2009/06/30

Tenerife, 6. nap

Tudom... Alaposan meg vagyok vele csúszva, és az emlékek is már eléggé elványodtak, hogy mi is történt azon napon.
Ezen a szép szerdai napon útrakeltünk az Autopistán, majd ott sorra hagytuk el a korábban látott településeket. Nem valami túl nagy a sziget, ezért viszonylag gyorsan körbe lehet rajta érni. Gyakorlatilag ez is volt a tervünk, ugyanis a GPS szerint elég "vastag" utak voltak ahhoz, hogy bepróbáljuk Tenerife körbeautózását, még annak ellenére is, hogy nem vezetett - még - körbe autópálya.

Származási hely: Tenerife

A napi fő állomásunk a Puerto de la Cruzban lévő Loro Parque volt. Előzetesen erről annyit kell tudni, hogy ez egy állatkertszerűség, ahol igen kiemelten foglalkoznak a különféle tengeri állatokkal. A sziget északi részén lévő város a sziget "esőerdős éghajlati övében található", amit a nap során néhány futózápor formájában meg is tapasztaltunk. Talán nem volt meglepő, hogy esernyőt és esőkabátot is árultak a park logójával ellátva. Ez utóbbit talán azért is, mert a különféle delfin-, fóka- és orca (gyilkos bálna) showműsorok esetében néha bizony kicsapták a vizet a tengeri állatok. Láthattuk, hogy a "splash zone" nem csak viccből van kiírva, mert bizony a gyilkos bálnák már csak viccből is lelocsolták a gyanútlan nézőket.

Származási hely: Tenerife

Az állatok láthatóan sokkal jobb környezetben voltak, mint a Budapesti Állatkertben. Ez annyiból talán nem is meglepő, hogy az időjárási tényezők - az esőt leszámítva - sokkal kedvezőbbek, mint nálunk. A parkban az említett állatok kívül még lehetett látni rengeteg madarat (pl. papagáj show is volt), majomféléket, pingvineket. A showműsorokon kívül és a ketreceken túl volt rengeteg akvárium, valamint egy mozivetítés is. Összességében elég tartalmas és jó szórakozást nyújtott a Loro Parque. (Készítettünk néhány videót is, amiből talán majd töltök fel.)

Származási hely: Tenerife

Annyit még megemlítenék, hogy a bejáratnál "twin ticket"-et vásároltunk, azaz nem csak ebbe a parkba való belépőt váltottuk meg, hanem a Siam Park-ét is (erről majd következő nap élménybeszámolójában lehet többet olvasni). Így sokkal kevésbé húztuk a szánkat a viszonylag drága belépőjegy miatt.

Származási hely: Tenerife

A visszaút kalandosabbra sikerült, mint az előzetesen Évivel gondoltuk, ugyanis a vastag utak közel sem bizonyultak olyan gyorsnak, mint arra számítottam. Kacskaringós hegyi szerpentinek vezettek az északi részről a nyugati part irányába, majd le dél felé. Elég hosszasan utaztunk míg végre megérkeztünk szálláshelyünkre, egy meglehetősen nyűgös Annamáriával.

Nincsenek megjegyzések: