Lauren Kate - Fallen

Tegnap olvastam ki ezt az angol nyelvű - szintén nyeremény - könyvet, és hamarjában meg is osztanám olvasóimmal a tapasztalataimat.

A történet szerint egy lány új közösségbe, egy új iskolába kerül. Először minden nagyon borongós, de később barátokra és szerelemre lel. Talán nem is egyszerre egy fiú iránt vonzódik. És ez még csak a misztikus történet eleje lenne. Ismerős ez valahonnan? Csak nem az Twillight/Alkonyat sorozat kapcsán?

Úgy tűnik, hogy megint sikerült kifognom egy olyan történetet, aminek a középpontjában egy tizenéves végeit élő kamaszlány áll, aki éppen a nagy szerelem kapujában áll. Itt is megy a szokásos őrlődés, meg nagy adag szenvedés, de most legalább nem vámpírok a misztikus tulajdonságokkal bíró lények. Hogy kik lennének ők azt nem árulnám el, de a könyv címe már eleve sok mindent elmond. Emlékeztetőül: Lauren Kate - Fallen.

Főhősnőnk, Luce, a Sword & Cross iskolába kerül, mert a múltban köze volt egy halálos balesethez. Nem tudták rábizonyítani, de őt tartották a felelősnek volt barátja halálában. Az új iskola egy igazi börtön Luce számára, ugyanis nem lehet az - amúgy is bekamerázott iskolát - elhagyni, valamint telefonálni is csak egyszer lehet a héten. Ennek ellenére belül minden megvan a diákok számára.

Sajnos a dolgok elég lassan indulnak be, de itt valahogy nem éreztem, hogy oldalakat kellett volna kihagyni a könyvből, mint az Alkonyat esetén. Itt minden megvan a maga helyén, csak egy kicsit lassan építkezik a történet, valamint akad benne pár oldalt kitöltő esemény. Bár ezek, kevésbé zavaróak és bőven elférnek abban a 450 oldalban.

Szintén zavaró volt számomra, hogy a főhősnőnk egyszerre okos és buta. A könyv felénél egyszer kifakad, hogy milyen jó tanulmányi eredményei vannak és hogy egyáltalán nem nevezhető tudatlannak, közben pedig nagy butaságokat követ el. Szegény Luce nem tudja, hogy Cam vagy Daniel legyen az igazi.

És most jöjjön a végső verdikt... A könyv olvasható, néhol vontatott, de nem nevezető rossznak. Ugyanakkor nem érzem a késztetést, hogy a regényfolyam első köteteként szolgáló könyv folytatásait beszerezzem. Talán, ha egyszer véletlenül hozzámkerül, akkor talán... De most még sok kiolvasatlan könyv vár rám.

A végére pedig beszúrnám az írónő hivatalos oldalán is megtalálható videóelőzetest(!) a könyvről:

Becstelen brigantyk (Inglorious basterds)

Sajnos ezzel a bejegyzésemmel igencsak sikerült megcsúsznom. Már nem csak azért, mert viszonylag elég későn, és nem a mozi- vagy dvd-megjelenést követő néhány napban vagy hétben láttam a filmet, hanem azért is, mert a róla kialakult gondolataimmal is vártam néhány hónapot. Így sajnos elég sok minden, a filmmel kialakult véleményem elmém kukájába hullott.

Először is szeretném leszögezni, hogy nem vagyok az a nagy Tarantino rajongó, aki minden egyes filmje kapcsán megőrül. Voltak nagyon jó filmjei, amiket akár többször is elő lehet venni újranézésre, de voltak bőven olyanok is, amiket eddig még nem volt kedvem megnézni. Lehet, hogy a Becstelen brigantykkal is azért késtem ennyit, mert vártam, hogy mi lesz majd az egész lecsengése, és hogy mennyi lesz értékelhető, ha már nem lesz friss a tapasztalat. Az értékállósság ugyanis nagyon jól érzékelteti egy film valódi értékét. Én egy Star Wars vagy LOTR filmet bármikor meg tudnék nézni, de pl. az Avatar esetében egyáltalán nem érzek késztetést az újranézsére, hiába volt akkor élmény 3D-ben látni.

Becstelen brigantyk... hogy lehet ilyen idióta magyar címet adni? Igazából az ég világon semmi bajom nem lenne a címmel, ha nem lenne be az a nyavajás y! Ez most "trendy"? Enélkül nem állt volna meg a film? Ugyanolyan idióta címadás, mint a Sith-ek bosszúja kötőjellel... Mndegy... lendüljünk túl az előbbi problémánkon és végre írjak valamit a filmről is.

Számomra a második világháborús történetek mindig is izgalmasak voltak. Persze nem pont azok a filmek, ahol a zsidóság szenvedése van kiemelve, hanem ahol történik valami izgalmasabb is. Ez most lehet, hogy szívtelennek hangzott, de akkor is ez van.

Ez sem lenne valódi amerikai film, ha nem lenne benne valami zsidó vonal. Ugyanis a film eleve arra épül, hogy a németek üldözik és irtják őket, ők pedig menekülnek. Azonban itt van egy kis fordulat, hiszen verbuválódott egy olyan alakulat, ami főleg zsidókból és egyéb nációkból áll, és fő céljuk a nácik gyilkolászása (fura a nációk szót használni egy "nácis-film" esetében, főleg egy mondaton belül). A nácivadászok vezetőjének nem kisebb szereplőt szerzett meg Tarantino, mint Brad Pitt-et. Akiről persze előzetesen azt gondoltam, hogy majd ő fogja elvinni a hátán a filmet, de nem így lett, és ez egyáltalán nem is baj. Talán a BB esetében nem is beszélhetünk igazi főszereplőről, mert ilyenből több van. Főleg, hogy mennyire több szálon futnak a cselekmények. A szereplőkre külön szót nem is nagyon vesztegetnék, hiszen a film világában járatosak tudják, hogy a náci "barátunkat" alakító Christoph Waltz Oscart kapott... Rajta kívül még megtaláljuk a BB-ben Eli Roth-ot, Til Schweigert és B. J. Novakot is.

Maga a film zseniálisan indul. A nagyon feszült párbeszéd előre fogja hozni, hogy itt bizony valami nagyon durva dolog fog történni. Amit még rögtön az elején megtapasztalhatunk az a film többnyelvűsége. Nézhetjük mi szinkronizáltan, a film 2/3-ban úgyis más nyelven fognak beszélni. Szépen váltogatnak az angol, német és francia nyelvek között. Tarantino erre rá is játszik egy esetben, ugyanis nácivadász hőseink olasz művészeknek adják ki magukat a film vége felé. Ott hangzik el egy olyan zseninális párbeszéd, ami nagyjából így hangzik:
- Te leszel a 3. olasz.
- De hisz' én nem is tudok olaszul.
- Ezért leszel csak a harmadik.

A film többnyelvűsége onnan is jön, hogy jól elkülönített fejezetekre bontható. Nem csak egy személy nézetéből követjük végig az eseményeket, hanem több szemszögből. Persze a végére a szálak összeérnek, és egy olyan végkifejletben lesz részünk, amire talán nem is számítunk.

Szerencsére nem veszi túl komolyan magát a film, és nem igyekszik valós történelmi eseményekre építeni, vagy túl realisztikusan venni dolgokat. Így lehet azon izgulni, hogy vajon sikerül-e felrobbantani vagy felgyújtani a mozit, vagy hogy lesz-e olyan hős, aki túl fogja élni az egész "kalandot". Szerintem lesznek meglepetések.

Elég erős konrasztjaival viszont eléggé meg tudja hökkenteni a nézőt. Pl. Évi pont akkor kapcsolódott a filmnézésbe, amikor éppen skalpoltak.

A durvább jelenetek ellenére a filmet kifejezetten megnézésre ajánlom, mert egy nagyon jó alkotás lett. Szerencsére a történet is lezárt, tehát nincs bennem az az érzés, hogy azonnal szeretnék látni egy folytatást.

Emberiség elleni gasztromerényletek 2. - Borsó

Ezen sorozatom második részének elvileg nem ezt a hozzávalót akartam megemlíten, csak most történt egy esemény, amin igencsak felhúztam magam.

Történt ugyanis, hogy a hamburgeres melegszendvicset akartam csinálni. Sajnos a Campona Tescojában mostanában nem lehet kapni a Globus ilyen nevű termékét, ezért valami Házias ízek márkanéven futó dolgot vettem meg. Persze nem olvastam át a dobozon lévő összetevők listáját. Miért is tettem volna, amikor sejtettem, hogy selejt hús, méreganyag, meg hasonlók vannak rajta. Ez még bele is fért volna, de...

Már javában kentem kenyérre a dolgot, amikor azt vettem észre, hogy valami darabok vannak benne. A mócsingos hús nagyon sokféleképpen nézhet ki, ezért először még ezt sem nagyon nézegettem. Hoppá! Mit keres ebben kukorica? Talán nem is hamburgeres a melegszendvics krém? A doboz szerint az.

Kenem tovább a cuccot, és látom, hogy egy kukorica meg zöld. Mi a nyavaja? Borsó lenne? Borsó bizony! A q... nénikéjüket. A doboz szerint az összetevőknél kukorica és borsó lehet benne változó arányban. Fasza... Azt hiszem, hogy többet nem fogok ilyent venni. Követelem vissza a Globus féle Hamburgeres melegszendvicskrémet a Tescoba!

Nos, a borsót azóta utálom, mióta babaként meg akartak tömni - az addig igencsak kedvelt - zöldborsó pürés bébiétellel. Azóta a levesben már egy szem is ki tudja verni a biztosítékot. Egyszerűen megérzem az édeskés ízét és nem kívánom a dolgot. Az a furcsa az egészben, hogy nyersen, főzés nélkül megeszem.

Számomra a lényeg, hogy egy étel élvezeti értékét nagyban el tudják azzal rontani, hogy véletlenül, szándékosan, vagy esetleg jobbító szándékkal borsót tesznek bele. Az is lehet, hogy én vagyok csak finnyás. Akit meg a borsó téma jobban érdekel, az olvassa el a wikipédia ide vonatkozó szócikkét.

Annamária, a kullancs elleni oltás réme :) (vendégblogger)

Ma úgy alakult, hogy a doktornéni rendelője mellett mentünk el. Eszembe jutott, hogy igen gyorsan be kellene oltatni Annamáriát a kullancsok miatt, mielőtt lejár az egy év. De, persze, ezt elég nehéz úgy elintézni, hogy - szokásomhoz híven - Udikánál felejtettem a gyerekek oltási könyvét (a recept is benne volt, így kiváltani se tudtam - ügyes vagyok).

Mindenesetre bementem, nem volt benn senki, gondoltam, legalább ad a dokinéni még egy receptet, és kiváltom, ha sikerült visszaszereznem a gyerekek kiskönyveit, akkor gyorsan nyakamba kapom a gyerkőcöket, és leszaladok a doktornénihez - legalább, már nem kell akkor a recept kiváltásával vacakolni. Dokinéni mondta, hogy ha most akarom kiváltani, akkor jöhetek is vissza, szívesen beadja Annamáriának - kiskönyv nélkül is. Na, akkor kezdtem el igazán rosszul érezni magam: én legalább 2 nappal előtte már közel percenként beszélgetéseket szoktam kezdeményezni oltás előtt a témát illetően, hogy ne lepődjön meg a kisasszony. Hát, most gyorsabban kellett ezt megoldani.

Beszaladtunk a gyógyszertárba, uzsgyi, vissza a dokinénihez. Közben gyorsan elhadartam, hogy oltást fog kapni. Mondta, hogy nem, ő megy a játszótérre (mert persze az orvosi rendelő és a gyógyszertár mellett található - mintegy jutalomképpen, ha esetleg sikerült sorrakerülni a doktornéninél, akkor se sikerüljön a gyógyszereket kiváltani...). Szóval megbeszélük, hogy oltást fog kapni, megmuttatta nekem, hogy melyik karjába szereté kapni. Mondtam, hogy ezt a doktornéninek is mutassa meg, és akkor biztosan oda kapja, ahova szeretné. (Amíg vártunk egy kicsit a rendelőben, Annamária még párszor kinyitotta az oltás dobozát, kicsit megcsócsálta - mintegy barátkozási célból...)

Úgy is lett: dokinéni behívott minket, mondta, hogy hova foglaljunk helyet (ahol lefoghatom a gyermeket), mire Annamária közölte a doktornénivel, hogy akkor melyik karját szánta erre. A néni kicsit elámult, de nem akadékoskodott - milyen rendes :) Annamária még túl se jutott abbéli örömén, hogy oda kapja az oltást, ahova kéri, mire már meg is történt az oltás. Mire elkezdett legörbülni a szája szeglete, már a doktornéni is megdicsérte, hogy nem sírt, így gyakorlatilag vigyorogva mentünk be és jöttünk is ki. Még kint is megjegyezte egy anyuka, hogy ilyet még nem látott/hallott (mert közben az ajtó nyitva volt).

Ilyen bátor és ügyes a mi kis helyi terminátorunk :))

Izzócsere a fürdőszobában 2010.04.26

Talán jobb lett volna a miniblogomba írni, de mivel azt kevesebben olvassák, ezért inkább itt jelentetném meg a dolgot. Azért is, mert - ahogy azt talán már említettem -, egy kicsit üldözési mániások vagyunk az ELMŰ-s ügyet követően, és szinte naponta nézzük a folyosón a villanyórát és annak állását. Ugyanis jobb félni...

Szóval ma este a fürdés előtt fel akartam kapcsolni a lámpát a fürdőszobában, és az erre nagy villanás keretében kiégett. Leverte az egyik belső biztosítékot, valamint kint is leverte a villanyórát. A leolvasás alapján 919,2kWh óra a fogyasztásunk 2009.11.26 óta, ami napi 6,09-es fogyasztást feltételez. Később talán fényképet is melléklek, amit nagy nehezen sikerült összehozni.

A szomszéd elképzelésén felbuzdulva most talán mi is majd fokozatosan lecseréljük a szpot és egyéb izzóinkat ledes technológiára. Ami ugyan jócskán zsebbenyúlós, valamint talán nem is ad akkora fényt, de sokkal energiatakarékosabb megoldás és talán hosszú távon mégiscsak jó befeketetésnek bizonyul. Évi most is a potenciális ledes izzókat keresi.

Egy felemás hétvége

Csak úgy a hétvégékről már régen írtam, de valahogy nem is igazán volt eddig szükséges. Ezek általában eléggé egysíkúan, de mindenképpen fárasztóan telnek, attól függetlenül, hogy éppen hol vagyunk (az esetek többségében itthon).

A múlt hétvégén volt az évente megrendezésre kerülő Csongi-kupa, ahová én is meghívást kaptam volt(?) kosárlabdacsapatomtól. Sajnos idén nem indultunk el a bajnokságban, valamint a szezont megelőzően én is lesérültem. A játék már nagyon hiányzott, valamint a haverok is.

Jó volt újra labdát fogni a kezembe, és jó volt az is, hogy az elvárthoz képest nem ment rosszabbul a játék... bár sokkal jobban sem. Az erőnléttel erős gondjaim vannak, amit talán több mozgással lehetne orvosolni, csak ugye felmerül a mikor kérdés. Erre pedig nincsen válasz. (Az pedig már csak mellékes, és nagyon zárójeles felvetés, hogy egyszer még jó lenne játszani a korábbi volt csapatommal, a Verebekkel is játszani. Erre azonban még kevesebb esélyt látok.)

A kosárlabdás esemény után, szokásos módon, Gézáékhoz mentünk kertipartizni. Egész jó volt, bár a gyermekek itt is eléggé igényeltek minket, és nem sok lehetőséget adtak a társalgásra. Annamária azonban kifejezetten jól érezte magát... főleg, hogy talált egy dobfelszerelést. Páran talán már látták is ezt a youtube-ra feltöltött videót.

Miután este hazajöttünk, a gyermekeket lefürdettük, én szinte ugyanazzal a lendülettel dőltem az ágyba aludni. Itt részben közrejátszott a fáradtság (nemcsak a játék miatt, hanem a péntek estéből szombat hajnalba torkolló CoD2-éjszaka miatt is), valamint, hogy valamiért nem éreztem túl jól magam. Az enyhe hányinger és tompa fejfájás megmaradt vasárnapra is. Bármennyire is próbáltam a napomat lehetőleg minél passzívabbra venni (hahaha, két gyermek mellett ez ugye nem könnyű), megintcsak az lett, hogy korán ágyba feküdtem.

Talán ez nem is volt annyiból baj, hogy másnap már viszonylag pihenten álltam, munkára készen. Amiből nem lett semmi, mert Évit megtámadta valami betegség, ami miatt egész nap a nagy fehér kagylóval hallózott. Én pedig otthon maradtam a gyermekekkel... azaz nem is otthon, hanem elmentem velük baba-mama klubba, ahol én voltam az egyetlen papa. Már a dolog nevéből kiderülhet, hogy ez bizony nem férfiembernek való program. A sok gyermekkel ott lévő anyukák, legyenek bármennyire is kedvesek és normálisak, végső soron csak nők. Csak olyan témákról beszélnek, ami engem kevésbé izgat.

Most pedig itt van a vasárnap, amikor úgy érzem, hogy már megint rengeteg dolog elúszott a héten, és hiába van a fejemben több nagyszerű ötlet (regénytervezet, társasjáték készítési ötlet), mikor nincs elég energia és lehetőség, hogy ezek megvalósuljanak. Azt hiszem, hogy amíg a család többi része alszik, kihasználom a lehetőséget és lenyomok egy Red Bullt, majd elmegyek Red alertezni... persze az első résszel.

Dollhouse II. évad

Mivel szinte kegyelemkettessel indulhatott a második évad és annak az első fele sem hozta a kívánt nézettséget, ezért a sorozat készítői elég hamar biztosak voltak abban, hogy több esélyt nem fognak kapni. Ezért úgy döntöttek, hogy belehúznak és úgy alakítják a történések folyamát, hogy a Dollhouse kapjon egy tisztességes lezárást.

Az első részről nagyjából egy fél éve írtam meg a gondolataimat. Az akkori dvd-kiadás mellé kaptunk még két plusz részt. Az egyik gyakorlatilag az eredetileg tervezett, de a tévétársaság szerint túl erősre készült, majd később teljesen újragondolt első rész volt, míg a másik a sorozat végét jelző, úgymond lezáró rész. Nos ez utóbbi szerintem akkor igencsak lógva maradt, és torkaszakadtából ordított a folytatást felé.

Sajnos a második évad is elég lagymatagon indult. Hiába kaptunk rögtön a legelején egy BSG szereplőt, az elég kevés volt. Aztán hirtelen történt valami. Azt vettem észre, hogy egyre jobban szeretném látni a következő részeket, mert végre történik valami, és a dolgok igencsak előre mutatnak. Az is kiderült menet közben, hogy a gyengébb részek is rejtettek magukban valamennyi titkot, amik utólag valamennyi értelmet nyertek. Itt lehet bánni, ha esetleg valaki nem figyelt eléggé vagy kihagyott néhány részt.

Az egészben az a szomorú, hogy végig kell nézni (az első évaddal együtt) közel 20 részt, hogy végül olyant kapjunk, hogy eláll minden lélegzetünk. Ez az igazi sorozat élmény! Szerencsére nem fukarkodtak az irók a meglepetésekkel és fordulatokkal. Echo igazi szuperhős lett, akiről még azt is el lehet mondani, hogy ő volt az új Neo a Dollhouse Mátrixában.

Lehetett látni, hogy a - mellesleg elég furcsa (kereszt)nevű - színészek is felszabadultan, szinte fürödve játszottak a rájuk írt szerepekben. Nem csak Eliza Dushku mutatta meg, hogy egy babának igazából mennyi személyisége van, hanem a helyi babaház vezetőjét alakító Olivia Williams is olyan volt, mintha ő maga is egy aktív lenne. Temésztesen az őrült tudóst, Tophert megformáló Fran Kranz is zseniális volt, valamint az egyszer (majd később még egyszer) őt megtestesítő, Victor (Enver Gjokaj) is nagyon jó volt. Sajnos azonban a többiek túl szürke arcot adtak a dologhoz. Ez főképpen Tahmon Penikett és Dichen Lachman esetében szomorú, míg a Boyd-ot játszó színész Harry Lennix esetében egyáltalán nem volt baj.

A történet az első évadban megszokott módon folytatódott. Azaz úgy tűnt, hogy egy rész, egy szituáció, egy új ügyfél, és menet közben egy kicsit folydogál előre a történet. Aztán egyszer csak nagy fordulat állt be. Echo (Eliza Dushku) önálló életre kelt, a babaház élete felbo(l)ydult, és beindult a szekér. Ekkor már lehetett érezni, hogy nagyon durván fog alakulni az évad. Elég sok minden kiderült a babák és a babaház múltjából, a rejtélyes Raktárról és hogy mire is készül a Rossum vállalat. Ráadásul extrának még megkaptuk a nagyon sok, remek, de sajnos valamiért mindig elbukó sorozatok egyik kedvenc színésznőjét, Summer Glau-t is. Annyit elmondanék, hogy várakozásokkal ellentétben ő nem babát alakít.

Mint az elején írtam megkaptuk azt az örömöt, hogy kaptunk egy... azaz nem is egy, hanem két lezárást is. Ezt rögtön meg is magyaráznám. Ugye az átlag tévénéző nem rohant a boltba az első évados dvd megjelenés után, ezért lemaradt a plusz részekről. Az pluszként adót záró epizód viszont pluszban megkövetelte, hogy az is kapjon valami befejezést.

Ha nem lett volna ez a bónusz, akkor a második évad 12. része mindent kielégítő lezárást jelentett volna, amit követően már nem is éreztem magam úgy, hogy bármit meg kellene még magyarázni. A 13. résszel a készítők ezt az űrt is betöltik, abszolút nem maradt semmilyen hiányérzetem, csak a szomorúság, hogy vége szakadt.

Összességében annyit mondanék el, Josh Wheldon a Firefly után újra nagyot alkotott, és hogy az évad utolsó 8-9 része miatt érdemes megnézni az egész második szériát. Sőt! Én személy szerint még azt sem zárnám ki, hogy egyszer újra megnézem majd az egészet, az első évad első résztől kezdve. De ehhez már időmilliomosnak kellene lennem...

Annamária és Márton együtt Kerekecske-dombocskát játszanak

Gobliiins

Lehet, hogy majd utólag kapok az arcomra, amiért először nem a Magyarítások Portálra írom meg ezt a bejegyzést cikként, de ez van. Már így is elég sokat csúszott ezen írásom is. Pár óra már egyáltalán nem számít.

Szóval már a téli hónapok elején elkezdtem játszani a Gobliiins című játék első részével a PDA-mon. Mivel nincsen túl sok erőforrás igénye, ezért elég szépen futott, és köszönhetően annak, hogy kevés gombbal kellett irányítani, egész könnyen használható is volt. Alighogy befejeztem rajta 4-5 pályát az egyik ismerősöm odaadta a magyar nyelvű Gobliiins 4-et, amiben nem csak ez az egy rész volt megtalálható, hanem a korábbi három is. És persze ezek is kicsiny hazánk nyelvén jelenítették meg a feliratokat.

Gobliiins
Ez még most is egy nagy kedvenc. Emlékszem, hogy amikor először láttam nekem még a 286-os PC-m volt, a két szín megjelenítésére képes Hercules monitorral. Az akkor látott első két pályát nagyon viccesnek találtam, és nagyon vártam, hogy egyszer majd nekem is legyen olyan jó gépem, amivel ezt én is játszhatom. Erre még 1-2 évet várnom kellett, amikoris megkaptam az 386-os gépemet, egy fekete-fehér VGA monitorral. Emlékszem még arra is, hogy középsuliban hogyan tárgyaltuk ki, hogy miket kell csinálni egy-egy pálya teljesítéséhez. Akkor még nem volt internet, hogy onnan segítséget, esetleg végigjátszást keressünk ki.

Az első rész nagyszerűsége abban rejlett, hogy volt három kedves goblin figuránk, akik mindannyian más feladatok végrehajtására voltak képesek. Az egyik varázsolni tudott, az egyik a testi erejét használta, míg a harmadik egyféle mindenes volt, aki különféle tárgyakat vett fel, illetve eseményeket indított el. Szerény véleményem szerint ez volt a legjobb rész mind közül.

A játék magyar fordítása elég jól sikerült. Érezhető volt, hogy ezt többször is végigjátszották, vagy legalább a fordító is ismerte eléggé, hogy ne csináljon túl nagy hülyeségeket.

Gobliiins 2
A második részben már eggyel kevesebb goblinunk volt. A játék nehézsége egy picit nőtt, ami a szememben csökkentette a játszhatósági értéket is. Főleg, hogy voltak olyan megoldások, hogy az egyik karakter beindította a folyamatot, és közben a másikkal gyorsan kellett cselekedni.

Sajnos a 2. rész esetében a fordítás minősége is csökkent. Volt, hogy más volt az adott tárgy elnevezése, mint aminek kellett volna, valamint lógtak is ki szövegek, a nekik szánt keretekből. Itt enyhébb kapkodást véltem felfedezni, és talán ennek köszönhetően lett olyan, amilyen. Persze ennek ellenére még érthető volt, hogy mit kell csinálni, bár kétségtelen, hogy elég zavaró volt.

Gobliiins 3
Úgy tűnik, hogy nem csak játékban redukálódott egy szereplőre a használható karakterek száma, és nem csak a játék minősége csökkent, hanem a fordítás milyensége is. Itt már jóval több volt, mint zavaró a hibák száma. Miután végeztem ezzel a résszel is, nagyon úgy éreztem, mintha a klasszikus három játékot három különböző személy fordította, vagy egyetlen egy, csak ez nem fordított minden rész esetében kellő odaadással. Bár igazából a magyarítást tesztelőknek is járna a fapapucs...

Itt már túl sűrűn fordult elő, hogy következetesen nem az az elnevezése volt a tárgynak, mind ami kellett volna, és sajnos olyan mértékben, hogy a zavarónál jóval több volt. Elképzelhető, hogy a tesztelő(k) a 3. részre már teljesen lefáradtak, és nem nagyon törődtek a más elnevezésekkel. Gondolhatták, hogyha eddig eljutott a játékos, akkor már ez sem fogja őt megállítani a feladatok teljesítésében.

Gobliiins 4
A sorozat negyedik része esetében minden okunk meg lenne arra a feltételezésre, hogy ilyen játék már eleve nem létezhet, hiszen a tendenciát követve itt már 0 (nulla) goblinunk lenne. Ennek ellenére visszatérünk az alapokhoz, azaz 3 három mókás kis mókás fickót irányíthatunk egy újabb bugyuta történetben.

Nem tudom, hogy mi lehetett az előzetes elvárás, de én jobban örültem volna, ha a korábbi részek grafikája köszön vissza, és nem valami csúnya 3D-esített valami. Az elemek túl szögletesek, és valahogy idegesítően élénkek, valamint számomra, az első három rész színvilágában található tompaság valahogy sokkal jobban tetszett. Talán ezért is mondom azt, hogy a grafikai fejlődésre talán nem volt semmi szükség.

A játékra azonban nem lehet túl sok panasz. A számomra csúnyácska, vagy nem kifejezetten hangulat grafika és viszonylag egyszerű fejtőrők ellenére remek szórakozást nyújt.

A fordítás esetében nem tudom, hogy mi volt a fő csapásirány, ugyanis megint egész jó magyarítást kaptunk. Lehet, hogy sorban megcsinálták a részek fordítását és a részek számának növekedésével romló csökkenő minőségnek véget vetettek, és újra összeszedték magukat? Nem tudom. Inkább az lenne a valószínűbb, hogy először megcsinálták a 4. részt és úgy gondolták, ha már meg van hozzá minden eszközük, akkor miért ne csinálnák meg pluszban az első három rész honosítását is.

Bármi is volt az eredeti elképzelés azt hiszem, hogy mindenképpen köszönetet mondhatunk a CD Projektnek, hogy a négy részt így egyben és honosítva kiadták. Ráadásul egy olyan áron, ami bőven megéri a befeketetést.

Az ELMŰ... már megint

Nem kellemes dolog arra ébredni hajnalok hajnalán, hogy Évi zokogásától rázkódik az egész ágy. Hiába próbáltam megvigasztalni, nem nagyon tudtam, sőt még csak jobban rákezdett, majd idővel elaludt. Én magam is hiába érzek hasonlóan, mint ő a sok munkával töltött óra miatt a(szerintem) teljesen elapadt könnycsatornáim miatt, sírni sem vagyok képes. Én csak álmatlanul forgolódtam, tehetetlen dühvel, és közben arra gondoltam, hogy ki lehet olyan, aki segíteni tud, illetve ki lehet, aki a mellénk áll és jól megbüntetni ezt a nagy pénznyelő céget.

Sajnos a kötbértartozás kialakulása más dolgokat előidézett, amik most kezdenek egyre jobban kivilágosodni. A helyzet miatti folyamatos idegeskedés miatt Évi teje nagyon elapadt, ezért már nehézkesebb Mártont táplálni. Sajnos nem csak kicsi fiunk, hanem lányunk is megérezte a mi feszültségünket és valami nagyon nincsen rendben. Szinte biztos vagyok benne, hogy amiatt kezdett el most Annamária dadogni, mert túl idegesek vagyunk...

Álmatlan forgolódásaim közepette arra gondoltam, hogy ki kellene keresni még néhány e-mail címet, és talán ezeket az új problémáinkat felróva írni lehetne Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának, a köztársági elnöknek és talán még néhány gyermekvédelmi szervezetnek. Mert ez teljesen igazságtalan, hogy az ELMŰ a hulladékanyagokból összetákolt, hibás, szeméttelepre való villanyórája miatti bonyodalom az egész családra, nemcsak anyagilag, hanem pszichésen is kihatással van. A gyermekek egészségés jövőjét veszélyeztetik azzal, hogy terror alatt tartanak minket.

Már több levelet is írtunk nekik, és érdekes módon mindig más ügyintéző kezébe jut a dolog. Soha nem ugyanahhoz... Ilyen nagy lenne ott a fluktuáció, hogy az ottani dolgozóknak sem fogadja be a gyomruk azt, ami ott folyik?

És most néhány szó az egyéb fejleményekről... A Magyar Energia Hivatal, a hozzájuk március 29-én beérkezett postai levélre április 1-én e-mailben(!) válaszolt, amiben néhány adatot kért be tőlünk. Mi 8 napon belül, szintén e-mailben válaszoltunk, és csatoltuk a kért dokumentumokat. Azóta várunk... Időközben az ELMŰ egyik levelében tájékoztatott, hogy az ügyet ellenük felfüggeszti, mert vizsgálódik a MEH. Más postai levelünkre még nem jött válasz. Remélem, hogy dolgoznak az ügyön, és nem végezte valami vagy papírkupac alján.

Küldött az ELMŰ még pár levelet. Egyben közölte, hogy kiszámolják majd a túlmérés miatt mennyit kell visszafizetniük, majd jött egy következő levél, amiben megírták, hogy miként és mennyit számoltak ki (nagyjából 100eFt-al kevesebbet), majd még egy következő levélben, hogy megváltoztták az átalányt. Ez utóbbin olyan vicces szöveg szerepelt, hogy megváltoztatták az átalányt, mivel "új eszközöket vásároltunk, és alacsonyabb energiát felvevő fogyasztókra váltottunk". No comment... Persze a leveleket mindig más ügyintéző küldte. Szinte hihetetlen, hogy mennyi mennyiségű levelet elküldenek ahelyett, hogy ezt elektronikusan tennék, vagy egy borítékba pakolva.

Jött még egy minuszos számla, hogy a leolvasás alapján mennyivel lógnak nekünk az elmúlt év miatt, valamint talán küldtek pénzt is postán. Ez majd ma derül ki, hogy mennyit.

Persze Évi is írt nekik viszontlevelet, amiben megemlíti, hogy a különbözetet nem az általuk is idézett törvényszöveg szerint számolták ki. Ott ugyanis az szerepel, hogy a számítás alapjának "a meghibásodás előtti és lecserélt új óra legalább 4 hónapi fogyasztás átlagának kell lennie". Azt tudják, hogy szerintük mikortól rossz az óra, de azt már nem, hogy a tönkremenetel előtti időszakot is bele kellene venni az átlagba. Hülyék lennének önmaguk ellen kapálni, és a még jogos, nagyjából +100eFt-ot is kifizetni.

Nem tudom, hogy mit tegyünk, hogy a felháborodásunk és idegességünk mellett most még a gyermekeinkkel kapcsolatos pszichés problémákat is orvosoljuk...

Társasjátékokról

Már ennek a bejegyzésnek is többször neki akartam futni, és mivel most már ütöttem bele néhány karaktert, ezért talán már nem fogja úgy végezni, mint a Tenerifén eltöltött utolsó és talán legjobban sikerült napunk leírása... az azaz, hogy meg nem írása. Bár még az sem kizárt, hogy az is egyszer sorra kerül.

Az utóbbi időben Évivel nagyon rákaptunk a társasjátékozásra. Először engem még nem kapott el annyira a hév, de aztán én is úgymond függővé váltam. Bennem is meg volt az a sztereotípia, ami ma még sokakban él, hogy társasjátéknak azt nevezzük, ha van előttünk egy játéktábla, amin figurákkal kell eljutni a start felirattól a célig. És persze ennek feltétlen kelléke egy vagy több, hat oldalú dobókocka. Nos lehet, hogy régen így volt magyar viszonylatban, de azóta elég alaposan megváltozott a helyzet.

Általános iskolás koromban nekem is hasonló társasjátékaim voltak. Én valahogy nem kötöttem szorosabb kapcsolatot a Gazdálkodj okossan, és összesen vagy ha háromszor játszottam az egyik havernál. Emlékeim szerint volt még otthon egy Forma 1-es (dobókockával kellett dobni, és egy versenypályán végigvezetni néhány autót), valamint valami libás (ahol a bábuk libák voltak, és mindig meg volt az az idegesítő tulajdonságuk, hogy a legkisebb mozdulatra hajlandóak voltak eldőlni). Emellett teljesen külön volt kezelve az egyéb "társasjáték", a sakk (az egyik legősibb körökre osztott stratégiai játék), a malom, a backgamon és társai, valamint a kártyajátékok létező összes formája. Ezeket ugye mind bele lehet húzni a nagy gyűjtőnévbe. Az egyik fordítótársam pedig néhány éve felvetette, hogy a "multiplayer game" angol kifejezést lehetne a magyar társasjáték szóval helyettesíteni. Szerény véleményem szerint ez egész jó elképzelés, csak sajnos nem lennének rá sokan vevők...

A wikipédián viszonylag jól meg van fogalmazva, hogy mit is jelent a társasjáték: "A társasjáték kisebb csoport (2-12 fő) által, tipikusan zárt térben, szabályoknak megfelelően játszott játék." Persze azért ez sem állja meg a helyét, mert a zárt téren is jócskán túlnyúlhat a dolog. Itt nem csak arra gondolok, hogy szabadban, az ég alatt, hanem arra is, hogy akár számítógép előtt ülve is lehet játszani. Bár a társasjáték lényege elsősorban abból adódik, hogy hús-vér szereplőkkel egy közös területen folyjon az egymást kölcsönösen szórakoztató tevékenység. Az előbb belinkelt lapon fel vannak sorolva az egyes típusok és típuskategóriák.

Mindenesetre ma még elég sokan vannak olyanok, akik nehezen veszik magukat arra rá, hogy egy kártyajátéknak tűnő valamit, vagy éppen - főleg fantasy világban, vagy sci-fi környezetben játszódó - szerepjátékot (amit szintén szívesen játszanék, ha lenne hozzá partner) társasjátéknak tekintsenek. A másik ilyen nehezen levetkőzhető sztereotípia, hogy a játékokat gyermekek játszák. Ez pedig egyáltalán nem így van! Nem kell "gyermeki lelkületűnek" lenni, jelentsen is bármit ez a kifejezés, hogy valaki örömet leljen a dologban, hiszen ez a tevékenység tökéletes a szórakozás iránti vágy kielégítésére. Manapság egyre többen fedezik fel az új-hullám hozta társasjátékokat, ahogy hirtelen megugrott a (Texas hold'em) póker iránt is az érdeklődés. Nem kissé lenne vicces, ha valami magyar kártyával játszott játékot is felkapna a média, és mondjuk lenne ulti vagy zsírozás közvetítés...

A jövőben nem szándékozom majd túl részletesen kifejteni a társasjátékok történetét, azok egyes típusait, de szeretnék majd néhányat bemutatni az általam is birtokoltakon keresztül. Őszintén mondom, hogy néha nagyon várom, hogy a gyermekek nagyobbak legyenek és velük is lehessen majd ilyen módon szórakozni.

Ajándéktárgyak

A Google Readerben több angol nyelvű hírcsatornára (pl.: 1, 2)is fel vagyok iratkozva, ahol fantasy témájú könyveket lehet "nyerni". Igazából ezekért sok mindent nem is kell csinálni, csak megküldeni a csigaposta (azaz postai levél) címet, és ha szerencsés vagy, akkor nálad landolhat a könyv. Ezen felbuzdulva el kezdtem nézegetni egyéb oldalakat is, tehát olyanokat, ahol nem csak könyveket ajánlanak fel. Sajnos ezek igen nagy százaléka főleg az USA-ra és Kanadára korlátozódik. Érdemes rákeresni a giveaway szóra a megfelelő egyéb szó kombinációjával, mint pl. book, ipad, ipod, stb, és hátha rád mosolyog a szerencse.

El is kezdtem magamban azon gondolkodni, hogy vajon Magyarországon is vannak ilyen blogok vagy egyéb oldalak, ahol hasonló feltételek mellett lehet értelmes ajándéktárgyakhoz jutni. Valószínűleg én lehet gyenge google-ból de nem nagyon találtam ilyesmit. Úgy tűnik, hogy be kell érnem a külföldi oldalak ajánlataival (ha esetleg valaki tud ilyen magyar oldalakró, akkor linkeket hozzászólásban szívesen látok!).

Az elégedetlenségemet azonban nagy mértékben javítja, hogy vannak olyan oldalak, amelyek kis munkával (általában elég egy kicsit valami keresőt használni) lehetővé teszik, hogy valami nyereményhez jussunk. Ilyenek nálunk a http://www.origo.hu/ vagy http://www.sorozatjunkie.hu/ oldalak. Gondolom, hogy azért nálunk is bővebb valamennyivel a kínálat, de valahogy nem hiszem, hogy lenne olyan, ami könyvekre an szakosodva.

Az is felmerült bennem, hogy jó lenne ezeknek összehozni valami gyűjtőoldalt...

400

Sikerült eljutnom - ebben a blogban - a 400. blogbejegyzésemhez. Nagy sztárokhoz hasonlóan itt nem lesz nagy buli vagy ki-tudja-hogy-milyen-nagy ünneplés. Egyszerűen csak én örülök neki, hogy sikerült. Most itt jöhetne, hogy kiknek mondhatnék köszönetet, hogy idáig sikerült eljutnom, és hogy eddig még nem lettem közutálat vagy közröhej tárgya. Bár azért párszor majdnem sikerült.

Elég szomorú, hogy a leglátogatottabb bejegyzés nem egy kellemes témához kapcsolódik, hanem a jelenlegi nemezishez az ELMŰ-höz. Úgy látom a mai statisztikákat nézve, hogy Barney és barátai is elég jól megy, a Nyaraló gyilkosok című játékról szóló írásommal együtt.

Nem is tudom, hogy még most mit írhatnék ezzel kapcsolatban. Talán illett volna valami képet beszúrni, vagy valami értelmes, mélyenszántó gondolatot is megosztani, de most ennyi jött ki. Talán majd az 500. bejegyzésem jobban fog sikerülni... Addig is, alkalomadtán kattintsatok a hirdetésekre.

Egyedül...

A címből nem kell semmi rosszra gondolni, mert nincsen semmi baj. Igazából csak Annamária egy mostanában igencsak népszerű szavajárását akartam címbe tenni. Ugyanis mostanában elég sokat mondja ezt a szót, és átalában így is tesz.

Arról már írtam, hogy a nadrágot fel tudja venni egyedül, meg még néhány ruhát magára aggatni. A mászásban sem igazán kér már segítséget. A kettő dolgot összekombinálva eljutott arra a szintre, hogy egyedül(!) is képes pisilni a wc-be, sőt, legutóbb azzal még nagyobb meglepetést okozott, hogy kakilni is sikerült neki.

Azonban az már kevésbé napos oldal, hogy úgy veszem észre, mintha valamennyire dadogna. Nem tudom, hogy miért lehet, és hogy mit tudnék vele csinálni.

A legszebb Anyák napi ajándék – vendégblogger

"Ma este voltunk a Postán Annamáriával. Jót futottunk odafelé, a kisasszony egy kicsit megpróbálta magát lemeríteni.
Aztán jó sokat kellett várni, és nem nagyon tudtuk, mit is csináljunk. De Annamária föltalálta magát: elvette a lakcímkártyámat és személyimet, és azon olvasgatott és nézelődött.
Megtalálta anya arcképét a személyin, mire közölte, hogy "szejetem anyát", majd adott képre egy puszit. Ebben a pillanatban én voltam a legbüszkébb és legboldogabb anyuka, az egészen biztos.
Azt hiszem, ez a legszebb anyáknapi ajándék - én már mást egészen biztosan nem kérek :))"

Újabb feladvány

Ma reggel töltöttem fel egy újabb éneket Annamáriától a youtube-ra. Aki fel van iratkozva a youtube-os csatornámra, vagy olvassa a twitteremet, esetleg facebook-os üzeneteimet, már valószínűleg találkozott is vele.

Ez egy sokkal nehezebben megfejthető dal, ugyanis a Barney és barátaiban szerepelt.

Hallgasságtok gyerekek,
Hogy kattognak már a kerekek,
Mozdonyom olajszagú
és azt mondja, hogy csi-huhú.

Csihuhu...

Annamária valami ismertet énekel

Vajon mit énekel a kisasszony? :)

Natasha Mostert - The Keeper

Talán még emlékeztek az angol nyelvű nyereménykönyveimre, amiket olyan három hónapja kaptam meg. Nos, nemrégiben jutottam el odáig, hogy sikerült közülük egyet elolvasnom.

Már a borítóján lehetett látni, hogy nem klasszikus, sárkányos-várbörtönös-kardozós-varázslós fantasyval lesz dolgom, de ez nem rettentett vissza. Őszintén az volt a választásom legerősebb pontja, hogy ez az egyik legrövidebb oldalszámilag. Aztán persze az is kiderült, hogy rengeteg tölteléklap van benne. A nagyjából 400 oldalból 50 vagy félig vagy teljesen üres volt.

Meglepő módon nagyon egyszerű nyelvezettel bírt. Nem sokszor adódott, hogy szótárt akartam volna kézbe venni, és nem is vettem. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány szót néztem ki utólag az internetenes szótarakból.

A történet a mai Angliában játszódik, ahol az amúgy polgári foglalkozással bíró személyek egyik hobbija a küzdősport. Gyakorlatilag ezért élnek, ez a kedvenc hobbijuk. A könyv címszereplője, az Őrző, egy tetoválószalon tulajdonosa, és egyszerre három harcos vigyázója. A testükre saját kézzel tetovált fel egy védelmi szimbólumot, aminek segítségével a ringbe lépésük előtt kapcsolatba tud velük lépni szellemi úton. Nagyjából ennyiben kimerül minden természetfeletti.

A könyv központi magját a keleti küzdősportok, a chi és egyéb keleti misztikumok járják át. Ha csak ezekről szólt volna a könyv, akkor kevésbé lett volna lendületes. Az egész motorja a Tolvaj lett, aki valamilyen rejtélyes módon végez néhány hobbisportolóval. Akiknek halálánál még csak nem is lehet gyanítani az idegenkezűséget, sőt még magát a korábbi ringbelépést sem lehet felhozni kiváltó oknak. Ugyanis mindannyian egy harcot követő néhány napban lelik halálukat. Úgy hogy korábban semmi jel nem utal betegségre, vagy súlyos sérülésre.

A könyv elég könnyen olvasható, viszonylag lendületes, a keleti szakszavak mellett meglehetősen egyszerű nyelvezettel bír. A jövőben vélhetően nem fogok kapkodni az írónő egyéb munkásságai után, de azt sem bántam meg, hogy ezt a könyvét elolvastam.

Utólagos megjegyzés: Azon is jól eltűnődtem, hogy vajon mennyien olvashatnak Magyaroszágon olyan idegen nyelvű könyveket, amiknek a hazai megjelenése meglehetősen kétséges. Most is valószínűleg egy olyan írásról adtam beszámolót, amit talán nem sokan fognak az országból elolvasni.

Újabb fejlemények az ELMŰ-ügy kapcsán

Két héttel ezelőtt meglátogattunk egy ügyvédnőt, akinek elég nagy tapasztalata van a címben említett szolgáltató kapcsán. Néhány éve még a túloldalon állt, de azóta nagyon sok minden megváltozott. Nem mondta ki, de érezhető volt az, hogy tisztességtelennek érezte az áramszolgáltató viselkedését...

Mondott néhány biztató dolgot, amit most még nem osztanék meg nyilvánosan, majd csak akkor, ha ténylegi fejlődés is található az ügyben.

Szintén nem mondhatok még el olyan - biztató - dolgokat, amiket volt ELMŰ-munkatársak osztottak meg velünk. Egyik részről kiterjedt vizsgálat folyt a villanyórák mágneses befolyásolása kapcsán, amely még nem került publikálásra. Annyi azonban elmondható, hogy ezt ténylegesen független szakértők végezték, nem pedig olyanok, akiknek esetleg valami érdeke származhat abból, ha az áramszolgáltató igényét tartja szem előtt.

Miután az RTL Klub-os híradóban lement a riport, valamint a Tékozló Homáron megjelent az ügyünkkel kapcsolatos írás, a problémánk iránt többen kezdtek el érdeklődni, mivel vélhetően hasonló csapdába estek. Köztük is volt olyan egyén, aki azt állította e-mailben, hogy tud olyan "szerelőről" az ismerettségi körében, aki szándékosan rongált/rongál meg a mérőeszközöket. Én azért azt sem tartanám kizártnak, hogy maguk a villanyórák lehetnek eleve rosszak, csak itt nem hívják vissza őket, mint azt egy valamire adó autómárka megtenné.

Arról meg ugye eleve nem tehetnek, hogy nem tudják szolgáltatni a konstans feszültséget, hibahatáron belül, ami szintén okozhat ilyen gondokat. A magyar piacon lévő viszonylagos monopolóliumnak azért vannak előnyei... Főleg, ha még kötelezve sem vannak a hálózat megfelelő fejlesztésére és karbantartására. Tulajdonosi szemmel ezt nem is rónám fel, mivel az elsődleges cél a lehető legmagasabb profit elérése lehet. Általánosságban az áramszolgálatóknak, egy jó orvoshoz hasonlóan, "nem kezelnie kellene a tüneteket", hanem talán "gyógymódot kellene találnia a betegségre".

Mindenesetre a leveleink több helyre is elmentek, és - meglepő módon - a Magyar Energia Hivataltól e-mail formájában már választ is kaptunk. Igaz, hogy csak további adatokat és papírokat kérnek be, de már ez is valami. Van remény, hogy a dolgot nem vesznek el a bürökrácia temetőjében, és hogy a nagy hivatalok nincsenek a nagyvállalatok zsebében.

Évi jelenleg a választ fogalmazza, valamint a rendelkezésünkre álló bizonyítékokat csatolja. Amennyi időt és energiát beleölt ebbe a dologba, már egyszer viccesen meg is jegyezte, hogy talán lassan ideje lenne elvégezni egy olyan egyetemet is, ahol ügyvédi diplomát osztanak, és aminek segítségével ki lehet állni az ilyen ügyek mellett. Mert, sajnos, ezek csak egyre sorakoznak...

A dolog már odáig fajult, hogy már nekem is voltak rémálmaim a villanyórákkal és az ELMŰ-vel kapcsolatban. Meglehetősen durva, hogy félelemben és rettegésben tartják az állampolgárokat.

Mindenesetre talán lehet valami az összeesküvés elméletemben, amiben egy fiktív áramszolgálatóval kapcsolatban írtam gondolatokat, mivel az ELMŰ perrel fenyegette az egyik fogyasztók védelmét előtérbe helyező internetes újságot. Nem voltak néven nevezve, de gondolom valamiért magukra vehették az akontroll cikkjét.