2009/06/21

A TV szemete

Teljesen meg tudom érteni azokat a televíziós társaságokat, akik kimenekítik Magyaroszágról a székhelyüket. Ugyanis a jelenlegi törvényeink alapján elég magas summát kell befizetniük az állambácsinak, amiért cserébe a sugarázási jogukon túl szigorú felügyeletet és sarokba kötelezően elhelyezendő karikákat kapnak ajándékba.

Remekül megfigyelhető, hogy az egyik tévétársaságot követi a másik. Sokkal jobban megéri nekik inkább külföldre kihelyezni a székelyüket, és az ottani állami kasszába fizetni a kevesebb díjat. Mi ebből annyit vehetünk észre csupán, hogy eltűnt a sokat panaszolt piros és sárga karika, valamint kevésbé vágott az adott film. Sajnos azonban vannak más dolgok is, amik inkább negatív hatásként jellemezhetőek.

Nem is értem, hogyan mehetnek úgy a dolgok, ahogy jelenleg mennek. Lehetne szó a Maunika sóról vagy Józsibarátról, de ezt már mások taglalták. Sajnos, azonban ezen túl nem látnak. Először is ott van a tévéhíradó, amit a külföldi székhelyre települőknek nem kell kötelezően beilleszteniük a műsorukba. Soha nem értettem, hogy miért nincsen karika a híradók alatt, és miért nem piros 18-as. Olyan durva dolgokat mutatnak nap közben, amiket szerintem nem kellene. Mégis, soha nem büntetik meg őket. Pedig őket az ORTT felügyeli. A filmeket miattuk gusztustalanul meg kell szabdalniuk, hogy nem is értjük mi történt (bemegy az egyik szereplő az egyik képsoron, aztán a következőn kitolják a hulláját).

Azt hiszem, hogy öregszem, mert olyan dolgok zavarnak, amik korábban fel sem tűntek (vagy lehet, hogy valóban nem voltak ilyenek korábban). Nem tudom, hogy hol voltunk, ahol a hétvégén déltájban háttértévézés folyt. Közben arra leszek figyelmes, hogy lányok egy szál bugyiban sétálnak a képernyőn. Gratulálok a Cool TV-nek, aki ezt a műsorát rendszeresen vetíti a déli órákban hétvégén.

Tegnap néztem a Comedy Centralt, ahol viccesnek szánt átvezetők vannak. Olyan 5 óra magasságában volt az "Így jártam anyátokkal" sorozat szokásos hétvégi dózisa, miközben egyszer azt látom, hogy az csatorna rajzfilmes formában szétvág egy tehenet. Kapcsoltam tovább, a következő állomás az AXN Sci-fi. Itt meg valakinek a feje volt levágva (nem rajzfilmes formában), és közben a fej beszélt. Ezek után nincsen semmi szankció. (Bezzeg azt hiába várom, hogy a kábeltévék is sugározzanak egésznapos pornót.)

Maguk a műsorok nem idegesítenek, ugyanis a műsorújságoknak köszönhetően ezeket ki tudom szűrni. Tudom, hogy mit adhat egy nap közben összeveszítő só, tudom mi lehet egy Barátok köztben, tudom mikor kell nem odakapcsolni egy televíziós ajánlatra, ahol valami szemetet akarnak nekünk eladni. Azonban nem készülhetek fel arra, hogy egy film esetében mit vágnak ki, mit zúdítanak rám a reklámokban, vagy milyen ocsmányságot nyomnak az arcomba egy híradóban.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Hagyd a francba a TV-t. A filmet letöltheted a netről 15 perc alatt, reklám nélkül, vágatlanul, sőt, akár rendezői verzióban nézheted meg, a híradónál meg jobb egy hírportál RSS-ére feliratkozni. Egyszerűen nem is érdemes bekapcsolni, mert minek? Idejét sem tudom már, hogy mikor néztem utoljára TV-ben filmet. Híradót még csak-csak, havonta egy-két alkalommal előfordul, hogy más nézi, és ott ragadok, de mást sose.

RaveAir írta...

Sporteseményt "élőben" az igazi nézni, azaz ha nem is vagyok a helyszínen, de mégis a történésekkel nagyjából egy időben (általában van pár másodperc csúszás, és nem csak a webes tévék esetében) követem saját magam is az egészet.

Külön az összes gyerekműsort sem fogom felvenni, és mindent amúgy sem tölthetek le, majd nézhetek meg. Volt már rá példa, hogy az elejétől végéig (reklámokkal együtt) megnéztem a tévében egy filmet.

Valamint néha nagyon jó csak úgy "szörfölni" a tartalmak között. Eszembe jut az az idő, amikor még nem volt internetünk, csak analóg műholdvevőnk.