2005/11/02

A négynapos szünet történései

Pénteken este 8kor, hirtelen elhatározásból úgy döntöttünk, hogy elindulunk Kecelre, hogy ott is tiszteletünket tegyük a halottak előtt. Fél 11-re sikerült is megérkezni...
A szombati nap viszonylag nyugiban telt el. Szerelmem koszorúkat készített és elő virágból egy szív alakúra alakított fonatot kötött, én meg segítettem sütiket készíteni és olvasgattam a Kardok vihara című, 700 oldalas könyvet. Majd délután kimentünk a temetőbe, ahol gyertyát égettünk és virágokat rendezgettünk. Estefelé pedig elindultunk haza.
Vasárnap, az óraállítás ellenére is, korán ébredtünk. Szerelmemnek sajnos a határidős munkáján kellett dolgoznia, mert a kollégái voltak szívesek nem időben elkészülni a kért adatokkal. Szegénynek az egész vasárnapja azzal telt, hogy a laptopjába rendezgette az excel-táblákat, és korrigálgatta az adatokat.
Hétfőn is sikerült korán kelni, mert még mindig maradt Évinek munkája, de szerencsére még a korai délutáni órákra sikerült nagyjából befejeznie. Közben még elszaladtunk boltba, egy nagy bevásárlásra is...
Én délután kettőre a Magyarítások Portálos "kollégáimmal" találkoztam a Moszkva téren. A program nagyon képlékenyenen alakult, de elég jól éreztük magunkat. A találkozó vége felé találkoztunk Andy egy nigériai ismerősével, aki egy egészesen sajátságos angolt beszélt, és beavatott a sötét afrikai kontinens néhány furcsa sajátosságaiba. Miután vonatra szálltak, én is hazaindultam.
Este fél tízkor Kedvesemmel azon töprengtünk, hogy mit csináljon. Kitaláltuk, hogy társasjátékozzunk, de nem volt igazán jó társasjátékunk, ezért úgy döntöttünk, hogy megyünk, és veszünk egyet. Este 10-re el is jutottunk a budaörsi Tescoba, ahol a Sárkányvár nevű, szerepjátékra is nagyon hasonlító társasjátékot meg is vettük, valamint egy kirakóst (puzzle-t), és két csomag francia kártyát. Nagyjából este 11-re haza is értünk, ahol nekiálltunk szétszedni a társasjátékot, majd nekikezdtünk játszani. Egészen jól elszórakoztunk vele...
Kedd. A négy nap alatt az első, amikor kialudtuk magunkat, nem volt semmi, ami miatt fel kellett volna ébredni. Lehetett punnyadni... Én nap közben a Star Wars: Battlefront 2 magyarításának álltam neki, majd több órányi munka után rájöttem, hogy a szövegek nem jelennek meg a játékban! Szerencsére az előző részhez készített szerkesztőprogit MMsteR át tudta úgy írni, hogy ez megoldódott.
Este még elmentünk gyertyát égetni, és az otthoni órákat nyugalomban eltöttük...

1 megjegyzés:

Panyi írta...

Na éni s akarok most társasjátékot venni, csak nem a Tescóban hanem egy boltban ahol lehet kapni Civilization társasjátékot, ami kell nekem, de nagyon!