2008/04/01

Kaliforgia (Californication)

A CoD klános, LAN-ozással összekötött találkozó egyik pozítív hozadéka az volt, hogy megismerhettem a címben említett sorozatot. Korábban csak hallottam róla, de valamiért nem vonzott a dolog, pedig már előre számos érv szólt mellette.

Először is, hogy benne van a HBO keze a dologban. Ez már eleve azt szokta jelenteni, hogy nem kapunk szemetet, hanem valamilyen szinten igényes dolgot. Elég csak a Sírhant művek vagy a Maffiózók sorozatokra gondolni. Másik érv látatlanban David Duchovny lehetett volna, mindenki Mulder ügynöke (Figyelem, lassan jön az új X-akták mozifilm!). Fura, hogy miként alakult át a nevének kiejtése dacsövniből, dukovnyikon át duhovnivá.

A sorozat egyszerűen zseniális. A félórát sem tartó részek könnyen magába szippantják az embert, annyira, hogy olyan érzet alakul ki, "egy rész nem elég". És akkor jön a következő és következő. Az elején még sok a meztelenség, de később ez átcsap a jellemek megismerésébe. Az első évad vége felé talán túlságosan is, ami el is laposítja egy kicsit a sorozatot. Viszont évadzáró résznek olyant kapunk az arcunkba, hogy csak na.

A történet egy New Yorkból Los Angelesbe (illetve inkább Hollywoodba) költözött író züllött életéről szól. Az ex-asszonypajtásmesterrel (aki még véletlenül sem a felesége), valamint a 12 éves lányával elég bonyodalmas viszonyt tart fent. A nő éppen házasodni akar egy Bill nevű fickóval, akinek van egy 16 éves lánya... Ez utóbbi erősen alakítja a további bonyodalmakat. Mivel tartok tőle, hogy ütős poénokat lőnék le, elég annyi érdemes jól figyelni. Van benne szex, drog, csajok, egy kis dráma, rengeteg humor, és szex... vagy ezt már lehet, hogy írtam.

A sorozat Évinek is eléggé bejött. Együtt röhögtünk a sok hülyeségen, és volt, hogy ő mondta "még egy részt". Ő üzeni, hogy óvakodj a spriccelős nőktől! (Főleg édeshármasban...)

Nincsenek megjegyzések: