2012/02/06

Szívás a februári télben

Jól elszórakoztunk előzetesen arról, hogy a tömegközlekedési cégeknek, az út hómentességét biztosító cégeknek fel kell készülnie a télre, a hóra és a fagyra. A munkatársam mondta, hogy ők az autójuk aksiját estére kiveszik az autóból és a lakásba viszik. Nos majd talán nálam is ez lesz, a mai szívást figyelembe véve.

Minden a szokásos módon indult... csak az autó nem. Lemerült az akkumulátor. A lejtőn való betolás esélytelen volt, mert az út, a rajta lévő hómennyiség miatt, igencsak csúszott. Egy negyedórát mindenesetre sikerül ezzel elszórakozni, miközben a gyermekek ott ültek a hideg kocsiban.

Maradt a tömegközlekedés. A két nyűgös gyermek könnyei potyogtak, mire elértük az első buszmegállót. Közel 10 percig próbáltam őket nyugtatni mire megjött a busz. Aztán 3 megálló után átszállás egy másik buszra, miközben pityeregtek egy sort.

Újabb két buszmegálló után, már csak fel kellett menni velük a hegyre. Nem nagyon akartak jönni saját lábon, ezért felvittem őket, egyik karomon az egyik, a másik karomon a másik megoldással.

Szerencsére fogok kapni egy kölcsön aksit, amit majd az egyik kolléga segít hazavinni, hogy ne tömegközlekedéssel keljen megoldani. Aztán remélem, hogy az egyik otthoni szomszédnál lesz töltő, de ha nem, akkor majd itt a cégnél fogom valahogy megoldani. Már csak abban bízom, hogy sikerül le- és felszereni az aksit. Valahogy úgy érzem, hogy a mai szívás még nem ért véget...

Nincsenek megjegyzések: