Kanapó (Hogfather)

Meg kell, hogy mondjam elég erős lemaradásom van Terry Pratchett könyveit illetően. Eddig még egy darabot sem sikerült belőle elolvasnom, sőt még csak a Discworld nevű játékkal sem játszottam egy percet sem. Ezért elég nulla alapműveltséggel láttam neki a 2 részből álló Hogfather című filmnek.

Mivel magyarul (és angolul) sem olvastam Pratchett könyveit, ezért igazából nem tudom, hogy hivatalos fordítás-e a Kanapó, abban azonban biztos vagyok, hogy nem-hivatalos magyar fordító elég jó munkát végzett az elnevezéseket illetően.

A film a Korongvilágon játszódik. Ebből talán már kitalálhatta mindenki, hogy egy újabb fantasy-val állunk szemben. A történet szerint éppen Disznóles előestéje van, amikor is Kanapó, vaddisznók húzta szánján ajándékokat szállít, és kéményen keresztül bejutva eljuttatja a gyerekeknek. Cserébe a gyerekek előkészítenek neki egy kis harapnivalót és egy kis itókát. Szerencsére nem egy nyálas karácsonyi film kerekedik ki (ugye ez a Disznóles = Karácsony, Kanapó = Télapó) az egészből, mert a revizorok úgy döntenek, hogy végeznek a vén agyarassal. Ezt a feladatot Teazsúr kapja meg, aki állítása szerint még a Halállal is képes végezni...

A film egyszerűen zseniális, nagyokat lehet rajta röhögni, és mivel angol, nem amerikai alkotás, mégcsak nem is giccses. Egyszerűen óriásiak a karakterek és a szereplők. A történet talán egy kicsit nehezen emészthető azok számára, akik nem szokták az angol filmeket, a humort és a fantasyt, de szerintem az első harminc perc után őket is magába szippantja a film élménye. Örületes párbeszédek vannak benne, és a Halál valami haláli karakter. Ho, ho, ho...