2009/01/02

Míg a jackpot el nem választ (What happens in Vegas)

Pihenésképpen valami "egyszerűt" és lehetőleg vicceset is meg akartunk nézni a nagy szabim alatt. Igazából nem vártam valami sokat a filmtől. Azt hittem, hogy csak valami szokásos amerikai idiótaság lesz, böfögős-fingós-hányós poénokkal, és mindez valami iszonyat nyáltenger közepette. Szerencsére nem lett igazam...


A magyar cím nagyon jól elmondja a bonyodalom tárgyát. A két főhős elindul a búját feledni Las Vegasba, ahol nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása mellett összeházasodnának. Erre a részre csak másnap reggel döbbennek rá... Már szinte meg is egyeztek a válásban, amikor beüt a jackpot, és egy új helyzet áll elő. Ráadásul még a bíró is arra itéli őket a tárgyáláson, hogy fél évig együtt kell élniük.

Ezt követően beindul a dolog, és azt kell, hogy mondjam elég kellemesen megtalálták az arányt a szerelmes és a vicces vonal terén. Ennek tetejében még egy egész jó vígjátékot is kapunk, amit bátran merek bárkinek ajánlani. Szinte hihetetlen, hogy Hollywood tud még értelmeset is alkotni az ilyen irányzatokban. Igazából azon kevés amerikai vígjátékok közé tartozott, amit még Évi is tudott élvezni, és a végén azt mondta, hogy "ez jó volt"...

Nincsenek megjegyzések: