2007/07/23

A festés ötödik napja

A negyedik napra maradt még egy kis munka, mivel sztahanov módjára este 10 órakor még nekiláttam falat csiszolni, hogy másnapra már tényleg csak a festés maradjon. Ez nem teljesen sikerült, mert másnap is volt még egy csiszolni, és glettelni való, de már tényleg csak kevés. Közben sikerült rájönni arra is, hogy nem érdemes 50 Ft-os csiszolópapírt venni, mert az tényleg olyan is.

A pénteki napon szépen lefestettük a falat először fehérre, aztán elszaladtunk néhány dolgot megvenni a boltban, majd jött az újabb réteg fehér. Aztán megint rohanás a boltba, ahol a kinyírt porszívó helyett vettünk egy vizes szűrővel ellátottat. A neve Rovus, és mint számomra utólag kiderült, még a TV Shop is reklámozza. Nem mintha ez jelentene bármit is, de eddig számomra úgy tűnt, hogy jobban szív, mint a másik.

Kb. este 10 óra lehetett, mire a 3. réteget, azaz a végső citromsárga színt is felvittük a falra. Szerencsére ez sokkal jobb választásnak bizonyult, mint a korábbi naracssárga. Tényleg olyan színű festéket kaptunk, mint amilyent akartunk, valamint nem is volt olyan gumi, mint a másik, és ezért Évi sokkal nyugodtabb is volt, mint a hálószoba festése után.

Bár igaz, hogy nem lett teljesen egyenes a fal, és még lett volna legalább 1 nap glettelés, de azért úgy érzem, hogy jó munkát sikerült végeznünk. És így legalább sokkal becsületesebben lett megcsinálva, mintha festőt fogadtunk volna.

Végezetül pedig néhány kép (azt hiszem, hogy mérni lehet a különbséget):




1 megjegyzés:

Andy írta...

Kezdtek piszok jól kinézni!!!!! :)