2013/03/27

James S. A. Corey - Caliban's War

A James S. A. Corey írói álnév mögé búvó Daniel Abrahams és Ty Franck írópáros nem állt meg a Leviathan Wakes eseményei után. A The Expanse sorozat - ha a két novellát nem számítjuk - a Caliban's War című kötettel folytatódott, amit nemrégiben sikerült kiolvasnom.
 
A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Arra számítani lehetett, hogy a fejezeket nem fogják már Miller-Holden sorrenben követni egymást, hanem valaki más is bekerül a nézőpont karakterek közé, arra viszont kevésbé, hogy egyszerre három új szereplő fog Holden mellé kerülni. Prax botanikus a Ganymedéről, Roberta Draper katona a Marsról és Chrisjen Avasarala politikus a Földről.
 
Jim Holden a Rocinante névre hallgató hajójának legénységével a Ganymedére utazik, ahol újabb bonyodalmakba keverednek. A meglehetősen szerencsétlenkedő Praxnak igyekeznek megkeresni az elveszett lányát, miközben az egész Naprendszerben háborús a hangulat. A korábbi "békés" együttélés megszűnni látszik, ahogy a "gyarmatok" szeretnének nagyobb önállóságot. Az külön érdekes, hogy nem két szembenálló félt látunk, hanem gyakorlatilag van egy harmadik is, aki azon személyeket tömöríti, akik valahol a Naprendszerben élnek, csak nem a Földön vagy a Marson. Továbbá nem csak "nemzeti" érdekek vannak itt harcban, hanem a nemzetek felett álló vállalatok is. Talán ezek a részek teszik a könyvet még életszerűbbé.
 
A könyvben többször előkerül az előző részből megismert biofegyver, a protomulekula, amely gyakrolatilag az olaj volt a tűzre. Ennek egy nagy részét ugyan Miller a Vénuszba vezetette, de a történet itt nem ért véget, mivel a furcsa anyag egész önálló életet kezdett élni az amúgy élettelen és lakatlan bolygón. A Föld és a Mars aggódva figyelik az ott folyó eseményeket, míg közben maguk is szeretnének egy kis mintát szerezni a veszélyes anyagból.
 
A Caliban's Warban egy kicsit beletekinthetünk a háttérben zajló politikai küzdelmekbe, Avasarala szemén keresztül. Nem tudom, hogy maga a politikai környezet volt-e az oka, de valahogy egy kicsit sótlannak éreztem az ő szemszögéből folyó történeteket. Még annak ellenére is, hogy csúnya, nőhöz nem nagyon illő szavakat adott a szájába az írópáros. A politikus háta mögé festett család is viszonylag eléggé statikusnak tűnt, bár ezzel lehet, hogy páran vitába szálnának.
 
Nekem valahogy hiányzott az előző nagy könyvből áradó Miller-Holden dinamizmus. A 4 nézőpont karakter inkább hátrányára, mint előnyére volt a változtatásoknak. A történet sem fogott meg annyira, mint az előzményben, valahogy nem hozott tűzbe a karakterek ide-oda utazgatása.
 
Két dolgot is érdekesnek találtam viszont, ami nem nagyon függött össze a történettel. Az egyik az időeltolódás kérdése, és az üzenetküldésben jelentkező várakozási idők. A másik pedig a világháló, ahol láthattuk Prax üzenete milyen hatást váltott ki, majd azt is hogy ebből később mi következett.
 
Bosszantó dolog azonban jóval több is akadt. A legfontosabb, ahogyan sikerült Holdennek megint az események középpontjába kerülnie és ennek következtében még nagyobb hatással lenni a háborús helyzet alakulására. Karakterének viselkedése megint csak egy más kérdés. Érdekes, de valahogy egyik nézőpont karaktert sem tudtam igazán megszeretni, talán egyedül a Marsról jött katonanőt. Még annak ellenére is, hogy az utolsó fejezete elég abszurd...
 
Alapvetően azonban a Caliban's War nem rossz könyv és ahhoz elég jó, hogy kíváncsi legyek a következő részre is.

2 megjegyzés:

Alex J. Cavanaugh írta...

Is it a thumbs up? The words "Kickass Space Opera" caught my eye!

RaveAir írta...

I gave it 4 stars at the Goodreads, however the first book of The Expanse series was much better.