2010/04/25

Egy felemás hétvége

Csak úgy a hétvégékről már régen írtam, de valahogy nem is igazán volt eddig szükséges. Ezek általában eléggé egysíkúan, de mindenképpen fárasztóan telnek, attól függetlenül, hogy éppen hol vagyunk (az esetek többségében itthon).

A múlt hétvégén volt az évente megrendezésre kerülő Csongi-kupa, ahová én is meghívást kaptam volt(?) kosárlabdacsapatomtól. Sajnos idén nem indultunk el a bajnokságban, valamint a szezont megelőzően én is lesérültem. A játék már nagyon hiányzott, valamint a haverok is.

Jó volt újra labdát fogni a kezembe, és jó volt az is, hogy az elvárthoz képest nem ment rosszabbul a játék... bár sokkal jobban sem. Az erőnléttel erős gondjaim vannak, amit talán több mozgással lehetne orvosolni, csak ugye felmerül a mikor kérdés. Erre pedig nincsen válasz. (Az pedig már csak mellékes, és nagyon zárójeles felvetés, hogy egyszer még jó lenne játszani a korábbi volt csapatommal, a Verebekkel is játszani. Erre azonban még kevesebb esélyt látok.)

A kosárlabdás esemény után, szokásos módon, Gézáékhoz mentünk kertipartizni. Egész jó volt, bár a gyermekek itt is eléggé igényeltek minket, és nem sok lehetőséget adtak a társalgásra. Annamária azonban kifejezetten jól érezte magát... főleg, hogy talált egy dobfelszerelést. Páran talán már látták is ezt a youtube-ra feltöltött videót.




Miután este hazajöttünk, a gyermekeket lefürdettük, én szinte ugyanazzal a lendülettel dőltem az ágyba aludni. Itt részben közrejátszott a fáradtság (nemcsak a játék miatt, hanem a péntek estéből szombat hajnalba torkolló CoD2-éjszaka miatt is), valamint, hogy valamiért nem éreztem túl jól magam. Az enyhe hányinger és tompa fejfájás megmaradt vasárnapra is. Bármennyire is próbáltam a napomat lehetőleg minél passzívabbra venni (hahaha, két gyermek mellett ez ugye nem könnyű), megintcsak az lett, hogy korán ágyba feküdtem.

Talán ez nem is volt annyiból baj, hogy másnap már viszonylag pihenten álltam, munkára készen. Amiből nem lett semmi, mert Évit megtámadta valami betegség, ami miatt egész nap a nagy fehér kagylóval hallózott. Én pedig otthon maradtam a gyermekekkel... azaz nem is otthon, hanem elmentem velük baba-mama klubba, ahol én voltam az egyetlen papa. Már a dolog nevéből kiderülhet, hogy ez bizony nem férfiembernek való program. A sok gyermekkel ott lévő anyukák, legyenek bármennyire is kedvesek és normálisak, végső soron csak nők. Csak olyan témákról beszélnek, ami engem kevésbé izgat.

Most pedig itt van a vasárnap, amikor úgy érzem, hogy már megint rengeteg dolog elúszott a héten, és hiába van a fejemben több nagyszerű ötlet (regénytervezet, társasjáték készítési ötlet), mikor nincs elég energia és lehetőség, hogy ezek megvalósuljanak. Azt hiszem, hogy amíg a család többi része alszik, kihasználom a lehetőséget és lenyomok egy Red Bullt, majd elmegyek Red alertezni... persze az első résszel.

Nincsenek megjegyzések: