Tegnap viszonylag időben indultam haza, és a terv az volt, hogy Évivel a gyros-osnál találkozunk, ott veszünk kaját, aztán irány a lakásunk. Sajnos a török csávónál elfogyott a hús, így nem tudtunk enni. Közben jött a hegyre felfelé tartó busz is, ezért hip-hop a hónom alá kaptam Annamáriát és szaladtam a megállóba.
Mikor leszáltunk a buszról és megtettünk vagy 50 métert, akkor Évi észrevette, hogy Annamáriának nincs meg az egyik fülbevalója. Én akkor kérdeztem, hogy akkor most mi legyen, hol keressem, lemenjek-e a lenti megállóba, stb... Csak egy kicsit keresgéltünk, aztán hazamentünk. Persze nem lett meg. Évi eléggé ki volt bukva, én meg hiába is próbáltam vigasztalni, esélyem sem volt. Mostanában elég fáradt amúgy is, és én meg hiába mondom neki, hogy pihenjen... Hasztalan, mert mindig be van sózva, mindig kell valamit csinálnia.
Reggel pár perccel korábban indultam el otthonról, hogy hátha megtalálom. Próbáltam magam szugerálni, hogy meglesz az, csak egy kicsit keresni kell. Vizslató szemekkel pásztáztam a betonlapokból álló járdát, de igazából ott nem is reméltem semmit. A reményem abban volt, akkor eshetett ki, amikor leszálltunk a buszról, és hogy nem a buszon esett ki. Ezt a dolgot csak tovább erősítette, hogy piros volt Annamária fülén a lyuk, amikor észrevettük, hogy elhagytuk. Tehát csak a leszálláskor, vagy azt követően eshetett ki.
Azt kell, hogy mondjam bevált a gondolatmenetem. A buszmegálló köves és homokos leszállórészében, közel az út padkájához megtaláltam a kiesett fülbevalót. Most pedig teszek két lottószelvényt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése