Annamária, a kullancs elleni oltás réme :) (vendégblogger)

Ma úgy alakult, hogy a doktornéni rendelője mellett mentünk el. Eszembe jutott, hogy igen gyorsan be kellene oltatni Annamáriát a kullancsok miatt, mielőtt lejár az egy év. De, persze, ezt elég nehéz úgy elintézni, hogy - szokásomhoz híven - Udikánál felejtettem a gyerekek oltási könyvét (a recept is benne volt, így kiváltani se tudtam - ügyes vagyok).

Mindenesetre bementem, nem volt benn senki, gondoltam, legalább ad a dokinéni még egy receptet, és kiváltom, ha sikerült visszaszereznem a gyerekek kiskönyveit, akkor gyorsan nyakamba kapom a gyerkőcöket, és leszaladok a doktornénihez - legalább, már nem kell akkor a recept kiváltásával vacakolni. Dokinéni mondta, hogy ha most akarom kiváltani, akkor jöhetek is vissza, szívesen beadja Annamáriának - kiskönyv nélkül is. Na, akkor kezdtem el igazán rosszul érezni magam: én legalább 2 nappal előtte már közel percenként beszélgetéseket szoktam kezdeményezni oltás előtt a témát illetően, hogy ne lepődjön meg a kisasszony. Hát, most gyorsabban kellett ezt megoldani.

Beszaladtunk a gyógyszertárba, uzsgyi, vissza a dokinénihez. Közben gyorsan elhadartam, hogy oltást fog kapni. Mondta, hogy nem, ő megy a játszótérre (mert persze az orvosi rendelő és a gyógyszertár mellett található - mintegy jutalomképpen, ha esetleg sikerült sorrakerülni a doktornéninél, akkor se sikerüljön a gyógyszereket kiváltani...). Szóval megbeszélük, hogy oltást fog kapni, megmuttatta nekem, hogy melyik karjába szereté kapni. Mondtam, hogy ezt a doktornéninek is mutassa meg, és akkor biztosan oda kapja, ahova szeretné. (Amíg vártunk egy kicsit a rendelőben, Annamária még párszor kinyitotta az oltás dobozát, kicsit megcsócsálta - mintegy barátkozási célból...)

Úgy is lett: dokinéni behívott minket, mondta, hogy hova foglaljunk helyet (ahol lefoghatom a gyermeket), mire Annamária közölte a doktornénivel, hogy akkor melyik karját szánta erre. A néni kicsit elámult, de nem akadékoskodott - milyen rendes :) Annamária még túl se jutott abbéli örömén, hogy oda kapja az oltást, ahova kéri, mire már meg is történt az oltás. Mire elkezdett legörbülni a szája szeglete, már a doktornéni is megdicsérte, hogy nem sírt, így gyakorlatilag vigyorogva mentünk be és jöttünk is ki. Még kint is megjegyezte egy anyuka, hogy ilyet még nem látott/hallott (mert közben az ajtó nyitva volt).

Ilyen bátor és ügyes a mi kis helyi terminátorunk :))