Mostanában egy picit hanyagolom a nagyobb sorozatokat, és nem nézem őket darálva, mint hónapokkal ezelőtt. A legutóbbi ilyen, negyven percnél hosszabb epizódrészekkel rendelkező sorozat az Elit alakulat volt.
Elég furcsa, hogy ez még csak most került elő nálam, és nem évekkel ezelőtt. Eddig valahogy elkallódott, vagy valamiért nem jutott el hozzám. Emlékszem, hogy először egy régi jóbarátom ajánlotta, aki megrögzötten játszotta a Call of Duty első részét egyjátékos módban. Gondolom, hogy csak azért nem multiban, mert nem volt akkoriban Internetelérése. Aztán később akkor került elő, amikor a svájci ex-főnököm megemlítette, hogy van ilyen sorozat, és kölcsön tudja adni. Egy bontatlan fémdobozt adott, amiben az angol és német nyelvet tartalmazó sorozat dvd-i terpeszkedtek. Valamiért nem mertem, vagy inkább nem akartam felbontani az amúgy a magyar ár harmadért kapható pakkot. Egyszerűen megdöbbentő, hogy Svájcban ennyivel olcsóbbban hozzá lehet jutni valamihez. Aztán végül valamelyik munkatársam hozta el a lemezeket megtekintésre.
Azt kell, hogy mondjam elég megdöbbentően jóra sikerült a sorozat. Szinte kaptunk több, de ugyanakkor kisebb "Ryan közlegény megmenetése" filmet, melyek egyszerre mutatják be a háború borzalmait és a katonatársak közötti bajtársiasságot. Az első nekem jobban bejöttek, a kiképzés bemutatása, a "partraszállás", az első csaták, az első találkozás a borzalmakkal. A további részekben valahogy egy picit tompult a dolog. Azok már kevésbé voltak pergősek, inkább a drámai vonalat erősítették. Nem mondom, hogy ezek rosszul sikerültek volna, csak nem csak a mozgóképen életre kelő katonák tűntek fásultnak, hanem valamennyire a sorozat is. Mindezek ellenére az HBO-nak sikerült ezzel is igazán minőségit alkotnia. (Remélem, hogy hamarosan felvillan a zöld lámpa a tervezett Trónok harca sorozat előtt is.)
Lehet, hogy azért is tetszett annyira a sorozat első néhány része, mert ott megjelentek a Call of Duty játékból unalomig ismert pályák némelyike (bár még mindig nem tudom, hogy hol van van a Toujane pályán...), a kedvenc Brecourt tanyás, valamint a pro-mapnak titulált Carentan zongorával tarkított városa.
Ha már előkerült a zene, akkor még annyit hozzátennék, hogy a film zenéje egész jó, sőt szinte kiválló, tökéletesen illik a képsorok atmoszférjához, de ezt sem fogom rongyosra hallgatni, ahogy más filmzenét sem.
A sorozat megnézését követően sem fogok beleszerelmesedni a háborúba, és nem leszek rajongója sem a témának. Azonban megnéznék már egy olyan sorozatot, ami az ellenkező oldalról mutatja be a történetet. De erre valószínűleg nem fog sor kerülni, mert amint a híres mondás ferdítése azt mondja: "a történelemírás a győztesek privilégiuma".
