy iPad, egy Galaxy Tab, egy iPhone vagy egy androidos okostelefon közelébe. A 7 colos kijelzőjének köszönhetően azért sokkal kényelmesebb ezen filmet nézni, vagy könyvet olvasni, vagy webet böngészni, mint a mobilokon. Annyit még kiemelnék, hogy a youtube-os videók egy kicsit csalókák lehetnek, de 73,80 dollárért mindenképpen jó vétel, ha nem vágyunk túl sokra. (Én most inkább 40.000Ft környékén egy WayteQ xPAD-70-est vennék.) Amennyiben még valakit más is érdekel a készükkel kapcsolatban, az nyugodtan kérdezzen hozzászólásban, vagy e-mailben.

Giles Kristian - Raven: Blood Eye

Elég lassan haladok a még régen nyert angol nyelvű könyvcsomaggal. Most azonban viszonylag gyorsan sikerült befejezni az egyik kötetet, Giles Kristiantól a Raven: Blood Eye címűt.

Talán már az elején gyanút kellett volna fognom, amikor az író olyan rengeteg dolgot leírt magáról a bevezetőben. Érezhető volt, hogy szeretne ő is "nagy" és híres lenni. Ennek megerősítésére még egy interjút is közölt, amiben még több megtudható róla. Az egyik lényeg, hogy norvég, vagy inkább viking ősökkel bír, valamint ő is magányos farkas szeret lenni, ha valami feladat elvégzéséről van szó. Nos, ezek mind visszaköszöntek a könyvből.

A Raven: Blood Eye egy sorozat első kötete, amit az író elképzelése szerint még legalább kettő követ. Ebből már biztosan tudjuk, hogy legalább még ennyi részben találkozhatunk a főhőssel, Ravennel, azaz a hollóval.

A könyv elején Giles Kristian belecsapott a lecsóba, mert csak kapkodtam a fejem, a nem szokványos angol szavak és kifejezések kapcsán, amiket a továbbiakban még tovább színezett ősi angol, valamint viking szavakkal. Ez nem vette el a kedvemet, mert a történet eléggé olvastatta magát. Azonban, ahogy egyre jobban haladtunk előre a történetben, az egész írásból valami nagyon tudománytalan "fantasztikus" valami lett.

A történet szerint Osric egy kis faluban él az ősi Angliában, amelyet azon időben még több király is ural egyszerre. Főhősünk csak a legutolsó két évére emlékszik és arra nem, hogy előtte mi történt. Már itt is vannak logikai csavarok, merthogy miért tud a falu nyelvén beszélni és miért feledkezett meg a korábbi nyelvéről és szokásairól. Bizonyára valami furcsa amnéziában szenved, amit majd a későbbiekben érkező tengeri harcosok, a farkasfalka, majd kigyógyít. Azzal még nem hiszem, hogy túl sokat árulnék el, hogy hősünk bizony közéjük tartozik. Megnyugtathatok mindenkit, hogy ennél a könyvben sokkal meglepőbb fordulatok is vannak.

Ami nagyon érdekes, az Raven (ezt a nevet kapta újdonsült barátaitól, ami nekem nagyon nem norvégos, vagy vikinges) könyvbéli fejlődése. Néhány hét alatt egy egyszerű ácstanoncból egészen más lesz. Elképesztő mértékben sajátítja majd el a tudást.

A Blood Eye-ben rengeteg apró, de ugyanakkor bosszantó dolog található az olvasmányos, viszont elég bugyuta, képtelen történet mellett. Hősünk, miért nem kap angol nevet? Hogyan lehet, hogy szinte mindent túlél hajóstársaival? Néhány hét alatt hogyan vállik azzá, aki a könyv végén lesz? Honnan ismeri meg és teszi magáévá az egyik pillanatról a másikra a vikingek vallását? Arról már nem is beszélve, hogy nagyon jól kiismeri magát az isteneket illetően.

Szóval, ha pontoznom kellene, akkor igencsak meg lennék lőve. A könyv egyszerre jó és egyszerre pocsék, de inkább ez utóbbi. Ugyanakkor bújkál bennem a kisördög, hogy folytatni kellene a következő kötettel, de ahhoz azt meg kellene venni. Az pedig valószínűleg nem fog bekövetkezni.

Akit azonban érdekel a vikingek találkozása az ősi Angliával, az tegyen próbát Giles Kristian írásával, ugyanis az író a végén azt is elmondja magáról, hogy ő bizony ebből diplomázott. Tehát a téma szakértőjének tartja magát. Sőt, mivel kis részben az ősei között vikingek is találhatóak, ezért még hitelesebb forrás. Minden szavát azonban ne vegyük készpénznek, mert hiába léteztek a könyvben szereplő történelmi alakok, attól a történések még nem igazán a leírtaknak megfelelően alakultak.

ZTE Blade - telefonismertető

Már lassan három hete, hogy kézhez kaptam a címben szereplő telefont, tehát itt volt az ideje, hogy megosszam másokkal az eddigi véleményemet.

Amit először tudni érdemes a telefonról, hogy semmi köze nincsen Zalaegerszeghez, vagy annak valamelyik sportcsapatához, a ZTE egy kínai (igen, jól olvastátok) márka. Mivel Magyarországra nem csak a telefonjaival, hanem más eszközeivel és szolgáltatásaival is igyekszik betörni, valamint mivel sok jót írtak korábban a Blade típusú telefonjairól, ezért úgy döntöttem, hogy ilyen okostelefont választok magamnak.

Persze, ha lenne annyi pénzem, hogy két kézzel szórjam a pénzt, akkor valószínűleg valami HTC-t kerestem volna, vagy Samsungot, de úgy gondoltam a ZTE is jó választás lehet.

Mi is van a dobozban?

A Nokiákhoz képest elég kis dobozt kapunk készhez, amiben nincs is túl sok dolog. Maga a készülék, egy aksi, egy aksitöltő, valamint headset és egy rövid kézikönyv. A dobozon feltüntették még a fontosabb paramétereket (android telefon, 3,5' WVGA TFT, EDGE/3G+, Wi-Fi, GPS, Bluetooth, 3,2 megapixels auto-focus camera, gyorsulásmérő, MP3/FM rádió, 2G memóriakártya).

A készülék kivülről

Maga a telefon elég pofás darab. Nem ormótlan, kellően lapos, nem nyújt gagyi benyomást, jó fogása van és - szerintem - pont megfelelő súllyal rendelkezik. A tetején található a bekapcsoló gomb és ha 3,5-es jack bemenet, ha headsethez, a jobb oldalán egy-egy gomb a hangerő növelésére, illetve csökkentésére, a bal oldalon egy micro-usb csatlakozó, valamint a készülék elején - balról jobbra haladva - egy home, egy menü és egy vissza gomb (érdemes megemlíteni, hogy más androidos készülékeknél nem feltétlen ez a sorrend, tehát akinek már volt ilyen telefonja vagy erről vált át másikra, azt először meglepetések érhetik). A ZTE Blade hátoldalán van a kamera, és - bármilyen meglepő - elől a 800x480-as kijelző és hangszóró.

Az operációs rendszer

Mivel a Telenortól, a munkahelyem flottáján keresztül, vásároltam a készüléket, ezért 2.1-es Android rendszerrel volt alapesetben ellátva. Mivel még nem vagyok túl jártas az operációs rendszert illetően, ezért nem nagyon mertem okoskodni és mindössze csak odáig merészkedtem, hogy a hivatalos oldalukon található 2.2-re történő frissítést telepítettem fel. Olvasatom szerint minden más frissítés, illetve a telefon root-olása (amivel gyakorlatilag rendszergazdává teszem magam) garanciavesztést vonhat maga után. Ezzel persze elég sok mindentől elesek, amit más ZTE Blade tulajok maguknak mondhatnak. Az egyik legfontosabb ilyen, hogy szabadon garázdálkodhatnak a telefon particóival. A telepítésre alkalmas szabad terület ugyanis mérhetetlenül hamar betelik és kevésnekb bizonyul, ezért nagyon játszani kell azzal, hogy milyen alkalmazásokat telepítünk fel.

Pozitív tapasztalatok:

- kiemelkedő ár/érték arány,
- 800x480-as és nagyon szép kijelző,
- Android operációs rendszer,
- rengeteg felhasználási lehetőség.

Negatív tapasztalatok:

- gyors merülés, alacsony akuidő,
- kicsit lassú processzor,
- a kijelzőt nem árt minden karcolási lehetőségtől védeni,
- alapesetben kevés telefonmemória az alkalmazások telepítéséhez.

Összegzés:

Összességében elmondható, hogy nagyon jó kis telefont kapunk ilyen árért cserébe. Fontos kiemelni, hogy a készülék szinte nem ér semmit, vagyis nem tudjuk az előnyeit kihasználni, ha nem vásárlunk mellé mobilnet előfizetést, vagy nem lógunk állandó szabad elérésű wi-fi hálózatok közelében. Ezért cserébe gyorsan merül. Érdemes mindig kikapcsolva tartani a wi-fit, az adatforgalmat, a bluetooth-t, a szinkronizációt, ha éppen ezekre nincsen szükség. A ZTE Blade igazából mindenkinek jó választás, aki Androidos okostelefont akar magának választani.

Bővebb technikai infó: http://www.telefonguru.hu/keszulekek/keszulek-guru_ZTE_Blade.asp

Néhány gondolat a T-Home kapcsán

Egy picit fel vagyok háborodva...

Péntek estefelé jártunk a Camponában és gondoltam, hogy beugrok a helyi T-Pontba, azaz T-Home ügyfélszolgálatra, hogy intézzek valamit az internetem ügyében. Már csak azért is, mert szinte senki sem volt, nem kellett sorban állni.

A fickónak elmagyaráztam, hogy jelenleg 5Mbites ADSL-em van, és a jelenlegi technikai feltételek mellett magasabb csomagra esélytelen váltanom. Azonban a nyár elején behúzták az optikát a társasházunkba, én pedig szeretnék erre váltani, ha lehetséges és rögtön 15Mbit-en. A fickó megnézte a címet, hümmögött egy sort, majd a következőt mondta: át tudok rá térni, de jöjjek be egy másik nap, amikor xy kollégája napközben, délután 4-ig elérhető lesz, mert címmódosítást kellene csinálni. (Megjegyzem, hogy a házszámmal mindig baj van, valamint maga a T-Home is kétféleképpen tartja számon a címemet, és többször kérésre sem tudták módosítani.)

Tegnap csak ezért kértem el magam hamarabb a munkahelyemről, valamint, mert a nap korábbi szakaszában Évi nem tudott intézkedni a hosszú sor miatt. Két gyerekkel némileg nyűgös lett volna kivárni, amire sorra kerül. Nekem túl sokat nem kellett tétlenül ácsorognom, de az események nem alakultak valami jól. Utólag még szerencse, hogy nem Évinek kellett az ügyet végül intéznie...

Az engem kiszolgáló ügyfélszolgálatos hölgy arcáról rögtön lerítt, hogy semmi kedve dolgozni. Rögtön mondta, hogy ő címet nem tud átírni és nem tudja, hogy dolgozik-e még az ezzel foglalkozó kolléga (délután fél4 volt). Aztán telefonált vagy 3 percet, majd közölte, hogy nem kell átírni a címet, csak augusztus 20-a után lesznek átadva az új vonalak (de úgy néz ki, hogy csúszás van, ezért talán később), valamint, hogy telefonon is intézhetem az ilyen ügyeket.

Na, de kéremszépem! Én magam ugrálok, mert szeretnék valamit és akkor is elküldenek a fenébe? Hogy van ez? Rengeteg helyen külön azzal foglalkoznak, hogy nehogy a drága ügyfél elmenjen valahová és kinyalják a seggét is... Most akkor váltsak át UPC-re? Hamarosan le fog járni a hűségidőm a műholdas tévéjük és az internet esetében is, tehát talán érdemes lesz átgondolni a dolgot.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk

Szóval július 20-án (szerdán), reggel 8 óra után pár perccel érkeztünk a Senjben lévő szállásunkra. A fickó német nyelvismerete szinte vetekedett az enyémmel, mert erősen a nullával volt egyenlő. Pont annyi szót ismert, amivel el tudta adni a lakást... a bemutatásához már elég volt körbemutogatni.

Gyorsan bepakoltuk a cuccokat, majd irány a város, vagyis inkább falu. Strandolható tengerpartot kerestünk, de pechünkre először balra fordultunk a főúton, ahol csak kikötőket találatunk. Szerencsére kör alakban visszafordult az út, így volt egy gyors városnézésünk. A második körben már jobbra indultunk el, ahol végre találtunk egy parkolót, valamint a hozzá tartozó "strandot" is. Mivel nem volt valami dögmeleg, ezért csak páran lézengtek a környéken. Ez nem nagyon gátolt meg abban, hogy kipróbáljuk a tengert, amiről kiderült, hogy remek a hőmérséklete.

Évi még az utazást megelőző nap vásárolt köves strandhoz való és tengeri sün ellen védő lábbeliket, amik nekem erősen holmi női szandálokra emlékeztettek, de még mindig jobban néztek ki, mint az ocsmány "kroki-papucsok". Az első napokban ezeket még használtuk is, aztán egyre jobban hozzászoktattuk mezítláb talpunkat a körülményekhez.

Az időre részemről nem nagyon volt panasz, hiszen a csütörtöki napot leszámítva nem volt folyamatos, perzselő napsütés. Ennek az egy napnak is csak annyi volt a hasznossága, hogy tele lett tőle a partszakasz és a víz, valamint kaptunk egy kis színt, de ugyanakkor nem égtünk le. A hőmérséklettel alapvetően nem volt túl nagy gond, hanem sokkal inkább az esővel. Az egyik nap sikerült rendesen megáznunk egy zápor miatt, de az utána következő napsütésben megszáradtak a cuccaink.

Utólag sikerült megtudni, hogy sokkal jobban jártunk, mintha a Balatont vagy egy magyarországi strandhelyet látogattunk volna meg, mert itthon végig esett az eső és viszonylag hűvös volt.

A pénteki napon nagyon úgy nézett ki, hogy nem megyünk a tengerbe, mert egy picit szemerkélt, valamint meglehetősen borult volt az égbolt. Ezért a délelőttöt a város(falu) feltárásával töltöttük. A településnek van egy vára, ami pár magyar vonatkozással is bír. A szövegek teljes megértéséhez egy kis idegen nyelvismeret is szükséges, mert a kapott magyar nyelvű tájékoztató nem teljeskörű. Maga a vár túl sok szót nem érdemel és jobb híjján egyszer érdemes megnézni, ha hosszabb időt töltünk a környéken.

A várlátogatás alatt elállt az eső és kiderült az ég is, ezért ebéd előtt elmentünk fagyizni is. Egy fagyizó alapján talán hibás lenne arra a következtésre jutnom, hogy ízvilágban nincs sok különbség a két kultúra között.

Arról még nem nagyon esett szó, hogy miként is telt egy napunk. Alapvetően reggel hét órakor elindult a szemben lévő gyár, heves kalapácsdobálással és különböző fémmegmunkáló munkagépek elég erős zajával. Ezt követően reggeliztünk, majd 9-10 óra körül elindultunk a strand felé.

11 és 12 óra között indultunk vissza a - gyerekek által Káposzta utcának nevezett - szállásunkra ebédelni, ahol Évi frissen kisütött valami húst, vagy olvasztott valamit a lefagyasztottak közül. Ezt követte egy pár órás csendespihenő, majd délután 4 és 5 óra felé újra irány a strand, ahol szinte minden este 8 és 9 óra körül, gyakorlatilag utolsónak hagytuk el a partszakaszt. Hazafelé olykor-olykor beugrottunk a helyi szupermarketba egy kis friss ételért.

A strandon mellesleg érdekes volt belegondolni, hogy vajon miért nincsen illemhelység, de úgy gondoltuk, hogy bizonyára a tengerbe eresztik a kisdolgukat. Az egyik este egy helyi egyén egyáltalán nem szégyelte magát, kiállt egy olyan sziklára, ahonnan mások ugrálni szoktak, majd belecsorgatta a sós vízbe a sárgás vizeletét.

Ha már sziklák és ugrás, akkor érdemes megemlítenem, hogy Annamária nagyon bátran ugrált a kövekről a vízbe, ahogy Márton is igyekezett utánozni, több-kevesebb sikerrel. A víz ugyan gyorsan mélyült és sziklás-kavicsos volt a part, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert a gyermekek nagyon jól el tudtak szórakozni a polifónszivaccsal, és nem nagyon kellett rájuk menet közben, "úszás" közben felügyelni.

Összességében elmondható, hogy nagyon jó pár napot töltöttünk a horvát tengerparton, ahová egyszer még egészen biztosan vissza fogunk térni.

Terry Pratchett: Unseen Academicals

Ennek a Terry Pratchett könyvnek kétszer ugrottam neki. Nem azért, mert olyan rossz lett volna, hanem azért, mert közben valami sokkal izgalmasabba is belekezdtem (A setét torony sorozat).

A 400 oldalas könyv egynegyedéig jutottam, amikor több hónapra félretettem. Az emlékek felfrissítése, valamint néhány poén újravétele miatt úgy döntöttem, hogy előlről kezdve látok neki újra a könyvnek, és nem ott ahol abbahagytam. Nem tudom, hogy a másodszori olvasásnak, vagy a menet közben felszedett további angol szókincsnek köszönhetően nagyon gyorsan eljutottam odáig, ahol korábban abbamaradt az olvasás. Ráadásul a folytatás is olyan szórakoztatóra sikerült, hogy szinte alig lehetett letenni a könyvet.

Végre találtam egy Terry Pratchett könyvet, ami igazán könnyeden szórakoztat és nem mindig akarja sajátos humorját ránkerőszakolni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne be humor mert vannak csak ezek valahogy sokkal jobban kijönnek, mint az író korábbi munkáiban. Pratchett teljes életművét ugyan még nem olvastam, csak néhány könyvet az első Korongvillág történetek közül, valamint néhányat a közelmúlt írásaiból.

Az Unseen Academicals központjában a remek pitéket készítő szakácsnő és a titokzatos Mr. Nutt áll... na és persze a futbal. A futbal? Igen, a futbal. Ankh-Morpork utcái ugyanis ettől a sporttól igazán hangosak.

A játék meglehetősen eltér az általunk is ismert labdarúgás szabályaitól, hiszen szinte nincs is szabálya és a közönség is meglehetősen részt vesz az események alakulásában. A kótyagos varázslók azonban igyekeznek ezen változtatni és megalapozni a labdarúgás régen elfelejtett alapköveire épített játékot. Ez elég sok színt visz az egész történetbe, ahogy az is, ahogyan egyre többet megtudunk Nuttról.

Nuttról mindenki azt tudja, hogy ő egy goblin, akit a Láthatatlan Egyetem kiszolgáló személyzetként alkalmaz. Egészen pontosan gyertyákat önt és a gyertyagyújtónak segít munkájában. Aztán az is lassan kiderült, hogy szinte mindent tud, vagyis majdnem mindent. A maradékot egy sajnálatos "baleset" után tud meg, ami igencsak megkavarja a történet további alakulását. Én igazából ezen a részen éreztem egy kis holtpontot a könyben. Ennek egy igazán felkavaró és nagyot ütő résznek kellett volna lennie, de valahogy elég középszerűen alakult. Főleg úgy, hogy már egy sokkal nagyobb esemény bekövetkezését vártam, ami valahogy szintén kevésbé volt elvárásaimnak megfelelő.

Mindezek ellenére az Unseen Academicalsról azt tudom mondani, hogy egy jó könyv, szerintem az egyik legjobb Korongvilág történet, amit eddig olvastam.

A 2011. júliusi, horvátországi nyaralásunk (a körülmények)

Nem is tudom igazán, hogy merre kezdjem a történetet, de azért jobb, ha szinte azonnal belevágok, mert még frissek az emlékeim a múlt heti nyaralást illetően. A többi eseményről pedig majd később írnék...

Előre is szeretnék elnézést kérni a képtelenségért, de mostanság igazán lusta vagyok a picasaweben közzétett képek frissítésére, illetve azok publikálására, ezért fogalmam sincsen, hogy a nyaralásunkról mikor lát valaki bármit is.

Idén nagyon úgy tűnt, hogy megyünk valahová, aztán mégsem. Évi az egyik barátnőjével eltervezte, hogy idén együtt elmehetnénk családostul Horvátországba nyaralni, aztán ebből a projektből elég hamar kiderült, hogy nem lesz semmi. Aztán szintén felmerült, hogy az én baráti társaságomból is elmehetnénk - szintén Horvátországba - közösen, de ez az elképzelés is hamvába holt. Pedig itt már Évi több éjszakás kutatómunkát végzett a szállást és a helyszínt illetően. Nagyon benne volt, hogy megyünk valahová.

Ahogy közeledett a nyár, egyre kétségesebb lett, hogy mennék bárhová is. Talán 1-2 nap balatoni hétvége jöhetett volna számításba, illetve 1-1 nap strandolás valahol. (Idén már egyszer sikerült elmenni strandra, és talán még egyszer szerenék elmenni valami vízi- vagy csúzdaparkba.) Az eseményeket tovább bonyolította Évi álláskeresési problémája, valamint egy érdekes próbálkozása, amiről talán most nem is írnék többet.

Aztán elkeztünk 2011. július 16-ához, amikor is egy szombati napon (amiről a terveim szerint majd bővebben is írnék egy másik dolog kapcsán) Éviben felmerült, ha már úgyis kiveszek 3 egész szabadnapot a következő héten, akkor elmehetnénk Horvátországba. Én erre azt mondtam, hogy miért is ne. Addig a pillanatig a másik lehetőség az lett volna, hogy Tihanyba megyünk Évi rokonaihoz, de ott annyira bizonytalan, de ugyanakkor macskaszőrben bővelkedő lett volna a szálláslehetőség, hogy inkább kihagytuk. Horvátország mellett szólt még az is, hogy nem tűnt sokkal drágábbnak, mint a Balaton.

Mondjuk azért ott volt a benzinköltség (két tankolás), az autópálya díjak (Magyarországon és Horvátországban), valamint a szállásköltség, ami belföldön nem lett volna annyi, főleg, hogy Évi rokonaihoz mentünk volna.

Meg kell mondanom, hogy asszonypajtás mindent nagyon gyorsan és ügyesen lerendezett a pár nap alatt. Mint említettem július 16, szombat volt. A következő napon hazautaztunk szüleimtől, majd Évi szálláskeresésbe kezdett. Miután kiválasztottuk a helyszínt, a következő napokban izgulhattunk a foglalásért, amit szinte az utolsó pillanatban meg is tudtunk tenni. Én még hétfőn és kedden keményen dolgoztam, míg Évi a szokásos napi teendőkön, valamint egy hirtelen beeső állasinterjún túl összekészülődött kellő mennyiségű élelemmel és utazásra szánt csomaggal.

Július 19-én, kedd este 10 óra magasságában utazásra készen álltunk, majd hajnali háromkor elindultunk Horvátország irányába. Meglehetősen eseménymentesen és megállás nélkül zajlott le a nagyjából 5 órás út, amikoris reggel 8-ra megérkeztünk a Senjben található szálláshelyünkre, amit a következő napokban a gyerekek csak "Káposzta utca" néven említettek.

Magáról a nyaralás napjairól majd egy külön bejegyzésben emlékeznék meg, de azért még ideírnék pár mondatot a hazaúttal kapcsolatban.

Vasárnap délben még a tengerben voltunk, majd egy gyors eső előli menekülés után már indultunk is haza. Az első szakasz elég izgalmasan telt, ahogy lassan kúsztunk fel a szerpentinen az autópálya felé. A mindent sötétbe borító viharfelhők, valamint az utat vízátfolyásokkal tarkító eső sokat nehezített a haladáson. Az ottani autópályát elérve azonban jelentősen javult előrejutásunk... egészen Zágrábig, ahol a fizetős kapu előtt 1 kilométerrel állt a sor. Miután innen lassan átvergődtünk a horvát szakasz meglehetősen gyorsan megvolt. A határátlépést követően a magyar autópálya a Balatontól okozott meglepetéseket... bár ezekre azért lehetett számítani.

Hallottuk, hogy a múlt héten végig rossz, esős volt az idő Magyarországon. Az M7-es Budapest felé vezető részén, a 70-es kilométerkőnél valami baleset volt, ami egy kicsit megfogta a forgalmat, majd 30km-rel a cél előtt újabb problémába ütköztünk, a szakadó esőbe, ami gyakorlatilat 30-50km/órára csökkentette az autópályán való előrehaladásunk. Törökbálintnál elhagytuk az autópályát, hogy majd Diósdon megtapasztalhassunk egy sár- és szemétfolyót a főúton. Meglehetősen ítéletidő jellegge volt a dolognak, de végül szerencsésen hazaértünk.

Mint említettem a nyaralásunk kint töltött napjairól majd részletesebben egy másik bejegyzésben írok.