2008/04/11

Annamária 2008.04.11

A több, mint 3 hónap alatt szép kis fejlődést ért el kislányunk. Sikerült születésétől kezdve 9cm-t nőnie, ennek köszönhetően most már 62cm-en túl jár. Mikor tegnapelőtt mérlegeltük, akkor kereken 6,00kg-ot jelzett a digitális kijelző. Közben az is kiderült, hogy mikor én voltam hasonló korú, akkor én vagy fél kg-am többet nyomtam. Nagyon úgy tűnik, hogy Annamária igyekszik behozni azt a lemaradást, amit az anyja hasában nem tudott elérni (ez főleg Évinek a meglátása).

Nagyon jól tud már összpontosítani, hogy egy vagy két kézzel megfogja a tárgyakat. Ilyenkor mindig nagyon komoly arcot tud vágni. Kezdi kicsinek érezni a közvetlen környezetét, és igyekszik mindent megtenni, hogy más pozícióba kerüljön. Ennek megfelelőn már képes mindkét oldalára fordulni. Hasra még nem nagyon, de egy párszor már erre is tett kísérletet.

A kedvenc mozgáskombinációja, amikor felemeli két kicsi kezecskéjét és közben fölhúzza mellkasig a két térdét. Ez a pozíció azt jelenti, hogy a kezeinél fogva húzzuk fel ülő helyzetbe. Igazából nagyon cseles, és ezzel nem nagyon elégszik meg, ezért néhány ilyen felhúzás alkalmával szándékosan nagy lendületet vesz, majd amikor majdnem ülőhelyzetbe ér kinyújtja a lábait. Ilyenkor többnyire sikerül felállnia. Elég türelmetlen, hogy mit ne mondjak...

Évi nemrég frissítette a Picasás webalbumot, lehet nézni az új képeket.

Nincsenek megjegyzések: