Úgy látszik, hogy teljesen nyughatatlan vagyok. Nem nyugszom, amíg meg nem tudom, hogy mi a jó Terry Pratchett könyveiben. Mivel azonban elektronikusan olvasom művei nagy részét, ezért ezeket szétaprózva, megszakításokkal szoktam befejezni.
Az egyenjogú rítusokban az író szakít a Széltoló vonallal, még ha ideiglenesen is. A Korongvilág egy új cselekményszálát idézi elő, amiben Mállotviksz néne és "tanítványa" kalandjait követjük végig. A könyv első része elég tetszetősen alakult, de a végére megint teljes lett a zűrzavar. Valahogy kezdem azt hinni, hogy Pratchett mester nem rendelkezik minden szükséges kerékkel. Sőt, még csak azt sem mondhatom, hogy a fordítás az oka, hogy nem tudtam teljesen magamévá tenni a gondolatait. Pedig olyan jól indul, hogy lehetőség van a fantasy világok sztereotípiájának felborításához...
Szerettem volna azt mondani, hogy Az Egyenjogú rítusok egy jó könyv, de nem mondhatom rá teljes szívvel. Pedig én nagyon erősen próbálkozom... Nem tudom, hogy mikor unom meg, mivel még van egy eredeti angol nyelvű könyve, amit nemrég nyertem. Azt még bizonyára be fogom fejezni.
Megemlíteném, hogy jelenleg olyan ritka helyzetben vagyok, hogy egyszerre csak egy könyvet olvasok.
Utólagos kiegészítés:
Tegnap egy kicsit siettem, ezért kimaradt, hogy valójában miért is kínzom magam az angol fantasyíró munkásságával. Bár az is lehet, hogy csak a Pat's Fantasy Hotlist egyik legújabb bejegyzése ébresztett rá: minden egyes könyvben olyan gondolatébresztő, vagy vicces mondatok vannak, hogy nem lehet megállni a hangos felnevetést. Igaz, hogy ezt megelőzően vagy követően egy picit gagyiszerűbe fullad az egész, amit persze nem is lehet felróni, mert szándékosan ilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése