2005/11/07

Egy borzasztó hét borzasztó kezdete

Már előre tudni lehetett, hogy ez a hét rossz lesz. Úgy néz ki, hogy a héten végén mindenféleképpen el kell hagynunk a Budakeszin lévő lakást. Úgy látszik, hogy valakik úgy gondolkodnak, hogy egyszerűbb több embernek elhagyni egy nagyobb lakást, amit egy ember szálljon meg (vagy inkább "lakjon le"), minthogy keresne magának egy kisebb, egyemberes szállást. Mi meg majd szorongjunk barátnőmmel egy panel albérletében, másik két fővel osztozva. Nem igaz, hogy még egy hónapot nem tudott volna várni...
Hogy a hét még rosszabb legyen, a mai nap valami vadparaszt lelopta az autónkról a rendszámtáblát. Lehetett volna rosszabb is, hogy az autót lopja el... De ezzel is csak munkát, és további bosszúságot okozott az amúgy is nyűgös hétre. Ma ezzel egy fél vagy egész napja el fog menni Évinek, a munkájával megint le lesz maradva, majd egész este dolgozni fog.
A héten lenne két darab kosármeccsem (csütörtökön és pénteken), valamint szombaton szerettem volna elmenni bulizni. Bár úgy látszik, hogy ez utóbbiból már nem lesz semmi... Szombaton (vagy már csütörtökön vagy pénteken) pakolnunk kell, és hurcolkodni át egy másik lakásba. Ami még csak nem is miénk... El kell intézni az autóval kapcsolatos maradék dolgokat. Talán egy biztosítás sem ártana rá. Hiszen lehet, hogy a mi rendszámunk mellett egy másik ember autóját is vitték.
Jövendőbeli apósunk benyögte, hogy pont 1 millió ft hiányzik neki ahhoz, hogy megvegyék azt a lakást, amit kinéztek maguknak. És ezt az pénzt a barátnőm nevére félretett biztosítási számlán lévő összeget fogják majd felhasználni, mivel az ebben a hónapban le fog járni. Ez is egy összeg volt, amivel mi is számoltunk korábban... Azt hiszem, hogy ezek nagyon ideálisan összejöttek Évi születésnapjánk a környékére.
Azt azonban már elhatároztam magamban, hogy aki ma vagy a héten kötözködni kíván velem, az nem fogja könnyedén megúszni!

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gondolj arra, minden hétnek vége szakad egyszer, így ennek is vége lesz!!!

Névtelen írta...

- Tudom, hogy leendő apóssal nem jó ujjat húzni, de az az 1 millió ha Évi nevén van (ő a kedvezményezett) akkor elvileg őt illeti, leendő apósodéknak pedig egyszerűbb 1 millió kölcsönt felvenni mint nektek még egyet... persze ha ezt nem lehet velük megbeszélni akkor régen rossz... "Mert ami már az elején gonosz, jó végre nem jut annyi bizonyos"
- nekünk 2 éve kb. fél millió ment el az egyéb kategóriában, úgymint közjegyzői díj, átírási költségek, ingatlan felmérése (bank részéről), stb., az illeték ebben bent sincs (az most járt le, mert kértünk és kaptunk halasztást 11 hónapos törlesztésre)

RaveAir írta...

Az anyóssal már ujjat húztam, de az apóssal nem nagyon szeretnék. Amúgy ez szerencsére annyira nem rendít meg minket, mert Évi korábban is csak feltételesen érezte magának az összeget...

Az illetékre mi is fogunk kérni halasztást, azonban a többi, eljárással kapcsolatos költséget mi is hasonlóképpen kalkuláltuk, és van is rá fedezetünk.

Névtelen írta...

- nem kívánok belekontárkodni a dolgokba, de ha jól értem 2 család költözik. Az ész érveim úgy hangzanak, hogy legjobb tudomásom szerint max. évi 130e Ft a visszaigényelhető adó (a törlesztésre befizetett összeg 30%-a). Feltételezve hogy Évi és Te (mint adóstársak) közösen vesztek fel hitelt, így ezt az összeget csak egyikőtök tudja visszaigényelni. Amennyiben Évi szüleinek van annyi jövedelmük amennyiből szintén vissza lehetne igényelni ezt az összeget, érdemes lehetne a dolgon elgondolkodni (nyugdíj ugye itt nem játszik, mert alapból adómentes tehát nincs miből visszaigényelni)
- fenti észrevételem tisztán üzleti megfontolás, hasonló megoldásba én nem szívesen mennék bele ámbár anyósomékkal sokat javult a helyzet az előzőekhez képest (beesett egy másik vő és hirtelen előrébb kerültem a ranglétrán)
- észrevételem pusztán tájékoztató jellegű akart lenni (nem tudom mennyire ismeritek ezeket a dolgokat), zsigerből történő elvetése esetén is inkább a 'legalább hallottam róla de nem tetszett' gondolat jusson róla az ember eszébe ne a 'ha akkor ezt tudtam volna'

RaveAir írta...

Ha emlékezetem nem csal, akkor ez nem visszaigényelhető adó, hanem adócsökkentő tétel. De ezeket már elég régen tanultam, és nem igazán figyeltem a változásokat, ahogyan egy közgazdászhoz illene.
Lehet, hogy jobban járnék, ha egy SZJA törvényben utánanéznék, hogy mit kell majd az adóbevalláskor még beállítani.

Névtelen írta...

- mivel 1 évben csak 1x (adóbevalláskor) lehet érvényesíteni így ez nálam marad a visszaigényelhető kategória az adócsökkentő tételt én úgy értem, hogy akár havonta érvényesíthető (alkalmazotti adókedvezmény), viszont nem vagyok közgazdász
- ha már felmerült benned az utánanézés gondolata akkor írásommal elértem a célomat
- sok mindenről szó volt vele kapcsolatban, legjobb tudásom szerint jelenleg az adóstársak közül csak 1 veheti igénybe (első évben még meg lehetett osztani)

RaveAir írta...

Én közgazdász lennék, de mégsem figyeltem erre a részletre. Hiába, soha nem volt az adózás tantárgy a kedvencem. De a célodat tényleg sikerült elérni, mert utána fogok nézni.