2011/10/21

Kindle

Eddig sem vettem sértésnek, ha valaki kütyümániásnak nevezett, de lassan már szinte sértésnek veszem, ha nem tesznek így. Az újabb elektronikus eszköz, ami a kezembe került a címben szereplő Kindle, e-book reader, vagyis elektronikus könyvek olvasására szolgáló szerkezet.

Az amerikai amazon-on keresztül rendeltem meg egy pénteki napon, és a következő hét keddjén már izgatottan bonthattam ki kicsiny dobozzából a Kindle 2011-es alapváltozatát. A végtelenségig egyszerű, minimalista, papírból és műanyagból összerakott csomagolásban lapult maga az eszköz, egy microusb-usb kábel, valamint egy rövid ismertető.

Hiába is néztem erősebben a dobozt, külön hálózati töltőt nem találtam. Utólag kiderült, hogy ezt alapban nem adják a készülékhez, mert úgy gondolták, hogy számítógépen keresztül is fel tudja tölteni a felhasználó. Meg amúgy is havi egyszer(!) elég tölteni. Erre a mondatra bizonyára sokan kapják fel a fejüket. A korábbi Kindle felhasználók azért, mert nekik elég volt kéthavonta tölteni, a többiek meg azért, mert mi az az elektronikus szerkezet, amivel a töltést elég havonta egyszer elvégezni.


Korábban említettem, hogy ez a 2011-es vagy más néven 4-es változat, ami több mindenben is eltér elődeitől:
- nincs benne 3G,
- nincs billentyűzete, de nem is érintőképernyős,
- a tárhelye 2gigabyte,
- nincs lehetőség fül-/fejhallgató csatlakoztatására, tehát nem lehet rajta hangoskönyvet vagy zenét hallgatni,
- nincs hálózati töltő.

A 6 hüvelykes készülék bekapcsolása után elég fapados érzésem volt. A könnyű eszköznek volt egyfajta minimalista, műanyag hatása, de főleg olyan érzésem volt, mintha egy műanyag lap mögött egy papírt olvasnék. Csodálattal forgattam minden irányba a képernyőt, hogy gyönyöködhessek a(z elektronikus) papír illúziójában.

Következő lépésben hozzákötöttem a számítógéphez, hogy néhány könyvet másoljak rá. Nem különösképpen lepődtem meg, hogy a csatlakoztatás után szinte pendriveként használhattam. Másoltam egyszerűen a könyves főkönyvtárába néhány file-t, valamint ezen belül hoztam létre alkönyvtárakat és oda is. Az usb kábel kihúzása után pedig megnézhettem, hogy miként is kerültek fel az állományok az eszközre. A könyvtárakat külön nem érzékelte, hanem ömlesztve lehetett megtalálni a könyveket. Mondjuk ezen felesleges elgondolkozni, hogy ez miért jó vagy nem, mivel pusztán csak abba kell belegondolni, hogy egyszerre hány könyvet szoktunk olvasni. Azt kell mondanom, hogy a 2gb tárhely még bőven sok is...

Ha már szóba kerültek a könyvek, akkor essen szó arról is, hogy milyen fileformátumokat támogat a Kindle 4. A mezei .txt állományokon túl meg lehet még vele nézni .prc és .mobi állománykat is, valamint a mazochisták megnyithatják a .pdf-eket is. Az eszköz képes képek megnyitására is (.bmp, .jpg), de ugyanakkor elektronikus képregényeket is olvashatunk vele (.cbr, .cbz), ha nem riadunk el a nehézségektől. Fontos megjegyezni, hogy .epub formátumot a Kindle készülékek nem támogatnak, de erre nem is nagyon van szükség, hiszen majdnem minden megtalálható .prc/.mobi formátumban is.

Most pedig essen szó a gombokról. A készülék alján, a microusb csatlakozás mellett van a fő ki- és bekapcsoló gomb. Az egy tévhit, hogy a Kindlet nem lehet kikapcsolni, mert csak alvó módba megy. Ha sokáig tartjuk lenyomva a gombot, akkor a képernyőkímélő helyett üres lapot kapunk.

Az eszköz jobb és baloldalán egyaránt megtalálhatjuk a nagy előre lapozó és a kicsi visszafelé lapozáshoz használandó gombokat.

A készülék előlapján vannak a fő gombok. Az első a vissza gomb, amivel az előző művelethez lehet visszatérni, vagy a szótárt (erről majd később) eltüntetni, a billentyűzet előhívó gombot (a "gépeléshez" a joystick gombokat kell használni), a joystick gombokat, középen egy enter gombbal, majd tőle jobbra menü és a kezdőlap (home) gombokat.

A készülék képes szótár használatára. Ez nagyon jól jön, ha idegen nyelven olvasunk valamit. Alapesetben a beépített angol-angol értelmezőszótárt lehet használni, de ez lecserélhető angol-magyar, vagy bármilyen egyéb szótárra is. A használata elég egyszerű. A joystick gombokkal kell le- vagy fellfelé, majd jobbra és balra mozogni a szövegben az ismeretlen szóhoz. Amennyiben az adott szót felismeri a szótár, úgy a képernyő alján vagy tetején lehet olvasni az értelmezést. Arra nem árt figyelni, ha még nem aktív a szótár, akkor ne a jobbra vagy balra vezető gombokat nyomjuk meg a joystick részen, mert különben fejezetet ugrunk előre vagy hátra.

Fontos még említést tenni a menü gombról. Könyvolvasás közben és a főlapon is más-más dolgokra jó. A főlapon/kezdőképernyőn át eljuthatunk vele a beállításokoz, vagy a wifi ki- és bekapcsolásához, míg egy könyv esetében például a könyvjelzőket használhatjuk.

Még rengeteg dologról lehetne szót ejteni, de néhány perc után könnyedén tudjuk a készülék alapfunkciójára használni a Kindlét, azaz az olvasásra. Persze ezen kívül még lehet böngészni is vele! Vicces dolog úgy internetes tartalmakat nézni, mintha egy újság lenne, mert a papírhatás miatt pontosan ez az érzetünk.

A végkövetkeztetésem az, hogy egy nagyon jó kis eszköz ez a Kindle és sokat könnyíthet, javíthat olvasási szokásainkon. Nem fárasztja a szemet, mint egy másik, kijelzővel ellátott elektronikus kütyü, ugyanakkor szükség van külső fényre az olvasáshoz. Nem hiszem, hogy leszoknék a papír alapú olvasásról, de ez az eszköz lehetővé teszi, hogy ne kelljen nehéz 500-1000 oldalas köteteket magammal cipelnem, valamint hogy jobban megértsem az angol nyelvű írásokat is.

3 megjegyzés:

Laslow írta...

Annyit tennék még hozzá, hogy sokkal kényelmesebb Kindle-ről olvasni, mint könyvből. Egyrészt csak egy pici kis mozdulat a lapozás, másrészt teljesen sík felületről lehet olvasni (kinyitott könyv esetén ugye van íve minden lapnak), harmadrészt pedig egy vaskos, nehéz könyv sem nyomja pl. a hasamat, ha háton fekve azon tartom, vagy nem válik egy idő után nehéznek a kezem számára a tartása. Apróságok, de egyszerűn sokkal kényelmesebb mint hagyományos könyvet olvasni. És akkor arról még nem volt szó, hogy én választhatom ki a betűtípust, betűméretet, szóköz nagyságát, sorköz nagyságát, margó nagyságát is.

RaveAir írta...

Igen, ezek valóban kimaradtak. Otthon nem sok időm és lehetőségem van olvasni, ezért nem jutottak eszembe ezek a dolgok.

Néhány hete még buszmegállóban, buszon olvastam az ~1000 oldalas A dance with dragons könyv formában, most pedig ezen. Ég és föld a különbség, már csak a súly miatt is.

ediFanoB írta...

I translated your post with Google Translate because I wanted to know what you think about the Kindle.
Where do you buy your books? Amazon.com?
I checked the Kindle shop at Amazon.de and Amazon.com. There are books which are not offered at Amazon.de but at Amazon.com. But it is not possible forme to buy these books because I live in Germany. The copyright for books is a difficult thing.

I will get an eBook Reader on Christmas. But I want to be independent from Amazon. Therefore I decided to go for the new Sony PRS-T1. Maybe you like to read following Sony PRS-T1 review.