Úgy alakult, hogy a múlt év végén sikerült pontot tennem Ursula K. Le Guin összes Szigetvilág történetére. Az írónő ugyan írt más műveket is hosszú pályafutása alatt, de mégis ezen sorozata jelent meg teljes terjedelmében Magyországon.
Elég durva belegondolni, hogy 1968-ban írta az első ilyen jellegű történetet és 2002-ben az utolsót. A tavaly októberben lett 80 éves író 73 volt, amikor befejezte a zárórészt. Ezek ellenére érdekes, hogy ez lett az egyik legjobban sikerült műve.
A történetekről lehetne külön-külön is írni. Korábban már említést tettem a Szitakötő című rövid novellájáról, ami igazából egy átvezető rész a végső befejezés előtt. Az összes történet igazából egy egésznek tekinthető.
A szigetvilág varázslóját (a kezdő regényt) már többedszerre olvasom, bár nem igazán azért, mert annyira a kedvencem lenne. Meg kell mondanom, hogy néhol igencsak idegesítő a történet. Utólag kiderült, hogy talán a magyar fordítóval lehetett a gond, mivel a későbbi regényeket más fordította, és azok sokkal jobb hangulatot árasztottak. A történetek szép mesék, de nem feltétlenül gyerekek számára, vagy nem feltétlenül hőseposz-szerűek. Mindig van valamilyen áldozat, ha nem is emberi, de emberi érzésekkel vagy érzékekkel kapcsolatos áldozat.
Az írónő elég kegyetlenül és durván bánik a karakterekkel, nem sok kegyelmet ismer. Olykor már ordítanék, hogy mit csináljon az adott karakter, ahelyett, amit leírt. Aztán végül kiderül, hogy jó az úgy. Nem kell mindennek ésszerűen történnie.
Ha valaki a megszokottól eltérő fantasyt szeretne olvasni, és túl tudja vészelni az első regényt, akkor onnantól jó esély van rá, hogy beszippantja a Szigetvilág. A két kötet ugyan elsőre vaskosnak tűnik és a szövegezése sem a legkönnyebb, de a történet és a hangulat mindenért pótol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése