2010/09/06

MyAudio MA X14 FM transzmitter

Felesleges lenne tagadnom, hogy igazi kütyübolond vagyok, és imádok szinte mindenféle eszközt, aminek valami elektronikus kijelzője van. A múlt héten lapozgattam a Tesco újság műszaki mellékletét, ahol is észrevettem ezt az FM transzmitter dolgok. Az már csak a szerencsés véletlenek közrejátszása volt, hogy az egyik kollégám pont azon a héten említette ezen eszközök hasznosságát.

Egy ideje már szemezgettünk külfönféle autórádióval az autónkba. Szépen vártunk, hogy vajon mikor lesz arra elkülöníthető, legalább 30.000Ft-unk, hogy vegyünk egy olyan autórádiót, amiben van CD(!) vagy DVD-olvasó és persze usb- és sd-kártya olvasó. Úgy látszik volt értelme türelmesnek lennünk, mert az említett újságban egy olyan kütyüt láttam, aminek értéke még a 2eFt-ot sem haladta meg.

Elkezdtem a világhálón nézelődni, hogy minél több információt tudjak meg erről a dologról. Az le volt írva, hogy nem a legtökéletesebb megoldás, és talán nem is fog minden usb-eszközt felismerni (itt most nem a hordozható vinyókra gondolok, csak egyszerű usb-kulcsokra). A lényeg, hogy igyekeztem minél tájékozottabb lenni. A végkövetkeztetést végül az ár hozta meg, mivel úgy gondoltam, hogy 2eFt nem az az összeg, ami nagyon a földhöz ver, ha végül nem vállik be az eszköz.


Az első probléma a boltban jelentkezett, amikor nem állt rendelkezésre a kívánt típus. Egyértelmű, hogy ez csak afféle reklámfogás lehetett, és hogy a tudatos vásárló akkor már meg fogja venni a 3.500Ft-ba kerül drágább típust is. Én is így tettem. Még ez is olyan összeghatár, hogy belefér, gondoltam. Ráadásul annyit előre olvastam, hogy ez tud id-tag kiírást (mikor a kijelzőn el lehet olvasni a szám előadóját, címét, albumot, stb), valamint rds-t (tehát ugyanezt megjeleníti a magnón is, ha az képes rá). A nagy próbáig egyet aludni kellett, mert csak úgy nem mentem autóhoz, hogy ezzel szórakozzak.

Technikai jellemzők

- MP3 lejátszás és ID-tag kezelés,
- 1,4 colos LCD kijelző,
- SD-kártya és USB csatlakozási lehetőség,
- távirányító,
- dönthető állás, a könnyebb kezelés érdekében,
- frekvencia: elvileg 88-108, de nekem alacsonyabb frekit is tud


A használat

Ez nagyon egyszerű.
1. Be kell indítani az autót.
2. Be kell dugni a szivargyújtóba az eszközt (előtte már érdemes csatlakoztatni hozzá az sd-kártyát vagy usb-t)
3. Ki kell választani az eszközön a kívánt frekvenciát (nekem a 87,6 volt alapban, és tökéletesen meg is felelt a későbbiekben).
4. Az autórádiót erre a frekvenciára kell hangolni, és már lehet is hallgatni. Abban az esetben, ha a frekvencia zajos lenne, vagy más szólna rajta, úgy érdemes újat hangolni a transzmitteren.

Tapasztalatok

A saját usb-kulcsaim és sd-kártyáim tökéletesen működtek. A készüléknek lehet valami minimális belső memóriája, mert megjegyezte, hogy melyik szám szólt utoljára és onnan kezdte újra a lejátszást.

A gombok kezelése nem egyszerű a szivargyújtó környékén, valamint a hozzá adott távirányító is egy picit lassan reagál. Ezt mellesleg főleg a hangerő állítására, valamint könyvtárugráshoz használtam.

Maga a készülék egy kicsit gagyi hatásúnak tűnik, és még nem vagyok benne biztos, hogy mennyire lesz tartós darab. Jelenleg azonban elég megfelőnek tűnik ahhoz, amire használjuk.

Amennyiben a későbbiekben további tapasztalataim lesznek a kütyüt illetően, úgy azokat nem fogom magamban tartani.

32 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Érdekelne, hogy újbóli indításnál a szám elejétől kezdi újra a lejátszást, vagy pont onnan, ahol abbamaradt. Hosszú mixek hallgatásánál ez nem mindegy.
Köszi előre is.

RaveAir írta...

Sajnos az .mp3 állományokat az elejétől kezdi, és nem onnan, ahol éppen abbamaradt a zene. Még úgy sem, ha .cue file is mellékelve van.

Névtelen írta...

Köszönöm. Akkor sajnos ezt pont úgy csinálja, mint a 2500 Forintos. És ezt külső mp3-lejátszó csatlakoztatásával lehet csak megoldani az auido-kábelen keresztül.

RaveAir írta...

Eredetileg én is 2500Ft-osat szerettem volna venni, de nem volt. Úgy gondoltam, hogy még ez is bőven megéri.

Névtelen írta...

Üdv...
Érdeklene, hogy stereo-e az átvitel?
Köszi,
T.

RaveAir írta...

Igen, sztereo.

Lidl írta...

Szia,

Az szeretném kérdezni, hogy a könyvtárváltás hogyan működött?
Külön gomb van rajta a könyvtárváltáshoz? Esetleg cak a távirányítón?
Kiírta a kijelzőre a könyvtár nevét is?

Előre is köszi
Lidl

RaveAir írta...

A könyvtárváltást távirányítóval szoktam megtenni, bár több gomb lenyomásával meg lehet tenni magán a kütyün is.

A pendrive-on vagy az SD kártyán a a könyvtárakat rögtön a gyökérbe tettem, és nem próbáltam még ki, hogy mit kezdene bonyolult fastruktúrákkal.

A könyvtárneveket - ha jól emlékszem, mert nem szoktam megnézni - nem írja az eszköz. Az első számok kezdetekor szoktam tudni, hogy melyik albumot hallgatom éppen.

Azt még nem árt észben tartani, hogy könyvtárakat NEM NÉV, hanem LÉTREHOZÁS DÁTUMA alapján rakja sorba. Értelemszerűen az utolsó könyvtár után az első következik.

Lidl írta...

Köszi, nem akarnék 1 mélységnél mélyebb könyvtárszerkezetet használni, ezért ez pont megfelel nekem.

Köszi a választ!
Lidl

Névtelen írta...

Én is vettem egy ilyen kütyüt de sajna két nap múlva a kijelzője behalt. Visszaadták az árát mert nem volt több belőle. Speciel én halknak tartottam az előző olcsóbb típus sokkal hangosabban szólt. Az RDS miatt szeretem volna ezt, de lehet le kell mondjak róla.

Névtelen írta...

Én ma vettem egyilyen kütyüt, itt Pécsett sem volt az olcsóbbik, de ez jobb is! Én azért vettem mert a gyári rádióm nem ismeri az mp3-at,és nem is lehet betenni másik rádiót. Ezzel meg van oldva a dolog. A távirányitóval lehet hangerőt állitani. Az autó kijelzőjén miden felirat megjelenik.Egyszer már vettem ilyesmit régebben, de nem tetszett, mert állandó halk sistergés volt a háttérben. Itt is, de a hangerejét növelve eltünt. Nem olyan minöségben szól mint a cd, de nem rossz.

RaveAir írta...

Jó, hogy többféle visszajelzés is érkezett a termékkel kapcsolatban. Már csak azért is, ha valaki rákeres, akkor legalább találni valami véleményt.
Mikor megvettem a kütyüt, akkor sajnos elég kevés infót lehetett róla találni, és vélemények is csak elvétve voltak róla.

Én is az olcsóbb típust szerettem volna megvenni, de nem volt. Egy CD-s MP3 képes magnót akartam vele kiváltani, mert jelenleg csak egy kazettás van az autóban. Ez sikerült is. A minőség ugyan hagy maga után kívánni valót, de van olyan jó, mint egy rádió.

Szerencsére (kopp-kopp) eddig még nem voltvele különösebb probléma.

Névtelen írta...

RaveAir!
A kijelző neked is megtörik néha?
A MHz számnál nekem néha arrébb ugranak a vonalak. Nálad?

RaveAir írta...

Eddig még nem vettem észre, hogy megtörne. Igaz, hogy a "szivargyújtó" a kézifék mellett van, és vezetés közben nem nagyon nézegetjük.

Egyedül annyi tűnt fel, hogy mintha a vizualizáció, amikor a "pálcikák" le és fel mozognak, néha egy kicsit lassú. Tehát mintha nem mindig követné hűen a zene ritmusát.

Névtelen írta...

tegnap vettem, ma kipróbáltam. bedugtam a szivargyújtóba, világít, és ennyi. se frekvenciajelzés, se a pendrive-n lévő zenék, semmi.
visszaveszik számlával?

Névtelen írta...

Jajjdejó, örülök, hogy vannak tapasztalatok...:)
Összességében milyen a hangzása? Azért élvezhető, van alja, teteje a számoknak? Nekem is van egy transmitterem ilyen: http://www.shopmania.hu/shopping~online-auto-felszereles~vasarlas-fm-transmitter-bd-fm38~p-2948176.html
Ez elég tompa, zúg, és pl. ha ablakot törlök attól is recseg...
Van ezen aux (jack) bemenet is?
Az ID-tagot teljesen kiírja, tehát a szöveg, "mászik" vagy változik a kijelzőn, vagy csak annyi betűt ami egyszerre kifér és úgy marad?:D
Köszönöm és üdv:
Levente

RaveAir írta...

A hangzása olyan, mintha rádiót hallgatnál, tehát minimális alapzúgás van, de az folyamatosan. Aki nem vájtfülű vagy elég neki a rádiós hang szerintem annak pont elég. Ablaktörlő vagy egyéb, pl. telefon nem zavar be, csak ha ugyanazon a frekvenciasávon szól valami más forrásból.

Jack bemenet van rajta.

A kijelzőre nem fér ki az id-tag, tehát mászik. De én még nem vettem észre, hogy levágná a végét.

Névtelen írta...

Köszönöm szépen a gyors választ, akkor beruházom egy ilyenre, mert igazából játszik mp3-at a hifim, csak nincs kedvem állandóan cd-t írogatni, a mostani transmitterem pedig mint írtam nagyon gyatra minőségű akárhogy állítom, plusz tetszik ez az RDS funkció, a másik amit eddig néztem (Soundfly SD) pedig minimum dupla ennyibe kerül...
Boldog karácsonyt!
Üdv:
Levente

Névtelen írta...

Nekem is van ilyen FM transzmitterem. Tökéletesen meg vagyok vele elégedve. Olyan kérdésem lenne, hogy hogyan lehet kikapcsolni? Nem csak a zenét leállítani, hanem magát az FM transzmittert kikapcsolni. Mert nem akarnám állandóan kivenni a szivargyújtóból és visszatenni (ha például megállok a fél órára).

Köszönöm.

Névtelen írta...

Üdv! Írod, hogy magán a készüléken is lehet könyvtár váltást eszközölni, hogyan?

RaveAir írta...

Szerintem a transzmittert nem lehet kikapcsolni, ami valóban egy gond, mivel bizonyára idővel leszívja az autó aksiját. Az más kérdés, hogy mennyire veszélyes benthagyni, vagy mennyire hívhatja fel egy (a valódi értékét nem ismerő) autófeltörő figyelmét.

A könyvtárváltás egyszerű, van rá két gomb, amivel az előző, illetve a következő könyvtárra lehet ugorni. Vélhetően valamilyen szempont (nagy eséllyel létrehozás dátuma) alapján sorrendba rakja a könyvtárakat, és így lehet ugrálni. A készülék által megállapított sorrend alapján az elsőről az utolsó (vagy utolsóról első) könyvtárra történő váltás jóval több időbe telik, mint sima.

Névtelen írta...

Nem a távirányítós könyvtárváltást kérdeztem, azt tudom. Közben azért kiderült, a kollégám megtalálta: Felső gombot benyomva tartani majd a balra vagy jobbra gomb, és ott bejön a könyvtár választás menü.

RaveAir írta...

Bocs, nem olvastam figyelmesen, vagy rosszul értelmeztem a "magán a készüléken" részt. De sajnos nem emlékeztem volna rá...

Mivel könnyebbségi szempontból mindig a távirányítót szoktuk használni, mert az eszközt a kézifék melletti "szivargyújtóba" kell bedugni, és ott néha elég nehéz a gombokat nyomogatni.

offroad írta...

helló
Nekem olyan problémám lenne hogy össze-vissza játssza a készülék a zenéket, és mivel elég bután csinálja, így van, hogy 3zenéből 2 ugyan az. A leírást elhagytam, a távirányító pedig nem működik valamiért...a készüléken be lehet valahogy állítani valamilyen gomb-kombóval hogy sorban haladjon a zenék között? Előre is köszönöm a választ!:)

RaveAir írta...

Sajnos fogalmam sincsen, hogy hová kevertem el a készülék kézikönyvét/leírását, de úgy emlékszem, hogy a gombokkal nem lehet beállítani.
A távirányítót megnézve sem túl sok a lehetőség, mert egy gomb van dedikálva, hogy folyamatosan egymás után, ismételve vagy összevissza, akarom-e hallgatni a zenéket.

Nekem igazából a könyvtárkezelése is fura, mert nem név szerint jönnek egymás után az albumok. Úgy vettem észre, hogy azt nézi a készülék, hogy mi az adott könyvtár létrehozási dátuma.

Hanzi írta...

Sziasztok!Én is vettem egy transzmittert,az olcsóbbikat!Jól működik,de engem is zavart hogy nem lehet lekapcsolni.De megoldottam a problémát!Vettem egy beépíthető szivargyújtót,és egy AK11 típusú 12voltos ledes billenőkapcsolót!A kettő együtt 1000ft-nál kevesebbe került.Az autóban(Renault Express)a sebváltókar előtt lévő kis tárolórekeszt lemezzel befedtem,amibe előtte beépítettem a kapcsolót és a szivargyújtó aljzatot.Áramot a rádiósmagnóról vettem le,a testet a magnó sasszijára kötöttem,mivel ott volt a legkönnyebb testelési pontot találni.Így nem kell a transzmittert kihúzkodni,ami szerintem nem igazán egészséges hosszútávon!A kocsi eredeti szivargyújtója így megmaradt,akár más célra is használható.Meg aztán abban csak a gyújtás ráadásakor van áram,főleg nem is jó helyen(túl szem előtt)van!Üdv:Hanzi

Hanzi írta...

Sziasztok!Bálint működik már a távirányító?Lehet hogy elkerülte a figyelmedet de a távirányító alján van egy átlátszó műanyag lapocska,mely kicsit kilóg a távirányítóból!A műanyaglappal elszigetelik a gombelemet a távirányítótól!Húzd ki ha még nem tetted meg!Gondolom így védik a gombelemet hogy míg a felhasználóhoz nem kerül a transzmitter,az ne merüljön le!


Üdv:Hanzi

Ekecsi László írta...

Sziasztok.
Nekem is a fenti képen lévö x14-es transzmitterem van.
Szeretem használni, de hamar lemerül az elem. Egy hónapot sem bír ki, pedig nem váltogatok sokat. Bár nem húzós a Litium elem ára. Gyárilag CR 2025-ös van benne, de gond nélkül használható a CR 2032-es is. Ez utóbbi picikét vastagabb, de ugyan úgy használható.

greensaab írta...

sziasztok! olyan kérdésem lenne, hogy ezt a típusú transzmittert bedugtam a szivargyújtóba, és csak annyit ír, hogy loading, milyen fájlrendszert kell a pendriveon használni, lehet hogy az lenne nálam a baj?

Névtelen írta...

Sziasztok!

Az érdekelne, hogy a számba bele lehet-e tekerni vagy egyből a következőre ugrik?

el_fraile írta...

Sziasztok!
Az USB-n csatlakoztatott eszközt tölti?
Illetve kipróbálta már valaki, hogy mi történik, ha SD kártya és egy USB eszköz (GPS) is van csatlakoztatva rá?

RaveAir írta...

Megmondom őszintén, hogy azt nem próbáltam.

Eddig vagy egyszerű mezei pendrive-ot vagy SD-kártyát tettem csak bele.