Dollhouse II. évad

Mivel szinte kegyelemkettessel indulhatott a második évad és annak az első fele sem hozta a kívánt nézettséget, ezért a sorozat készítői elég hamar biztosak voltak abban, hogy több esélyt nem fognak kapni. Ezért úgy döntöttek, hogy belehúznak és úgy alakítják a történések folyamát, hogy a Dollhouse kapjon egy tisztességes lezárást.

Az első részről nagyjából egy fél éve írtam meg a gondolataimat. Az akkori dvd-kiadás mellé kaptunk még két plusz részt. Az egyik gyakorlatilag az eredetileg tervezett, de a tévétársaság szerint túl erősre készült, majd később teljesen újragondolt első rész volt, míg a másik a sorozat végét jelző, úgymond lezáró rész. Nos ez utóbbi szerintem akkor igencsak lógva maradt, és torkaszakadtából ordított a folytatást felé.

Sajnos a második évad is elég lagymatagon indult. Hiába kaptunk rögtön a legelején egy BSG szereplőt, az elég kevés volt. Aztán hirtelen történt valami. Azt vettem észre, hogy egyre jobban szeretném látni a következő részeket, mert végre történik valami, és a dolgok igencsak előre mutatnak. Az is kiderült menet közben, hogy a gyengébb részek is rejtettek magukban valamennyi titkot, amik utólag valamennyi értelmet nyertek. Itt lehet bánni, ha esetleg valaki nem figyelt eléggé vagy kihagyott néhány részt.

Az egészben az a szomorú, hogy végig kell nézni (az első évaddal együtt) közel 20 részt, hogy végül olyant kapjunk, hogy eláll minden lélegzetünk. Ez az igazi sorozat élmény! Szerencsére nem fukarkodtak az irók a meglepetésekkel és fordulatokkal. Echo igazi szuperhős lett, akiről még azt is el lehet mondani, hogy ő volt az új Neo a Dollhouse Mátrixában.

Lehetett látni, hogy a - mellesleg elég furcsa (kereszt)nevű - színészek is felszabadultan, szinte fürödve játszottak a rájuk írt szerepekben. Nem csak Eliza Dushku mutatta meg, hogy egy babának igazából mennyi személyisége van, hanem a helyi babaház vezetőjét alakító Olivia Williams is olyan volt, mintha ő maga is egy aktív lenne. Temésztesen az őrült tudóst, Tophert megformáló Fran Kranz is zseniális volt, valamint az egyszer (majd később még egyszer) őt megtestesítő, Victor (Enver Gjokaj) is nagyon jó volt. Sajnos azonban a többiek túl szürke arcot adtak a dologhoz. Ez főképpen Tahmon Penikett és Dichen Lachman esetében szomorú, míg a Boyd-ot játszó színész Harry Lennix esetében egyáltalán nem volt baj.

A történet az első évadban megszokott módon folytatódott. Azaz úgy tűnt, hogy egy rész, egy szituáció, egy új ügyfél, és menet közben egy kicsit folydogál előre a történet. Aztán egyszer csak nagy fordulat állt be. Echo (Eliza Dushku) önálló életre kelt, a babaház élete felbo(l)ydult, és beindult a szekér. Ekkor már lehetett érezni, hogy nagyon durván fog alakulni az évad. Elég sok minden kiderült a babák és a babaház múltjából, a rejtélyes Raktárról és hogy mire is készül a Rossum vállalat. Ráadásul extrának még megkaptuk a nagyon sok, remek, de sajnos valamiért mindig elbukó sorozatok egyik kedvenc színésznőjét, Summer Glau-t is. Annyit elmondanék, hogy várakozásokkal ellentétben ő nem babát alakít.

Mint az elején írtam megkaptuk azt az örömöt, hogy kaptunk egy... azaz nem is egy, hanem két lezárást is. Ezt rögtön meg is magyaráznám. Ugye az átlag tévénéző nem rohant a boltba az első évados dvd megjelenés után, ezért lemaradt a plusz részekről. Az pluszként adót záró epizód viszont pluszban megkövetelte, hogy az is kapjon valami befejezést.

Ha nem lett volna ez a bónusz, akkor a második évad 12. része mindent kielégítő lezárást jelentett volna, amit követően már nem is éreztem magam úgy, hogy bármit meg kellene még magyarázni. A 13. résszel a készítők ezt az űrt is betöltik, abszolút nem maradt semmilyen hiányérzetem, csak a szomorúság, hogy vége szakadt.

Összességében annyit mondanék el, Josh Wheldon a Firefly után újra nagyot alkotott, és hogy az évad utolsó 8-9 része miatt érdemes megnézni az egész második szériát. Sőt! Én személy szerint még azt sem zárnám ki, hogy egyszer újra megnézem majd az egészet, az első évad első résztől kezdve. De ehhez már időmilliomosnak kellene lennem...