Most egy kicsit (na jó nagyon) mérges vagyok. Történt ugyanis, hogy megírtam egy egész hosszú bejegyzést, majd az egész szőrén-szálán eltűnt. Ehh... Akartam ugyanis írni, hogy mennyire történnek a dolgok amellett, hogy mennyire nem írok mostanában ilyeneket. Végülis a beszámolást a húsvét előtti eseményekkel kezdtem...
Pénteken a kicsi családom megjelent a munkahelyemen, és itt voltunk kora délutánig, hogy majd innen induljunk szüleimhez. Elég sűrű volt már eleve is a péntek is. Mozgalmasabb volt a munkahelyem, és még az Alexandra is kihozta az előző nap rendelt könyveket (ma is rátekintettem az oldalukra, és nagy meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a szokásos kedvezmény mértékét 15%-ra csökkentették).
Évi úgy döntött, hogy inkább ne pénteki napon induljunk, és hagyjuk ki Annamária szokásos szombati babaúszását, ezért már a kisasszony aznap nézegethette a kiscsirkéket, valamint örülhetett a "vau-vau"-knak. Valahogy eltelt ez a hétvége is, és sok hasznosat nem lehetett csinálni. Annamária elég sokat mászkált odakint, fel lett neki szerelve a hinta, egy kicsit játszhatott a frissen vett műanyagmotorjával. Ő bizonyára elég jól érezhette magát, hogy a figyelem központjában volt, és kézről-kézre járt.
A hétfői visszautazást követően is folyatódott ez a dolog, mert akkor Évi szülei nyúzták így a kisasszonyt. Vasárnap estére kellően fáradtan várhattuk a következő munkás hétköznapokat. Mert az ilyen hosszabb nem-otthonléteket követően azért hétköznapra marad rengeteg fontos otthoni teendő. Ki kell takarítani, fel kell porszívózni, mosogatni, mosni, teregetni és persze vasalni kell... Persze mindezt csak akkor lehet, ha már én is otthon vagyok.
Mert Évi napközben lemerül Annamáriával, én meg dolgozni vagyok.
Erősen hiú ábránd volt az, hogy a következő hétvége is pihenéssel fog eltelni. Szombat reggel babaúszás, nagy bevásárlás, F1, házimunka, és persze volt egy kis kiruccanása Évinek Kecelre is, hogy elhozza onnan a drótkerítést, amit majd a homokozó kerítéséhez akartunk felhasználni.
Újabb nyűgösen induló hét, ráadásul a cirkókazánunk is elkezdett vacakolni. Nem tudni, hogy magával az eszközzel van-e baj, vagy csak gáz minősége romlott ennyit az elmúlt napokban. Elég kicsi az őrláng, és nem lobban be a gázkazán része, amikor vizet akarunk melegíteni és inkább elalszik. Majdnem sikerült is magamat felrobbantani velem. Szerencsére a nagy ilyedtségen kívül csak a szemöldököm és a szempilláim egy részé bánta az egészet. Nem volt valami jó érzés... Azóta azt hittem, hogy sikerült kidolgoznom egy jó módszert a bekapcsolására, de sajnos tegnap este a negyed órás szenvedés sem hozta meg a várt sikert, ezért Annamária nem tudott fürdeni.
A miniblogomban már említettem, hogy keddenként el fogok járni focizni, mert a kosárlabda erősen halódik. Sokba kerül a terem, egyre kevesebben vagyunk, és még ráadásul nem is mindig tudunk mindannyian menni. Nem tudom, hogy ősszel egyáltalán el fog-e valami kezdődni, vagy kereshetek másik csapatot magamnak... Kár lenne érte, mert nagyon jó közösség.
Igazából ez a hét sem volt egyszerű, és hiába vártam megmentőként a hétvégét, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. Szombat reggel ugyanis körbekerítettük a homokozót. Évi nem érezte magát elég erősnek, hogy babaúszásra menjen, ezért megint kimaradt egy alkalom, ahogy most is ki fog, mert csütörtökön utazunk...
Szóval a szombat elég munkásra sikerült, ezért aznap már sok mindenhez nem volt kedvem. Vasárnapra maradt a takarítás is. Mikor lesz majd megint egy olyan hétvégém, hogy nem megyek sehová és nem csinálok semmit?
Ez a hét is érdekes lesz. (Plusz el kellene majd utalni a szokásos számlákat, vásárolni is kellene, meg az utazás miatt tankolni. Jó kis bankszámlaegyenleg csökkentés lesz.) Talán vasárnap majd megpihenhetünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése