2010/05/14

Utólagos megjegyzések a konferenciáról

Ma voltunk a korábban beharangozott konferencián. Márton vigyázásában besegített Udika, ezért csak Annamáriát vittük magunkkal kénytelen/kelletlen.

Sajnos igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem, illetve, hogy mivel.

Kiderült, hogy - egyesek állításával - ellentétben mégiscsak lehet mágnessel befolyásolni a bizonyos villanyórákat, de nem mindet. Azonban ettől mindenkit eltántorítanék. Senki se próbálja semmilyen mágnessel sem befolyásolni a fogyasztásmérőjét! Ugyanis a többféle mágnessel megejtett "kísérletek" vagy inkább demonstrációk arról győztek meg, hogy amíg a mágnes rajta van a villanyórán, addig láthatóan kisebb értékeket mér (olyan 30-50%-al, mágnestől függően), majd annak eltávolítása után brutál nagy számokban leng ki a mutató, de persze a pozitív irányba. Az Elster Kft. ezek után nyugodtan leveheti az oldalán lévő leírásból, hogy a "mágneses terek nem befolyásolják" a szerkezet működését. Természetesen, mivel nem vagyok műszaki ember, ezért elképzelhető az is, hogy amit bemutattak az csupán egy preparált villanyóra volt.

Mellesleg lehet gratulálni az ELMŰ-nek a nagyon remekbe szabott és összehangolt támadásért. Csak az utolsó pillanatokban jelentették be, hogy bizony ők is demonstálni fognak (a már említett kísérlettel). Erre azt hiszem, hogy a szervezők sem nagyon számítottak. Csak halkan megjegyezném, hogy a "Karcsinak" nevezett mágneses fickó azért valamit csavargatott a villanyórán, tehát egy a laikust nagyon könnyen az erdőbe tudnak vinni egy ilyen vizsgálat során, ha akarnak. Ami azonban vitathatatlan, és mint az előbb is írtam az óra befolyásolható! De érdekes megemlíteni, hogy milyen áron. Egyrészt nem lehet vele túl nagy csalás negatív irányba elkövetni, és később úgyis szívás vagy lebukás lesz a dologból. Valamint amikor a mágnes a villanyórán van, akkor iszonyatos lármát okoz. Csak egy süket nem venné észre, hogy mennyire hangos zaj jön ki a szerkezetből. Társasházban csak egy idióta próbálkozna ilyen megoldással.

Sajnos ezek azonban minket sehogyan nem segítenek ki. A jelenlévők nagy százaléka hitt a mi ártatlanságunkban, csak nem tudom, hogy ez mennyit számít. Az ELMŰ megjelent képviselői ugyanis nem tudom, hogy mekkora döntési jogkörrel bírnak, és nem tudom, hogy mit tudnak tenni. Pár dolog még kiderült, amiről csak akkor nyilatkoznék, ha már tényleg történt valami.

Enyhén azonban furcsa volt, hogy mennyire egyoldalúnak tűnt a dolog. Volt a fickó, aki megszervezte az egészet, valamint volt néhány panaszos... és gyakorlatilag ezzel a csapattal szemben volt a maradék megjelenő. Érezhető szimpátiát vagy elfogulatlanságot egyedül az igazságszakértő hölgy részéről érezhettünk. A részt vevők egy része felkészületlen volt, vagy teljesen másról beszélt, a többieket pedig mintha meggyőzte volna a kísérlet...

A rajtunk kívüli panaszosokon is látható volt, hogy nem olyan háztartások lakói, akik csalásra szorulnának (az egyik család 6, egy másik 2, míg mi 3 diplomát tudtunk volna felmutatni). Az áramszolgáltató műszaki embere meggyőző volt, ahogy egy másik szakértő is. Azonban a szóvívő - logikusan a saját hátsóját védve - sokszor önmagát cáfolta. Nem egyszer fordult elő, hogy valamit helyeselt, aztán amikor rákérdeztek, akkor letagadta, hogy ilyent mondott volna.

Annyit jegyeznék még meg, hogy elég furcsa körülmény volt az, hogy látszólag készítettek hangfelvételeket (sőt videót is), de utólag letagadták (míg a videót inkább az áramszolgáltató számára készített bizonyítékként kezelték). Az egészben azért valami bűzlik és úgy érzem, hogy elhalgatnak valamit. Részben érthető is, hiszen nem akarnak tippeket adni az igazi áramtolvajoknak.

Egy dolgot leírnék még végső konkluziónak, mielőtt aludnék még egyet a dologra, vagy mielőtt még Évi újabb bejegyzést tenne a témában: mágnessel senki sem próbáljon meg trükközni, ha spórolni akar!

Valamint lenne még egy. Hiába próbálja a fogyasztó elzárni az óráját illetéktelenek elől, mindig van rá valami esély, hogy valaki azon szórakozik, vagy éppen valami más hálózati hiba okoz olyan jelenséget, ami miatt könnyen áldozat válhat akárkiből. Sajnos senki sincsen biztonságban.

Nincsenek megjegyzések: