Harminc

Mivel tudom, hogy úgy sem lesz szinte semmi időm, ezért egy kicsit előrehozom a dolgot. Igen... holnap lennék majd 30 éves, szép kerek szám, de inkább csak hátrányt látok belőle mint előnyt. Kezdődjék a panaszáradat...

Lehet, hogy bölcsebb vagyok, de azóta enyhébb mértékben túlsúlyos, nagy hasú, és egyéb helyen is erősen érzem a hanyatlás jeleit. Valahogy egyáltalán nem érzem magam az egész miatt túl boldognak... egyre több kellemetlen gondolat fogalmazódik meg ilyenkor az emberben. Még szerencse, hogy vannak olyan dolgok, amik reményt adnak. Napfényt hoz az életbe a család, Évi, Annamária és Márton. Van miért dolgozni, van miért nap-mint-nap robotolni.

Persze mindig előjönnek dolgok és ugye számvetést is csináltam. Gondolkodom a jövőn, hogyan tovább, mi minden hová vezet. Egyre jobban úgy érzem, hogy semmire sincsen időm... Sikerült tavaly őszön lesérülnöm a derekamra (újabb jele az öregségnek), ami jó néhány hónapra kiütött. Ez nagyjából be is tett az idei kosarasszezonomnak. Aztán itt jött a december, aminek a végén volt 2 hét pihenő, hogy fel sikerüljön töltődni a januári nagy rohanásra. Igazából nem sikerült teljesen kipihennem magam, és nem a terveim nagy része is megvalósítatlan maradt. Nem tudom, hogy mennyi szabadságra lenne szükségem, hogy végül teljesen megnyugodjak.

A cégünknél szinte már mindenki felett damoklészi kardként lebeg a létszámleépítés sötét árnya. Ez sem könnyít az amúgy feszült helyzeten, ráadásul ez a hónap elég durván alakult, mivel ritkán sikerült este 8 előtt hazajutni. A gyerek lefektetése után sem lesz egyszerűbb és könnyebb a helyzet, mivel mindig akad valami tennivaló a lakásban. Annamária elég nagy káoszt tud okozni, és ezzel jó pár percnyi feladatot is. Ezt követően már nem sok energia marad bennem, maximum megnézek egy filmet Évivel, vagy esetleg a haverokkal CoD2-zök (ha éppen péntek este otthon vagyok, vagy valami kivételes lehetőség adódik). Mostanában már társasjátékra sem jut igazából idő (itt jut eszembe, hogy többek közt talán valami ilyen ajándék is jó lehetett volna, ha nem kerülnének annyiba). A hétvégék is nagyon gyorsan elszaladnak. A szombat délelőtti babaúszás és bevásárlás, majd otthon takarítás nagyjából el is lövi a hétvége első napját, a másodikra meg úgyis jut valami. Persze megértem, hogy Évinek már terhes a négy fal, és a gyerekeken kívül beszélgetne másokhoz is. Azt hiszem, hogy neki sem könnyű, és inkább neki kellene panaszkodnia.

Kezd érlelődni bennem, hogy véget érnek majd fordítói napjaim. Nem igazán jut már szabadidő nem hivatalos fordításokra, és úgy tűnik, hogy a jövőben már hivatalos sem lesz (különböző okokból). Kár érte, mert jó és hasznos elfoglaltság volt. Egyedül talán a Baldur's Gate sorozat fog motíválni...

A hangulatomat talán borúsabbá tette, hogy most is valami takonykór van rajtam. Igazából nem is tudom mit tudnék még írni... de talán többet nem is kellene, mert ezeknek sem volt sok értelme.

Valaki meg szerezzen nekem egy időgépet, vagy egy olyan eszközt, amivel ki lehet bővíteni a teret, és ne érezném annyira beszorítva magamat...